Déli Hírlap, 1972. december (4. évfolyam, 283-306. szám)
1972-12-09 / 290. szám
Hnaíáscsatád lakosságunk cg)harmada A szén, vas és olaj népének világa Kiállítás a DIGÉP-ben A Mi hoztuk az időt című vándorkiállítás már ma is megtekinthető a Diósgyőri Gépgyár előadótermében. A tegnap délutáni megnyitó- ünnepségen Mónus Antal, a nagyüzemi pártbizottság titkára mondott bevezetőt. Elö- ■ször a vendégeket köszöntötte: a gyár munkásait, a szocialista brigádok tagjait, valamint a társadalmi és tömegszervezetek vezetőit. A megjelentek között volt cir. Márta Gyula, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese. Takács Mária, az MSZMP KB munkatársa. Moldovan Gyula, a városi pártbizottság titkára és Madarász György, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. — Megtisztelő, hogy a vándorkiállítást éppen a Diósgyőri Gépgyárban nyithatjuk meg — kezdte beszédét Mónus Antal. Aztán röviden elemezte a magyar munkásosztály három évtizedes történelmét. A hatalomért folytatott fegyveres harcot, s a győzelmet elevenítette fel. Majd az országépítésben megedzödött munkásemberekről szólt. Korunk történelmének főszereplője. szocialista társadalmunk vezetője a munkás- osztálv — emelte ki a pártbizottság titkára, s ezt ábrázolja a kiállítás. A meganyitóbeszéd után rövid dokumentumfilmet vetítettek le. Az alkotás a munkásember mindennapjait mutatta be. A gondokról szólt: a gyári fizikai dolgozók. s az adminisztrációs munkai, végzők vélt vagy ténvleges ellentétéről. Mert ez is az igazsághoz tartozik. A kiállítás olyan, mint a jól megtervezett politikai plakál. Plasztikusan ábrázoló. képekbe tömörített történelem a felszabadulás előtti időktől napjainkig. A Budapesti Grafikai Alkotóközösség s az MTI fotós kollektíváját dicsérik a fekete-fehér és színes fotók, az ízléses tablók. A néhány szavas képaláírások tájékoztatnak, eligazodni segítenek. Például megtudhatjuk, hogy a munkásosztály számarányának növekedése 1965—70 között felülmúlta az összes foglalkoztatottakét.. . Munkáscsalád az ország lakosságának több mint egyhar- mada ... Az MSZMP-tagok döntő többsége munkásszar- mazású ... A kiállítás első részében elemzi a munkásosztály rétegződését, s más társadalmi osztásokhoz, rétegekhez való viszonyát. Majd a munkásosztály gazdasági, szociális helyzetét, szakmai felkészültségét, műveltségét és művelődési lehetőségeit vizsgálja meg. A kiállítás olyan légkört teremt, mint egy művészien előadott irodalmi alkotás, mint a megélt valóság. Ott menetelünk a munkástünte- tesen, ott állunk a marti*- nász mellett... Bevezet abba , a világba, amelyet az egyik legszebb szavú költőnk. József Attila megírt: ,.a szén. vas és olaj” népének világába ... S. J. REFLEKTOR Ma Budapesten emlékülést tartottak a Tanácsakadémián a Szovjetunió fennállásának 50. évfordulója alkalmából. * Balassagyarmaton ma ünnepük a város felszabadulásának 28. évfordulóját. Jászberényben, a Lehel-klubban jubileumi hangversenyt rendeznek a Palotasi János énekkar 110 éves fennállása alkalmából. ♦ Kaposvárott, az ÉDOSZ művelődési házban ma rendezik a megyei ásvány- és szikvízipari vállalat szocialista brigádjainak vetélkedőjét. % Kecskeméten megnyitják a Báes-Kiskun megyei képzőművészek hagyományos téli tárlatát a Katona József Múzeumban. Oroszlányban ma adnak át negyven, nagyrészt társadalmi munkával épített KISZ- lakást. i Díszvilágítást kap a Népkert és a Deák tér A városi tanács végrehajtó bizottságának döntése értelmében a jövő esztendőben díszvilágítást kap a miskolci Népkert és a Deák tér. A Népkertben először az új könyvtár megvilágítását oldják meg. a Deák téren és a Szemere-kertben pedig a közvilágítási lámpatesteket korszerűsítik. A terveket az ÉMÁSZ miskolci tervezőcso- porljának dolgozói készítik. Hogyan fessünk hajat Vei Iával? Kétnapos hajfestő tanio- lyamot rendezett dolgozóinak a Borsod megyei Fodrász Szövetkezet. A magyar lod- rászválogatott két edzője, Sadek Ferenc és Irimiás György az osztrák Vella-ha.i- feslőssfer használatát mutatta be a gyakorlatban. Ugyanakkor