Déli Hírlap, 1972. november (4. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-05 / 262. szám
A Viharos alkonyat előtt Poiezsájev: m , Simon G Bemutató november 6-án ^ Poiezsájev Simon György. szerepében A bemutató holnap este lesz, de mikor mi leültünk beszélgetni, még hátra voltak a főpróbák. Ilyenkor már lehet érdemben beszélgetni a szerepről, csak éppen nem szabad. Ha Simon György kicsit is babonás, visszautasította volna a közeledést. Persze, nemcsak babonáról van itt szó... Szabad-e, lehet-e elidegenedni a szereptől (itt és most), mikor az illúzió-színház törvénye szerint éppen az a cél: úgy szülessen meg Poiezsájev, hogy' minél kevesebb látsszon a színészből? Simon vállalta a beszélgetést, mint ahogy vállalta a szerepet is. Miért ne vállalta volna, hiszen jó szerep, főszerep ... — A professzor több mint húsz éve ismerősöm, de most, hogy újra elolvastam Rahma- nov művét, azt éreztem: ezt nem tudom, nem tudjuk már eljátszani. 1945 után önfeledt örömünk, hitünk a darab minden mondatának különleges töltést adott. Forradalomról szólni a forradalomban egészen más, mint a nagy események után évtizedekkel. A pátosz és romantika színházát kicsit idegennek érezzük mindannyian. Márpedig mindezt vállalni kell most! De hogyan? Milyen legyen a közvetítés formája? Megidézzük a forradalom napjait? Nem, semmiképpen. Most kell átélnünk az eseményeket. Nem a nagy októbert, hanem az akkori hétköznapokat. Értse meg, az orosz értelmiség akkor nem tudhatta (és persze nem tudta a világ sem), hogy ez pirosbetűs ünne^p lesz ... Csak egyetlen példa: mikor Petőfi .-kijelentette,, hogy ebben az országban mindenütt szobrot emelnek majd Dózsának, s a tereken ott lesz mellette „az én szobrom” is, akkor ez furcsa, szinte nevetséges állításnak tűnt. — És mit tud a forradalomról Poiezsájev? — A professzor hihetetlenül érzékeny, nagyon fogékony, 75 évesen a legfiatalabb a környezetében. S nincs jó véleménye a hazai „intelligenciáról”. Megsejti, hogy a számára annyira fontos igazi könyveket és embereket csak az új világ képes megteremteni. A tudósok feladatáról éppen úgy vélekedik, mint korunk legjobbjai. Vitalitásban a legrokonabb rokon a matrózokkal, munkásokkal, katonákkal... (A színházművészet legjobbjai mindig is azt vallották, hogy minden műhöz úgy kell közelíteni, mintha napjainkban íródott volna; nem távoli üzenetekre van szükség, hanem friss izgalomra. Poiezsájev egy új kor születésének csodáit érezteti meg velünk. Példája példázattá nőhet.) — Ehhez persze nemcsak szeretni kell a professzort. Ez könnyű dolog. De feltárni ezt a sokszínű egyéniséget... Az ábrázolásban szakítani kellett mindenféle szemléleti sablonnal. Van, aki azt mondja: Poiezsájev tanáros zseni, bölcs, kitűnő a humora, mely időnként öngúnyba billen át, megfigyelhető titkolt szemérme. Én nem vitatkozom ezekkel a megállapításokkal, de ezekkel a sablonokkal igen. A bőrömből nem fogok kibújni (szörnyű, ha a színész ezzel kísérletezik) csak azért, hogy felmutassam a sztereotip jegyeket. Ügy éreztem, az én tulajdonságaimat kell megkeresni a figurában. Mert engem is tüzeltek szinte mániákus vágyak, nekem is voltak csalódásaim, gyerekes, kitárulkozó örömeim, titkolt sérüléseim és így tovább. Nyilván nem polezsájevi méretűek és intenzitásúak, de hát ezekről az alapokról talán már el lehet indulni. — Elérkeztünk a műhelymunka örömeihez, gyötrelmeihez . -. — Rájöttünk, hogy a darabot nemigen lehet jelenetenként, felvonásonként próbálni. Végig kell járni a professzor útját, látni kell őt minden szituációban, különben nem kerülhetjük el az aránytalanságokat. Nyilván észrevette, hogy többes számban beszélek. Nemcsak Illés István rendező, hanem a feleség miatt is teszem ezt. Az asszony nem csupán társa a professzornak, hanem életének, gondolatainak részese. Hogy sablont említsek : két test, egy lélek. Pole- zsájev nem lehetne Polezsá- jev ilyen társ nélkül. így van ez a színpadon is. Tulajdonképpen itt kellene lenni ezen a beszélgetésen Demeter Hedvignek is. (Ragaszkodtam volna hozzá, ha az életben is nem ő a féleségem ...) — Ügy látszik, nemcsak Poiezsájev szemérmes. — Nem mondom azt, hogy én már Poiezsájev vagyok. Kérdés, mennyire lehetek azzá? Talán nem is kellett volna semmit sem