Déli Hírlap, 1972. szeptember (4. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-23 / 225. szám
tIt Lemondott a főtitkár? Beszélgetés Preiner Kálmánnal, a hazai premier előtt Ott felejtettem a jegyzettömbömet; úgy látszik, kissé elbá- gyasztott a kellemes napsütés. A beszélgetés emlékei azonban élénken megmaradtak, hiszen a téma határozottan ébresztő volt — gondolatébresztő! A sok vihart, sikert s bal- szerencsét megért kispadón üldögéltünk Preiner Kálmánnal, s még az sem nagyon zavart, hogy a pad egyik léce már gyűjtésként szolgál valahol. A salakpályán ipari tanulók tornásztak. „Most rajtgyakorlatok következnek, ezt tavaly nem vettük át!” — pattogott a testnevelő tanár hangja, s egyben ötletet is adott. — Nem kellene valami ilyesmit csinálni a csapatnál is? Bár az első „rajtgyakorlat” jól sikerült — egy pontot hozott —, a lövéseket még lehetne gyakorolni, hiszen ez tavasszal nem mindig szerepelt a „tanrendben.” — Erre már most, ősszel is lett volna lehetőség, de hát Pécsett az egy pontra kellett vigyázni — válaszolta a vezető edző. A klubszeretet érdekében Jó órát beszélgettünk, mégsem akarom most a kellemes csevegés minden apró részletét hűen visszaadni. Már csak azért sem, mert Preiner Kálmán többször is kérdéssel válaszolt: „Remélem, erre nem vár tőlem választ!?” Pedig jó lett volna ily sokat tapasztalt szakembertől hallani, mi a véleménye labdarúgásunk anyagi ösztönzési rendszeréről, s a vele párhuzamban álló „eredményekről”, vagy éppen arról, amit mostanában „válságként” emlegetnek. Ez utóbbi azonban, itt Diósgyőrben is érezteti hatását. Nem közvetlenül a csapatnál, inkább a vezetők gondjai között. Miért tartunk itt, pontosabban mit lehetne tenni? — Például azt — mondotta Preiner, miközben megjegyzést tett az előttünk sprintelő tanulókra —. hogy az egyre jobban szűkülő utánpótlást kellene valahogy jobban megoldani. Nem tartanám rossz ötletnek, ha például egy ilyen egyesület, mint a DVTK, létrehozna egy olyan kollégiumot, ahol a fiúk már 14—15 éves koruktól kezdve együtt nevelődnének. Együtt sajátítanák el az iskolai tudnivalókat a labdarúgáséval, s így talán klubjukat is jobban megszeretnék. — Az ötlet jó, s talán az egyetlen járható út. De mi történik akkor, ha csak a DVTK lép rá, s mások továbbra is a játékosszerzés módszeréhez folyamodnak? Mert azok ide is eljönnek! A mester rámnézett, széttárta karját, majd rövid gondolkodás után csak annyit mondott: — Hát. nem tudom mit lehetne tenni az ellen, hiszen ez a veszély eddig is fennállt. Ha valaik menni akar... Hiszen éppen ezért kellene korán kezdeni a nevelést, és következetesebbé tenni a vezetést. Támadni fognak Nem akartam tovább forszírozni az anyagiak rendkívül bonyolult kérdését, hiszen ezt nem lehet egyszerűen csak „adok-kapok” (vagy fprdítva) képletére leegyszerűsíteni. Áz igények mindig nőnek, s talán még azt is meg lehet érteni, ha a játékos mindig többet követel olyan miliőben, ami ezt lehetővé teszi számára. Ügy vélem, az MLSZ-ben hozzáértőbben foglalkoznak majd ezzel, hiszen ott is szemet kellett hogy szúrjon az olimpián mutatott sokszor igen gyenge játék (nem az aranyért siránkozom!), s ehhez csatlakozik a máltai és a jugoszláviai fiaskó. Elgondolkoztam kissé, de Preiner Kálmán türelmes volt. Fordítottam a témán. Hoinap délután A szünetben „műrepülés” A holnap délutáni DVTK —MTK bajnoki labdarúgómérkőzés