Déli Hírlap, 1972. szeptember (4. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-13 / 216. szám

Több lesz a hal Ebben az évben a tavalyi­nál 5 százalékkal többet, ösz- szesen 2840 vagon halat kap­nak a vásárlók. Elsősorban tavipontyból nő a kínálat, a számítások szerint ugyanis a tavakban 20 százalékkal több lesz a zsákmány az idén, mint a múlt évben. Fogasból, har­csából és csukából ez év őszén sem számíthatunk a korábbinál nagyobb ellátás­ra. Bővül a választék is, mert mind több ízletes húsú angolnát, s a tavaikban már meghonosodott busát és amurt adnak a gazdaságok piacra. REFLEKTOR Ma Budapesten ülést tart az országgyűlés jogi bizott­sága. >k Debrecenben tudo­mányos tanácskozás kezdő­dött a Kossuth Lajos Tudo­mányegyetemen a nemzet­közi könyvév alkalmából. Nagykanizsán megkezdik a Fényforrás gyár technikai üveggyárában az üzemi pró­bákat. ★ Salgótarjánban ülést tart az Építő-, Fa- és Épi tőanyagi pari Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága. * Székesfehér­várott sajtótájékoztatót tar­tanak a műszaki könyvna­pokról. ^ Szolnokon a me­gye élelmiszergazdasági kom­munista aktívája az őszi be­takarítási munkákról tár­gyal. % Mór őszi virágokat kínálnak az utcai standon Beváltatlan receptek és ígéretek Több idő jut az ügyintézésre Tanácsok, átszervezés után Csaknem másfél éve. hogy a választásokat követően or­szágszerte megkezdődött a ta­nácsok átszervezése. A ta­nácstörvény végrehajtása so­rán — megszűnt kerületi tanácsok helyett — Miskol­con is megalakultak a városi tanács kerületi hivatalai. A városi tanács II. kerületi hi­vatalában arra kerestünk vá­laszt: milyen változásokat hozott az új szervezeti for­ma? Sóvári Sándor hivatalveze­tő szerint a legnagyobb vál­tozást az jelentette, hogy az átszervezés — a kerületi ta­nácsi testületek megszűnése — óta Miskolcon „egy kéz­ben’’ futnak össze a város- fejlesztés szálai. így egyetlen testület, a város tanácsa, a tanácsülés dönt a fontosabb városfejlesztési kérdésekről. Ez a változás előrelépést je­lent a helyi tanácsi munká­ban, hiszen a pénzeszközök egységes, összevont kezelése jelentős mértékben javítja a tanács munkájának haté­konyságát. Városi szinten előnyösebb minden szükséges hatósági feladatot is elláttak. Az átszervezés persze nem valósítható meg egyik napról a másikra. ^n mé« javítanivaló — Előfordul például, hogy a város tanácsa egy-egy ülés alkalmával órákon át apró dolgokon vitatkozik. Nyilván­való, hogy csak a város éle­tét érintő legfontosabb ügye­ket kellene a vezető testület elé vinni, a kisebb jelentősé­gű ügyekben viszont bővíteni kellene a szakigazgatási ap­parátus hatáskörét — mond­ta Sóvári Sándor. A másik ilyen megoldásra váró feladat a tanácstagok tömegkapcsolatának javítása. A 11. kerületben például « korábbi ötvenöt kerületi ta­nácstag helyett jelenleg 19 városi tanácstag tevékenyke­dik. Ahhoz, hpgy ez a ki­sebb számú tanácstag-gárda eredményesen dolgozzon, szükséges, hogy kellő infor­mációk álljanak rendelkezé­sükre ' kerületük gondjairól, problémáiról. — A tanácstagok és a la­kosság kapcsolatának javí­tását elsősorban a tavasszal megválasztott kerületi nép­front-bizottságok közreműkö­désétől reméljük, hiszen ezekben a bizottságokban számos olyan régi, volt ta­nácstag tevékenykedik, akik jól ismerik a lakosság apró- cseprő gondjait, bajait — hangsúlyozta a hivatalvezető. L. P. Könnyelmű utasok Vasúti balesetek Miért kevés a gyermektápszer? Az utcán régi ismerős ál­lít meg. otthon rokon fi­gyelmeztet, a szerkesztőségi telefonon idegen hívja fel rá a figyelmet: nincs gyermek­tápszer. Az orvosok felírják, a gyógyszertárak azonban nem tudják beváltani a re­cepteket. Magam is végig­jártam jó néhány gyógyszer­tárat, a válasz mindenütt ez volt, sajnos nincs, talán két hét múlva kapunk. Miért