Déli Hírlap, 1972. december (4. évfolyam, 283-306. szám)

1972-12-20 / 299. szám

A Hazafias Népfront szék­hazában kedden megtartotta első tanácskozását az Orszá­gos Művelődéspolitikai Mun­kaközösség. A vitaindító elő­adást Szcntistványi Gyuláné (képünk), a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának titkára tartotta. VASAS MŰVEZETŐK TA­NÁCSKOZÁSA. Tegnap ülést tartott a Vas-, Fém- és Vil­lamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége. Szó volt többek között arról, hogy a .»Dol­gozz hibátlanul” mozgalomba eddig 54 vasas vállalat kap­csolódott be. Döntöttek arról, hogy a vasas művezetők or­szágos tanácskozását 1973 februárjában tartják. HŰTŐIPARI REKORD. Az idén először éri el a Magyar Hütöipar az egymilliárd fo­rint értékű termelést. Töb­bek között 4560 vagon gyors- fagyasztott árut gyártottak. MUNKAERŐ SOMOGYBÁN. Kaposvárott a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága megtárgyalta a munkaerő-gaz­dálkodás l!)80-ig szóló irányel­veit. Megállapította többek kö­zött, hogy a megye Iélekszáma 1980-ra eléri a 36« 500-at. A mun­kaerőforrás nagyjából változat­lan marad, de összetételében a munkaképes korú munkaválla­lók irányában tolódik el. Az ötö­dik ötéves terv időszakában az iparban foglalkoztatottak száma, várhatóan mintegy hatezer fővel emelkedik. MŰEMLÉKVÉDELEM. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter módosította a mű­emlékvédelemről néhány év­vel ezelőtt megjelent rende­letet. A műemléki hatóság hozzájárulása nélkül ezentúl nem végezhető építési vagy bontási munka a műemléke­ken és a műemlék jellegű építményeken. kőolaj, földgaz. Kara- esonyra a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat vala­mennyi üzemegysége teljesíti 1072. évi tervét. A nagyvállalat már most eleget tett ez évi fel­adatainak. Az idén összesen mintegy 1,5 millió tonna kőola­jat termeltek a vállalat telepei, s hárommilliárd 740 millió köb­méter földgázt is a felszínre hoz­tak. MŰANYAG AZ ÉPÍTŐ­IPARBAN. Az idén 150 ezer tonna műanyagot használt fel az építőipar hazánkban. A modern építőanyagok elter­jedését azonban akadályozza, hogy a vállalatok nem isme­rik kellően a felhasználási lehetőségeket. Apróhirdetés 16 évet betöltött lányokat szö­vőnőnek felvesz a PTM Angyal­földi Szövőgyára. A betanulási idő 8 hét, ezen idő alatt kb ha­vi 1050 Ft bruttó fizetést és napi egy forintért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés írásban a gyár munkaerő-gazdálkodásán: Bp., XIII., Szekszárdi u. 19—35. Megkezdődött aTermoszig-per Ma délelőtt Budapesten a Markó utcában megkezdődött a Termoszig Vállalat igazga­tója és társainak pere. A vád­irat szerint Kovács József és társai egy hőszigetelő anyag gyártását kísérletezték ki. A Találmányi Hivatal elutasí­totta a szabadalom bejegyzé­sét, a Termoszig Vállalatnál ennék ellenére 1970-ben meg­kezdték a gyártást. Kovács József az értékesítés során 200 ezer forinttal nem szá­molt el. Ezenkívül — jogsza­bályellenesen — a Termoszig­nál társaival együtt fuvarozó részleget létesített, amelynek vezetője dr. Bende István vádlott volt. A vádlottak pazarló gaz­dálkodással, a hőszigetelő anyag veszteséges gyártásá­val több mint egymillió fo­rint veszteséget okoztak a Termoszig Vállalatnak. + Oslóban — ahol éppen filmet forgat — rendezeti sajtókonferenciát Jane Fonda és vő­legénye, as ugyancsak a vietnami háború befejezéséért küzdő aktivista, Tom Hayden. Meg­bélyegezték a VÖK elleni