Déli Hírlap, 1972. december (4. évfolyam, 283-306. szám)

1972-12-09 / 290. szám

Politikus ßatalok A család dedelgetettje mindig a legkisebb -gyerek. S a lassan harmincéves szocialista Magyarországnak eddig még nem volt annyi ideje, lehetősége, mint ma. Hogy körbepil- iantson a nagy családban — a társadalomban. De ma me­lengető tekintetét először a fiatalokra veti. .Mert volt elég bölcsessége felfedezni és belátni azt, hogy csak így őriz­heti meg önmagát, csak így érheti meg a sokadik X-et. A fiatalokkal való törődés, a felnövekvő nemzedék közép­pontba állítása létkérdés. Gondoljunk a szocialista fejlődést gyorsító gazdasági, politikai, kulturális, sót közigazgatási változásokra, s az ezzel összefüggő teendőkre. A megszer­zett. a fejlődő hatalomról van szó. A hatalom gyakorlását megtanulni nagyon nehéz. Éppen ezért nem szabad elfeled­kezni azokról, akik majd átveszik a kormánypálcát. Hiszen az ifjúság nevelését, oktatását szolgaló intézményekben nem elég következetesen tartottuk ezt eddig szem előtt... Bizonyára mindezeket megfontolták a városi tanács, a városi KISZ-bizottság, a Hazafias Népfront Városi bizott­ságának vezetői, amikor két évvel ezelőtt útjára indították a Fiatalok Miskolcért — Miskolc a fiatalokért mozgalmat. A városi tanács legutóbbi vb-ülésén a mozgalom 1972. évi eredményeit értékelték és meghatározták az 1973. évi főbb feladatokat. A mozgalom céljai, eredményei egyértel­műen kedvezőek. A vb-ülésén azonban ázt sem hallgatták el. hogy a szervezésben mutatkoztak hiányosságok. A be­fektetett óriási energia olykor vérszegényen kamatozódott. komoly erőtartalékok niaradtak kihasználatlanul. A mozga­lom — ezt jól meg kell jegyezni — nem forma, nem szük­séges elnevezés, nem kampányfeladat, hanem összefogó ke­ret. A tényleges cél: mozgósítani a fiatalságot, egyes rété, gert kilendíti zavartalan közönyéből! Hogy minél több fiatalból válogathassuk ki a legrátermettebbeket. A Miskolc jelene — jövője című, sikeresen zárult. vetél­kedő-sorozaton a fő problémát a közönség nélküli fordulok jelentették. Az indulásnál jelentkező 15 ezer fiatal vajon mit tudott az elődöntőkről, a döntőkről? Miért volt olyan érdektelen sok ifjúmunkás és diák? Hiszen itt nemcsak egyszerűen arról volt szó, hogy néhány lelkes ember bebi­zonyítsa: mennyire szereti Miskolcot... Inkább annak kel­lett kiderülnie: ki Lenne, ki lesz jó várospolitikus? Ki vi­selne legokosabban szívén-Ielkén a közösség ügyeit? Ki az. atoi a legjobban politizál? * Ha visszatekintünk, a Fiatalok Miskolcért — Miskolc a fiatalokért mozgalom kétéves múltjára, újra meg újra be­bizonyosodik, hogy a miskolci fiatalok — társadalmunk fel­növekvő tagjai — felbecsülhetetlen erőtartalékai hazánk­nak. S hogy ezzel az energiával jól tudjunk gazdálkodni, például az ifjúsági mozgalomban, még jobban meg kell ismerni ezt a korosztályt: figyelni kell igényeikre, javasla­taikra. s szervezési kérdésekben is következetesebbeknek ke+1 lennünk. (simányi) •* Otven éves lenne Ha élne, ezen a héten (de­cember 4-én) lett volna öt­venéves Gérard Philipe, akinek