egy technikai sportág bemutatójával gazdagodik. A két félidő közötti szünetben Árvái Emil, az ÉMÁSZ technikusa, a vállalat MHSZ-klubjának tagja repülőmodelljével műrepülést hajtat végre. A felröppentett kisgépet a sportpályáról rádióval irányítja. A bemutató minden bizonnyal sikert arat majd, s nemcsak újszerűsége miatt, hanem azért is, mert Árvái Emil kiváló modellező. Több acszágos bajnokságon nagyon Jó helyezéseket ért el, s tagja a honvédelmi szövetség országos válogatott csapatának. A Déli Hírlap tippjei A múlt hetinél látszólag könnyebbnek ígérkezik a 39. hét totószelvényére a tippe- lés. Igaz, biztosra tulajdonképpen csak a Ferencváros és a Tatabánya győzelmét vehetik a totózók, s a többi találkozónál már meglehetősen megoszlanak a tippek. Ajánlatos a 2-est is gyakrabban beírni a szelvényre. A DH így látja: 1. FTC—Rába ETO 1 2. DVTK—MTK X 3. SZEOL—Videoton 2 4. Tatabánya—Pécsi Dózsa 1 5. Bp. Spartacus—DVSC 1 6. BKV Előre—Pénzügyőr x 7. Várpalota—Ganz-MÄVAG 2 8. KELTEX—Bp. Törekvés x 9. Vasas Izzó—ózdi Kohász x 10. Esztergom—LMTK 1 11. Rudabánya—Sátoraljaújhely x 12. Nyíregyháza—Kisterenye x 13. Rákóczi SE—Pécsi Bányász 2 Pótmérkőzések: 14. DEAC—FÖSPED x 15. Hajdúvadas—Szegedi Dózsa 1 16. BVTSK—Gyula 1 vUindentéle Szoros összefüggés — Nézze, szerintem lehetne mit tenni, csakhát... Sok bátorság s egyetértés kellene hozzá! (Vadas Zsuzsa felvétele) — Mit szól ahhoz, hogy az MTK igen keményen játszott a tarjániak ellen, s ráadásul 4:l-re verte őket? — Keménységüktől nem félünk, úgy érzem, kissé túlzottak a hírek. Ismerem a kék-fehérek játékosait, s csak kevesekről tudok feltételezni átlagon felüli keménységet. Ami a meccset illeti, nos az sokáig nehéz volt számukra, hiszen a Salgótarján (jó ideig l:l-re álltak!) csak egy balszerencsés eset után összeroppanva kapott gólokat az utolsó percekben. Az eredmény mindenesetre figyelmeztető számunkra, már csak azért is, mert kitűnő hatást tenne a jó rajt még jobb folytatása. Mert azt el kell ismerni, hogy a felkészülési időszak bizonytalanságai után egy idegenből hazott pont, bármelyik csapat számára jó dolog. — A csapat? — Ugyanazok játszanak, akik Pécsett, hacsak vasárnapig nem történik baj valakivel. Kolláth ugyan rendbe jött már, de egyenlőre nem akarom bolygatni őket. — Támadni fognak? — Miért? Lehet másképp is nyerni? — dobja vissza a labdát. Réfli „módszer” A beszélgetést nem fejeztük be semmiféle nagy tanulsággal vagy nagy ígérettel, csupán abbahagytuk. Abbahagytuk, de folytatása kell hogy következzék, különösen annak, ami beszélgetésünkben a labdarúgás általános helyzetére vonatkozott. Útban hazafelé is azon meditáltam, mit lehetne tenni azért, hogy tényleg előbbre lépjünk. Változtatni kellene az ösztönzési rendszeren ? Határozottabban kellene megszabni a játékosok kötelezettségeit? Többet kellene törődni az utánpótlással, s megfizetni jobban a velük foglalkozókat? Nem írni rögtön hozsannákat az egyszer jól focizókról? A választ egy, a villamosban hallott pletyka adta meg, — de nem a várt módon. „Ügy hírlik — suttogta a fülembe egy jól értesült ismerősöm —, hogy lemondott Petri, az MLSZ főtitkára!” Hát kérem, ha ez igaz, akkor ez még mindig a régf „módszer”, s úgy vélem, Preiner Kálmán sem erre gondolt, amikor a megoldás lehetőségeiről beszélgettünk. Egyelőre azonban — mint mondottam —, s különös tekintettel a vasárnap délután 15 