USA-bombázások felújítását, és követelték a béke egyezmény azonnali aláírását. Négymillió ebéd 4 továbbtanulás lehetőségei (Folytatás az L oldalról) A szakközépiskolai oktatási forma a jövőben megfelel an­nak a kettős céljának, hogy egyrészt szakmunkás-képesí­tést adjon, másrészt szakirá­nyú továbbtanulásra készít­sen fel. A következő tanév­ben több új szakközépiskola, illetve szakközépiskolai típus is megkezdi működését. Üjabb óvónői szakközépiskolák nyíl­nak. A gimnáziumban évek óta csökken a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya. Fontos feladat tehát a munkás- és parasztszülők felvilágosítása: tehetséges gyermekeiket ösz­tönözzék a továbbtanulásra, hiszen a következő tanévtől kezdődően a középiskolai ösz­töndíjak adományozása is se­gíthet a hátrányos helyset ellensúlyozásában. Az idén végző mintegy 130— 132 ezer nyolcadikos pálya- választásának körültekintő előkészítésére az általános is­kolákban januárban ország­szerte rendkívüli szülői érte­kezletéket tartanak. * A januári szülői értekezle­teket követően — február 20-ig — továbbítják az álta­lános iskolákból a jelentke­zési lapokat a középiskolák­ba, a szakmunkásképzőkbe, Bankrabló radikálisok A japán rendőrség jelentése szerint az ultraradikális ifjúsági szervezetek pénzügyi bevétele 1972-ben megközelítette az egy- milliárd jent. A bevétel zöme a szervezetek sajtókiadványaiból, a tagsági díjakból, valamint — bankrablásokból származott. A szélsőséges szervezetek az év során 3000 akciót hajtottak végre, mintegy 570 »00 részvevővel. Az akciók alkalmával a rendőrség 5000 fiatalt tartóztatott le. Ezek nagy részét a szervezetük által rendelkezésre bocsátott nagy ösz- szegü óvadék ellenében szabadon bocsátottak. A szélsőséges szer­vezeteket a hatóságok nem egy esetben a kormány politikai el­lenzékével szemben használták fel. Az ultraradikális megmozdu­lásokat követő parlamenti viták­ból és bírósági tárgyalásokból az is kiderült, hogy a japán rend­őrség komoly besúgóhálózatot épített ki ezekben a szerveze­tekben. valamint a gép- és gyorsíró iskolákba. A felvételi beszél­getéseket április 15-ig bonyo­lítják le. A szakközépiskolák, ba pályázó fiatalok felvételé­nek elbírálását egészségi, szakmai alkalmassági vizsga előzi meg. A gimnáziumok szakosított tantervű osztályai­ba, illetőleg szakközépiskolá­ba első helyen jelentkezett, de oda fel nem vert diákok lapját április 25-ig küldik el a második helyen megjelölt iskolához. A gimnáziumokba, valamint a gyors- és gépíró iskolákba fel nem vett tanu­lók jelentkezési lapját május 8-ig (a fővárosban május 15-ig) küldik el a második helyen megjelölt tanintézet­be. Ha a kérelmezőt a má­sodik helyen is elutasítják, a jelentkezési lapot május 15-ig .továbbítják az illetékes me­gyei, megyei városi tanács művelődésügyi, Budapesten május 31-ig a kerületi tanács művelődésügyi osztályához. Az említettek június 15-ig vá­laszolnak a felvételi kérelem­re. Az IBUSZ Rt.-nél 43 bri­gád versenyez a szocialista címért. Közülük egy, az „Avas” brigád, az IBUSZ megyei kirendeltségén. — Mit csinál egy IBUSZ-brigád? — kérdeztük Szvercsók Kata­lint, vezetőjüket. <— Egy évvel ezelőtt ala­kultunk meg, 28 taggal. Vál­lalásunk elkészítését hosszan tartó tanácskozás előzte meg. Végül is abban egyeztünk meg, hogy a munkánkkal és az oktatásban, továbbkép­zésben való részvétellel kap­csolatos vállalásokat teszünk. Segítséget adtunk az év végi leltározáshoz, az utak érté­kesítéséhez. Brigádtagjaink számos olyan újítást nyúj­tottak be, amellyel nemcsak a maguk munkáját könnyí­tették, hanem az udvariasabb IBUSZ-kiszolgálást is szor­A Diósgyőri Gépgyárban 1963-tól napjainkig több mint 13 ezer. az üzemi étkeztetés­ben részt vevő dolgozó ösz- szesen négymillió 43 ezer adag ebédet fogyasztott el. Tragikus befejezesse! ért veget a minap az ausztriai Albern közelében a sétaautózás. A 22 éves Eva Trauner. 