tizenhárom évvel ez­előtti tragikus hirtelenségéi halálával pótolhatatlan vesz­teség érte nemcsak a fran­cia. hanem a világ színház- és filmművészetét. Nem tud­hatjuk, hogy mennyivel let­tünk volna gazdagabbak, ha életben marad, de egyszeri tehetsége, emlékezetes alakí­tásainak csodája előtt tisz­telettel állunk meg ma is, amikor — a televíziónak ha­la — kilenc estén át viszont­láthatjuk a képernyőn. A ju­bileum alkalmából közvetí­tett szombat esti filmsorozat­ban ma negyed tizenegykor az 1949-ben készült. Az ör­dög szépsége című filmet ve­títik. A Fausi-legendanak azt a jól ismert filmfeldolgozá- sál, amelynek egyik főszere­pét huszonhat évesen ját- „j Gérard Philipe. Képünkön egy másik nagy ... a Vörös és fekete Julién Soreljeként az állandó partnerrel, Danielle Dar- rieux-vel láthatjuk. író — olvasó találkozó Olimpiai beszámoló Francia tévéfilm Rákócziról A szövegkönyvet és a pár­beszédeket Henri Nougéres A francia televízióban egy tv-fi lm II. Rákóczi Ferenc történetet dolgozta fel. A feldolgozás különösen kidomborítja Rákóczi fran­ciaországi kapcsolatait; ki - emeli, hogy Rákóczi szemé­lye ihlette Berliozt a híres Ráköczi-induló megkompo- nölasara. Földünk kincsei A Magyarhoni Földtani Társulat Ásványgyűjtök Klubja kiállítást rendez Föl­dünk kincsei címmel a MTESZ Szemere utcai ter­mében. Ásvány-, féldrágakő-, ékszer-, valamint korall- és csigagyűjteményt mutatnak be. Az ünnepélyes megnyitó­ra ma délután két órakor ke­rül sor. A kiállítás december 16-ig mindennap délelőtt ki­lenc órától este hat óráig te­kinthető meg. Kecskeméti diaszalon Diavetítést rendez a Mis­kolci Múvészklub fotó- és filmművészeti tagozata de­cember 12-én, kedden dél­után 5 orakor. Ezúttal az I. kecskeméti diaszalon alkotóit látják vendégül francia történész állította össze. fró—olvasó találkozó lesz december 11-én, hétfőn a miskolci pamutiónoban. Az üzem dolgozói Juhász József költőt látják vendégül, ver­seit Mikes Lilla, a budapesti Irodalmi Színpad művésze mutatja be. A költő munkás­ságáról Bőd Andor tanár be­szél. A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Miskolc vá­rosi szervezete olimpiai be­számolóra várja a vendége­ket december 11-én, hétfőn este 6 órára a Kazinczy Klubba. München 1972 cím­mel Szűcs Lajos olimpikon, a DVTK versenyzője beszél élményeiről. Mielőtt belépnek az üvegablakok mögé Bizonyítványt négy év múlva kap. de a pályát most kezdi az I. tsz. Szakközépiskola postaforgalmi tagozatának 78 elsőosztályosa: letették a hivatali esküt. A legtöbb pályán így indulnak a iiatalok, csak ezután fogad­ja be őket az intézmény, a hivatal, ez az eskütétel mégis szokatlan. Tizennégy éves, aki egész életére fogadja, hogy azonosul a szakma követelményeivel, az elvárásoknak megfelelően dolgozik. Az 1960—61-es tanévben Miskolcon első­ként indult — akkor még egy osztállyal a Földes Gimnáziumban — postaforgalmi ta­gozat. Azóta szakemberek százait bocsátotta útjára az I. sz. Szakközépiskola. Olyan fia­talokat. akiknek kortársaikkal szemben nagy előnyük volt; ismerős munkahelyre, haza­mentek a postára. Abba