Déli Hírlap, 1972. szeptember (4. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-20 / 222. szám
Kassai pártmunkásdelegáció Miskolcon Ezzel egyidejűleg a Miskolc városi Pártbizottság képviseletében is elutazott egy négytagú pártmunkásdelegáció Kassára. + őszi fák alatt (Agotha Tibor felvétele) Ma délelőtt kassai pártmunkás-delegáció érkezett Miskolcra. A négytagú delegációt a Kassai városi Párt- bizottság PTO vezetőjével az élén, a határon Drótos László, a városi pártbizottság titkára és Szarka János, a városi pártbizottság PTO vezetője fogadta. A vendégek megérkezésük után meghallgatták Drótos László tájékoztatását a város párt- életéről. délután a Diósgyőri Gépgyárba látogatnak. Holnap felkeresik a Miskolci Tervező Vállalatot, azután a városi tanács és a városi tömegszervezetek vezetőivel találkoznak. Futó záporok Várható időjárás Miskolc térségében holnap déligA második hármas kopogás után Megkezdődött az ENSZ közgyűlése Hírmagyarázat már fejeződnie, ami pedig a Közel-Keletet illeti, ott a békét csakis a világszervezet határozatainak végrehajtása hozhatja meg. A Közel-Kelet nyilván egyik fő témája lesz a közgyűlésnek. Jarring különmegbízott már New Yorkban is tartózkodik és ismé1 próbálkozik békét teremte’- A Közel-Keleten egyébké: folynak a tárgyalások; Ria' , az Arab Liga főtitkára Fran- gié libanoni államfővel, Sza- laam miniszterelnökkel és Arafattal egyaránt tanácskozott. Arafat és Frangié is együttműködési készségét hangoztatta Riadnak. A Közel-Kelet jelentős eseménye még, hogy a .Szovjetunióból Törökországba érkezett A1 Bakr iraki államfő moszkvai tárgyalásairól kiadott közös közlemény szerint a két ország vezetői megállapodtak azokban a konkrét intézkedésekben, amelyekkel tovább erősítik Irak védelmi képességét. meg kell látni az alapvető problémát: a palesztinai nép jogaiért folytatott igazságos harcot és általában az agresszió veszélyeztette arab népek hélyzetét, mert politikai és szociális megoldás nélkül csak ideig-óráig tartó rendszabályok hozhatók. A Közel-Kelet békéje — az általános békét biztosító javaslatok realizálása közben — csakis a társadalmi igazságtevés realizálásával biztosítható tartósan. MÁTÉ IVAN Időnként kissé megnövekvő felhőzet, legfeljebb futó záporral. Gyenge, napközben élénkebb változó irányú szél. Az esti óráktól kezdve párá- sodás, hajnalban ködképződés. A hőmérséklet ma délután 19, este 13, holnap hajnalban 8, délben 15 fok körül lesz. Tegnap New Yorkban megkezdődött az ENSZ-köz- gyülés 27. ülésszaka. Mint a Magyar Rádió tudósítója közölte: a teremben a második hármas kopogás után, amikor a morajlás már megszűnt, — Malik indonéz külügyminiszter, a tavalyi ülésszak elnöke, a közgyűlést „megnyitottnak nyilvánította”. Ma délután megválasztják a bizottságokat és összeállítják a napirendet. A több mint száz napirendi pont közül legfontosabbak azok lesznek, amelyek a béke és biztonság megszilárdításával, a leszereléssel és a Közel-Kelettel foglalkoznak. A közgyűlés a megnyitás után a hagyományos rend szerint titkos szavazással megválasztotta az új ülésszak elnökét, Stanislaw Trepczynski lengyel külügyminiszter-helyettest. A 48 éves diplomata, aki az otthoni béketanácsban, valamint a Béke Világtanácsban egyaránt ténykedett már, és széles körű publicisztikai tevékenységet is kifejtett, rövid megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a két német állam távoliéte a világszervezetből ma már anakronizmus, amit meg kellene szüntetni. „Az etika minden törvényét sértő” indokínai háborúnak” egyszer s mindenkorra be kellene y Franciaország támogatja a DIFK javaslatát, koalíciós dél-vietnami kormány megalakítására, a három politikai csoportból. Ezt Nguyen Thi Binh asszony közölte az újságírókkal, miután 40 percig tanácskozott Schumann francia külügyminiszterrel. Képünkön Binh asszony válaszol az újságírók kérdéseire. , A béke és biztonság, valamint a leszerelés, az atomfegyverek használatáról való lemondás — valamennyi szovjet kezdeményezés — nagy általánosságban lesz fö téma, legeklatánsabb, konkrét megvalósulási lehetősége viszont a Közel-Kelet kérdésének a megoldásában mutatkozik. Kétségtelenül fontos a terrorcselekmények megszüntetésére vonatkozó általános intézkedések meghozatala, azonban a palesztinai gerillák eléggé el nem ítélhető terrorcselekményei mögött Enyhék-e a bírósági ítéletek? (CIKKÜNK A 3, OLDALON) j:* POLITIKAI N A P 1 LAP * IV. ÉVFOLYAM, 222. SZÁM 1972. SZEPT. 