Déli Hírlap, 1972. szeptember (4. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-13 / 216. szám

belföld MEGHALT DEZSÉNYI BÉ­LA. 65 éves korában elhunyt Dezsényi Béla, az irodalom- tudományok kandidátusa, az Országos Széchényi Könyv­tár nyugalmazott főosztály­vezetője, a Magyar Könyv­szemle főszerkesztője. Sze­mélyében a sajtótörténet, a könyvtártörténet és a bib­liográfia kiemelkedő műve­lőjét veszítette el a magyar- könyvtárügy. A KÖNYVTÁRHÁLÓZAT JUBILEUM^. Ünnepséget rendeztek kedden Tatabá­nyán, a József Attila me­gyei Könyvtárban, abból az alkalomból, hogy 20 évvel ezelőtt alakították ki Ko­márom megyében az állami közművelődési könyvtárhá­lózatot. A jubileumi ünnep­ségen ismertették a hálózat kétévtizedes fejlődését. A 60 ezer beiratkozott olvasó hét­szerese a 20 évvel ezelőtti­nek. 900 ÉVES VÁROS. Vác 1975-ben ünnepli várossá nyilvánításának 900. évfor­dulóját. Az ünnepségek ren­dezésére munkabizottságokat szerveztek, amelyek tervei­ben szerepel többek között az új művelődési központ fel­avatása, tudományos, irodal­mi és képzőművészeti vetél­kedők, nemzetközi sportver­senyek rendezése. SZAKSZERVEZETI VO­NAT. Kedden délután a Nyugati pályaudvarról zász­lókkal feldíszített szerelvény, barátságvonat gördült ki, amelyen 330 fővárosi dolgo­zó utazott a Szovjetunióba. A Szakszervezetek Budapes­ti Tanácsának kezdeménye­zésére 230 budapesti üzem­ből, intézményből a munka­versenyben kitűnt dolgozók, szocialista brigádvezetők utaztak a szovjet fővárosba, viszonozni a moszkvaiak ta­valyi látogatását. ■ ÜJABB GOMBAMÉRGE­ZÉS. A saját szedésű gom­bától történt mérgezések so­rozata a meteorológiai ősz beálltával sem szakadt meg. A hétfői négyes, Ady-ligeti mérgezés után kedden a kis­pesti Rigó család: Rigó Gé­za és felesége, valamint az 5 éves Géza és a 4 éves Róbert került súlyos állapot­ban kórházba. Rigóék a Pestlőrincen lakó Csonka Istvánoknak is adtak a gom­bából. A Csonka házaspár ugyancsak súlyos állapotban került a Korányi kórházba. A GAZOLÓ MATRÓZ- Nem volt vezetői engedé­lye Hocza Endre 19 éves bo­gácsi matróznak, aki ittasan motorozott Szomolya község­ben és elütötte Fodor János helybeli segédmunkást. A szerencsétlen ember a hely­színen meghalt. Fodort le­tartóztatták és eljárást indí­tanak ellene. PRIX BRATISLAVA. Ki­jelölték azokat a magyar nép­zenei műsorokat, amelyek a magyar rádiót képviselik az OIRT-országok számára kiírt Prix Bratislava versenyen. Az október 2. és 7. között zajló seregszemlén, ahol ta­valy is szép sikerrel szere­peltünk, három kategóriában indulnak a magyar felvéte­lek. LEZUHANT ÉS MEG­HALT. A tatai cserépgyár tetőzetének javítása közben. 9 méter magasból lezuhant Kohár Mihály, 27 éves se­gédmunkás, ravazdi lakos, és a helyszínen meshalt. BOKARÁNDULÁS RA­KODÁSNÁL. Tegnap a Zsol- cai kapuban húst raktak le egy teherkocsiból, és a ra­kodókat segítő gépkocsiveze­tő a síkos kocsiplatón olyan szerencsétlenül esett, hogy bokarándulást szenvedett. A ménfők a kórházba szállítot­ták. Most már el lehet mondani Nyugtalan napok az olimpián • Bombakeresők a stadionban • Ismét lőttek a faluban jjc Emlékezetes kép: a terroristák merénylete után rendőrök őrizték az olimpiai falu bejáratát Az utolsó napokban a ma­gyar olimpiai csapat vezető­ségének egyik legnagyobb gondja volt, hogyan tartsa távol a még mindig szállin­gózó kósza rémhíreket a csa­pat tagjaitól. Nagyon való­színű, hogy ez a próbálkozá­suk nem járt sikerrel, hiszen néhány versenyzőnk indisz- ponáltsága nehezen magya­rázható mással. Amikor folytatódtak az olimpiai játékok, beszámol­tam arról, hogy rögtön az első