Déli Hírlap, 1972. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-02 / 259. szám

Az „új” csapat sem jobb Egy kísérlet tanulságai Videoton—DVTK 3:1 (2:0) mmm m ★ Rajta igazán nem. mú­lott... De hát a csatárok! — A védelem oszlopa, Salamon ezúttal is példát mutatott küzdenitudásból. Ha a tárna. dókra is átragadt volna a szőke védőjátékos lelkesedé­se, nemcsak a 90. percben szerzett „becsületgóllal” ter­helték volna meg a Videoton hálóját. be a DVTK kapuja előtt — a 16-os vonalán épphogy be­lül. Wollek elesett, Marton sípolt. Az első pillanat­ban nem is tudtuk, miért fütyült a bíró. Mindenki meglepődött, még a fehérvá­riak is. amikor a 11-es pont­ra mutatott. Karsai — sajnos — nem szenved ,.11-es beteg­ségben” és egyből bevágta a labdát a jobb sarokba. (3:0). II. félidő, 46. perc: A 10- oson Kisshez perdült egy bal­ról érkező labda, és ő egyből a bal sarokba lőtt. (3:1). ugrik, de elhamarkodottan, szinte megijedve ettől a hely­zettől, fölé lő.” A befejezés: inéois kellemes Igaz, ezt már nem Székes- fehérváron jegyeztem fel. Az autóbusz ugyanis nem jött egyenesen haza! Útközben ,,el téri tették”, irány Kispest, 17 órára érkeztünk oda, ép­pen időben, hogy jelen le­hessünk Udvarev Péter es­küvőjén. A XIX. kerületi há. zasság'kötő teremben enyhül­tek csak meg az arcok, de azt azért érezni lehetett, hogy szebb „nászajándékot" szeret­tek volna hozni játékostár­suknak. A fiatal pár két csa­pa tnyi csókot, s egy auto­gramokkal. esküvői jókí­vánságokkal teleírt piros pöttyös labdát kapott az ün­nepélyes aktus végén. A csa­pat továbbindult, csak Sala­mon maradt le, de neki il­lett is! Ő volt az egyik tanú! HORVÁTH KÁLMÁN Az NB I. szerdai fordulójának további eredményei: Szeged—Új­pest 0:1 (0:1), Komló—-Csepel 0:0, ZTE-—Salgótarján 2:1 (1:0), Rába ETO—Pécs 3:1 (3:0), Egyetértés— MTK 0:1 (0:0), Vasas—Ilon véd 2:1 (1:1), Ferencváros—Tatabánya 3:1 (3:1). Tegnap délben, amikor megérkeztünk a székesfehér­vári Videoton-pályára, a tar­talékok már játszottak, sőt, két gól is esett már, egy ide, egy oda. A kicsi lelátókon csak itt-ott lézengett egy-két ember. Hiába volt kitűnő az idő, hiába sütött a nap ra­gyogóan a felhőtlen égről — szerda volt. Nem sokkal utá­nunk befutott a Panoráma­busz is, megérkezett az első csapat. A pályán játszók, s az érkezők kiléte teljessé tették a bizonyosságot: Pr ei­ner Kálmán valóban alapos változást hajtott végre az összeállításban. A „kísérlet” tanulságai megszívlelésre méltók: az „új” csapat sem jobb. Egy pillanatig sem tud­ták kétségessé tenni az ott­hon egyébként is abszolút esélyes Videoton győzelmét, amit kifejez az is, hogy a szépítő gól, Kiss József első NB I-es gólja a II. félidő 46. peroében esett, akkor, ami­kor a Vidi — ott így hívják a fehérvári együttest — már csak a „füttyért játszott”! A tartalékok A csatársor ez volt: Vass, Horváth, Sikora, Egyiid. Tel­jesítményük: egy gól Horváth révén, semmi több. A vasár­napi „nívót” csupán Sikora múlta felül, ő is csak az I. félidőben, és inkább azért, mert itt jobban hagyták ját­szani. Az eredmény: 2:1 a Vi­deoton javára. (A hátsó alak­zatban Tamás, Milkovics és Fehér tetszett, a többiek Sza­bó L., Szabó Z., Üjvárosi és Molnár, majd Tajka és Nagy voltak.) A hazaiak egy átíve- léses potyagóllal nyertek ugyan — amit még Szabó vett be —, de a lényeget mégis helyesen fogalmazta meg Dobozi László, a Rádió tudósítója: ezzel a csatársor­ral, ezekkel a nevekkel, ez ellen a Videoton ellen gólok­kal kellett volna nyerni! A csapat Kendi szemhéjsérülése nem jött rendbe. Udvarev nősült, így az alábbiak léptek pályá­ra: Veréb — Kolláth, Sala­mon, Hajdú — Gál. Hajas — Oláh, Váradi — Kiss, Földe­st, Fekete. Veréb túltette magát a va­sárnapi „portyán”, időnként nagy bravúrokat produkált. A hátvédsor két-három alka­lommal zavarba jött, nem tudtak mit kezdeni a gyor­san és sokai mozgó Wollek— Nagy 11.