órakor kezdődő DVTK— MTK mérkőzésre, félbehagytuk a beszélgetést. HORVATH KALMAN Egy Rio de Janeiro-i moziban, ahol szex-filmet vetítettek, este pénztárzárás után megjelent egy álarcos ismeretlen. Pisztolyt szegezve bezsebelte az egész napi bevételt, majd eltávozott. UgyanEgy közvélemény-kutatás alkalmával feltették a kérdést egy humoristának, vajon a leghálásabb közönség az idősebb vagy a fiatalabb ember, az északi vagy a déli stb.? Rövid gondolkodás Egy caracasi bankba pisztollyal a kezében betört egy álarcos rabló és pénzt követelt. Az egyik banktisztviselő, akinek feltűnt a rabló gyenge hangja és reszketeg mozdulata, kiverte kezéből a fegyvert és lerántotta róla az álarcot. Az álarc alól egy Az utóbbi évtizedekben maisok minden történt a nyelvi egységesülés terén hazánkban, éppen a rádió teljes mértékű elterjedése és a tévé térhódítása következtében. De azért nem szűnt meg a tájnyelvek megkü- lönböztethetősége sem. A hírős- város környékén és Szögedében ma is ö-ző beszéd járja, és a „csalán” szó mintegy száz kiejtésárnyalatát ismerik a nyelvészek; közülük csak példaképpen írjuk ide a csallán, csanál, scsollány, csóvány, csilánt, csily- ■lyány, csulláng változatokat. Naezt az összeget két - nappal később egy ifjúságvédelmi szervezet folyószámlájára fizették be. A rendőrség véleménye szerint a két esemény között szoros összefüggés van. után a megkérdezett válaszolt: „A humorista számára a legjobb közönséget a szép fogsorú nők alkotják. Ök ugyanis minden alkalmat »megragadnak arra, hoev kacagjanak”. megszeppent, 80 éves férfi arca tűnt elő. A rendőrségi kihallgatás alkalmával az öreg kijelentette: „Pénzhez egyáltalán nem nyúltam, csak azt akartam bebizonyítani, hogy ilyen akcióra még az én koromban is képes az ember.” gyón kell érteni a tájnyelvekhez annak is, aki minden faluban vendéglátója nyelvjárásában akar rántottét kérni. Az Alföldön még csak rántotta a rántotta, de a Dunántúlon már süttojás, Sopronban rénye, Dél-Baranyában meg kajdina. A kukoricát sem morzsolják ám mindenütt: a dunántúli falvakban zsurmujják vagy kopozzák, Debrecen vidékén meg hántyák és tengerinek nevezik. Szamosháton sem morzsolnak kukoricát: ott fejtik a máiét! Ideális eset Öregember nem vénember Süttojás, csóvány és egyebek A hét vége sporteseményei Hívatlan vendég tje Most merre? ... Rák és pirula Az olimpia okozta izgalmak hullámai elcsendesültek, a figyelem most már teljes egészében a hazai sportrendezvényekre irányul. A szurkolók érdeklődését a hét vége sportrendezvényei alaposan ki is elégítik, hiszen nem kevesebb, mint hét sportág eseményeire kerül sor Miskolcon, s köztük lesz a labdarúgó NB I. hazai nyitómérkőzése: a DVTK—MTK találkozó is. A legfrissebbek ma a birkózók lesznek. A DVTK-stadion tornatermében 16 órakor már .»gyúrja” egymást az első, pár a DVTK országos kötöttfogású serdülőversenyén. A döntőket holnap délelőtt 10 órától vívják. Ugyancsak ma 16 órakor szállnak hajóikba a csorba-telepi tavon, a Borsodi Bányász rendezésében sorra kerülő D típusú kajak-kenu versenyen a város, valamint az LMTK és a Bp. KÖFÉM ,,vizesei”. Egy kézilabda-mérkőzést is játszanak Diósgyőrben. A DVTK NB I. B-s férficsapata látja vendégül 16 órától a TFSE együttesét. Ugyancsak ma játssza egyik sorsdöntő mérkőzését az egri ..hazai” pályán a Miskolci Bányász férfi kézilabda-csapata, a Dunakeszi Vasas ellen. Holnap az