hiánycikk a Lacto- rizan, az Oriza és a többi gyermektáps^er ? Három minisztérium Borsod száz, s ezen beiül Miskolc húsz gyógyszertára a megyei tanács Gyógyszeré­szeti KözoontjátóT kapja a tápszert, ök a GYÖGYÉRT- től, a nagykereskedelmi vál­lalat szerepét betöltő GYÖGYÉRT pedig az alap­anyagként feldolgozó Egye­sült Gyógyszer- és Tápszer­gyárból. Vagyis: a gyermek- tácszer előállításában lénye­gében három minisztérium :s érdekelt. A GYÓGYÉRT a 19 megyei központ készletei­nek és szükségleteinek pon­tos ismeretében rendeli el és osztja el a tanszert. Annvi':, amennyit ő is kap. s úgy, hogy azért mindenhová jus­son valamennyi. Ez a vala­mennyi olykor hihetetlenül kevés. A miskolci központ egy hónapra 25 000 doboz Lactorizaht és 6000 doboz Orizát kért, ezzel szemben az egyikből 1000. a másikból pedig 400 dobozzal kap'ak. E«ész nap c«en« a te’eíon A központban, ahol szinte egész ■ nap cseng a telefon, reklamálnak a szülők és gyógyszertári vezetők a gyermektápszer-hiány miatt, elmondják: a tápszerellátás országos és súlyos probléma, minisztériumi szinten fog­lalkoznak vele. eddig azon- *ut eredménytelenül. A ka­pott tájékoztatás szerint a gyermektápszer hiányának oka az alapanyag, a tejpor gyenge minőségében kere­sendő. Az OÉTI (Országos Élelmezéstudományi Intézet) a csecsemők egészségének védelmében a lehető legszi­gorúbb szabványellenőrzése­ket végez. Ennek eredmé­nye: a tápszer egy részét vissza kell tartani, mert ve­szélyeztetné a csöppségek egészségét. Vagyis: az ellá­tásban változás csak akkor várható, ha a tejpor minősé­ge javul. S hogy erre mikor számíthatunk, arra aligha tudna hamarjában bárki is válaszolni. Meooldást kell találni Pedig a gyermektápszer- ellátás ma már olykor a kórházaknak is gondot okoz, ahol pedig okvetlenül szük­séges lenne, hogy elegendő mennyiség álljon rendelke­zésre. Ha tudtunk megoldást ta­lálni a gyermeksegély eme­lésénél. a szülési szabadság kiterjesztésénél, a gyermek- gondozási segély bevezetésé­nél, amelyek mind-mind az egész népgazdaságra kiható kormányintézkedéseket kö­veteltek, ki kell találni itt is, ahol végső soron egy ipari termék előállításáról van szó Mert hiszen lehet, hogy csak arról van szó — bizonyosan állítani ezt per­sze nem lehet —. hogy a sok bába, a három minisztérium között elvész a gyermek, az­az pontosabban: gyermeke­ink tápszere... Az új szervezeti forma ke­retei között könnyebb egy­értelmű döntéseket hozni an­nak érdekében, hogy fontos­ságuknak megfelelő sorrend­ben valósítsák meg a na­gyobb beruházásokat. Ez azt jelenti, hogy az egész város ellátását javító létesítmények épülhetnek meg hamarabb, hogy elsősorban a legforgal­masabb útvonalakat korsze­rűsíthetik és az idegenfor­galmi szempontból is nagyobb szerepet játszó közterületek parkosítása, gondozása is el­sőbbséget élvez. Az átszervezés után főleg a hatósági feladatok maradta^ meg a kerületeknél és az el­telt másfél esztendő igazolta ennek helyességét. Az állam­polgárok a legkülönbözőbb ügyekkel keresik fel az ál­lamigazgatás helyi képvise­lőit. Nem közömbös, hogy mennyi idő jut a lakosság ügyeinek intézésére, hiszen a döntések személy szerint érintik az állampolgárok jo­gait, érdekeit. Tavaly egész évben 16 ezer iktatott - ügyet intézett el a II- kerületi hivatal. Az idén csak az első fél évben több mint 10 ezer ügyben hoztak döntést és adtak ki külön­böző határozatokat. Az ikta­tott ügyek mellett azonban NYIKES IMRE Munkásőrök között Rendhagyó sajtótájékoztató Forrásvíz kilenc községben Borsod megye második víz­ellátó rendszere: a Dél-bor­sod: regionális vízmű a bükk- aljai falvak kiszolgálására épül. Az új létesítmény a bőhozamú kácsi és sályi for­rás kristálytiszta karsztvizét kilenc településre — Sály- ba, Kácsba, Bükkábrányba, Tibolddarócra, Mezőnyárádra, Mezőnagymihályra, Mezőke­resztesre, Mezőkövesdre