—Karsai trióval. A középpályán a Videoton ural­ta a mezőnyt. Oláh és Föl­dest szereplése cserével vég­ződött. Az elöl játszók keve­sen voltak, ráadásul hiány­zott a rutin és a bátorság. Fekete például kétszer is igen jó helyzetben ügyetlenkedte el a dolgot. A csereként a II. félidő 18. percében beállt Görget és Ruttkay közül az utóbbitól láttunk néhány ügyes, de kissé lassú megol­dást. A gólok 20. perc: Karsai ívelt be jobbról egy szögletet. Nagy II. balról indulva átfutott a védelmen — senki sem kísér­te —. és az „ötös” bal olda­láról kapásból vágta a labdát a bal kapufa mellé. (1:0) 31. perc: Kavarodás, több fehérvári lábon vándorolva. Kársaihoz jutott a labda. Az ötös jobb sarkáról lőtt. Ve­réb rávetődött, de balszeren­cséjére a rosszul (!) eltalált labda nem emelkedett a le­vegőbe, hanem a földön gu­rulva, a kapus alatt ván- szorgott be a hálóba. (2:0). II. félidő, 5. perc: Salamon és Wollek futott el kereszt­Az öltözőben A szünetben késve érkez­tem az öltözőbe, ahol síri csend uralkodott. Annyit azonban még elcsíptem Prei- ner Kálmán szavaiból, hogy a lényegre következtetni le­hetett: most sem volt elége­dett a lelkesedéssel! Ponto­sabban: a jó értelemben vett lelkesedéssel! Azt mondta: „Maga ne úgy lelkesedjen, hogy a labda helyett az el­lenfelet rugdossa!” Kinek mondta? Most már mindegy! Példának így is jó. Játék és helvzelek Kevés olyan időszak volt, amit „diósgyőri perceknek” lehetne nevezni. A középpá­lyán, de még a diósgyőri tér­fél nagy részén is általában a Vidi volt az úr, nagy nyo­más nehezedett a védelemre, elöl nem volt aki tartsa a labdát. Ráadásul a lemenő nappal szemben játszott elő­ször a DVTK. és Veréb sap­kában hunyorgott. Igazán nagy helyzete csak Feketének volt. Kiss egyszer-kétszer odakerülhetett volna, de Mar­ton szinte mindig lökést lá­tott nála. (Néha volt is!) Né­hány részlet jegyzeteimből: „5. perc: Földest előreível, Váradi fölé fejel. 14. p. jó labda Kissnek — lök! 25. p.: Oláh előretör — az alapvo­nalon is túlra. 34. p.: Váradi bead, Kiss lök.” A 11. félidőben: „Az első DVTK-akció a 16. percben úgy végződik, hogy Hajas beadását a kapus lehúzza. 27. p.: Váradi kiugrik — les! 31. p.: Kiss szétnéz, lead, Görget — elcsúszik. 38. p.: Fekete kiugrik és tíz méterről a ka­pusba lő. 42. p.: Fekete ki­A/ NB I. állása: 1. Vasas 7 5 1 1 17- 7 11 2. FTC 7 5 1 1 18- 9 11 3. Bp. Honvéd 7 4 2 1 13- 6 10 4. MTK 7 3 4 — 10- 5 10 5. Rába ETO 7 5 — 2 15-11 10 6. Ü. Dózsa 7 4 — 3 13- 7 8 7. Csepel 7 2 4 1 11- 8 3 8. ZTE 7 3 1 3 9- 7 7 9. Videoton 7 3 1 3 12-11 7 10. Tatabánya 7 2 3 2 8-10 7 11. Komló 7 1 3 3 6-12 5 12. Egyetértés 7 • 2 1 4 8-17 5 13. Salgótarján 7 2 — 5 11-15 4 14. SZEOL 7 1 2 4 5-14 4 15. Pécs 7 3 4 2-12 3 16. DVTK 7 — 2 5 4-12 2 Asztalitenisz hírek Ma reggel a MÉMTE női, férfi- és ifjúsági asztalitenisz csapata Csehszlovákiába uta­zott nemzetközi versenyre. Az eperjesi szövetség meghí­vásának tesznek eleget, és részt vesznek a duklai hősök emlékére rendezendő egyéni versenyen. Ezenkívül még egy barátságos mérkőzést játszanak