Déli Hírlap, 1972. december (4. évfolyam, 283-306. szám)
1972-12-01 / 283. szám
2^ A címszerepben: Márkáig Gábor A Hamlet Miskolcon A rendező a készülő előadásról Túl a próbák felen, a mar felcsillant nagy pillanatok és a meg meg nem valósult gondolatok között, mikor a mii már élni kezdi önálló életét a szereplők mondataiban, váza már áll. de még formálódik és alakul — ilyenkor a legnehezebb leírni azokat a gondolatokat, amelyek épp most állják ki a gyakorlat próbáját. A Hamlet más arcot mutat minden századnak, sőt minden évtizednek. Fő célom és célunk az volt, és az ma is, hogy a mához szóljunk, megtaláljuk a mi saját Hamletunkét; korszerű, a mi generációnkat, korunkat kifejező és arra reagáló előadást hozzunk létre. Könnyű lenne azt mondani. hogy a beat, a hippizmus korában élünk, az extravagancia és a formalizmus divattá vált, tehát egy őrjöngő, mindent letipró dán királyfi az, ami leginkább megfelel indulatainknak, ösztöneinknek. Mi azonban egy más — szerintem az igazi — korszerűséget szeretnénk megtalálni. Túllépve a formai modernkedéseken — amelyekben egy-egy cső- vagy vasvázas díszlet és mai divatú ruha mögé bújtatják a gondola ttalanságot — a gondolatok és érzelmek modernségét alcar.iuk megláttatni, és felmutatni a dönteni tudás felelősségét. Bele akarunk nézni Hamlet tükrébe, mint egy lelkiismeretvizsgáló tükörbe. Meg akarjuk találni és kifejezni Shakespeare embert és társadalmat formáló erejét. Bertolt Brecht írta a darabról: „Mikor Hamlet szembekerül a valósággal, útja még nem járható út, így lesz az egyéniség és a kor eflenl éleinek tragikus áldozata." Füst Milán ebben látta Hamlet tragédiájának kulcsmondatát: „Drámai hős, aki nem cselekszik". — Ez a két példa is csak azt igazolja, milyen oldalakról — társadalmilag, mint Brecht, vagy pszichikusán, mint Füst Milán — lehet közeledni Ham- lethez, hogy a többi sok lehetőséget ne is említsem. Természetesen ezek az elemző módszerek nem zárják ki, sőt segítik egymást. Számomra az egyik fő téma a morális ember korszerű értelmezése. Hamlet felismeri a konfliktust az ember kettős természete — jó és rossz — között. Számára a ..jó" az emberekben való hit. hűség, a szerelem, a tiszta emberekkel való kapcsolatteremtés, a „rossz” a visszaélés a hatalommal, az erőszak: a hivatás elárulása. A jó igenlése tehát azt jelenti: visszautasítani a megalkuvásokat. az árulást, és világosan cselekedni, ha világosan látunk. Hamlet számára'ez túl a belső konfliktuson, mindennapi élethalálharc is. És a feltett kérdésekre adott Páva-körök minősítő hansversenve A Röpülj páva! körök or- ;zágos minősítő hangverse- í.ve december 3-án délelőtt 10 órakor lesz a Rónai Sán- lor megyei Művelődési Központban. Borsod 60 Páva- Köréből 20 csoport lép fel az prszágos zsűri előtt. A szak- imberek nem' rangsorolnak, íanem a színvonaltól függőin ítélik oda a ..Kiváló”, a Minősült” dijakat és az okleveleket. válasz egyúttal vizsga önmaga előtt. Fontosnak találom, hogy túllépve a felületes modernkedéseken, társadalmi felelősséggel alkossunk színházat — természetesen mindezt Shakespeare-en keresztül, és az ő segítségével. Ez azonban korszerű színjátszás! módot követel: lefejteni a darabról' a retorikát, a natura- lisztikus játékmódot és a szentimentalizmust. Színészeink igazi ambícióval készülnek a bemutatóra, felelősséggel, tehetséggel. Márkáig Gábor barátomat, a címszereplőt említem itt. kinek dinamizmusa, ereje imponáló, de említhetnék