mondanom. Annál is inkább, mert a Viharos alkonyat bemutatója (mint minden színházi produkció) közös vállalkozás. Ez persze még inkább növeli az egyén felelősségét. GYARMATI BÉLA >r 1 November 7. Torun Kopernikuszi ' ünnepli Hírneves szülöttje, Kopernikusz születésének 500. évfordulóját fényes ünnepség- sorozattal ünnepli meg jövőre Torun városa. Megkülönböztetett figyelmet fordítanak az óvárosra, ahol a mai napig fennmaradtak az építészeti műemlékek, s a középkori lengyel kézművesség építő és díszítő műalkotásai. Tataroznak 52 régi, kisebb-nagyobb kőházat, megőrizve azok eredeti, történelmileg hű formáit. Állványozás veszi jelenleg körül a Kopernikusz utca 17-es számú kőházat. Itt született a korszakalkotó mű a „De revolutionibus orbium coelestium” (Az égi szférák forgásáról) halhatatlan szerzője, Kopernikusz és itt töltötte gyermekéveit. A jubileumi ünnepségre ideérkező turisták Kopernikusz házában megtekinthetik azt a kiállítást, amely illusztrálja a Kopernikusz család részvételét a német lovagrendek elleni harcban. Bemutatják a nagy tudós életére és munkálkodására vonatkozó okmányokat, is. A múzeumban megtalálhatók legnagyobb műveinek egymás utáni kiadásai, a korabeli csillagászati műszerek és képzőművészeti alkotások. Könyv a családban A borsodi ifjú olvasók hónapjának rendezvénye az az ankét, amelyet november 9- én, csütörtökön délelőtt 10 órakor rendeznek a Hazafias Népfront megyei bizottságának nagytermében. Megnyitót Hegyi Imre megyei titkár mond, majd Goal Erzsébet, a Hazafias Népfront országos tanácsának munkatársa tart előadást. A szülői ház szerepe az olvasóvá nevelésben című referátumot konzultáció követi. Kerámia-kiállítás Bőd Éva kerámikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás november 9-én, csütörtökön délután 5 órakor a Képcsarnok Vállalat Szőnyi István Termében. A november 25- ig nyitva tartó bemutatót Mura Péter érdemes művész, a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatója nyitja meg. Eszembe jut az a matróz... lehetségesek ösztöndíja A fizikai dolgozók tehetsé- s gyermekeit városunk vetői is segítik. Miskolc ta- ,csa öt évvel ezelőtt évi ázezer forintot szavazott eg támogatásukra. Az évek rán ez az alapösszeg emel- •dett, mert a város több eme is csatlakozott a szép •zdeményezéshez. így az én már összesen 430 ezer rintot oszthatnak szét a 141 hetséges fiatal között. Az ztöndíjat — most először . az általános iskolásokra^ terjesztették. November. Hétköznap, ünnep előtt. Járom a várost. Szidom a feltört utcákat, olykor úgy érzem, hogy a keskeny miskolci járdákon elveszek az ünnep előtti forgatagban. Nehéz gépkocsi fordul a fűszer-csemege bolt elé. Szinte repülnek a járdák. Teletömött bevásárlószatyrok árulkodnak a kétnapos ünnepről. Néhány méterrel odább, egy „alkalmi kerítés” mögött, szenet lapátol a család. Csillog a szén. Sok-sok tízezer éves éjszakából hozták a fényre, hogy a felszabadult meleggel hajdani erdőkről üzenjen. Holnapután november 7-e. Gyerekek jönnek. Kabátjaik alól ki-kivillan a fehér ing, az úttörőnyakkendő pirosa. A házakon már ünnepet várnak a zászlók. Ma még úgy megyünk el előttük, hogy fel se nézünk. Minden hétköznap siet, van gondunk elég, de a holnapi ünnep öröméből minden hétköznapunkra jut valamennyi. Engels írta, hogy mindaz, ami a szocialista forradalom győzelme előtt történik, az emberiség előtörténete csak. Az emberiség igazi történelme a forradalom győzelme utá l kezdődik. Járom az ünnepi utcákat, kóstolgatom a készülődés semmihez sem' hasonlítható hangulatát. Eszembe jut mindaz, amit a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméről, jelentőségéről megtanultam. Tudom, hogy a ma még hétköznapot élő város nyüzsgése a ma alakuló történelem, amely ott, akkor a forradalom t^/őzeimének napján ért ■ első ü inepéhez. Ts eszembe ~it egy festmény. Eszembe jut az a matróz... Szégyellem, de nem tudom a kép címét, nem tudom a festő nevét sem, pedig előbb reprodukcióként, később a Tretyakov képtárban is láttam a művet. A Téli Palota ostromát ábrázolja, a palota előtti gránitköves teret. Fő alakja a matróz. A matróz kezében kézigránát. Az arc az elszánás, a halált is vállalás és a győzelem arca. A test már a dobás lendületéhez feszül. Történelmi távlatokból