Déli Hírlap, 1973. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-12 / 10. szám

K ON YYES POLC ...ho«\ hazaérkezzenek! 1969 májusában született az a kormányhatározat, amely írásba foglalja: milyen lehetőségeik vannak a vállalatoknak, üzemeknek a gyermek- és ifjúságvédelmi munka támogatá­sára. Nem sokkal ezután a Művelődésügyi Minisztérium gyermekvédelmi osztálya kidolgozta az úgynevezett ,,Aján­lást”, vagyis részletesen megfogalmazták, hogy mit ajánla­nak a vállalatoknak; hogyan segíthetnek a támogatást, törő­dést igénylő kicsi és nagyobb gyerekeknek. Nem az első hát ez a felhívás, amely Miskolcon gyermek- és ifjúságvédelmi ügyben a városi tanácstól és a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsától a napokban a vállalatokhoz érkezett. A maga ne­mében azonban egyedülálló. ' Azt hiszem kevés információ van. amelyet olyan szívesen írtam le az elmúlt években és olyan szívesen írunk le mind­annyian. mint az. hogy 1973 júniusában befejeződik a mis­kolci gyermekváros építkezése és szeptemberben a régen vart. nagyon szükséges intézmény megkezdi működését. Nyolcvan óvodást, kétszáz általános és negyven középiskolást költöztetnek be folyamatosan az épületbe, háromszázhúsz gyereket vesznek nyilvántartásba. Hosszú ideje már. hogy az ő kedvükért történik minden. Miattuk sietnek az építők (alig két ev alatt épül fel a gyer­mekváros), miattuk gyűlik különféle raktárakba már hóna­pok óta berendezés, miattuk van régen készen a költség- vetés. Az indulás sehol nem könnyű, a gyermekvárosban minden szempontból nagyon nehéz lesz. Ez az intézmény tökéletes kényelemmel felszerelt otthona, óvodája és általános iskolája az ide érkező gyerekeknek, akiket nemcsak Miskolc és Bor­sod. de Nógrád. Heves, Hajdú és Szabolcs megye küld. A kö­rültekintés soha nem elég, az előrelátás különösen nem. Ez utóbbi hívta létre az említett körlevelet is. Az a tény tudniillik, hogy ez egy speciális intézmény, itt nem elég a kényelem. Az ideérkező gyerekeket egyenként kell várni, megszoktatni, velük évekig megkülönböztetett figyelemmel kell törődni, róluk felnőtt korukban is gondoskodni kell. Mit kérnek tehát a vállalatoktól? Hosszú pontokban so­rolja a felhívás. „Egy-egy gyemnek helyes irányú nevelésé­nek folyamatos segítése, állami jellegű családi patronálása .. . Tanulmányaikat befejezett állami gondozott gyerme­kek munkásszálláson való elhelyezése, további patronálása ... A pályaválasztás elősegítése érdekében folyamatos üzemláto­gatás, közös kirándulás, pályaismertető előadások szervezése” és így tovább. Vagyis kérik mindazt, amiről nem lehet eléggé előre gondoskodni, és amit nem lehet pénzen megvenni, de ami mindennél fontosabb: segítsen aki akar és tud. hogy valóban hazaérkezzenek a miskolci gyermekváros lakói. A visszajelzéseket 1973 július 1-ig várják; a tennivalókat a segítségre vállalkozókkal megbeszélik. * Ma este premier. Molnár Ferenc kedvelői bizonyára első látásra felismerik Pu- zsért, a becsületes betörőt, akivel ma esite találkozhat­nak a Miskolci Nemzeti Színházban. AJJoktor úr cí­mű három feTvonásos zenés bohózat — Kellér Dezső át­dolgozásában és Zerkowitz Béla dalaival — ezúttal is méltán számíthat sikerre. Az előadást Hegedűs László ren­dezte. A képünkön látható Csapó János