bárkit: az úgy mindannyiunké. Két költőóriás müve ez a darab, Shakespeare-é és a csodálatos fordítóé. Arany Jánosé — verseiknek elmondása óriási feladatokat ró a szereplőkre. A versek nem hivalkodóan rímesen csengenek, de csodálatos zenéjük álhatja a sorokat, észrevétlenül, a cselekményen keresztül hatnak, és magasrendű költészetüket megszólaltatni igazi színészi beszédbravúr. Bízom abban, hogy december 15-én és az azt követő estéken létrejön a „színházi csoda” — létrejön egy meg- fogalmazhalatlan áramkör a nézőtér és a színpad között, a mű életre kel, gondolkodtat és öntudatra ébreszt, meghat és felemel. És ez lenne a legszebb és legtöbb, amit elérhetnénk, ez lenne Shakespeare és a színház igazi ünnepe SZIRTES TAMÁS Bábcsoportok megyei találkozója A bábcsoportok kétnapos megyei találkozója holnap délután fél 3-kor kezdődik az ózdi Liszt Ferenc Művelődési Központban. Leninvá- rosi, borsodnádasdi, nemes- bikki. mezőnagymihályi, szerencsi és sajóecsegi együttesek tartanak bemutatót. A házigazdák Aladdin bábcsoportja ugyancsak szombaton este 6 órakor szerepel: így ünnepük meg az ózdiak az együttes megalakulásának negyedszázados évfordulóját. Decembr 3-án, délelőtt 10 órakor szakmai tanácskozáson vesznek részt a találkozón megjelent szakemberek: a bábművészet fejlődését értékelik. Ekkor adják át a zsűri által odaítélt díjakat is a csoportoknak: többek, között a megyei tanács 3000 forintos és az Özdi városi Tanács 1000 forintos jutáimét. Félbehagyott tanulás Bizonyára mindannyiunknak van olyan ismerőse, aki gyermekkorában egyszer valamiért megneheztelt szüleire, és néhány éjszakát a barátjánál töltött. Persze ez az apró konfliktus nemigen hatott az iskolai tanulmányok folytatására... Volt olyan iskolatársam, aki egyik napról a másikra meggondolta magát és megszökött otthonról. Kalandvágy, kamaszkíváncsi- sag vezérelte, hogy tiltott határátlépést kíséreljen meg. Igaz, később más intézetben folytatta tanulmányait, de befejezte az általános iskolát, leérettségizett, sőt továbbtanult ... Ám az alkoholista, züllött életű szülők gyerekei, a családi otthonokból kiszorított, az édesanya, az édesapa sze- retetétől megfosztott vagy az anyagi gondokkal küszködő fiatalok kimaradnak az iskolából. Félbehagyják tanulmányaikat már az általános iskolában, az ötödik, a hatodik, a hetedik osztályban. Sajnos, a húsz éven felüli fiatalok közül minden hatodiknak hiányzik az általános iskolai végzettsége. Ez derült ki a Radar tegnap esti műsorából, ezt igazolta a bevezető riport. A megszólaltatottak elsősorban rendezetlen családi körülményeikre hivatkoztak, s csak másodsorban sajat meggondolatlanságukra . .. Érett, rokonszenves felnőttként nyilatkoztak meg. a dolgozók általános iskolája végzős tanulóiként. Az üzemek, a vállalatok, az intézmények többsége ma már nem akadályozza, sőt ösztönzi a munka mellett tanuló dolgozókat. A szakmai továbbképzések is lehetőséget nyújtanak a félbehagyott iskolai tanulmányok befejezésére. De most már a megelőzés a legfontosabb. Hagy azokon a gyerekeken valamiképpen segítsen az iskola, a pedagógus, akik körülményeik miatt ki- maradoznak az iskolából. E célt szolgálja a túlterhelés megszüntetését követelő, a pedagógiai munka jelentőségét hangsúlyozó párthatározat is . .. S. J. Ismét megjelenik a Borsodi Könyvtáros Egy lap újjáéled. Ezt a címet adta Hubay László, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója az újra megjelenő