a helyi másodosz­tályú csapattal. * Hétfőn és kedden Debre­cenben rendezik meg a terü­leti II. III. osztályú egyéni asztalitenisz bajnokságot. He­ves, Borsod, Hajdú, Nógrád és Szabolcs megye legjobb versenyzői szereztek jogot az indulásra. Borsod megyét a következők képviselik a deb­receni versenyen: női II. osz­tály: Brilla. Kolos dr„ Czim- ma, Ditrói (valamennyi MÉMTE) és Gábor (B. Vo­lán). Férfi II. osztály: Tálas, Dubéczi, Tósa, Egervári (va­lamennyi MÉMTE), Rozsnyói, Ignácz, Bartha III. (mindhá­rom DVTK): Férfi III. osz­tály: Tósa, Egervári (mind­kettő MÉMTE), Nevelits, Ig­nácz, Bartha III., Rozsnyói (valamennyi DVTK). Engi (M. Spartacus). Tóth (ÓKSE). Női III. osztály: Kolos dr., Ditrói I., Ditrói II.. Czimma (valamennyi MÉMTE) és Gá­bor (B. Volán). A területi bajnokságok selejtezői az országos bajnokságnak, amit december elején Buda­pesten rendeznek meg. Deb­recenben négy II. és nyolc III. osztályú versenyző sze­rezhet jogot az országos dön­tőn való indulásra. Két bronz a tatamiról Eddigi szereplésük alapján nagy bizalommal engedték útjukra az MVSC és az AF1T fiatal cselgáncsozóit a szak­emberek. Biztosra vették, hogy Budapestről, a serdü­lők országos bajnokságáról is többen érmekkel és jó helye­zésekkel térnek haza. Ezúttal azonban nem így történt. Jó néhányan egyszerűen csődöt mondtak az utolsó mérkőzé­seken. s két bronzéremmel (Juhász és Tóth) és egy 6. hellyel (Veres) kellett meg­elégedniük. Havanna—Berlin — Budapest Borsodból a válogatottba A három gyönyörű főváros bármelyikébe eljutni nagy­szerű élményt jelent egy vidéki fiatal számára. Hát még, ha az olt-tartó/kodás a címeres mezben való szereplést is je­lenti! Borsod fiatal nehézatlétái közül öten készülnek jelen­leg arra. hogy e három város valamelyikében nemzeti szí­neinket képviseljék, öten a néhány száz közül — hiszen a súlyemelők, ökölvívók és cselgáncsozók tábora nem túl né­pes — benyúlhatnak a tarsolyukba a marsallbotért. tanú­sítva. hogy e sportágakban jó úton halad megyénkben az utánpótlás nevelése. A magyar ifjúsági súly- smelő válogatott november 8-án utazik a Havannában megrendezésre kerülő Ifjú­sági Barátságversenyre. Köz­tük lesz , a leninvárosi Ko­vács István is, aki számos or­szágos és négy Európa-csú- ísával máris nemzetközi te­kintélynek örvend. Úgy vél­jük, nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy ő a legméltóbb követő­je az olimpiai ezüstérmes Szűcs Lajosnak Borsodban. A MÖSZ elnökségének iöntése alapján a magyar ifjúsági ökölvívó válogatott is szorítóba lép Berlinben a november 16—19-i nemzet­közi versenyen. Két borsodi fiatal is tagja a keretnek: Berecz János, az MVSC könnyűsúlyú és Bujáki La­jos. a Borsodi Bányász tél- nehézsúlyú versenyzője. Két miskolci cselgáncsozót is az a megtiszteltetés ért, hogy meghívást kaptak a magyar utánpótlás válogatott keretbe. Sütő Károly az MV­SC, Tóth Mihály pedig az AFIT jó hírnevét öregbíti majd, egyelőre — Budapes­ten. Ám előttük is nyitva áll az út. hogy rövidesen külföl­dön is bizonyítsanak. S ez már nem a tehetségükön, ha­nem a szorgalmukon midik! M. GY. vUindeníéle MOZAIK EBÉD — MENYASSZONY NÉLKÜL Egy szicíliai falucskában eskü­vőre készült az egyik gazda fia. A menyasszony egy másik fa­luból való volt. Már mindenben megegyeztek, amikor a menyecs­kejelölt Nápolyba utazott, hogy ottani szabónö nagynéniétől el­hozza a menyasszonyi ruhát. Legalábbis ezzel az indokkal utazott el. Az esküvő napjára azonban egész