Déli Hírlap, 1972. szeptember (4. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-05 / 209. szám
Újfajta üdítő italok Az idei szezonban néhány új üdítő itallal bővítette termékei számát a miskolci Ital- és Vegyicikkgyár. A nyáron forgalomba hozott cola, narancs- és citromtartalmú, szénsavval dúsított italaik rövid idő alatt keresettek lettek a vásárlók körében. A kellemes íz mellett esztétikus palackozásával, s műanyaglá- dás csomagolásával fokozták a vásárlók kedvét. A gyár legfiatalabb termékeiből naponta átlagosan 8— 10 ezer palackkal fogy el Miskolcon illetve a megyében. Népszerűségük annak is köszönhető, hogy olcsóbbak a hagyományos üdítő italoknál, ugyanakkor minőségileg jobbak. + Győri kapui játszótéren (Farkas Ida felvétele) iVyersanvag-felderílő mggíigyelés Miskolcról Az űrkutatás „ praktikus” oldala Az űrkutatás új sikerei, a kozmosz felfedezésére induló űrhajók útja mindig lázba hozza földünk emberét. Mégis, gyakran hangzik el a kérdés: mi hasznunk e milliár- dokat emésztő űrkutatásból? Kevesen tudják, hogy az a több száz mesterséges hold, amely nap mint nap sok száz kilométeres magasságban kering bolygónk körül, kizárólag „földi” érdeket szolgál. Az űrkutatás praktikus oldaláról Kulin Györgyöt, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatóját kérdeztük. Ma már hazánkban is a meteorológiai mesterséges holdak kétóránként. érkező adása a legmegbízhatóbb előrejelzés. A Meteorológiai Intézet műszerei adott pillanatban rögzítik a mesterséges hold — Franciaországtól Görögországig terjedő — látképét, amelynek középpontjában Magyarország áll. A megismétlődő felvételek elárulják, milyen új légörvények vannak kialakulóban, merre tart egy-egy esős zóna, s milyen a mozgási sebessége. A mesterséges égitestek munkába állítása nemzetgazdasági szinten is felbecsülhetetlen előnnyel jár. Az idén indul például az amerikai EARTS program, amelybe 40 ország 300 megfigyelő állomással kapcsolódik be. A Földünk körül keringő mesterséges hold sok évszázados gazdasági problémákra ad majd választ. Háromféle színszűrőn át és ultravörös sugarú kamerán fényképez óriási területeket, hogy felderítse: milyen a szántóföld nedvességtartalma, hol akad szemmel nem látható beteg vagy fertőzött növényzet, merre vannak fellobbanó erdőtüzek. A „földöntúli” képsorok pontosan rögzítik az állatcsordák vonulását, vagy éppen a jéghegyek vándorlását. A felvételeken egy talaj néhány fokos hőmérsékleti eltérését is kimutatják: a meleg — világosabb. Régen például kutatóhajók százai mérték a Golf-áramlat útját, hogy felfedezzék, merre vonulnak a halrajok. Ezentúl néhány felvétel, amelyen a hideg „fekete” óceánban mint tűzfolyam jelenik meg a Golf-áramlat útja — eligazítja a halászhajókat. Az alaszkai olajmezők felderítésére, a tengerek alatt húzódó olajtelepek meglelé- sére ugyancsak mesterséges hold „vezette” rá az embert. A magyarországi szputnyik- megfigyelő állomásokon — Budapesten, Miskolcon, Baján és Szombathelyen — rendszeresen végeznek nyers- anyag-felderítő megfigyeléseket. Ez nem más, mint a hazánkban elsuhanó mesterséges holdak pályájának — a külföldről kapott adatok alapján — való ellenőrzése. Ha a hold érctelep fölött húz át — néhány métert „megugrik”. Ha a föld kéregmozgása