Déli Hírlap, 1972. december (4. évfolyam, 283-306. szám)

1972-12-08 / 289. szám

KISZ-vb ülés a bányászoknál Ma délelőtt ülést tartott a Borsodi Szénbányák igazga­tóságának KlSZ-végrehajtó- bizottsága. A vb-tagok első­ként az 1973. évi munkaterv­javaslatot vitatták meg és fogadták el. Ezt követően a Petőfi-évre és a tavaszi po­litikai ünnepségekre való fel­készülést összegező javaslat szerepelt napirenden. Végül megvitatták azt a kulturális es sportprogramot, amelyet a VTT tiszteletére állítottak össze wmm mmm mm jmm mmimm mm Itáliába utazott a hulladékpapír A rmskotci úttörők a pa- pirgyűjtési kampány során eddig több mint száz tonna hulladékpapírt adtak át a MÉH-nek. A teljes mennyi­séget olasz feldolgozó eégek vettek meg; a papírszallít- mamy útra is kelt Itáliába. >k Szolnokén a napokban zárult a szervezési tudományi kiállítás, amelynek elsődleges célja a szervezés- és vezetéstudomány terén elért eredmények bemutatása volt, valamint a vállalati gazdasági vezetők figyelmének felhívása a korszerű vezetési-szervezési módszerek alkalmazására. A rendező szervek felkérésére a Nehézipari Műszaki Egyetem ipargazdaságiam tanszéke kiállította a munkanapfelvétele­zésre és szervezéselőkészitő helyzetvizsgálatra alkalmas VMVA—02. tip. ORCAFOT multimoment távvezérelt film­technikai berendezést. Ezt a tanszék a VIMELUX Miskolci Finommechanikai Vállalattal közösen fejlesztette ki. Ugyan­csak kiállította a tanszék a hallgatócsoport vagy értekezlet részvevőinek véleményét regisztráló folyamatos vélemény­reprodukáló és információszámláló berendezését is. « nafgramlátloaitk Gyermekenként ezer pont (Folytatás az 1. oldalról) A vb tegnapi ülésén elfogadott új pontozási rendszer egy­ben azt is jelenti, hogy a lakashivatalba benyújtott több mint '•■«ser igénylési a módosításoknak megfelelően at kell prog­ramozni. Ezt az óriási munkát február végéig készítik el. Bár az ideiglenes névjegyzéket a hagyományos pontozási rendszer alapján állítják össze, a végleges névjegyzék kiala­kításánál mindenképpen figyelembe veszik az új sorrendet. A lakásigénylők rangsoro­lásának technikai lebonyolí­tása úgy kezdődik, hogy minden igénylő tízezer alap­pontszamot kap. hogy az esetleges negatív pontokat levonhassák. Evenként 5M (1972-től csak 200) pont jár az igénylés beadásának évé­től kezdődően. A jelenlegi lakáshaszna lati jogcímet is figyelembe ve­szik a rangsoroláskor. Az al­bérlő ötezer, a szívességi használó negyezer, a család­tag háromezer, a társbérlő kétezerötszáz, a jóhiszemű, de jogcím nélküli lakó két- ezerötszáz pontot kap. Egy kis táblázat segítségével fi­gyelembe veszik a zsúfoltsá­got is. Például, ha az igény­lőre a jelenlegi lakásból négy négyzetméter jut, akkor ez 1200-zal növeli pontjainak szamát. Ha a lakásban fer­tőző beteg van, indokolt az előbbre sorolás, ezért 250 pont jár. Négy gyermekig gyermekenként ezer, azon felül gyermekenként 100—100 pontot kap az igénylő. A la­kásügyi hivatalban figye­lembe veszik a kérelmező kitüntetését is. Előnyt jelent, ha valaki hosszabb ideig volt mis­kolci lakos. Tíz évig évenként 50 pont jár. tehát tíz esztendőre öt­száz. minden további évért tiz pont. Ha a lakás egész­ségtelen, és ezt hatóság iga­zolja. akkor ezerrel nő az igénylő pontjainak a száma. Nagy sulival esik a latba az elbírálásnál és rangsorolás­nál a családban egy főre eső jövedelem. Ha