Déli Hírlap, 1972. október (4. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-18 / 246. szám

★ Svájci, nyugatnémet megrendelésre készülnek Miskolcon a sportzekék, kabátok, kosztümök (Hegedűs Béla felvétele) A nyereség már 3 millió forint Sikeres cvre számítanak a lextilkonlekcio ktsz-nél Aki ezekben a napokban jár a Miskolci Textilkonfek- cic Ktsr-nél. elégedett ar­cokkal találkozik. A . varró­gépekkel dolgozó asszonyok, lányok, a ktsz vezetői sike­res év végéről beszélnek. — Eddig mintegy három­millió forint nyereséget ér­tünk el — mondja Török Fe­renc. a ktsz elnöke. — A hátralevő két es fél hónap­ban már nem lehet bai. s akkor az év munkáját érté­kelő közgyűlésünkön valóban nagyszerű eredményekről számolhatunk be. Svájcb a es az A szép nyereség minde­nekelőtt a bérmunkaszerző­déseknek köszönhető. Az idén 42 ezer sportzeket gyárt svájci megrendelőknek a ktsz, ezekből 35 ezer darab mar elkészült. Jövőre még nagyobb arányú megrendelé­seket kaptak Svájcból, s ez az. igényes külföldi vevők elegedettségét jelzi. Nagy munka annak az öt­ezer kosztümkabátnak az el­készítése is, amit az NSZK- ba küldenek. A megrendelő, a Neckerman cég is bizal­mat szavazott a miskolciak­nak: jövőre nagy tételben kosztümöt és kabátot készít­tet Miskolcon. — Nem feledkezünk meg belföldi kötelezettségeinkről sem — mondják a ktsz ve­zetői. — A belkereskedelem­nek jelentős mennyiségű bé­bi-, gyermek- és férfiruhát, valamint egyéb konfekció- cikket gyártunk. Végre van raktár A Textilkonfekció Ktsz-ről irt korábbi cikkeinkben nem­egyszer megemlítettük, hogy súlyos raktározási gondokkal küzdenek. Olykor export­cikkeket -kellett hallatlanul rossz körülmények között tá-„ rolniuk. Kérésük, hogy új raktárát létesíthessenek, úgyszólván minden fórumot megjárt már. |— Most végre eredménnyel ' végződték a tárgyalások — mondja örömmel Török Fe­renc elnök. — A K1SZÖV megyei vezetősége 170 ezer forinttal segített ki bennün­ket. Ez elég volt ahhoz, hogy raktározási gondjaink átala­kítással. bővítéssel — ha nem is teljes mértékben — megoldódjanak. S ez a klsz dolgozóit még jobb munkára ösztönzi. A kivilágított üzemcsar­nokban egymás után készül­nek a kabátok, zekék. Né­hány hét múlva nyugatné­met, svájci nőkön, férfiakon feszülnek. Miskolc hírét vi­szik el a világba. (nyikes) Tegnap kezdődött Borsodi ifjú olvasók hónapja A nemzetközi könyvév je­lentőségét hangsúlyozza a Borsodi ifjú olvasók hónap­ja rendezvénysorozat, ame­lyet a II. Rákóczi Ferenc me­gyei könyvtárban tegnap nyi­tott meg Varga Gáborné, az országgyűlés alelfiöke. a me­gyei tanács elnökhelyettese. Szólt arról, hogy menriyire lantos az ifjúság olvasás iránti igényének növelése, mert az ismeretszerzésnek mindmáig leghatékonyabb eszköze ez. Megnyitója után dr. Arató Ferenc kandidátus, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigaz­gatója a7. iskolai könyvtárak szerepéről tartott előadást. Ma délután 3 órakor kiál­lítás nyílik korunk magyar nyelvű irodalmi sajtójából és a megyei diáklapokból a Földes Ferenc Gimnázium­ban. A kiállítást Gulyás Mi­hály, a Napjaink főszerkesz­tője nyitja meg. és ő vezeti a megnyitót követő ankétot is, melynek keretében a diáklapok szerepét vitatják meg. Másodvirágzás Miskolc utcáin, terein a hűvös őszi időjárás ellenére számos vadgesztenye- és akácfa ismét virágdíszbe öl­tözött. A kertészeti szakem­berek szerint a másod virág­zás nem előnyös a