és Szentistvánba — juttatja el. A fontos vízmű építése most új szakaszához érkezett. A kácsi forrás és a Mezőkövesd között. elkészült a huszonhét kilométer hosszú gerinc ve­zeték műszaki átadására teg­nap került sor és a vezeté­ken megkezdték a forrásvíz továbbítását. A közelgő fegyveres erők napja alkalmából kétnapos ünnepi eseménysorozat kez­dődik holnap délelőtt a me­gyei munkásőrségen. A fenn­állásának 15., évfordulóját ünneplő testületet — a Mun­kásőrség Országos Parancs­noksága és a Miniszterta­nács Tájékoztatási Hivatala közös szervezésében — né­pes újságíró-küldöttség ke­resi fel. hogy két napon át ismerkedjék a munkásőrök életével, munkájával. A központi lapok, országos folyóiratok, valamint a rá­dió és televízió képviselői részére dr. Kállai László, a munkásőrség megyei pa­rancsnoka tart tájékoztatót a DIGÉP nemrég átadott, új körletében. Ezután a ven­dégek megtekintik a megye munkásőreinek munkáját, eredményeit bemutató kiál­lítást, majd a gyár különbö­ző munkahelyeit keresik fel. Délután a sajtó munkatársai személyesen is találkoznak a munkásőrökkel. Az ismer­kedést követően az Opren- dek Sándor kórus ad műsort az LKM munkásőreinek körletében. A kórus tagjai­nak többsége maga is mun­kásőr. Pénteken reggel az újság­író-küldöttség meghallgatja a szazad parancsnok eligazí­tását és harci parancsét, majd az egységgel együtt kivonulnak a Bük’kben ren­dezett harcgyakorlat színhe­lyére. A több óráig tartó fegyveres bemutató után ér­tékelés következik, majd a munkásőrök és az újságírók közös tábori ebédjével feje­ződik be a kétnapos prog­ram. + Reggeli zsúfoltság az aluljáró lépcsőin A miskolci Tiszai pályaud­var utasforgalma 1968-ban csaknem 7 millió 200 ezer fő volt, s az elmúlt cv vé­géig további I millióval nőtt. Míg 1968-ban nyolc baleset történt a pályaudvar területén — ebből kettő vég­ződött halállal —, addig az 1971-es év öt balesetének sé- rütljei közül egy ember halt meg. A leggyakoribb ok: az utasok figyelmetlensége, fe­lelőtlensége. — A forgalmi személyzet hibájából az elmúlt tíz év alatt egyetlen baleset sem történt az állomás területén — állapítja meg beszélgeté­sünk elején Magyar István, a Tiszai Pályaudvar főfel­ügyelője. — Ebben persze, olyan külső tényezőknek is szerepük van, mint az állo­más gyalogos aluljárójának megépítése a vágányoiion való átjárkálások megszünte­tése. De a forgalmi dolgo­zók szerepe sem lebecsülen­dő. A vasút valamennyi alkal­mazottja — így a forgalmis­ták is — rendszeresen részt vesznek szakoktatáson. E foglalkozások keretében, mind«n alkalommal tartanak baleset-elhárítási előadást is. Ezek egyik hatásos és a gya­korlatban is jél bevált mód­ja. a megtörtént balesetek­nek — a rendelkezésre álló helyszíni dokumentumok alapján — közösen való re­konstruálása. — És mi, utasok, tudunk-e kellően vigyázni a testi ép­ségünkre? — Több évtizedes bal­esetvizsgálói tapasztalatom alapján mondhatom, hogy sajnos, nem! Rengeteg a könnyelmű ember, aki a ké­nyelméért. egy ablakmelletti ülőhelyért képes a beálló sze­relvényre felugrálni, köny. nyelműségének esetleges kö­vetkezményeivel nem szá­molva. Az elindított szerel­vény másodpercek alatt fel­gyorsul, s ha valaki leesik a lépcsőről, a szigetperon az esetek többségében a kere­kek alá vágja. * Az állomás területén han­gosbemondók és különböző feliratok figyelmeztetik az utasokat a könnyelműség, a felelőtlenség veszélyeire. Emellett a városi rendőrka­pitánysággal közösen az idén is megrendezik azt a vándor­kiállítást. amelv a balesetek helyszínén készült fénv'séo- felvételekkel. a tragédiák le­írásával minden kimondott szónál döbbenetesebben hat. A nagv méretű tabló két hé­tig a Tiszai pályaudvar gya­logos aluljárójában látható majd. K. J.

Next

/
Thumbnails
Contents