ez az ezer fo­rintot nem éri el, akkor a tényleges jövedelem és az ezer közötti különbözetet pontként kapja az illető. Ha például az egy főre eső jö­vedelem 778 forint, akkor: 1000 — 778 = 222 pont. Van olyan eset,- amikor nem hozzáadnak, hanem el­vesznek a pontokból. Az önkényes lakásfogla­lóknál. rosszhiszemű, jog­cím nélkül visszamaradt személyeknél 2500 a csök­kenés. Ha az igénylő vagy házas­társa jogerős szabadságvesz­tés vagy büntetés hatálya alatt áll, akkor ugyancsak 2500-zal csökkentik a pont­számot. Ez utóbbi eljárást mindig egyéni elbírálás alap­ján végzik, hiszen nem ítél­hető meg azonosan mondjuk egy tolvaj és égj’ karambolo­zó gépkocsivezető. Ha két feltétel azonos, ak­kor a lakásügyi hatóság mindig azt veszj figye­lembe. amelyik kedve­zőbb az igénylőre nézve. (így például a miskolci fo­lyamatos munkaviszony és a miskolci állandó helvbenla- kás esetén.) Egyedülálló csa­ládfenntartónál a gyermekek száma kétszeresen számít. Hiányzó adatok esetén — mert gyakran ilyen is elő­fordul — az igénylő termé­szetesen nem kap pontot. (brackó) Termelési tanácskozások a BÁÉV-nál Javaban tartanak, s de­cember 15-ig befejeződnek a termelési tanácskozások a BAÉV-nál. Tegnap a Győri kapui intézményes központ, a Rudas László utcai építés- »•zetőség, ennek szakipari részlégé, « a Házépítő Kom­binát dolgozói vitattak meg az idei esztendő eredményeit, a jövő évi feladatokat. Ma délután 2 órakor a Besenyő utcai BÁÉV-telepen kezdődik termelési tanácskozás. REFLEKTOR Kecskeméten országos ta­nácskozás kezdődött a ta­nyán élők gondjairól és jövő­jéről. * Mosonmagyaróvár városi tanácsának végrehaj­tó bizottsága ma többek kö­zött megvitatta a napközi ott­honok oktato-ne velőm un ka­jak * Nyíregyházán a Ha­zafias Népfront megyei Bi­zottsága a ko7.oktata.s fejlesz­tésével összefüggő népfront- feladatokról tanácskozik, y Salgótarjánban ma az idei munkát értékeli és a jövő évi munkatervet vitatja meg az Orvoeegészsegügvi Dolgozók Szakszervezetének megyei Bizottsága. ♦ Szckszárdon NDK-népfront delegációt fo­gadtak. y Veszprémben a Petőfi Színházban ma mutat­ják be Arthur Miller Az ügy­nök halála című darabját. Közgyűlés Ma délután a Palóczv utcai üzemükben évzáró közgyű­lést tartanak a Miskolci Tex- tilkonfekció Ktsz dolgozói. Az évi munkát Török Ká­roly elnök értékeli. Jó ered­ményekről számolhat be: a ktsz már december közepén teljesíti idei megemelt terv­feladatait. Eddig több mint kilencmillió Óvodaépítés — vállalati támogatással Követőkre talált a Lenin Kohászati Müvek példája. Mint ismeretes, a kohászat jóvoltából egy kétszáz férő­helyes óvodával gazdagodott az idén a város, s tegnap délután ünnepélyesen aláír­ták a tanáccsal kötött szer­ződést azok a miskolci vál­lalatok is, melyek hasonló módon kívánják támogatni a gyermekintézmények fejlesz­tését a IV. ötéves terv idő­szakában. Szükséqóvodák Bérezi Béla, a városi ta­nács elnöke elmondta a szerződéskötés alkalmából, hogy a dinamikus építési ütem ellenére — 1972-ben annyival gyarapodott az óvodai férőhelyek száma, mint ' az előző tervidőszak­ban összesen — a városnak még sokáig súlyos gondja lesz, hogy kevés az óvoda. Átlagosan 142 százalékos az ovodák kihasználtsága, s ez lényegesen rosszabb arány, mint a többi megyei városé. Van ahol kétszáz férőhelyre 300 gyereket zsúfoltak össze, s nyolc lakást is le kellett foglalni óvoda céljára