lassúbb, a mesterséges hold „lelassít”, s ez a felszín alatt rejlő gáz- vagy olajmezőt jelez. Ma már Amerika és' Európa is mesterséges égitestek segítségével tart fenn telefonvonalat. Egy-egy mesterséges hold segítségével egj*- szerre 30 televízió-közvetítés vagy 500 telefonbeszélgetés bonyolítható le. Importált kötöttáruk Különféle tőkés országokból. összesen 84 gyártól kérte a Konsumex; küldjék el Budapestre az 1973 tava- szára-nyarára ajánlott fel- sőkötöttáru-kolleikciójukat. A küldemények rendre megérkeztek; a 3500 modellt tegnap mutatták be a belkereskedelem képviselőinek az Országos Piackutató Intézet Szalav utcai termében. A magyar külkereskedelmi vállalat ezzel a most már gyakorlattá vált újszerű marketing módszerrel kívánja lehetővé tenni a szakemberek számára, hogy hazai bemutatón minél szélesebb körűen ismerkedhessenek meg az importáló áruk választékával. A sokféle mintázatú, fazonú férfi-, női és gyermekpulóverek, kardigánok, pólóingek, gyér. mek kezeslábasok tömegében szinte minden darab közös jellemzője, hogy szintetikus szálból, zömében az acrii fényes változatából készült. Ellenőrzik a külföldi cikkeket is A kozmetika veszélyei A Párizsból augusztus végén érkezett hírek sok ezer kismamát döbbentettek meg nálunk is. Rosszat sejtve nyúltak a bébihintőporos dobozokért, s alaposan tanulmányozgatták feliratának minden sorát: vajon nem éppen abból a fajtából vásároltak-e, amely Franciaországban 20 csecsemőt megölt. s több száznak súlyos ideggyulladást, vagy éppen agy- velögyulladást okozott. Az utóbbi napokban sokan érdeklődtek a miskolci illatszer üzletekben, a Centrum Áruház illatszer részlegénél is: hoztak-e forgalomba a francia Morhange-cég hexa- chlorophent tartalmazó babahintőporából? A válasz mindenütt egyértelmű — nem. Ebből a „testápolószerből” nem rendelt a magyar kereskedelem. Állatokon is kipróbálják A Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat vezér- igazgatójának nyilatkozata is megnyugtató. Petruzsán Ferenc, az MTI munkatársának mondotta el, hogy Magyar- országon milyen sokrétű próbát kell kiállnia egy-egy új készítménynek ahhoz, hogy forgalomba kerülhessen. A részletes laboratóriurrli, kémiai és biológiai vizsgálatok után állatkísérletek előzik meg a klinikai vizsgálatokat, s csak ezt követően dönt az Országos Közegészségügyi Intézet arról, hogy az új készítmény kifogástalan-e, megkezdhetik-e gyártását, forgalmazását. S különösen alapos körültekintéssel járnak el a gyermek testápolószerek — babaszappanok, olajok, hintőporok — vizsgálatánál, hiszen a csecsemők, gyermekek bőre jóval érzékenyebb, mint a felnőtteké. A magyar kozmetikai cikkek, testápolószerek jó minőségét tehát garantálja az állam. Nem véletlen, hogy reklamáció egyetlen esetben sem fordult elő. De mi a helyzet a külföldről behozott cikkekkel? Drágák, mégis kapósak Kozmetikai szerekből az utóbbi években hatalmasat nőtt az iparunk. Francia, svéd, angol, német, sőt tengeren túli országokból is sokféle szépítő és testápoló szert hozunk be. A vásárlóközönség nagy kedvvel válogat a mégoly drága kozmetikai cikkekből is, hisz mit ne áldoznának lányaink, asszonyaink a szépség oltárán. De vajon mennyire lehetünk biztosak afelől, hogy a magakelletően, esztétikusán csomagolt külföldi