mellett Pá- kozdu János (mint címsze­replő), Máthé Eta. Péva Ibolya, Máthé Éva, Ábrahám István és Botár Endre mu­tatkozik be a főbb szerepek­ben. Hogy honnan tudom mindezt? Találkoztam az intézmény frissen kinevezett igazgatójával, aki futtában nyomta a ke­zembe a felhívást. Sietett, mert a Gömöri pályaudvarra két pianínó érkezett a gyermekváros számára, és az istennek sem adták ki, amíg a személyi igazolványának adatait új munka­körének megfelelően nem módosították. MAKAI MARTA Csal ádiház-ter v k atal ógus A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Inteaete nagy költőnk szüle­tésének 150. évfordulója al­kalmával az idén kiadja a Petőfi-szótár első kötetét (A—F). majd utána 4—4 éves időközökben a máso­dikat és a harmadikat. Az első olyan írói szótárunk lesz. amely egy nagy ma­gyar iró minden ismert al­kotását felöleli, tehát nem­csak a költeményeket, ha­nem a prózai műveket, va­lamint Petőfi levelezését és fordításait is. — A rendelkezésünkre ál­ló akadémiai kiadásból — mondta dr. Gálái László c. egyetemi tanár, a szótár fő- szerkesztője — eddig mint­egy 250—300 ezer cédulát gyűjtöttünk. E hatalmas anyag alapján a szótár cím­szavainak várható száma körülbelül 20—22 ezerre te­hető. A címszavak nagy «Bánat főleg az összetett szavak indokolják, valamint az az igen jelentékeny szó­mennyiség. amely csupán Petőfi fordításaiban található meg. de a költemények nyelvedben nem. Csupán e szótár alapján Vehet Petőfi helyét meggyő­zően kijelölni a. magyar irodalmi nyelő fejlődésében. E vonatkozásban különösen fontos a nyelvújítási szavak­kal kapcsolatos állásfoglalá­sa: nem óvakodott tőlük annyira, mint Arany János, de Vigyázott arra, hogy né­pies hangulatú alkotásainak szókincse is a nép beszélt nyelvéhez álljon közel. A költői nyelv egyszerűsödésé­nek nagy európai folyama­tában Petőfi nyelvi törekvé­sei Selley-ére és Heinéere emlékeztetnek. Képét alkotó fantáziájának egyik fontos forrása pedig Shakespeare. A család i ház-építsök foko­zottabb támogatása érdeké­ben a helyi sajátosságoknak és hagyományoknak megfe­lelő katalógust adnak ki me­gyénként az ajánlott csalá- di ház-tervekről Szabölcs- Szatmár, Szolnok és Pest me­gye után már készül a kata- lógus-bervgyűjtemény Bács­Kiskun megyében, s hasonló munka kiadását tervezi a Borsod megyei és a Miskolc városi Tanács is. A helyi katalógusok mellett valószínűleg az Építésügyi- és Városfejlesztési Miniszté­rium is vállalkozik egy or­szágos családi ház-terv gyűjte­mény kiadására. r~r r­Értesítő, jegyek nélkül Múlt év őszén, a tanév első hónapjában jelent meg a mű­velődésügyi miniszter rendeleté, miszerint az általános iskola 5. osztályában, és azokban az évfolyamokban, ahol új tan­tárgy lépett a már ismerlek és megszokottak sorába, félévkor ne osztályozzanak, csak érté­keljenek a tanárok. A pedagógusokon kívül — akiknek ahhoz, hogy az ú.i helyzetbe beleéljék magukat egy egész félév állt rendel­kezésükre — mindenki más, szülő és diák számára ezek­ben a napokban, a félévi bi­zonyítvány kiosztásával egy- időben aktuálissá vált a .ren­delet. Mint a Pedagógusok fórumának eheti adásából, egy csongrádi iskolában és a stúdióban folytatott beszél­getésekből kiderült, nem kis izgalmat okozott. Azon vál­tozások közé tartozik ugyan­is, amelyhez