a hivatalba, amely lehet városi, vagy működhet kisközségben, dolgozhat nagy apparátussal vagy egy pos­tamesterrel. mindenütt egyforma. Alkalma­zottaival szemben egyforma szigorú követel­ményeket támaszt, egyformán jellegzetes a légköre és alapjaiban mindenhol egyforma a munka is. A szakközépiskola ..postásai" kétezer kez­dik el tanulmányaikat. Először amikor fel­veszi az iskola másodszor amikor befogadja őket a posta. Ez utóbbi a nehezebb! He­tenként hat, később nyolc órát, a nyári gya­korlatok heteit töltik a legkülönbözőbb hi­vatalokban. Mielőbb belépnek az üvegabla­kok mögés, le! kell esküdniük. Hogy mire? A posta ,,.nz ország idegrendszere". Me­chanizmusa láthatatílan. A posta akkor dol­gozik jól. ha senki sem veszi észre, hogy dolgozik, ha a civil nem tudja, miből áll a forgalmi tiszt munkája, hogy mi­től nehéz ez a tényleg nagyon nehéz pálya. Felnőtt szóval kell hát fogadnia, mielőtt a hivatal titkaiba bepillant a gyerek, hogy megőrzi ezeket a titkokat. A hivatali és államtitkokat, valamennyiünk magánügyét. Megismerkedik a fogalmakkal; honvédelem, \jagyonvédelem, személyi biztonság. És hogy mindezt őrizni tudja, hogy a postások né­pes társadalma befogadja, ehhez elsajátít, kialakit magának olyan tulajdonságokat, mint áldozatkészség, fegyelem, önfeláldozás. Mondták a szöveget, és aláírták a Közle­kedés- és Postaügyi Minisztérium szolgála­tában álló alkalmazott eskütételéről ké­szült jegyzőkönyvet a kiliáni 10-es posta nagy termében. Szüleik, tanáraik, a posta képviselői előtt, már most saját lelkiisme­retűk szavát hallgatva. Esküszöm, hogy a Magyar Népköztársasághoz, annak népéhez es az Alkotmányhoz hű leszek. Esküszöm, hogy a hivatali titkot megőrzőm. Esküszöm, hogy kötelességeimet pontosan, lelkiismere­tesen és a nép érdekeinek szolgálatával tel­jesítem. Súlyos szavak 14 éves gyerekszájból. Olyan súlyosak, amihez csak a rövidesen el­kezdődő munka súlya mérhető. Többségük­nél egész életre szól az eskü. Az elmúlt tíz év tapasztalatai azt mutatják, hogy három­negyed részük, az érettségizők 70—72 szá­zaléka a pályán marad. (makai) EHH3 SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Deli kró­nika. — 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12. 30: Magyarán szól­va ... — 12.43: ideiódiakokiél. — 14.04: Holnap sem megyek be . . . Dezséri László írasa. — 14.14: Kóruspódium. — 14.25: ü.i Zenei Újság. — 15.00: Hírek. — 15.05: Kis magyar néprajz. — 15.10: Csak fiataloknak! — 15.55: Reklám. — 16.00: 103 óra. Köz­ben 17.00: Hírek, időjárás. 17.30: A világirodalom humora. — 18.00: Ungar Imrére emléke­zünk. — 18.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! — iy.00: Esti krónika. — 19.25: Holnap közvetítjük . . . — 19.50: A zene nem ismer ha­tárokat. — 20.35: Pódium. Bo­londos utazás a házasság körül. — 22.00: Hírek, időjárás. —22.15: Sporthírek. — 22.20: A beat ked­velőinek. (A tegnapi adás is­métlése.) — 23.05: Haydn-művek. — 24.00: Hírek, időjárás. —0.10— 1.58: Melódiákoktól. Közben 0.55 —1.00: Hírek, időjárás. Petőfi rádió: 12.00: Roman mű­vészek operafelvételeiből. — 12.50: ...Jelképek erdején át”.'