ismertették a különleges hajfestöanyag jellemzőit is. Miskolcon edd'ig csak néhány mester alkalmazta az idén ősztől a fodrászok körében hamar népszerűvé vált Vellat, amelynek most szélesebb körű felhasználását tervezi a szövetkezel. Kéményseprők műszerei A szénhidrogének előretörésével együtt fejlődik a tüzeléstechnika. s változik a kéményseprő szakma. A Borsod megyei Kéményseprő Vállalat dolgozóinak munkáját például ebben az évben már több mint 350 műszer segítette. Csak az idei esztendő második felében 31- gvel gyarapodott a műszerek száma. Többek között távcsövet, laboratóriumi hőmérőket, kézi gázvizsgáló készüléket, kéménydugulást vizsgáló műszert, füstnyo- máspróba-készülékeket s még több más berendezést vásároltak. Javult a vállalat technikai ellátottságának színvonala is. Az egyik új szerzemény egy orsóházas gémdaru, amellyel gépesítették a gyári koromkitermelést. Martin Badalján, a Fémszerkezetek kísérleti gyárának vezetője családi turista-autót szerkesztett. amely méltán megérdemli a kerekeken gördülő ház elnevezést. Felszerelése, berendezése rendkívül praktikus és sokoldalú, fi képen a kocsi szalonja. Zöldscg-gyümölcsellátás, árak Olcsóbban, mint Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) A MAVAD-tól például vadhús feldolgozására szereztek megbízást: a lelőtt és befogott vadakat saját húsüzemükben dolgozzák fel. Bu rgony aér t ékes 1 tési gon d jaikon jelentős mértékben segít a miskolci Hűtőházzal kötött szerződésük. Elvállalták. hogy gondoskodnak a hűtőház pirított hasábburgonyát gyártó gépsorának folyamatos „alapanyag'-ellátá- sáról. Ennek az üzletnek a keretében évente 31 millió forint értékű burgonyára ta- 1 láltak állandó biztos vevőt. Zsír, gyapjú, vetőmag Bevált és jól jövedelmez legújabb vállalkozásuk, a zsír- és gyapjútárolás, és évente több mint hatmillió forint bevételt jelent számukra a vetőmagok forgalmazása is. Igaz, ezekkel a bravúros üzlelkötésekkel június óta csak szerény, 700 ezer, forintos nyereségre tudtak átváltani a korábbi, hárommilliós deficitet, igyekezetük azonban feltétlenül megérdemli a dicséretet. Fő profiljukban, a zöldség- és gyümölcsforgalmazás területén viszont jóval szerényebb eredményeket értek el. Burgonyából, zöldségből és gyümölcsből az idén tíz-ti- zenkét százalékkal értékesítenek kevesebbet, mint ahogy eredetileg tervezték. F.zen belül a lakosság részére ebben az évben — várhatóan — csak háromezer -vagon árut hoznak forgalomba: több mint ötszáz vagonnal kevesebbet a tervezettnél. S ebben jelentős részük volt a vállalatot fenntartó tagszöflaoánosok nak is... c Az idén egy éve múlott annak. hogy a nyugatnémet TEROSON-cég 'és a TVK kooperációs szerződést kötött járműipari segédanyagok Magyarországon. pontosabban Leninvárosban történő gyártására. A nyugatnémet cég által kidolgozott technológiai előírások alapján azóta mar jelentős mennyiség készült el a TVKban a Te- rotex—497 típusú alvázvédőből. a Terophon—110 K-s zajcsökkentőből es a Terostat VII. típusú profilozott tömí- tőmasszából. Ezeket az anyagokat azonban csak nagyipari módszerek alkalmazásával lehet felhasználni. A közelmúltban a kooperációs szerződést kibővítették olyan segédanyagok gyártására is. amelyeket a kisüzemek, illetve a magánosok is felhasználhatnak. A játékboltban nem játszanak Az ünnepek jóval előbb kezdődnek, mint ahogy a naptár jelzi őket. Hiszen ünnep már maga a készülődés is; az ajándékok gondos kiválasztása, a sok titokzatos jövés-menés, helyet találni a rejtegetett csomagocskáknak, és így tovább . . . A kereskedelem régen tudja ezt; a szokásosnál jobban, szebben kivilágítják a kirakatokat, neonbetűs kínálattal, árengedménnyel csalogatnak bennünket, vásárlókat. Sokszor még új boltok is nyílnak ünnep előtt, vagy kiürítenek egy-egy üzletet, hogy ott néhány hétig csak játékot árusítsanak. Megyek hát játékot vásárolni, s eszembe jut mindenfele bolondos dolog: egy hajdani hintaló. autók, amiket szétszedtem, ródli, amit megsirattam, mikor eltört, s a légpuska, amit soha nem kaptam