mindenki hoz­zászól, akit érint; tanárok, szülők, diákok ezrei formál­nak jogos véleményt. Az egyik fél a félévi ér­demjegyek szükségessége, a másik a rendelet helyessége mellett emel szót, és vannak, akik ..tartózkodnak”. Vala­mennyi véleményt érvek so­ra támasztja alá. Igaz, hogy az utóbbi néhány évben szin­te már komikus, ahogyan a gyerekek maguk is az osz­tályzataik átlageredményé­vel értékelik magukat, de az is igaz, hogy a továbbtanu­lásnál például sokat számít, hogy számértékben is kife­jezzék; mit tud, aki felsőbb iskolába akar menni. Otthon is szeretik tudni, hogy „há­nyasra áll” a gyerek. Az értékelés nemcsak osz­tályzásból áll. Az érdemje­gyek mellett, pontosabban annak háttereként minden pedagógusnak alapos, körül­tekintő véleménye van a gyerek képességeiről, szor­galmáról, tudásáról. Most. félévkor ..csak" ezt közölték az érintett szülőkkel, gyere­kekkel. Az újat soha nem egyszerű megszokni. Lehet, hogy egy­értelműbb volt az 5-ös. a 4-es. 2-es, vagy a számokkal ugyancsak kifejezhető átlag- eredmény. Így kicsivel töb­bet kell a gyerek után jár­ni, jobban figyelemmel kell kísérni a haladását, a diák­nak éreznie kell, hogy a je­gyek elmaradása nem jár együtt a minősítés elmaradá­sával. Az iskoláknak pedig ú.i módszerekkel kell kísérle­tezni. Szemléletet megváltoztatni nem könnyű. De megéri a fáradságot, ha azzal jár, hogy feloldódik a gyerek szoron­gása, időt kap. hogy számá­ra szokatlan tantárgyakkal, emberekkel, helyzeteikkel megbarátkozzon. Ami most ú,i, az gyakorlattá csak fö- lvamatosan válik, de egyéb­ként sincs ok kétségbeesés­re: júniusban az egész éves munkát osztályozzák. M. M. * Miskolc város ajándéka, es egyben a város és a Nehéz­ipari Műszaki Egyelem kö­zötti szoros kapcsolat újabb szimbóluma az a szobor, ame­lyet az egyetem központi könyvtára előtti parkban ma délelőtt 11 órakor avattak fel. Ac ünnepségre eljött Vitt Tibor szobrászművész, o szo­bor alkotója, és Romport Zol­tán, a kihitelező üzem, a bu­dapesti Lőrinci Hengermű főmérnöke, a szobor öntési munkálatainak irányítója is. A szobrot Tok Miklós, Mis­kolc megyei város Tanácsá­nak elnökhelyettese adta át. az egyetem nevében pedig dr. Szabó János rektorhelyettes mondott köszönetét. Az át­adást követően a könyvtár Selmeci Termében 'ünnepi műsort rendeztek, amelyen Juhász Ferenc Kossuth-díjas költőnek Vilt Tibor munkás­ságát méltató szavait Kulcsár Imre. a Miskolci Nemzeti Színház művészé tolmácsolta. Hegedűs Géza: így élt Dózsa Hegedűs Géza nevét jól is­merik az ifjú olvasók. Er- döntúli veszedelem című re­génye több kiadást is meg élt, szép könyve (Korona es kard) az Árpád-házi kirá­lyokról a Képes Történelem indító kötete volt. Bármelyik könyvét adják is ki újból, napok alatt elfogj-; hiány­cikk. Dózsáról írott könyve is sorozatindító. A Móra Könyvkiadó már korábban felismerte, hogy a gyerekek­nek élvezetes, nekik szóló olvasmány is kell. amelyen keresztül intimebb kapcsolat­ba kerülhetnek történel­münk, irodalmunk nagyiai- val. Kevés az ilyen könyv. Dózsa Györgyről nem könnyű könyvet írni. Az ün­nepi évfordulóra összefogott az irodalom — a történettu­domány élgárdája, tanulmá­nyok. könyvek idézik, elem­zik újra a nagy parasztve­zér alakját. De a tény, — hogy nagyon kevés konkrét 7 Elmarad a