.. (Ism.) — 13.00: Hírek, időjárás. — 13.03: Kitágult törzsasztal. In­formáció, vagy deformáció? — 13.30: Mendelssohn müveiből. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. — 14.52: Éneklő ifjúság — Mezöbereny- ben. — 15.00: Orvosi tanácsok. Az allergiáról. (A csüt. adás is­métlése.) — 15.05: Csajkovszkij: Rómeó és Julia — nyitányfan- tazia. — 15.27: Szerkesztőségi be­szélgetés az. élelmiszergazdaság­ról. — 15.57: Musorismertetes. — .10.00: Hírek, időjárás. — 16.05: A hét műsorából. — 16.05: Az eió népdal. — 16.15: Bemutatjuk üj Kodály-íelvételeinket. — 16.49: Az ismeretterjesztés társadalmi rangja a TIT VI. kongresszusa illan. Beszélgetés dr. Vonsik Gyula főtitkárral. — 17.06: Sal­gótarjáni népzenei találkozó a József Attila megyei Művelődési Központ színháztermében. Hang­ielvétel. — 18.öO: Hírek, időjárás. — 18.1Ö: Jelentés az Ü. Dózsa— FTC jégkorong-rangadóról. — 18.15: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. — 18.35: Köz­vetítés az FTC—DHFK Lipcse női BEK kézilabda-mérkőzésről. — 19.10: Jo estét, gyerekek! — 19.15: Senki többet? Harmadszor! Szellemi árverés az l-es stúdió­ban. — 20.30: Hírek, időjárás. — 20.40: A kutya. — 20.55: Üi könyvek. — 20.58: Beethoven: VI. (Pastorale) szimfónia. — 21.40: Láttuk, hallottuk — a ki­állítótermekben. — 22.00: Rit­mus és melódia. — Közben 23.00 —23.15: Hírek, időjárás. — 24.00: Hírek, időjárás. Miskolci rádió: A nap esemé­nyeiből. — Ünnepre készül az első vidéki stúdió. — Női szem­mel. — Akit már régen hallot­tunk. — Mezőgazdasági krónika, -r Határszemle a miskolci .já­rásban. — Népdalfeldolgozások. i Televízió 14.13: Műsorismerte­tés. — 14.15: Reklámműsor. — 14.20: Három nyomozó naplója. 8. rész: A lelefonzsaroló. — 14.50: Rekiammüsor. — 15.00: Mézga-család. 10. Idökibővítő. — 15.25: Hírek. — 15.30: Tárlatról tárlatra. — 15.50: A Petőfi-év kü­szöbén. Petőfi Sándor versei. — 15.55: A Tadzsikr szovjet Szocia­lista Köztársaság. A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulójá­ra készült dokumentumí'ilm. — 16.55: Fabula. Az álom. — 17.55: Enekverseny Kodály Zoltán em­lékére. I. középdöntő. — 19.15: Cicavízió. — 19.30: Tv-hirado. — 20.00: A perceim meg vannak számlálva ... — 20.05: Hotel Pla­za. Komédia három felvonás­ban. (14 éven felülieknek!) — 22.05: Tv-hirado — 2. kiadás. — 22.15: Az ördög szépségé. (Fran­cia film.) Bratislavai televízió: 15.50: Hí­rek. — 15.56: Műkorcsolyaver­seny. — 17.10: Dalos köszöntő a SLovnaft szocialista brigád tag­jainak. — 13.00: Fecske. Ifjúsági magazin. — 19. C0: Híradó. — 19.45: Az állatok ábécéje. — 20.15: A hajsza. Amerikai film. — 22.30: Híradó. — 22.40: Mates — sorsolás. — 22.45: A szemér­mes Lucia asszony. Film. Filmszínházak: Emberrablás magyar módra (színes magyar) f4, hn6. 8. Béke. — Lány a sep- runyélen (színes csehszlovák) 13, Viszontlátásra a pokolban (szí­nes amerikai) fö. Í7. Kossuth. — Keresztesek 1—II. (színes len­gyel, dupla helyárral!) 