Borsodi Könyvtáros című módszertani, szakmai folyóirat első száma elé irt bevezetőnek, írását így kezdi: „1035 júniusában igénytelen külsejű, stcncilezett kiadványt küldött szét az akkori megyei könyvtár a hálózat könyvtáraihoz. Borítólapján ez a cím állt: Borsodi Könyvtáros.” A továbbiakban részletesen ismerteti a lap útját, megszűnésének és többszöri újraéledésének időpontjait, amelyeknek mindegyike egybeesik a közművelődési könyvtárügy fontos korszakhatáraival. Majd így végzi: „A Borsodi Könyvtáros utolsó számai 1967-ben jelentek meg... Most 1972-t írunk, és Upúnkat újból az olvasók asztalára tesz- szük.” A szép kiállítású, mintegy negyven oldalnyi terjedelmű, /számtalan fényképpel illusztrált kiadvány borítólapját Lenkey Zoltán grafikusművész tervezte. A külsőségeiben is megújult folyóirat tartalmáról, megjelenésének körülményeiről beszélgettünk Hubay Lászlóval. — A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár megújulása, a megyei könyvtárhálózat modern központjának kialakítása, jelentős szerepet játszik a módszertani kiadvány — most mar bizonyára végleges — feléledésében. — Az új intézmény módszertani munkájának egyik részét jelenti az 1973-tól negyedévenként megjelenő füzet. Eddig nemigen volt lehetőségünk, hogy ilyen formában is összehangoljuk a hálózat munkáját. A Borsodi Könyvtárost azonban nem a központból szerkesztik. Az erre a munkára felkért négytagú bizottságot 22 könyvtárosból ,alakult szerkesztő bizottság* segíti. Valamennyien városi és járási könyvtáraink igazgatói; személyük a biztosíték. hogv át tudjuk fogni a megye könyvtárainak életét. — Mi indokolja, hogy épp evekben a napokban adta ki a könyvtár az első lapszámot? — Ünnepi megemlékezésül szánjuk. Ebben az évben üljük a megyei könyvtár alapításának 20. évfordulóját, tízéves a Szakszervezetek Megyei Tanácsának Központi Könyvtára, és bár magunkat a tavasszal már megünnepeltük, ezúttal újra felelevenítjük a könyvtár átadásának nehezen várt perceit. Cikket közöl a lap az SZMT könyvtárának tíz évéről, a miskolci városi könyvtár hálózatának legújabb létesítményéről, a Szentpéteri kapui József Attila Klubkönyvtárról. Szólunk arról is. hogy egy' tanév alatt tíz iskolai mintakönyvtárat avattunk a megyében. Módszertani útmutatók, színes írások, a könyvtári élet hírei — ebből áll az első szám. — Előszavában utal rá. hogy a szakma eleven igénye hívta újra életre a Borsodi Könytá- rost. — Különböző címeken a legtöbb megyében megjelenik módszertani kiadvány. Megyei, városi, szakszervezeti, iskolai könyvtárosok segítettek a borsodi életre keltésében. Szeretnénk, ha az átlagosan ezerkétszáz példányban megjelenő füzetet ezentúl is ök írnák. Lehetőséget ad a tapasztalatcserére. egymás munkájának megismerésére; papíron legalább annyi a megbeszélnivalónk. mint amikor személyesen találkozunk. M. M. Internacionalista mártír Lapunk keddi számában közöltük, hogy a Magyar Partizán Szövetség meghívására a Szovjetunióból hazánkba érkezett Pataki Ferenc özvegye, fia és unokája, hogy részt vegyenek a Sopronban tegnap megrendezett, majd a fővárosi megemlékezésen. Erre abból az alkalomból került sor, hogy az internacionalista harcos, a magyar kommunista mozgalom mártírja nyolcvan évvel ezelőtt. 