asztaliteniszezők NB Il-es bajnokságának keretében a Villamosipari Technikum tornatermében a B. Volán női gárdája a hatvaniakkal, a vasgyári leányiskola tornacsarnokában pedig a DVTK férfiegyüttese a Betonút csapatával mérkőzik, reggel 9 órai kezdettel. A sport- csarnokban és a Kilián Gimnáziumban kosárlabda-mérkőzést rendeznek. Az előbbi helyen 10 órától a MEAFC—BEAC férfimérkőzést, az utóbbi pályán pedig a DVTK—Duna Cipő SK női találkozót játsszák le, egyaránt 10.30 órai kezdettel. Kézilabdacsapataink közül a Miskolci Vörös Meteor a népkerti pályán a Ganz-Villany együttesét, míg a DVTK-s lányok Mátészalka csapatát látják vendégül. Mindkét mérkőzés 10 óra 30 perckor kezdődik. A Népkertben rendezik meg az országos junior salakbajnokság befejező futamát, s ellentétben az eredetileg tervezett időponttal, a motorsport űzői 15 órakor ülnek először vasparipáik nyergébe. Idegenben is pályára lén több sportág miskolci képviselője. A Népstadionban versenyeznek szombaton és vasárnap ifjúsági és utánpótlás korcsoportos atlétáink, az országos bajnokságon. A MÉMTE asztaliteniszező leánycsapata Kaposvárott vendégszerepei. A kézilabda-bajnokság során az ÖKSE férfi csapata a Bp. Spartacussal. a női gárda pedig Pécsett a Pécsi Bónyász- szal küzd meg a bajnoki pontokért. Az MVSC lányai Nyíregyházára utaznak, a Borsodi Bányász női gárdája pedig a fővárosba, a TFSE-hez. A DVTK NB Il-es férfi kosárlabdacsapata Budapesten mérkőzik az OSC ellen. Az LMTK férfigárdája Debrecenbe, a DA- SE-hez utazik. Legjobb kerékpárosaink a bajai országúton, a 100 kilométeres országúti csapatbajnokságon versenyeznek. Mezőkeresztesen az országos fogathajtó bajnokságot rendezik meg. A Rakacai-tavon a' KVSE vitorlásversenyére kerül sor. Röplabdázóink is idegenben lépnek pályára. Az NB I. női bajnokság nyitányán az MVSC a fővárosban, a Vasas Izzóval mérkőzik. A vasutas férfiak is Budapestre utaznak az OSC-hez. s ugyanennek az egyesületnek lesznek vendégei a DVTK női röplabdázói is. A KVSE a DASE együttesét fogadja. Az NB I-es labdarúgó-bajnokság minden bizonnyal több nézőt vonz. mint legutóbb. Hévizi játékvezető irányításával az MTK ellen lépnek pályára a diósgyőri fiúk. A mérkőzést 15 órakor kezdik, előtte a tartalékcsapatok találkozóját rendezik meg. Az MVSC NB I. B-s gárdája Szolnokra utazik. NB Il-es együtteseink*közül a KVSE és a Rudabánya játsszik otthonában. Előbbinek a Váci Híradás, utóbbinak a Sátoraljaújhelyi Spartacus lesz az ellenfele. Az Ózdi Kohász a Vasas Izzóhoz, az LMTK pedig Esztergomba utazik. Az NB Ill-as újonc MEAFC délelőtt 10 órakor az egyetemi pályán a Petőfibányai Bányászt látja vendégül. A Papp József SE a Trencsényi SE-hez, a Miskolci Bányász pedig a múlt vasárnap városunkban győztesen szerepelt Hatvani Kinizsihez utazik. A megyei I. osztású bajnokság műsora a következő: MÉMTE—Ormosbánya. Népkert 10.30: SÜMSE— Hejőcsaba, Izsófalva—B. Volán. A megyei II. osztály két miskolci mérkőzése: M. Üveggyár— Putnok, VIMELUX—M. Kinizsi. Egy brit orvosi szaklap nyilvánosságra hozta egy kutatócsoport jelentését, amelynek értelmében a fogamzásgátló pirulákat szedő nők esetében kisebb a rosszindulatú daganatok kialakulásának veszélye a mellben, mint azoknál az asszonyoknál, kik sohasem éltek pirulával. A vizsgálatokat 1968 és 1971 között hétszáz nőn végezték el, közülük minden második mellbántal- makban szenvedett.