kozmetikai és testápolószerek is — a magyar gyártmányokhoz hasonlóan — alapos „vizsgát tesznek”, mielőtt a hazai forgalomba kerülnének? Miskolcon minden illatszer és háztartási szaküzlet polcán megtalálhatók a külföldi áruk is. A Centrum Áruházban pedig kifejezetten import kozmetikai cikkek számára hoztak létre egy részleget. S ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokféle, márkás áru között. — Pedig most kevesebb van. mint szokott lenni — mentegetőzött Nagy Lajos osztályvezető, mondván: a jövő hónapban várnak újabb ' szállítmányt. Aztán megnyugtat: — A KERMI — az Országos Kereskedelmi Minőségvizsgáló Intézet — az importcikkeket is igen alaposan ellenőrzi, mielőtt a forgalmazásukat engedélyeznék. Előbb a bőrgyógyász. Természetesen részletes használati utasítást is kapnak a kereskedelmi egységek az új külföldi árukról, tablókon rögzítve a szavatossági időket is. S a szakképzett elárusítók is szívesen adnak tanácsot. Mégsem jó gyakorta kísérletezgetni az újabb és újabb szerekkel. Különösen akkor nem, ha valaki nem is ismeri bőre minőségét. Vásárlás előtt jó. ha bőrgyógyásszal. vagy szakképzett kozmetikussal tanácskozunk. Ami pedig a csecsemőket illeti : a gyermekszakorvosok és a gondozónők szolgálhatnak a legmegbízhatóbb útbaigazítással. R. É. Nagyobb követelményekkel Vizsgáznak a gépkocsivezetők A KPM Autóközlekedési Tanintézeteiben új vizsgáztatási rendszert vezettek be. A miskolci tanintézet szeptember 1-én kezdődött tan^ Buttlerné tudja, hogy Lizi komorná- ja milyen súlyosan terhelő vallomást tehet majd a bíróság előtt ellene. Megkörnyékezi: pénzt ígér, ruhát, selyemkendőt ajándékoz neki. Csak egy kérése van: „hozzá hív legyen...” ígéri, hogy „száz forintot, sőt még többet is” ád, csak utazzon el. de jó messzire — például Becs be vagy még messzebbre. Dőry Laci báró is tengernyi bajt hozhat a fejére a per során. Különböző fondorlatos kísérletekkel próbálkozik, hogy elcsábítsa Buttler udvarából, de a mézes-mázos, hitegető szép szavak meddők maradnak. Megbízható emberei a felsőerdötelki kocsmába csalogatják hát, egy kis víg poharazgatásra ÍMcit, akt azonban nyomban felösmeri „forté- lyos szándékukat”, s elárulja a grófné embereit Buttlernek. János gróf menten lefülelteti az embereket, akik a vallatás tortúrájának pokoli kínjai alatt be- vallják. hogy Dőry Katalintól azt a feladatot kapták: mindenképpen rabolják el Laci bárót. A Buttler házaspár szentszéki pere az egri püspöki palotában folyik. Az első tárgyalási nap 1794. december 18-a, de ítéletre csak kerek húsz hónap múltán, 1795. augusztus 8-án kerül sor. A bíróság első lépésként megkísérli a felek kibékítését, a házassági életközösség helyreállítását. Minden jóindulatú szándék kudarcot vall azonban a házaspár makacsságán. Érdekes fordulatot hoz a per folyamán, hogy bár Katinka asszony bűn- telennek mondja magát a házasságtörésben, de a házassági életközösség visszaállítása reményében férje bocsánatát kéri. Megígéri, hogy amennyiben Buttler visszafogadja, úgy őt híven szerelni fogja és sohasem hánytorgatja majd fel korábbi ügyeit. De a fiatal férj hallani sem akar róla! Az egyre szélesebb hullámokat verő per során, a gróf azzal kívánja a mérleg nyelvét a maga javára billenteni, hogy tanúkat vonultat