növény­nek; ilyenkor a jövő évi vi­rágait hajtja ki, amelyek azonban a fagyok miatt már nem tudnak beérni. Ezek a virágok tehát szaporításra képtelenek, ugyanakkor a kö­vetkező év tavaszán sem haj­lanak ki újra. A jelenség biológiai ma­gyarázata: a nyári vegetáció korai befejezésével a nö­vény még nem ..tért” át a téli pihenésre. Hosszú őszre vagy enyhe télre azonban ebből nem lehet következ­tetni. REFLEKTOR Ma Budapesten megalakít­ják a Hazafias Népfront fa­lu- és szövetkezetpolitikai munkaközösségét. ^ Eszter­gomban ülésezik a városi út- törőparlament. & Kecskemé­ten a megyei tanács végre­hajtó bizottsága a tanács já­rási hivatalainak tevékeny­ségét, a községi tanácselnö­kök munkáját vitatja meg. * Nagykanizsán országos gazipari műszaki fejlesztési értekezletet tartanak. + Sal­gótarjánban a szakfelügyelet feladatairól tanácsikoznak a szakmunkásképző intézetek vezetői. ^ Tatán megyei pá­lyaválasztási kiállítás nyílik, k Tatabányán orvostovább- kepző tanfolyam kezdődött. Elkészült az új tervezőiroda Elkészült a Borsod megyei Tervező Vállalat Bajcsy-Zsi- linszky utcai központjának új épületszárnya. A kivitele­zők már átadták az épületet, a jövő héten tartják az utol­só ellenőrzést, aztán beköl­töznek a vállalat dolgozói. Itt kapnak helyet a jelenleg több. egymástó' távol eső irodában dolgozó szerkesztők rajzolók tervezők. „Húszezerből nyolcvanezret csináltunk ” ®jj Valló cipők, változó iskolák Tudósítás Harsányból Az iskolák régiek. Azt hi­szem, még a Klebelsberg- szabvány szerint épültek; két nagyterem, sok keskeny ab­lakkal. középen előszoba — ebből egy részt tanárinak ía- laztak el. A 2-es számú épület (már nem emlékszem, annak ide­jén melyik felekezeté volt ez) omló, vedlett falaival jól emlékeztet a régi egyházi ta­nodákra. Benn azonban ra­gyog a parkett, sőt szőnyeg is borítja a padlót, s a gye­rekek puha talpú cipőben (vászon, posztó stb.) lépnek be órára. • • Első harsányi élményeim a cipők. Huszronégy párat számolok meg "z előszobá­ban. Pihennek; várják a szü­netet. Ha jól emlékszem, na­pi 20—22 kilométerrel terhel a hét-nyolcéves gazda egy ilyen lábbelit. Ezek még csak pár száz kilométerrel dicsekedhetnek; nem régen volt szeptember. Egyiknek- másiknak a talpát is meg­nézem. Ügy tűnik, karácso­nyig bírják az iramot. Áll­nak egymás mellett, mint Mikulás-váráskor. Ragyog­nak, mert a lakk ragyog, s itt van lakkcipő jó néhány. Nem újdonság, nem irigylik. Persze a többi is divatos, még néhány külföldi gyárt­mányú is akad közöttük. Egv pillanatra mezítlábas gyerekek rémlenek fel előt­tem, meg lyukas nagy csiz­mák. tátongó (kását kérő) bakancsok — de hát minek ezt emlegetni. Az idősebbek tudják, hogy így volt. a fia­talok meg hiszik is, nem is... • • Hallgatom az órát. Rendkí­vül precíz, és mintha túl didaktikus volna; szabatos kérdések, szabatos válaszok. Persze, hiszen ez az Iskola- tv adása! Az osztály úgy fogad, mint a család, ha váratlanul meg­zavarom a tévénézés örömét. Nem szeretik ilyenkor a vendéget. • • Egy lévai hozott ki Har­sányba. de alig találok adat­közlőt. Az igazgató Sárospa­Bérlőnck érzi mayát a tulajdonos Miskolcon hétezer lakó szövetkezett (Folytatás az 1. oldalról.) A népi ellenőrzési vizsgá­latot egy olyan felmérés egé­szítette ki, amelyet, tesztla­pok alapján, a lakók véle­ménye alakított ki. Ebből a számok mellőzésével is meg­állapítható, hogy a szövetke­zetek tagjainak többsége csak