5. Film­klub. — A bűnügyi nyomozo (magyarul beszelő szovjet) ±5, 17. Fáklya. — Az oroszlán leien (magyarul beszélő szovjet) fő. 17. Petőfi. — A .kardforgató nő (színes japan) 5, 7. Szikra. — Keresztesek I—II. (színes len­gyel, dupla helyárral!) i‘5. Tán­csics. Miskolci Nemzeti Színház (7) : Cigánybáró (bérlets'zünet). Kiállítások: Miskolci Galéria (U—19 óra között) : Miskolci Téli Tárlat. — Miskolci Képtár (ló— 18 óra között): Állandó kiállí­tás. — Libresszó (13—20 óra kö­zött) : Bíró Klara színes fotói. VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: l-Iirek. idő­járás. — 8.05: Öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8.20: Jo reggelt, Suomi! — 10.00: Hírek. — 10.03: Grófi földek urai es vándorai. Dokumentumjátek. I. rész. — 11.03: Reklám. —11.09: A Moszkvai Filharmonikusok hangversenye a müncheni olim­pián. Közben 12.00: Hírek, lap­szemle. időjárás. — 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 12.58: Egy korty tenger... 13.08: Németh Marika énekel. — 13.19: Rádiőlexikon. — 13.49: Lemezalbum. — 14.20: Em­berek az istenek völgyében. Kai­ró, 1972. III. rész. — 14.30: Kör- kaocsolás bajnoki labdarugó mérkőzésekről. n. félidő. — 15.20: Hírek, időjárás. — 15.28: A könnyűzene orgona virtuózai. — 15.40: Notakeclveloknek. — 16.30: Közvetítés az FTC—Vasas bajnokj labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 17.20: Hírek, idő­járás. — 17.25: A muzsika hang­ja. — 17.35: Lírai önarckép. Tor­nai József versei. — 17.50: Do­nizetti: Szerelmi bájital. Két- ieivonasos vígopera. Közben 13.38: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Hírek, időjárás. — 20.02; Színházi Magazin. VI. évfolyam. 11. szám. — 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! Komjáthy György műsora. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.10: Sporthírek. Toto. — 22.25: Uj utak a magyar korusművészetben. — 23.0-5: Ver­bunkosok, népdalok. — 24.00: Hírek, időjárás. — 0.10: Operett­kettősök. Peiüfi rádió: 8.00: Miska bácsi lemezesládája. — 8.30: Mit hal­lunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 9.00: önarckép es ars poetica. I. rész. — 10.00: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel. — 10.12: Szí­vesen hallgattuk. Vasárnapi kok­tél (Ism.) — 11.42: Az első 100 év. Budapest — 1942. VIII. rész. — 12.22: Közvetítés a Csepel— MTK bajnoki labdarúgó-mérkő­zésről. — 12.45: Jo ebédhez szol a nóta. — 13.10: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 13.23: Körkapcso­lás bajnoki labdarugó-mérkőzé­sekről. — 14.20: Hol voltam, hol nem voltam . . . Rádiójáték. (Ism.) — 15.05: Külföldi kultu­rális híradó. — 15.25: Közvetítés az FTC—Vasas bajnoki labdarú­gó-mérkőzés I. félidejéről. — 16.20: Hírek, időjárás. — 16.25: Tudósaink arcképcsarnoka. Kö- peczi Béla akadémikus. — 16.40: Schubert korusműveiból. — 16.50: Mikrofon előtt az irodalmi szer­kesztő. — 17.00: Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. — 13.00: Hírek, Időjárás. — 13.05: A vasárnap sportja. — 18.35: A másik ember. n. rész. A mun­kahelyen. — 19.18: Operettmuzsi­ka. — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek, időjárás. — 20.10: Sporthírek. Totó. — 20.15: Lé- hotka Gábor orgonaestje. — 21.21: A rádióból indult el... Az öreg. — 22.25: Népdalok. — 22.50: Beszelget.es a textilművé­szetről. Keve Márta riportja. — 23.00: Hírek, időjárás. — 23.10: Zenekari muzsika. — 24.00: Hí­rek, időjárás. Miskolci rádió: A vasarnap krónikája. — Az élet nyomában. — Sporthiradó. — Könnyűzene. Televízió: 8.20—9.30: iskolateve. — 9.30: Zsebtévé. — 10.00: Gyere velünk, csináld velünk! Az in- lervízió gyermekműsora. — 11.00: Reklámműsor. — 11.05: Kincske­reső kisködmön. Ifjúsági tévé- íilm-sorozat. (Ism.) — 14.23: Mű­sorismertetés. — 14.25: Mit, ho­gyan? Tanácskozás a matemati­ka-oktatásról. — 16.15: Történe­lem mindenkinek. Rettenet és felszabadulás. — 15.43: Reklám- műsor. — 15.50: Delta. Tudomá­nyos híradó. — 16.15: Reklám- műsor. — 16.25: Virrasztók... Dokumentumaim. — 17.30: Mű­sorainkat ajánljuk. — 17.56: Ke­ressük Petőfit. III. rész. — l8.3ü: Sporthírek. — 18.40: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Sanzonról sanzonra. — 20.25: Minden lében két kánál. A vidéki kastély. — 21.15: Enek- verseny Kodály Zoltán emléké­re. — 22.35: Hírek. — 22.40: Te­lesport. A Tokaj Express par- bajtőr-verseny döntői. Filmszínházak: Emberrablás magyar módra (színes magyar) f4. Béke — Belphegor a pokol­ból (színes olasz, 16 éven felü­lieknek !) hn6. 8. Béke. — A hét mesterlövész (szí. NDK, felemelt helyár!) nlO. nl2. Béke. Matine: A hét mesterlövész 9. 11 és 13 órakor (színes NDK) Kossuth. — Lány seprünyélen (színes cseh­szlovák) f3. Kossuth. — Vi­szontlátásra a pokolban (színes amerikai) t'5, f7. Kossuth. — A hét holló (mesefilmsorozat 50 szá­zalékos helyárral) 10. Filmklub. — A bűnügyi nyomozó (magya­rul beszélő szovjet) f4, f6, Fák­lya. — ördögcsapat (színes szov­jet) fii. Matiné. Fáklya — Az oroszlán télen (magyarul beszé­lő angol) ir5, f7. Petőfi. — Ta­nár úrnak szeretettel (magyarul beszélő színes angol) 10 órakor, matiné. Petőfi. — A kardfor­gató nő (színes japán) 5. 7, Szik­ra. — A bosszúállók (színes szov­jet) fio. 11, matiné. Szikra. — Keresztesek I—H. (színes len­gyel, dupla helyárral!) fö. Tán­csics. Miskolci Nemzeti Színház (7): Cigánybáró (Bérletszünet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Miskolci Téli Tárlat. — Miskolci Képtár (10— 18 óra között): Állandó kiállítás. — Libresszó (13—20 óra között) : Bíró Klara színes fotói. HtfTFÖ Kossuth rádió: 3.00: Hírek, idő­járás. — 8.03: Műsorismertetés. — 8.12: Budapest és a vidék kul­turális programjából. — 8.15: Könnyűzene Gyulai Gaál János szerzeményeiből. — 9.06: Egy jenki Artúr király udvarában. — 9.26: Rádióbörze. — 9.30: A hét zeneműve. Kodály. Háry Janos — szvit. — 10.00: Hírek, időjárás. — 10.05: Iskolarádio. — 10.30: Déry Gabriella és Kishegyi Ár­pád énekel. — íi.Ofl: Napirenden a neveléstudomány. Dr. Zrinszky László írása. — 11.15: Barokk muzsika. Petőfi rádió: 3.00: Hírek, idő­járás. 8.03: Mendelssohn mű­veiből. — 9.00: Hírek. — 9.0S: Ezeregy délelőtt... — io.oű: A* zene hullámhosszán. — 11.45: A hélium karrierje. Dr. Do j csak Győző egyetemi tanár előadása.

Next

/
Thumbnails
Contents