17 éves hú­gával és 13 éves öccsével együtt, kölcsön kapott személygépkocsi­val a Dunába zuhant. A két lánytestvér a négyfokos vízben szívgörcsöt kapott és meghalt, Franz azonban kiúszott a hideg Dunából. A 26 éves északír labdarúgó fenegyerek, George Best helyzete kezd kellemetlenné válni. Ezt azok a jól értesültek állapíthat­ták meg, akiknek alkalmuk volt beszélni az eladó vagy a vevő <klubok illetékeseivel, esetleg ma­gával Bcsttel. A Best-ügj' végére a napokban pont kerül. De hogyan? A Manchester Unitednél hiva- - talosan a városi rivális, a Man­chester City, valamint a harma­galmazták. Rendszeresen meglátogatjuk beteg munka­társainkat. részt veszünk a politikai oktatásban és közö­sen német nyelvtanfolyamra járunk. * Mindez csak egy részé az „Avas” brigád ténykedésé­nek. Hiszen nem beszéltünk még az elő- és utószezonban rendezett családias összejö­vetelekről, az új dolgozók se­gítéséről, a KISZ-fiatalok által szervezett közös szín­ház- és mozilátogatásokról. A jó munkának részben már megvan a jutalma: a brigád tagjai közül egy a belkereskedelem, három pe­dig a vállalat kiváló dolgo­zója lett. A 28 brigádtag azt reméli, hogy hamarosan el­nyerik a szocialista brigád címet. A vállalati hozzájárulás ösz- szege mintegy 13,5 millió fo­rint volt. Ebben nincs benne az a több millió forint, amit az üzemi étkezdére és kony­hára költött a vállalat. A rendőrség vizsgálata még nem derítette ki, hogyan került a három testvér a Dunába. A megmenekült Franz ugyanis csak arra emlékszik, hogy hir­telen a vízben voltak. Eva Trau­ner négy évvel ezelőtt vizsgázott, de alig vezetett. Most vett gép­kocsit, annak megérkezését vár­ta és gyakorlásra kölcsön kapta barátnője kocsiját, amelyet most a Dunából húztak ki. dik ligás Bournemouth jelentke­zett. A városi vetélytársnak, a City­nek Bestet nem szabad eladni. Best viszont aligha megy harma­dik ligás klubba — mondották illetékesek Sir Matt Busbynak, az United igazgatójának, s Busby nem cáfolta meg ezeket a sza­vakat. Sokan tudnak arról, hogy Louis Edwards, a Manchester United vezetője Sir Matt Busby társa­ságában titkos megbeszélést folytatott Bcsttel, s a játékos kereken kimondta: — A Uniteden kívül másutt nem akarok játszani. Ha viszont Best a Uniledben marad, a csapaton belül robban a bomba, mert a játékosoknak elegük van már a sok Best- ügryböl. A Manchester City állítólag ar­ra is hajlandó lenne, hogy az ugyancsak 250 000 fontra értékelt angol válogatott csatárt, Francis Lee-t átadja cserébe Bestért, sőt a cseréért még külön pénzt is adna a Unitednek. lskola>ubilfum Fennállásának 75. évfor­dulóját ünnepelte tegnap Ka­posvárott a siketnémák álta­lános iskolája és nevelőott­hona. Ehséqszlrájk Három hete folytat éhség- sztrájkot a casablancai bör­tön 32 politikai foglya. A le­gyengült foglyok közül 16-ot az utóbbi napokban kórház­ba kellett szállítani. Az IBU „Avas'' brigádja Gépkocsi a Dunában Mi lesz Best sorsa? külföld KOPPENHÁGA. Ank Joergensen dán minisztere nők az amerikaiak újabb a rcssziójárúl szólva