névlegesen vesz részt a közös ügyek intézésében. Joggal kifogásolta az egyik* népi ellenőr, hogy a szövetkezeti lakások gazdái inkább bérlőnek, mint tulajdonosnak ér­zik magukat, s az igazgatósággal, valamint a felügyeleti szervvel szem­ben mint bérlők,, s nem mint tulajdonosok lépnek fel. Igaz, az elmúlt évben hozott új la­kásügyi jogszabályok a szö­vetkezeti házaik lakóinak tu­lajdonosi mivoltát erősítik, ám a közös feladatok válla­lásának megoszlása még mindig aránytalan, s bizony nagyon kevesen vállalják a szövetkezet ügyes-bajos dol­gainak intézését. Gondoljunk csak arra, hogy az állami bérlakások pénzeszközeinek kezelésével, ügyeinek intézé­sével függetlenített apparátus foglalkozik. A lakásfenntartó szövetkezeteknél viszont a választott igazgatóság, illetve felügyelő bizott­ság társadalmi munká­ban igyekszik eleget ten­ni feladatainak. Igaz. most már lehetőség nyílt arra, hogy az igazga­tóság tagjai, illetve az igaz­gatóság elnöke tiszteletdíjat kapjon, ám egy jó, ügyeit lel­kiismeretesen végző szövet­kezeti elnöknek kicsit már­tírrá kell lenni ahhoz, hogy „ne érje szó a ház elejét.” Miskolc 16 lakásfenntartó szövetkezetének több mint hétezer tagja van. Ha ezek­ről a szövetkezetekről szó esik. a szakemberek óhatat­lanul is azt az optimális szá­mot próbálják meghatározni, amely mellett legeredménye­sebben fejthetik ki működé­süket ezek a kis közösségek. Általános recept nincs, de fi­gyelembe véve az összes kö­rülményeket, úgy tűnik, hogy legeredményesebben a 300— 600 tagú szövetkezetek tevé­kenykednek. A kisebbek nem győzik pénzzel, azaz a közös" kiadások aránytalanul nagy terheket jelentenek, a na- . gyobbatonál viszont szinte le­hetetlenség megnyugtató mó­don eleget tenni a lakók sze­mélyes kívánságainak. Nem véletlenül folyik a vita arról, hogy a diósgyőri városköz­pontban épült 500 új szövetkezeti lakás gaz­dáját önálló szövetkezet­be tömörítsék-c, vagy pedig hozzácsatolják a már egy év óta működő kö­zösséghez. B. 1. lakon, a helyettese (dél- utános) most kukoricát tör, a tanács vezetői tanfolyamon. Csorna Tivadar tsz-elnök után is végigszaladjuk a fa­lut egyszer, kétszer, de min­dig megelőz bennünket. (Re- nault-val ez nem is nehéz.) Végül aztán találkozunk. Most adják át a hízott biká­kat. Itt vannak az olasz szak­emberek — van tehát újbor és kolbász is az asztalon —, s a nagy esemény több tsz- gazdát is ide csalogatott. • • A szerkesztőségünknek írt levelet pár perc alatt sikerül megfejteni.'íme: az iskolák most már a tanácsokhoz tar­toznak. S az új gazda nem nézhette tétlenül, hogy pusz­tul, romlik minden. Csak­hogy a tervezettnél majdnem 100 ezer forinttal lett keve­sebb a község bevétele. (Az okot most ne részletezzük.) A jó szándék pedig. .. Nos, úgy látszik, néha a jó szán­dék is elég. Talán soha nem volt még ilyen egységes ez a kétezer lakosú község, mint most. Szerencsére Har­sányban sok a kőműves, meg az egyéb szakipari mun­kás. Aztán néhány édesapát elengedtek pár napra az LKM-ből is. Csaknem n»in- den család felajánlott pár napot, és a tsz sem sajnálta a homokot, meg a fuvarokat. Az elnök mindezt így sum­mázza: húszezer ' forintból (ennyit kellett kiadni anyag­ra) csináltunk vagy nyolc­vanezret. Az eredmény: megújultak az iskolák. Az egyik mái- teljesen, a másik még cíjak belül. Egyetlen szavazással határozattá emel­kedett, hogy a kihasználat­lan tűzoltószertárt át kell alakítani politechnikai