eseménynél zűrzavar ke­letkezett, hiszen egy ismeret­len telefonáló arról értesítet­te a rendőrséget, hogy valaki bombát helyezett el a sporté csarnokban, ahol az olimpiai kézilabda-torna éppen a ma­A Miskolci Közlekedési Vállalat által tavaly kiadott zsebmenetrend a vártnál is keresettebb volt. Ezért a most készülő téli forgalmi rendet tartalmazó kisalakú füzet ugyancsak jelentős pél­dányszámban kerül majd ki a pavilonokba. A szakembe­rek által gondos munkával szerkesztett forgalmi terv ok­tóber 1-től lép életbe a téli autóbusz-mene.trend. A ko­rábbi évek tapasztalatai sze­rint ugyanis a nyár végével először az úgynevezett „zöld­forgalom” csökken Tapolca és Lillafüred vonalain. A vil­lamosok téli menetrendje no­vember 1-től lép életbe. Az utasok tájékoztatása érdeké­ben az utóbbi időben sokat tett a közlekedési vállalat, kihelyezték a megállókba a négyszögletű eligazító táblá­kat. Ezeken az első és az utolsó járatok időpontját, az egyes szakaszok hosszát és a megállókat tüntették fel. A téli változásokról részletes gyár—román mérkőzéssel folytatódott. Húszperces vá­rakozás után engedtek csak be, s mint kiderült: vaklár­ma volt az egész. Szombaton délelőtt ismét arról beszéltek az olimpiai sajtóközpontban, hogy lövés dördült az olimpiai faluban. A helyi sajtó — amely min­den kis szenzációról oldala­kat ír — nem tett említést az esetről; valószínű, hogy ez is azokhoz a rémhírekhez tartozott, amelyek azonban nagyon is zavarhatták az utolsó napi küzdelemre ké­szülő versenyzőinket. Szombaton délután az olim­piai stadionban — miközben folytak a versenyek, s mi ott ültünk az újságírók helyén tájékoztatást csak a most nyomdába bekerült zsebme­netrend ad majd. November 1-től, délután 18 óra 30-tól már a gerincvonalakon is rit­kábban járnak a villamosok. Addig azonban feltehetőleg sokszor lesz szükség a kise­gítő szerelvényekre, hiszen a hideg miatt felkerülnek a vastagabb, melegebb kabátok, villamosra szállnak a kerék­pár-, motorkerékpár-tulajdo­nosok és növelik a zsúfolt­ságot. Minden évben, így az idén is figyelemmel kísérte a közlekedési vállalat a szep­tember 1-i iskolakezdést. A vonatok beérkezésekor pél­dául nem kevesebb, mint 1200 tanuló vár a pályaudva­ron villamosra, autóbuszra. A végállomásokon levő for­galmi irodákból mind az őszi, mind pedig a téli időszak­ban igyekeznek annyi kocsit kérni a vonalakra', amennyi az állandóan ingadozó for­galom lebonyolításához szük­séges. — alattunk a stadion alag­soraiban két század katona kutatott bomba után. Ennek oka azonban nemcsak az volt, hogy a terroristák újból fe­nyegetőztek, hanem az is, hogy ekkor délután látoga­tott oda Willy Brandt, Pom­pidou társaságában. Vasár­nap tovább folytatódott ez a „játék”, s tulajdonképpen egy pillanatra sem nyugod­hattunk meg afelől, hogy a továbbiakban már nem tör­ténik semmi. Néha még a 80 ezer néző hangorkánján is áttört a riadóautók éles szi­rénázása, s minden egyes ilyen eset tovább szította az ideges hangulatot. Hétfőn reggel utaztam el Münchenből, s az akkori reg­geli lapok azt írták, hogy is­mét lövésváltás történt az olimpiai faluban. Bővebb in­formációval nem tudtak szol­gálni, de ez a hír elegendő volt ahhoz, hogy mindenki számára nagy felszabadultsá- got jelentsen a hazatérés pil­lanata. Kétségtelen, hogy néhány sportágban alapos elemzést kell végezni a sikertelenség okának felderítésére, de az bizonyos, hogy a felsorakoz- tatandó tényezők közül eze­ket a különleges okokat nem szabad majd kifelejteni. HORVATH KALMAN Cseri Sándor 57 éves ka­zincbarcikai alkalmi munkás ez év tavaszán fuvarozás közben nagyobb