bcjelei tctic: kormánya tiltako: iratot szerkesztett a bomb zások felújítása miatt, s e még ma eljuttatja az am rikaiakhoz. Az amerikai, nem először keltenek csali dást Dániában vietnami h. borújukkal; a dán kormar többször is hangoztatta, hoj az amerikaiaknak el ke hagyniuk Indokinát — tét hozzá. BRÜSSZEL. A Közös Pú miniszteri tanácsának más dik napján kevés eredmér született. Talán annyi kon) rétumról lehet szó, hogy kibővült szervezet társuló szerződést kötött Cipruss; Ezenkívül a miniszteri tana megállapodásra jutott brüsszeli központ mintegy ezer sztrájkoló alkalmazol jával, akik — miután 10 százalékos béremelést harcc tak ki — beszüntették sztrájkot. NEW YORK. Az ENS1 közgyűlés szeptember 19-t kezdődött 27. ülésszaka - magyar idő szerint — ha nali 3 órakor befejeződött, legközelebbi, 28. ülésszak jövő év őszén tartják. A héten át folyt tanácskozást 132 tagállam, mintegy hí romezer képviselője ve részi. A közgyűlés és hét b zottsága több mint ütsz; plenáris vagy szűkebb kör ülést tartott. BUKAREST. Befejezte hi romnapos vidéki körútját hivatalos látogatáson Rom; niában tartózkodó magy; országgyűlési küldöttség. Bi karestbe visszaérkezve, műi kaülés keretében találkoztr a román parlament állanc bizottságának elnökeivel, küldöttség ma hazaérkeze Budapestre. WASHINGTON. A Felit Ház közlése szerint Szat volt japán minisztereink jelen lesz január 20-á Nixon beiktatásán. A két a lamíérfi ez alkalommal Iá; gyalni is fog különböző id< szerű problémákról. PÁRIZS. Binh asszony, DIFK külügyminisztere francia fővárosban a DNF (amelyből a DIFK kinőtt) J évfordulójára rendezett ür népségén rosszhiszeműséggi és kétszínűséggel vádolta a amerikai tárgyalókat. Á amerikai fél — mondotta - képtelen követelésekkel ál elő, lehetetlenné téve a meg oldást. Binh asszony hang súlyozta a déltől északi terjedő egész Vietnam szt lidaritását ebben a harcbai és rámutatott; az USA min dénáron azon igyekszik, hog a kettéosztottságot minél te vább fenntartsa. HOUSTON. Nixon teleik non lépett kapcsolatba Fehér Házból a Ticonderog fedélzetén pihenő három űi hajóssal, és gratulált telje sítményükhöz. Néhány mon dat erejéig méltatta a lezé rult Apolló-programot, é kijelentette: az űrutazás ez zel nem ért véget. Az ame rikai elnök ezután utalt a űrkutatás terén megindul szovjet—amerikai együttmű ködésre. SAIGON. Saigoni katona szóvivő ma reggel közölte heves harcok folytak tegnai Quang Tri tartományi szék város térségében. A dél-viet nami fővárostól 80, illetv 120 kilométerre nyugatra ké UELi HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztoseg Miskolc Bajcsy-Zsltmszky a IS - Központ: 3«-132 16-672 35-380. 86-579 — Titkárság: 18-223 — Bei- és város­politikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-227 — Postafiók: 39 — Kiadja a Borsod megye) Lapkiadó Vállalat Miskolc. Ba.1csy-Zs. u 15. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY — Tel.: 86-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, t.. Széchenyi o 15—17 — Telefon: 16-213 — Terleszti: a Magyar Posta. — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft Index- 25 951 - Készült: e Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u, 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN fegyveres összecsapást jelen tettek. Más saigoni jelenté sek szerint több mint szá: B—52-es bombázó és ötszá: vadászbombázó mintegy öt ezer tonna bombát szórt i VDK területére.

Next

/
Thumbnails
Contents