más indokkal nem érkezett vissza. Maga helyett táviratot küldött, közölve, hogy új ruhája elké­szült, nagyon szép, de már férj­hez is ment benne Nápolyban. A hoppon marádt vőlegény mit tehetett mást? Bánatában jóízűen elfogyasz­totta vendégeivel az esküvői ebé­det. CIGARETTACSIKK — 100 DOLLÁRÉRT Hogy mi mindenből akarnak egyesek üzletet csinálni! Egy New Yorkban lakó fiatal­ember egy üveg alatt őrzött több esztendős cigarettacsikket kínál eladásra, nem kevesebb, mint 100 dollárért. Megőrült ez a fiú? Korántsem. A csikk ugyanis 1962-ben ke­rült az utcára, ahol ez a srác felszedte. Egy autóból hajította ki egy előkelő hölgy. Hogy ki volt az? A néhai Kennedy elnök fele­sége, Jackie. Hiába, fejlődik a világ! — A középkorban csak a szentek állí­tólagos emléktárgyait vagy azok csonkjait árusították. AMIKOR A FEGYÖRÖK „FALAZNAK” Egy amerikai börtönből el kel­lett bocsátani az egész fegyőr- gárdát. Mégpedig fegyelmi okból. Éjjelre ugyanis kiengedték a rabokat, akik „szorgalmasan” betörtek, és a „szairén” meg­osztoztak a fegyőrökkel. (máté) Miniló A Rhodert'ieldben élő S. McCoy neveli a világon a, legkisebb termetű lófajtát. Mire jó az újság? — Most olvasom, hogy mi két hete egy vásárcsarnokot építünk nagy szorgalommal (Az Eulenspiegel kar.) Kilencven centiméter magas állatkája nem törpe, hanem igazi ló, .'‘„mini-változatban". Aforizmák Az ember akkor nyugszik meg. amikor egyszer s mindenkorra eldönti: a jövőben csak olyasmit fog tenni, ami természetével összefér. (Goethe) ★ A szerelem elveszi az eszét azoknak, akiknek van eszük, s ésszel ruházza fel azokat, akik­nek nincs. (Diderot) ★ A hanglemez felfedezése után a jó családból való úrilányok fel­hagytak a zongorázással. Min­dennek megvan a maga jó olda­la. (Bernard Shaw). ★ A 7 ember alapvetően pesszi­mista természetének bizonyítéka, hogy szívesebben fedezzük fel a nagyszrű emberek hibát, mint a semmirekellők jótulajdonságait. (Jules Romains). Miért hiánycikk a cápahús? Az ausztráliai Vic­toria állam lakóinak ezentúl meglehetős nehézséget jelent majd kedvenc éte­lük, a cápahús be­szerzése. Ez ideig évente 12 millió ki­lót fogyasztottak be­lőle. A kormányzat azonban megtiltotta a 60 centiméternél hosszabb cápák halá­szatát és eladását, mert a nagyobb mé­retű halak húsában a megengedettnél jó­val több higany ta­lálható. Minthogy a cápák hosszú életűek, szer­vezetükben a higany életkorukkal és .Mé­retükkel, arányosan növekszik. Ha ez a százalékarány túlié»: a tűrési határt, ak­kor — ahogy Japán­ban történt — súlyos máj- és agysérülése­ket okozhat, továb­bá veszélyeztetheti a születendő gyerme­kek egészségét. A szövetkezetbe tö­mörült halászok til­takoznak az auszt­ráliai kormány ha­tározata ellen. Az egyel len olyan cápa­fajta, amely nem haladja meg a 60 centimétert, egy tör­pe faj, az úgyneve­zett gummy shark, az eladásra kerülő cápáknak mindössze 30 százaléka. Előre­láthatólag meredeken szökik fel majd a cápahús ára, tekin­tettel arra, hogy a Victoria állambeli ha­lászhajók elsősorban nagy cápák elejtésé­re alkalmas felszere­léssel rendelkeznek. A cápahalászat egyébként rendkívül jövedelmező. Nem valószínű, hogy a halászok til­takozása eredmény­nyel jár, mert az új rendelkezést támo­gatja a közvélemény is. 50000 liba Nagykanizsáról ★ A nagykanizsai Vörös Csillag Tsz-ben évente 50 ezer libat tenyésztenek. Az értékes szárnyasállatok iránt nagy a keret* let külföldön, belföldön egyaránt.

Next

/
Thumbnails
Contents