mennyiségű alkoholt ivott, majd egy ro­kon kislányt kocsikázni vitt a városba. Az ital hatására, megfeledkezve az elemi óva­tosságról, nagy iramban a bel­városban levő Gyermekek ut­cájában és a játszótéren olyan sebességgel hajtott át a lo­vakkal, hogy a kisgyermekek, felnőttek riadtan ugrottak el előle. Nem rajta múlott, hogy végzetes baleset nem történt. Az ott-tartózkodók értesítet­ték a rendőrséget, s a vesze­delmesen vágtató fogatost vérvételre állították elő. A Miskolci Járásbíróság közlekedési vétségben mond­ta ki bűnösnek Cseri Sán­dort, s ezért őt háromhónapi börtönbüntetésre ítélte. Dimkó József timári lakos, a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság 23 éves technikusa ez év márciusában ugyancsak ittasan közlekedett. A dél­utáni órákban nyolc féldeci pálinkát ivott, majd rövid pihenés után este munkahe­A külföldi nemzetközi ver­senyeken szép sikereket ér­tek el a Bükk-fennsíkon te­nyésztett lipicai lovakból összeállított kettes és négyes fogatok. Ezek a sikerek hív­ták fel a külföldi lovasok fi­gyelmét a magyar hajtó stí­lusra. A tisztavérű lipicai te­nyésztést és a csikók betaní­Gpi-kiképzi bázis Kazincbarcikán Kazincbarcikán az ottani vállalatok anyagi támogatá­sával és a Magyar Honvédel­mi Szövetség tagjainak társa­dalmi munkájával létrehoz­ták a szövetség gépjármű-ki­képző bázisát. Az oktató- és bemutatóteremből álló épü­let átadására ünnepélyes ke­retek között tegnap délután került sor. Az átadásnál je­len volt Bokor József alezre­des, az MHSZ megyei titkára is­Ez alkalommal a városi pártbizottság és az MHSZ helyi vezetősége értékelte a szocialista városban nyáron lebonyolított honvédelmi re­pülőnap rendezését, s ezt si­keresnek minősítette. Dr. Vé­kony Ernő, a pártbizottság első titkára oklevéllel tüntet­te ki mindazokat, akik a rendezés munkájában átlagon felüli teljesítménnyel vettek részt. Miskolc a fővárosért Mit ajánl fel, mivel aján­dékozza meg Borsod megye, s Miskolc Pest-Buda egyesíté­sének 100. évfordulója alkal­mából a fővárost? Ma dél­előtt erről a kérdésről be­szélgettek a budapesti XV. kerületi tanács és a pártszer­vezet vezetői az MSZMP Bor­sod megyei Bizottságán Vas­kó Mihállyal, a megyei párt- bizottság titkárával és dr. Ladányi Józseffel, a megyei tanács elnökével. lyére hajtott motorkerékpár­jával. A taktabáji útkeresz­teződés közelében vele szem­ben erős fénnyel gépkocsi kö­zeledett. Lámpajelzéssel kér­te a világítás tompítását, de a szembe jövő jármű vezető­je nem vette le a fényt. Dim­kó ennek ellenére sem csök­kentette a 60—70 kilométeres sebességet, s amikor a ka­nyarban az autó mellett el­haladt — a nagy fénytől és a megivott pálinkától — el­vesztette uralmát a jármű fe­lett. Átkerült a bal oldalra, s az útpadkán keresztül az árokba borult. Utasa a ka­rambol következtében súlyo­san megsérült. A motor vezetőjének véré­ben nagy mennyiségű alko­holt találtak. A Miskolci Já­rásbíróság szeszes italtól be­folyásolt állapotban súlyos egészségrombolást okozó, gon­datlanul elkövetett közleke­dési vétségért Dimkó Józse­fet 10 hónapi szabadságvesz­tésre ítélte. A szabadságvesz­tés végrehajtását a bíróság háromévi próbaidőre felfüg­gesztette. tását végző Szilvásváradi Ál­lami Gazdaság vállalkozott, hogy a külföldi érdeklődők részére hajtóiskolát szervez. Az idén első alkalommal megrendezett és most befeje­ződött hajtóiskolában az NSZK-ból, Ausztriából, vala­mint Svájcból érkeztek ven­dégek. külföld PRAGA. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság te­rületén megkezdődött a csehszlovák, a magyar, a lengyel néphadsereg, az NDK nemzeti néphadserege, valamint a szovjet hadsereg kijelölt alakulatainak és törzseinek közös gyakorlata. A harci járművek ezreit és a katonák tízezreit megmoz­gató „Pajzs 72” a Varsói Szerződés egyesített fegyve­res erőinek eddigi legna­gyobb erőpróbáját követelő hadgyakorlata. NEW YORK. Az 1968 óta független Egyenlítői Guinea, volt spanyol gyarmat, nyil­vánosságra hozott levelében kérte a BT haladéktalan összehívását, mert a szom­szédos Gabon 170 mérföldre kiterjesztette területi vizeit, és megszállta az ország több szigetét. A BT összehívásá­ról még nem döntöttek. RÓMA. A közös piaci „tí­zek” Rómában megegyeztek a csúcsértekezlet megtartásá­ban. Az AFP jelentése sze­rint a csúcsértekezletre októ­ber 19-én Párizsban kerül sor. KUALA LUMPUR. A Kua­la Lumpurtól mintegy 200 kilométerre északra levő Ipoh közelében egy komp­hajó a Krian folyóban, a rajta levő autóbusszal és több .kerékpárral együtt el­süllyedt. A szerencsétlenség­nek — az eddigi jelentések szerint — tizenöt halálos ál­dozata van. Többségük az autóbuszon kiránduló iskolai tanuló. PÁRIZS. A szokásos fran­cia minisztertanácsot el kel­lett napolni, mert Schumann külügyminiszter 24 órás hi­vatalos látogatásra Marokkó­ba utazik. PHENJAN. A KNDK és Szenegál közös közleményben jelentette be, hogy a két or­szág nagyköveti szinten fel­veszi a diplomáciai kapcso­latokat egymással. LONDON. Palme svéd mi­niszterelnök 36 órás hivatalos látogatásra Londonba érke­zett. Palme ma Heath mi­niszterelnökkel és Dóuglas- Home külügyminiszterrel tár­gyal az európai biztonsági ér­tekezlet és a Közös Piac kér­déseiről­MONTREAL. Rendkívül szigorú biztonsági intézkedé­sekkel fogadták Montrealban Dajan izraeli hadügyminisz­tert, aki mindössze 24 órás magánlátogatásra érkezett Kanadába. Dajan két zártkö­rű előadást tart két — Iz­rael számára pénzt gyűjtő — ottani zsidó szervezet rende­zésében. BELGRAD. Dzsemal Bije- dics, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (a kor­mány) elnöke és lön George Maurer, a Román Miniszter- tanács elnöke megkezdte tárgyalásait a kétoldalú kap­csolatok és a román—jugo­szláv együttműködés kérdé­seiről. REYKJAVIK. Az Aegir nevű izlandi parti naszád el­vágta egy brit halászhajó vonóhálójának mindkét sod­ronykötelét és a költséges halászfelszerelés nyomtalanul elsüllyedt a tengerben. A brit halászflotta, amelynek a Oklóber 1-én lép éleibe Nyomdában téli menetrendje Az alkohol — kétszer Ittasan a bakon és a motorkerékpáron Haitóiskola külföldieknek UELJ hírlap — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSABA LÁSZLÓ - Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zsilinszky u. 15 - Központ: 36-132. 16-672, 35-38«, 36-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és város- oolitikai rovat: 18-221 - Művelődési rovat' 18-22« — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-227 — Postafiók: 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadé Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zs. u 15. — Felelős ki dó: VERES MIHÁLY — Tel.: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. ( Széchenyi u 15 17 — Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta. — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft tndex 25 «51 - Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál Miskolc, Bajcsy-ZsiUnszky u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN kárvallott hajó is tagja, 36 mérföldnyire halászott az iz­landi partoktól. Az Aegir tá­vozásra szólította fel az egy­séget, az angol kíséröhajó kapitánya azonban a halászat folytatására adott parancsot.

Next

/
Thumbnails
Contents