1892. december 1-én született. Pataki Ferenc korán elvesztette szüleit, s a temesvári árvaházban nevelkedett. Húszéves korában tanítói oklevelet szérzett és Budapesten kapott állást. Nem sokkal később behívták katonánál,, majd az első világháborúban kiparancsolták a frontra, ahol — zászlósként — 1915 márciusában orosz hadifogságba került. A fogolytáborban nem tétlenkedett. Oroszul tanult, s marxista műveket olvasott. Kraszno- jarszkban hamarosan az internacionalisták egyik vezetője lett, s belépett a Vörös Gárdába. Az elleníorradaimarok 1918 nyarán elfogták, s a következő év novemberéig a fehérgárdisták börtönében sínylődött, majd az úgynevezett „halálvonattal” keletre irányították. A partizánok azonban kiszabadították rabságából, s hamarosan a parancsnokukká választották. Kolcsak admirális elfoga- tásában és a szovjet állam- kincstártól elrabolt 13 vagon arany visszaszerzésében jer lentős szerepet játszott. A polgárháború után a szovjet államigazgatás különböző területein dolgozott, s tevékenykedett a Komintern végrehajtó bizottságának apparátusában is. A Nagy Honvédő Háború idején önként jelentkezett katonai szolgálatra; 1943 augusztusában az első partizáncsoport élén hazánkba repült, s hónapokig eredményesen működött. Végül a fasiszták kezére került, akik 1944. november 4-én tíz társával együtt Sopronban kivégezték. Eszperantó tanfolyam kezdőknek Esti eszperantó taníolyam indul kezdők számára december 7-én, a Rónai Sándor Művelődési Központban. Az első megbeszélés ma délután 5 orakor lesz. a művelődési központ földszinti klubtermében. Ezt követően Gergely Mihály író. a Hungara Vivo című eszperantó folyóirat fő- szerkesztője tart előadást az eszperantó irodalomról, majd az általa szerkesztett kepes eszperantó folyóirat, szerkesztéséről. munkájáról szói. nraiHB InlU-fTa PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Deli Krónika. Lotto. — 12.2U- Ki nyer ma — Salgótarjánban? — 12.30: Reklám. — 12.36: Tánczenei koktél. — 13.21: A Gödöllpi Agrártudományi Egyetem kamarazenekara játszik. — 13.45: öreg pesti házak. — 14.00: Tudod-e? A Gyermekrádió műsora. — 14.25: „Nyitni kék”. Kisiskolások műsora. (A szerdai adás i&m.) — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.10: Kóruspodium. — 15.21: Heti József operettdalokat énekel. — 15.41: Kamarazene. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe! — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Petóli-kalenaárium. — 16.11: Fu- vószene. — 16.25: Vétkes volt. Ion Baiesu egyfelvonásosanak radióváltozata. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Eddy Duchin története. Két részlet Bayes filmzenéjéből. — 17.26: Mikro-, fórum. Mi és a nemzeti múlt. — 17.45: Az opera — a koreográfus szemével. — 18.39: Kísérteti árás Magyarországon. III. rész. — 19.00: Esti • Krónika. — 19.30: Sporthíradó. — 19.40: A Radio- szinhaz bemutatója. Részletek egy naplóból. Alekszancir Kor- nyejcsuk színmüvének rádióváltozata. — 20.27: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 20.47: Hírek. — 20.50: Dupla vagy semmi. A téma: Johann Sebastian Bach élete és müvei. — 22.00: Hírek. Sport. Időjárás. — 22.20: Meditáció — a fizikai munka becsületéről. — 22.30: Félóra sanzon. — 23.00: Oratóriumrészletek. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10—0.25: A könnyűzene orgonavirtuózai. Petőfi rádió: 12.00: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: A rivalda túlsó oldaláról. A sevillai borbély. Rossini operájáról beszél: Carelli Gábor, a New York-i Metropolitan Opera tag.ia. — 13.43: Bárdos Lajos saját kórusmüveit vezén}'- li. — 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. — 14.00: Mindenki kedvére — kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zénedélutánia. — 17.33: KözVetítíés az OSC—Bukaresti Dinamó vízilabda BEK-döntőről. —■ 18.20: Huszas Stúdió. Lépésváltás. — 19.09: A szovjet zeneművészet mesteriskolája — III. rész. — 19.55: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika TI. — 20.25: Üi könyvek. — 20.28: Salgótarján! •népzenei találkozó. — 21.26: Debreceni irodalmi napok. — 22.06: Antigone. Récv1e'ek T’-ae'lq operájából. — 22.45: Beszedünk a mikroszkóp alatt. — 23.('0: Hírek. Időjárás. — 23.15: Zenés játékokból. — 24.00—0.10: Hírek, Időjárás. Miskolci rálió: Borsodi Tükör — Termelőszövetkezeti látogatás, — Az OTP adatai szerint . . . — Legújabb lemezünk. — Elmondjuk. bemutatiuk ... — A/ országos diákparlament kü’dö'■ o vo’tam ... — Az jazz kedvelőinek. Televízió: 17.23: Mű-sorismerte-' [e*. — 17.25: Hírek. — 17.?0: OSC —JDinamo Bukarest vízilabdamérkőzés a Bajnokcsapatok miropa Kupájáén. — íö.ju: Tíz perc mereroiogia. — 18.40: Fejlődésünk kulcsa. Riporuiim. — 19.10: Reklammusor. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-hirado. — 20.00: Meg házasodtam. Tévéjáték. — 20.50: Humoristák klubja. — 21.45: Monitor. A stratégiai fegyvere* korlátozása. — 22.25: Tv-hirado. 2. kiadás. Bratislava! televízió: 16.50: Hírek. — 16.55: Táncdalok. — 17.45: Hadseregnapló. — 18.15: A vidék hangja. — 19.00: Híradó és kommentár. — 19.30: Mezőgazdasagi félóra. — 20.00: A moszkvai ope- rettszinház pragai vendégszereplése. — 21.05: Híradó. — 21.20: A karakoramai élet. Dokumentum- film. — 21.55: Találkozás Sophia Lorennel. Filmszínházak: Személyiségcse- re (magyarul beszélő színes amerikai. 16 éven felülieknek!) 14. hnti. 8. Beke. — Valter Szarajevót védi (színes jugoszláv) f3, f5, f7. Kossuth. — Szenvedély (színes svéd) fő. f7. Filmklub. — Tizenkét szék I—II. (színes szovjet, dupla hely árral!) 5. Fáklya. — A pap felesége (színes olasz) f5. 17. Petőfi. — A rend gyilkosai (színes francia) 5. 7. Szikra. — Joe Hili balladája (színes svéd) f5. f7. Táncsics. Miskolci Nemzeti Színház (7): Cigánybáró (bérletszünet). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.14: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.18: Lányok, asszonyok. — 8.40: A fúvőszene története. III. rész. A barokk fúvószenéje. (Tsm.) — 9.01: Liszt-művek. — 9.28: Karn ondy László emlékezete. — 10.00: Hírek. Időjárás — 10.05: Onerakórusók. — 10.30: Kaocsol- iuk a 6-os stúdiót. A Postás Szimfonikus ^enekaT matinéja. — Kb. 11.40: Ooerettlalok. Petőfi rádió; 8.00: Hírek, időjárás. — 8.05: Daljátékokból. — 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.00: Hírek. — 9.03: Népdalest. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.50: ..Jelképek erdején át...” Televízió: 9.00—9.35- Iskola tévé. Kémia (közéoisk. I. oszt.) A reakcióképesség. — 9.35: Nemzeti erdek. nemzetközi gazdasági kan- csolaiok. A Tv politikai tanfolyamának* adása a honvédség számára (Ism.) — 10.05? Műsorismertetés. — 10.06: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. (A csütörtöki adás ism.) — 10.35: Maláji tengeri teknősök. Japán film (ism.) — 11.00- Zene. zene: zene. An°ol zenés film (Ism.) — 11.<5—12.‘>5: Nyitóit boríték (A csütörtöki adás ism.). Bratislava i televízió: 8.30: Iránytű. Hadsereg műsor. — 9.30: Felszabadítás. Szovjet film IT. rész. — 10.55: Az ötletesebb nyei . Vetélkedő. (Tsm.) — 11.35: Híradó. — U.iő: Orosz nyelvlecke.