koncert A Taurus-együtt esnek, a Rónai Sándor Megyei Műve­lődési Központ nagytermé­ben ma délután fél 6 és este fél 9-re hirdetett könnyűze­nei hangversenye betegség miatt elmarad. A koncertet január 19-én, a jövő hét péntekén tartják meg. adatunk van róla — az év­forduló ünnepi fényében még nyilvánvalóbbá vált. Hege­dűs Géza sem tehetett mást, mint a szűkös, hiányos tör­ténelmi tényanyagot „lefor­dította” a gyerekek nyelvé­re. Eleve nem vehette figye­lembe a kutatás legújabb eredményeit (gondolunk itt például a Mészáros Lőrinc- ről folyt vitára, a köznemes­ség és Szapolyai megítélésé­re stb.) De nem is az volt Hegedűs Géza célja, hogy a történelemtudományt gazda­gítsa újabb felfedezésekkel. Az a hatodikos tanuló, aki átlapozza a könyvet — élet­korát és felkészültségét is fi­gyelembe véve — teljes ké­pet kaphat Dózsáról, többet mint amennyi egy jeles fe­lelethez kell. A kéDanyag rendkívül gazdag és sok szempont szerint válogatott. (Móra K. 1972.) Kalifornia A közkedvelt földrajzi so­rozattal. Hevesi Attila előa­dássorozatával rendszeresen találkozhatnak az érdeklő­dők a Városi Könyvtár fiók- könyvtáraiban. vagy7 a Mol­nár Béla Ifjúsági és Úttörő Házban. Ma este fél 7-kor az utóbbi intézményben várják a közönséget. Ezúttal Kali­forniáról lesz szó; az elő­adást diavetítés illusztrálja. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Deli Kró­nika. Lottó. — 12.20: Ki nyer ma — Hatvanban? — 12.30: Rek­lám. — 12.35: Tánczenei kOKiel. — 13.20: Lakatos Sándor népi ze­nekara játszik. — 13.40: Heine és a magyarok. — 14.00: Csicseri bolt. A Gyermekrádió műsora. — 14.25: „Nyitnikék". Kisiskolások műsora. — 15.00: Hírek, időjárás. — 15.10: Kórust) ódium. — 15.17: Zenekari muzsika. — 15.54: Pe­tőfi-kalendárium. — 15.59: Hall­gatóink figyelmébe! — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Fa­lusi délután. — 17,00: Hírek, idő­járás. — 17.05: Külpolitikai ti- gyelő. — 17.20: Lemezek közt válogatva. — 18.00: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Arany a tajgán. Karl Grünberg elbe­szélésének rádióváltozata. — 18.44: Réde, a fiatalok szemével. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti Krónika. — 19.30: Sporthírek. — 19.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus 7, eneka r á na k Mo za rt- hangverse­nye sz ifjúságnak. Közben kb. 20.30: Boldog ki fákat ültet, o’t . . .” Fazekas Mihály versei. — Kb. 21.20: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — Kb. -21.40: Népdalok. — 22.00: Hírek, sport, 'Időjárás — 22.20* Lotte Lehmann éneke! — 22.48: Technikai szünet — 22.50: Me­ditáció a falu lövőjéről az ipa­rosodott társadalomban. TI. rés/. — 23.00: Zenés iátékokbó!. — 24.00: Hírek, időjárás. — o.io 0.25: Az innsbrucki Vogelweide kórus felvételeiből. Petőfi rádió: 12.00- A néodal a városba is elkísér. — l:\40: Két Handel-szonáta. — 13 00: Hírek, időjárás. — 13.03: Mos >- nvi Mihály: Gyaszhengok Szé­chényi halálára. — 13.15: A ri­valda túlsó oldaláról a Truvlata. — 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. — 14.00: Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenedélutánja. — 18.00: Hírek, időjárás. — 18.05: Küioolitikai figyelő (Iám.) — 18.20: Játsszunk matematikát! — 18.35: Uj magyar zene a rádió­ban. — 19.28: Gulyás László fel­dolgozásaiból. — 19.53: U.i kön\ vek. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti krónika II. — 20.25: Folytassa, színművész! A nem-budapesti színészek szilvesz­teri műsorának ismétlése. — 21.48: Mahler: Vándorlegény­dalok. — 22.05: Zöld út az TTT- nek. — 22.19: Technikai szünet. — 22.21: Nóták. — 22.57: Tech­nikai szünet. — 23.00: Hírek, időjárás. — 23 15: Kamarazene. — 24.00—0.10: Hírek, időjárás. Miskolci rádió: A mai napról. ~ Munkában az elektronikus adatfeldolgozó — Legújabb le­mezünk. — A képesítés nélküli pedagógusok útja. — Kulturált- krónika Ózdról. — A dzse**- kedvelőinek. Televízió: 17.23: Műsorismerú tes. — 17.25: Hírek. — 17.30: Fo­ci amerikai módra. Rí port fi lm az amerikai labdarúgásról. — 18.05: Tíz perc meteorológia. — 18.15: Tájak, varosok., emberek. A Pamir csúcsai alatt. — 18.55: Szó-mi-szó. Zenei szótár. 9. Rit­mus, tempó. — 19.15: Reklám- műsor. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Közked­velt dallamok. Olasz zenés film. — 20.50: Örkény István: Az ember melegre vágyik. Té­véfilm. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás­Bratislavai televízió: 16.45: Hi­tek. — 16.50: Fecske. Lfj. maga­zin. — 17.45: Híradó. — 18.10: Tornázzék velünk! — 18.15: Fú­vószene. — 19.00: Hiradó. — 19.30: Az állatok ábécéje. — 20.00: Oroszlán jár az utcakon. Tévéjáték. I. rész. — 21.15. Meg­történt vagy nem történt meg... Vetélkedő. — 22.00: Híradó. — 22 20: Az első tanító.. Szovjet film. Filmszínházak: Félbeszakadt vallatás (színes jugoszláv) f4, hn6. — A kalóz menyasszonya (színes francia. 16 éven felüli­eknek!) 8. Béke. — Petőfi ’73 (színes magyar) f3. — A halál erődje (japán. 16 éven felüliek­nek!) f5. f7. Kossuth. — Évfo­lyamtársak (magyar, 50 °’o-os helyárral!) f5. f7. Filmklub. — Meteorvadászok (színes NDK— lengyel) fő, C7. Fáklya. — Légy jó mindhalálig! (magyar) f7. Petőfi. — Oleszja (színes szovjet) 5. 7. Szikra. — Bohócok (színes olasz—francia) fö. f7. Táncsics. Miskolci Nemzeti Színház (7): Doktor úr (Bemutató bérlet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Ficzere László emlékkiállítása. — Miskolci Kép­tar (10—18 óra között): Állandó kiállítás. SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek, időjárás. — 8.05: Műsorismerte­tés. — 8.15: Budapest és a vi­dék kulturális programjából. — 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Zenekari muzsika. — 9.18: Ked­velt régi melódiák — 10.00: Hí­rek. időjárás. — 10.05: Rádió­színház. Vénasszonyok nyara. Maróti'Lajos hangjátéka. — 11.08: Magyar előadóművészek felvéte­leiből. Petőfi rádió: 8.00: Hírek, idő­járás. — 8.05: Nótaest. (A keddi adás ism.) — 9.00: Hírek. — ü.03: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.21: Schubert-művek. — 10.OO: A zene hullámhosszán. — 11.50: .Jelképek erdeién át .” Televízió: 9.30: Műsorismerte­tés. — 9.31: Törvény és gyakor­iul. (A szerdai adás ism.) — 10.10: Amerre a vaddisznók iár- nak. .Jugoszláv filmsorozat VI. rész. (A csütörtöki adás ism.) — H.10—12.00: Aranykotta Az NDK '^ví/ió műsorából. fTsmi. Bratislava! televízió: 3.80: iránytű. Hadsere.amüsor. — 9.30: A Vörös-tenger. 01a<z dokumen­tumfilm. — io.no- Gyermekek« nek. — 11.00: Híradó. —,11.10: Orosz nyelvlecke. Petőfi-szótár

Next

/
Thumbnails
Contents