is igaz, sodró erejű ez a kép. Nem tudom, hogy ki volt az a matróz, nem tudhatom, hogy él-e, hogy a győzelmet megélte-e? Nem tudom, hol robbant fel az a gránát, hol robbant, kit talált. Csak azt tudom, hogy az a matróz az Embér volt, és a robbanás az emberiség történelmének legnagyobb tette lett. A dobásnak feszülő test energiája, a robbanás felszabadult energiája, az elszánás szépsége él ma is az emberiség novemberi ünnepében; ez lüktet az ünnepre készülő város utcáin, a gyárak gépeinek zajában, mindenben, amit a ma történelmének tudunk. Gyerekek jönnek. Piros nyakkendő villan, vasalt fehér ingük a jóízű béke igazát mondja. Ezért olyan szépek a zászlók, vörös színükben a győzelem öröme ég. Ember vagyok. Van gondom éppen elég, mint másoknak is. Képpé sem menthető hétköznapjaimmal mégis én írom tovább a matróz gyönyörű történetét, mert gazdája va- j)yok a felszabadult energiának. Nézem a szenet lavátoló családot. A szén tüzénél majd falak melegednek, tészta sül, tej forr, és nem sokszor gondolunk rá, hogy a szén melegével hajdani erdők üzennek. BARTHA GABOR Könyvespolc A termelés eposza Valentyin Katajev: Hajrá! Képzeljük magunkat a hatalmas szibériai sztyeppe szélére. A látóhatár csak nyugaton határolt, az Ural fenséges, komor nyúlványain pihenhet meg a szem. A mező kiégett és sivár. Évszázadok óta. Éghajlata a legkeményebb kontinentális klíma, nyáron mindent felperzsel, télen mindent megder- meszt. Az ember csak sínylődött ezen a tájon — Ázsia és Európa határán. A vad szélviharok zónája ez, ahol a történelem forgószelei sokszor földig taroltak mindent. De hirtelen benépesül a táj. Emberek, gépek ezrei özönlenek a hegy keleti lábához, sátrak, barakkok nőnek ki a földből, a gépek karja belemar a tájba. Gát épül a kisfolyó ebbe, tó kerekedik ott, a szél útjába hatalmas betonkolosszusok merednek. Vasutak, utak szalagjai in- dázzák be a gyér füvű mezőt, reflektorok fénypászmái, gépek robaja riasztja el a puszta egyhangúságát. Százezer ember gigászi küzdelme az elemekkel, a hővel, fagy- gyal, széllel, vízhiánnyal, az IDŐVEL. Épül Magnyito- gorszk városa. A semmiből Ázsia és Európa határán—Az Ural több millió tonna vasércet rejt a gyomrában, erre épül a gyár. Gyorsan, hatalmas lendülettel, óriási lelkesedéssel. Erről a lendületről és a lelkesedésről szól Katajev regénye. Műfaját tekintve „termelési regény”. Üj maga a műfaj is. Az irodalom mindig is ismerte a munkát. Homérosz kedvtelve írja le Achilles pajzsát, a kovácsok, ácsok és más mesteremberek munkáját. Dalok szólnak a munkáról — a legelső dalok. A munka mint téma ősi, mint a szerelem, halál, béke, háború, élet. Katajev tehát nem ebben hozott újat. Eredetisége, frissesége (mert később az unalomig koptatták, szür- kítették az epigonok a műfajt) abban van, hogy az író szemtanúként, krónikásként ki- (vagy be-?) megy a termelésbe, a nagyüzembe, a táj- és történelemformálóba és azt leírja. Üj volt ez Tolsztoj epikus hömpölygése, Csehov bánata, Dosztojevszkij messianizmusa után. A harmincas évek elején vagyunk, az első ptéves tervek idején, amikor a polgárháborúból, intervencióból fellélegzett hatalmas ország egyetlen lendülettel be akarja hozni a történelmet. Ipart kell teremteni ! Katajev remek fogása egyetlen nap, egyetlen oeto- nozó brigád történetiben ragadja meg a2 építkezés es a kor lendületét, lelkesedését. Egyszerre ír tudósítást — s a regénk mégis több, mint riport —, expresszív erejű prózát, ugyanakkor lírai vallomást is. Ez a kor még mentes a későbbi túlzásoktól, torzulásoktól. A hatalmas ipartelep úgy robban bele a tájba, hogy vele, benne nőnek fel az emberek is a feladathoz. Az ember (a pajzsot, ekét kalapáló iparos) hisz abban, hogy formálhatja a történelmét; acélt önt a sivó pusztába, leküzdve ázsiai elmaradottságát. Egy lendülettel kell olvasni a regényt is, mert olvastatja magát. A fordítás Határ Győző míves munkája. (Európa Kiadó, 1972.) HORPACSI SÁNDOR Szovjet k A TIT miskolci szervezetének Kazinczy klubjában már hagyományossá vált a nagykövetségi filmvetítés Most, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évforüuiuja aiJTk.auiiaooi, november 8-án este, hat órakor a szovjet nagykövetség mutatja be a szovjet tájakról Részűit látványos, szép kisfilm-