az új lakótelepeken. S azok a szü­lők. akiknek a gyereke ilyen szüksegovodába jár. még szerencsésnek mondhatják magúkat, hiszen az idén 3— 400 jogos igényt el kellett, utasítani. Aki ad, az kap is A . awifoltsag megrteiiezit] az oktatást, nevelest es bi­zony a gyerekeik egészségét veszélyezteti Indokok volt tehát, hogy a városi tanács a IV. ötéves terv kezdetén a helybeli vállalatokhoz, in­tézményekhez fordult segít­ségért . A kérés visszhangra falait. hiszen az óvodaépí­tésre fordítható összeg több mint kilencmillió forinttal növekedett a va Halatok jó­voltából. Ily módon az ere­detileg tervezett 1250-nél 200-zal több óvodai férőhely épülhet 1975-ig. A szerződés értelmében minden befizetett 35 ezer forint után egy férőhelyet bocsát a vállalat rendelkezé­sére a tanács abban az óvo­dában. mely a dolgozó szülő lakásához legközelebb esik. A vállalati támogatásból fel­építendő új óvoda helyéről még nem döntöttek, de elv­ként elfogadták, hogy a leg­kevésbé ellátott területen vagy valamelyik új lakóte­lepen, vagy építik fel. a külvárosban A Famullonó kalkulációja A Pamutfonót Liszonyi Zoltánné beruházási előadó képviselte az ünnepélyes szerződéskötés alkalmával. Vállalata 700 ezer forintot ajánlott fel. s ez azt jelenti, hogy húsz családnak a gond­ja megoldódik: ennyi gye­reknek juttat helyet a tanács különböző óvodákban a meg­állapodás szerint. Nem sok. de — mint Liszonyi Zoltán­ná elmondta — ennek is na­gyon örülnek, hiszen jelen­leg is egy műszakra való — körülbelül 200 — nő van szülési szabadságon, a Pa­mutfunóban lesz tehát óvo­dai igénylés éppen elég. A Posta beruházója, Gri- cser Péterné arról beszélt, hogy saját bölcsődéje már van az igazgatóságnak, s az általuk befizetett 750 ezer forint fejében rendelkezé­sükre bocsátandó 22 férőhely igen jól jön majd. A posta- igazgatóságnak ugyanis kö­rülbelül 2500—2600 nődoigo- zója van. s közülük igen sok családanya Miskolcon teljesít szolgálatot. Eddig 16 vállalat kötött szerződést a tanáccsal. Re­méljük, még újabbak csatla­koznak hozzájuk. Okunk van ezt remélni, hiszen a minap kaptuk a hírt. hogy a Lenin Kohászati Müvek szocialista brigádjai évente egy műsza­kot hajlandók dolgozni a gyermekintézmények fejlesz­téséért. BÉKÉS DEZSŐ Messziről érkezett fa Az idei esztendőben 75 ezer köbméter fa érkezett a Szovjetunióból és Csehszlo­vákiából az ÉRDÉRT alsó- zsolcai telepére. A 3000 va­gont megtöltő fenyőfürész- árut Borsod, Heves, Nógrad es Pest megye ipari felhasz­nálóihoz továbbították a te­lep dolgozói. Mintegy 35 ezer köbméter faarut megyénk kapott, ám ez korántsem fe­dezte a helyi szükségleteket, s így más ERDÉRT-telepek is szállították Borsodba. Nemcsak az ipari üzeme­ket, hanem a magánosokat is ellátja fenyőfüreszáruval az ÉRDÉRT alsózsolcai tele­pe. Az év eddig eltelt idő­szakában negyezer köbméter fűrészárut és 150 köbméter falemezt vásároltak a magá­nosok. A kislakásépítők par- kettalgénveit is kielégíti a telephely. Az Agrokonzum fejlesztési tervei Hűtőház, vadhúsfeldolgozó Kockázatokkal es eredmé­nyekkel teli, mozgalmas ével zárnak az idén az Agrokon- zumnál. Mint a vállalat igaz­gató tanácsának tegnapi ülé­sén megtudtuk, a több mint félszáz lagszövetkezetet tö­mörítő társulás — a viszon­Szabóék öröme A megható jelenetnek a te­levízió jóvoltából az egész or­szág tanúja lehetett: a Mis­kolc jelene, jövője vetélkedő