mű­hellyé, a buszváró pedig le­gyen úttörőszoba. (Mindket­tő az iskola szomszédságában van. tehát oda kerítették.) • • A munka természetesen még nem fejeződött be. a falu tovább dolgozik. Dol­goznak a gyerekek is. A szü­lök ennek nem nagyon örül­nek! — Meg ne emeld ma­gad, kisfiam ... A kőhordás mégsem gyerekeknek való... Tanítási óráról nem szabad­na hiányozni. A forradalmak — még az ilyen kicsik is — mindig túlzóak. Lehet, hogy az épít­kezést bánja egy-két gyerek­köröm. és esténként sa.igott otthon a /derék. Kétségte­len. hogy a tanterv — mint törvény — nem tartatott be teljes mértékben. De végül is megszületett a rend. A harsányiak nem készen kap­ták. megküzdöttek érte. Ezt a rendet érdemes megbecsül­ni. Most már értem, hogy miért fontos még a kicsik­nek is, hogy fényes legyen a parkett, hogy miért lép mindenki „leoldott saruval” a terembe ... • • Részlet a levélből: Harsány itt van Borsod megyében. El - hanyagolt, rozzant iskolája volt, de csak volt. Udvarán kecske- és malacnyáj legelt volna, de még fű sem nőtt az elhanyagolt talajon. Illem­helye beszakadással fenyege­tett, így a gryerekek nem tud­ták használni. Két-három he­te megváltozott minden. De helyes-e, hogy a gyerekek heteken át a legnehezebb kőművesmunkát végzik? „Kérem á szerkesztő urakat, szíveskedjenek kiszállni és fényképeket készíteni...” Kiszálltunk, fénykép he­lyett szolgáljanak tanulságul a fenti sorok . .. GYARMATI BÉLA Nem tiltással Fiatalok egeszsege A munkásfiatalok között egyre terjednek az egész­ségre káros szokások. Sokan közülük már általános isko­lás korukban rászoknak a dohányzásra és a rendszeres alkoholfogyasztásra. A sze­xuális életet is többen ko­rán kezdik... Táplálkozásuk egyhangú, a szabad idejük­kel nem gazdálkodnak meg­felelően. Meglepően kevesen sportolnak. Ezekről beszéltek a tegnapi ankéton. amelyen miskolci orvosok és pedagógusok ta­lálkoztak a 101. számú Szak­munkásképző Intézetben. ' E káros jelenségek ellen meg­előző tevékenységgel lehel felvenni a harcot Nem intéz­kedésekkel és neiVi tiltó ren­delkezésekkel, hanem neve­léssel, oktatással, kapcsolat- teremtéssel. az ifjúsági kö­zösségek kellő megismerésé­vel. Ezért osztották fel az egészségügyi intézetek egy­más között a szakmunkás­képző intézeteket. Az egész­ségügyi KISZ-bizottság fel­hívása nyomán száz orvos tart különböző előadásokat ebben a tanévben a, miskolci szakmunkásképző intézetek­ben. Az eddigi egészségügyi felvilágosító rendezvényeket mindenütt rendkívül nagy ér­deklődéssel fogadták. Sok­sok kérdés, felvetődő prob­léma élő bizonyítéka annak, hogy szükség van az előadá­sokra. Persze, ez még nem elegendő. Legalább az osz­tályfőnöki órákon kellene többször és érdemben beszél­getni elhallgatott, háttérbe szorított lényeges dolgokról. (A 101. számú Szakmunkás- képző Intézetben már ennek megfelelően készítik el az osztályfőnöki munkatervet.) Hogy a szakmunkástanu­lók, az ifjúság egészségügyi kulturáltsága, fevilágösodott- sága társadalmi ügy. ez nem kíván különösebb érveket / • S. L Leninvárosi műgyanta Szíriában Sikeres versenytárgyalásokat folytatott a Közel-Keleten a Tiszai Vegyikombinát, s több jelentős megrendelést kapott. A megkötött szerződések ér­telmében Szíriába, az otta­ni állami festékgyár számá­ra műgyantát, Irakba pedig, Ardin-zománcot szállítanak. A két üzlet összesen 30 ezer dollár értékű exportot jelent.

Next

/
Thumbnails
Contents