fel. akik szélté- ben-hosszában kiteregetik hitvese minden erkölcsi szennyesét. Sőt, fényt derítenek arra is, hogy Szirmay Jóskával már leánykorában is volt nemi viszonya. Tanúk vallják, hogy e szerelemnek bűnös gyümölcse is lett; Tinka 1 öntesz gyermeket hozott nagy titokban a világra ... Sőt, Keglevich gróf — kétségtelenül elfogultságból — arról vall. hogy biztos tudomása szerint a grófkisasszonynak Szirmaytól nem egy, de két gyermeke is született! Ez a házasságon kívül született gyermekkérdés a per során még egyszer szóba kerül majd egy vallomásban. Amikor ugyanis Buttler felkísérte annak idején feleségét Ránk-Herlányba. ott látta volna Szirmayt a két leány- gyermekkel, „akik Dőry Katalintól lettek”. Erre sebesen hazatért, s így fakadt ki otthon: — „Íme, amit eddig fülheggyel hallottam, már most látom, hogy igaz.’’’ P Az egri udvarlás időszakánál azt vallja Buttler tiszttartója, hogy 1792. farsang vasárnapjának estéjén, amikor a fiatal gróf már a bálból hazatért, s le is feküdt, egyszer csak megjelent a házban „fehér krádli ruhában” Katinka kontesz. aki ezt a késő éjszakai órát tartotta alkalmasnak, hogy udvar lójával egy kicsinyt elcsevegjen .. .’* A kíméletlen támadásokkal szorongatott grófné és tanúi konokul tagadják a vádakat. Buttler örök elve: A támadás a legjobb védekezés! Noha csak alperesként szerepel az ügyben, mégis a csaknem két esztendeig lankadatlan erővel dúló jogi vitában a támadó fél mindig a fiatal férj —, s az asz- szony csak védekezésre kényszerül. Buttlerné érvényteleníteni igyekszik férje koronatanúinak állításait. Nagy Zsuzsannát, alias Lizit elfogultsággal, sót érdekeltséggel illeti, hisz a gróf alkalmazottja, sőt szeretője. Ráadásul még a felesége is szeretne lenni. Dőry Lászlót pedig gyengeelméjűnek állítja, akinek vallomása hitelt nem érdemlő. S mivel Buttler eltartottja, annak befolyásoltsága alatt áll. A grófnő a per során Szirmayval való kapcsolatát csak tisztelgő látogatássá és udvarias csevegéssé iparkodik szelídíteni, szépíteni. Következik: ítél-a szentszéki bíróság folyamának hallgatói máraz új vizsgarend szerint adnak számot elméleti és gyakorlati tudásukról. Ennek lényege az, hogy a gyakorlati vizsga mindkét részének — a rutin- és a forgalmi vizsgának — felemelték a minimális pontszámát. Míg korábban a rutin- feladatok 10 pontos teljesítése elegendő volt a forgalmi vizsgához, a jövőben a leendő gépkocsivezetőknek 12 pontot kell elérniük ahhoz, hogy forgalmi vizsgát is tehessenek. Ugyanakkor a gyakorlat második részének minimális pontszámát 20-ról 25-re emelték. Változtak a megoldandó feladatok is. A vizsgázóknak az új rendszer szerint mindennemű forgalmi helyzetben be kell bizonyítaniuk, hogy önállóan is alkalmasak a közúti forgalomban való részvételre. Az új vizsgáztatási rendszer az eddiginél lényegesen nagyobb képzettséget követel. Szüret a oyümölcsösökben Javában tart az alma- és a körteszüret a Nagymiskolci Állami Gazdaság gyümölcsöseiben. Ez évben a tavalyinál valamelyest jobb, mintegy 90 vagonos termésre számítanak a gazdaság vezetői. A betakarított gyümölcs nagyobb részét a Szovjetunióba szállítják. a többit a hazai kereskedelem hozza forgalomba. Sugár István A különös házasság igaz históriája 20. Kibékítési kísérlet