döntőjén Bárczi Béla, a vá­rosi tanács elnöke soron kí­vüli lakáski utalást adottátaz ötgyermekes Szabó család­nak. Az anya arcáról — még az emberi lélek rezdülései iránt érzéketlen képernyőről .V olvasni lehetett; az apáéról nem, mert fejét zseb­kendőjébe hajtva sírt. Szabó István és lelesege még most is a sírással küsz­ködik, amikor ,,életük leg­nagyobb öröméről'’ beszél­getünk. — Olyan váratlanul jött az egész, hogy még eszmélni is alig volt időnk — mondja a férj. — Talán az érezhet ilyesmit, aki öt találatot ér el a lottón. Én a televízió előtt ültem, amikor bemondták az örömhírt. Ordítottam a bol­dogságtól. hogy mit, azt nem tudom, az asszony meg szól­ni sem tudott, Féd óraba telt, míg végre magához tért. Az­tán rohanás a vetélkedő szín­helyére a kiutalásért. Akik nézték a műsort, lát­hatták : Szabóék valóban nyo­morúságos körülmények kö­zött élnek. A dohos, romlott levegőjű albérleti szobáért havi hatszáz forintot fizet­nek. holott a főbérlőt — az egész lakásérti — mindössze huszonegy forint lakbér ter­heli. — Amíg a gyerekek kicsik voltak, az egyetlen szoba minden volt: mosókonyha, étkező, fürdőszoba — veszi át a szót Szabóné. — Napköz­ben csak lehúzott fejjel tud­tunk közlekedni a kát fal közt kifeszített köteleken szá­radó ruhadaraboktól. Három ágyon nyolcán alszunk, mert itt lakik nálunk a nagymama is. — Akkor valóban megvál­tás lesz a diósgyőri varos­központba költözni.., A férj hangja megint el- csulelik: — Ha másért nem. ezért érdemes volt élnünk. Renge­teg elintéznivaló van, a nap huszonnégy órájából legalább tizennyolc ide-oda futkosás- sal telik. Még bútorunk sincs, bar már kinéztünk egy gyö­nyörű garnitúrái: ez az itte­ni csak elégetni jó. A népes családot a feleség munkahelye, az ÉSZAKTERV is segítette: a lakás haszná­latbavételi díját — mintegy hatezer forintot — hitelezte a családnak. Ök pedig megta­karított kevéske pénzüket OTP-hitellel és kölcsönökkel egészítették ki, hogy ember­hez méltó otthont teremtse­nek maguknak s gyermekeik­nek. A jövő héten már költöz­nek, s a Szondi-telepi viszo­nyokat mielőbb felejteni szeretnek . .. (keglovich) tagságos esztendő ellenére is — jól vizsgázott: idei ered­ményei alapján ma már egyi­ke az ország legjobban mű­ködő zöldség-gyümölcs keres­kedelmi vállalatainak. Dicséret illeti az Agrokon- zumot és tagszövetkezeteit üzlethálózatfejlesztési és be­ruházási politikájáért is. A tegnapi tanácsülésen például egyetlen ellenvetés nélkül szavazták meg egy új. két- százvagonos miskolci hűtő- lároló építését, amely jelen­tős mértékben hozzájárul a város zöldség-gyümö’csellá- tásának javításához. Ugyan­akkor az igazgató tanács tag­jai egyetértettek a vállalat valamennyi fejlesztési elkép­zelésével. Jóváhagyott beruházási * programja szerint az Agro- konzum egyebek között egy új zöldség-gyümölcs bolt épí­tését tervezi Kazincbarcikán. Üj csomagológépeket vásárol­nak, vadhúsfeldolgozó üze­met alakítanak ki Miskolcon, a Sajó parton a Belkereske­delmi Minisztérium í ámoga - tásával már meg is kezdték egy — a kazincbarcikaihoz hasonló — szellőztető« rend­szerű, 500 vagonos, téli bur­gonyatároló építését. Diós­győrben égy könnyén össze­szerelhető és szétszedhető zöldségárusító pavilon felállí­tását tervezik, és megpályáz­ták a diósgyőri városközpont egyik — 1973 és 1975 között felépülő — ABC-áruházát is.

Next

/
Thumbnails
Contents