meg. . . Az üzlet színes fényei mindehhez kellő hangulati hatást teremtenek. Játékboltban nem kér azonnal az ember; ismerkedni kell. válogatni a sokféle játék között. Egy kis autóval próbálkozom. Holdautó, égi jármű, világító gömbkabinnal, radarernyővel... Örülök. hogy még nem felejtettem el játszani. Csakhogy a: autó elemmel működik. Hiszen éppen ez a csodálatos. Az eladó azonban félti az elemet, ami ugye kimerülhet, ha a kedves vevő .. . Most nézem csak meg az eladót. Csinos, fiatal kislány vagy asszony, otthon még biztosan őrzi a régi játékait, a babát meg a mackót, talán még egy-két darab megvan a fözöedénykéiböl is. Kár, hogy az autók ennyire nem érdeklik. Mert kérdéseimre kelletlenül felelget, szeretné, ha már túl lennénk ezen a: eladási aktuson és mennék a... De hát én — nem azért, mert bosszantani akarom, hanem mert két gyereknek két játék kell — egy vadászpuskát is kérek tőle. Mikor a kis műanyag golyót kilövöm, olyan szemeket mereszt rám, mintha öt találtam volna el a játékpuska lövedékével. Át is adja a helyét kolléganőjének — gondolván, hogy nincs berendezkedve ilyen infantilis vevőre. A játéktól bizony már elment a kedvem, de mint minden műszaki árut, hát ezeket az elmés kis szerkezeteket is csak ki kell próbálnom; hibás autót, puskái mégse vihetek ... Az új eladó mindezt némán tűri. Miközben gyönyörködöm a holdautó villogó fényeiben és forgó radarernyöjé- ben. megkérdem tőle: nem szerel játszani? — Mar több mint egy hete játszunk — mondja uwrózusan. Persze, döbben belém, hiszen ő dolgozik, a másik kislány — aki itthagyoti — az is dolgozik, itt mindenki dolgozik. Körülményeskedö nagyapáknak, sokat beszélő idős néniknek, műszaki ismereteiket fitogtató apukáknak és vitatkozó anyukáknak kell eleget tenniük. A játék nekik nem játék, hanem áru. Itt forgalom, bevétel, kassza, blokk és csomagoló van. És talán nyereség- részesedés lesz, ha lesz ... A: eladó váratlanul megszólal: higy- gye el, mi nem sértünk meg senkit. Hát persze, hogy nem, sőt tíz százalékkal olcsóbban adják most a játékokat, mert jön a karácsony ... S ha elmúlik az ünnep és vele együtt a nagy játékvásár, visszamennek ezek a lányok a villany vasalókhoz s egyéb cikkekhez. Nem tudok mit válaszolni. Az ezernyi hajasbaba mosolyog, integetnek a mackók, s elszáguld előttem egy kis sportkocsi. Fizetek, és fogom a csomagjaimat. Szegényebb lettem 300 forinttal és a jókedvemmel... A csinos csomagokat leragasztották. A szalagon betűk: Kellemes karácsonyi ünnepeket! A kereskedelem mindenre gondol. Mindenre ? (gyarmati) vetkezeteknek is, amelyek közül többen — nem tudni milyen furcsa szemléiét alapján — saját áruikat sajat vállalatuk, az Agrokonzum megkerülésével értékesítették. Felesleges viták o S hogy éppen a gazdák, a vállalat egyes tagszövetkezetei vették igénybe gyakran más kereskedelmi szervek közreműködését, abban a vállalat dolgozói és a szövetkezetek is hibásak. Ennek a különös és káros gyakorlatnak az okait az igazgatótanács csütörtöki ülésén többen is szóvá tették. Az elhangzottakból az derült ki, hogy a tagszövetkezetek képviselői és a vállalat hivatali apparátusa között nem ritka a barátságtalan modor és a nézeteltérés. Már pedig igazán jó eredményt csak akkor lehet elérni, ha a felesleges viták helyett, közösen igyekeznek megteremteni a piaci igényekhez jobban igazodó, jól szervezett' árutermelés és forgalmazás alapjait. Yan-c választék? Ezért nem csoda, hogy a szállítás időnként rendszertelen. Ezzel magyarázható, hogy a vállalat üzletei olykor nem kapják meg idejében a megrendelt árut, és sokszor nem rendelkeznek megfelelő áruválasztékkal. Ilyen körülmények között az Agrokonzum idei árpolitikája külön is megérdemli a dicséretet: áraik az elmúlt évi színvonalhoz viszonyítva, csak négy százalékkal (ezen belül a zöldségárak mindössze két százalékkal!) emelkedtek. Dicséretet érdemel ez azért is, mert a budapesti zöldség-gyümölcsárakhoz képest ebben az esztendőben — éves átlagban — több mint hat százalékkal olcsóbban értékesítették áruikat. (lahucskf)