20., SZERDA 1 BRfl i: 80 FILLÉR Kertszövetkezetek Tanácskozás a MÉSZÖV-ben Tegnap délelőtt Miskolcon megkezdődött az ÁFÉSZ-ek Országos Tanácsa kertészeti szakbizottságának harmadik, kibővített ülése. Az ország különböző részeiből érkezett, mintegy ötven elméleti és gyakorlati kertészeti szakembert Csege Géza, a MÉSZÖV elnöke tájékoztatta a megye kerttársulásainak munkájáról, eredményeiről. Borsodban 25 kertszövetkezet működik, csaknem 2600 taggal. Elsőként, a Fekete gyémánt kertszevetke- zet alakult meg, 1966-ban, amelyet csakhamar újabbak követtek. A kertbarátok társulásának alapvető céljait a SZÖVOSZ határozta meg: a kihasználatlan állami közterületek művelése, azokon — elsősorban a tagok saját szükségleteinek kielégítésére — zöldség és gyümölcs termesztése, valamint a szabad időnek a város zajától távol, egészséges környezetben való eltöltése. Ezek megvalósítását kezdettől fogva támogatja a városi tanács, valamint a Hazafias Népfront városi bizottsága. Egyre gyakoribb, hogy a szervező munkába bekapcsolódnak a nagyobb üzemek és vállalatok is- több kertszövetkezet tagsága egy munkahely dolgozóiból tevődik össze. A társulások működéséhez szükséges anyagi feltételek egy részét a felsőbb szervek biztosítják, a másik részt — s a különböző munkák elvégzését — a tagoknak kell vállalniuk. Az utóbbi időben mind több esetben létesítettek önerőből utat, vízvezeték-hálózatot, illetve kutakat. Felmerült a hétvégi házak villanyhálózatba való bekapcsolásának a kérdése is; ennek megvalósítása szintén csak közös összefogással lehetséges. A MÉSZÖV elnöke a jövő feladatairól szólva kijelentette: a zöldség-gyümölcs termelés részesedési arányát fokozni kívánják, a kisgazdaságok javára. A tervek szerint — a következő évben — Borsodban is befejeződik a zártkertrendszer kialakítása, amely további 50 ezer katasztrális hold területet érint. A termésátlagok növelése érdekében — a SZÖVOSZ javaslatára — hozzákezdtek a modell-szö- vetkezetek kialakításához. Több kertszövetkezetben bevezették a fólia alatti zöldségtermesztést. A beszámolót vita követte. Délután a kertészeti szakemberek — vendéglátóik kíséretében — tanulmányi kiránduláson vettek részt a miskolci Fekete gyémánt szövetkezet tagjainak hétvégi kertjeiben. Ma délelőtt pedig Kazincbarcikára és Sajókazára látogattak. Ismét van triss kenvér Tegnap délre befejeződött a miskolci földgáz fogadótelep és a vezetékek átvizsgálása, illetve szerelése. A lakásokba ismét a normális nyomással érkezik a gáz, és a város üzemeiben is bekapcsolhatták a fűtőkészülékeket. A kétnapos korlátozás elsősorban a pékségekben okozott gondot, a város két nagy kenyénsütő üzemében — a vállalatok, üzemek egyáltalán nem kaptak gázt — álltak a gépek. Tegnap délben újra befűtötték a kemencéket, este pedig megkezdték a kenyérsütést a 8- as, és a 17-es számú üzemekben. A sütőipari vállalat igazgatója szerint ma reggelre elegendő kenyeret tudtak sütni és valamennyi boltban friss 1—2 kilós kenyeret szállítottak. BREZSNYEV A MAGYAR PAVILONBAN Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, több más szovjet párt- és állami vezető társaságában, látogatást tett a Szelhoztyehnyika—72 nevű moszkvai nemzetközi mező- gazdasági gépkiállításon. Megtekintette hazánk pavilonját is. Különösen tetszettek neki a Bábolnai Állami Gazdaság sertés- és baromfitenyészetének kiállított makettjei. GROMIKO—ROGERS TALÁLKOZÓ Rogers amerikai külügyminiszter hétfőn találkozik az ENSZ székhelyén szovjet kollégájával, Gromikóval, a szovjet ENSZ-misszió ebédjén. — Rogers ugyancsak hétfőn szólal fel a közgyűlés általános vitájában, kedden pedig francia és angol kollégájával, Schumannal, valamint Douglas-Home-mal folytat megbeszélést. BALTÁVAL A FILMSZTÁR VILLÁJA ELLEN Sophia Loren Róma közelében levő villájába be akart hatolni egy férfi, aki baltát forgatott a feje fölött és azt kiabálta: ő az apja a művésznő gyermekének, és most azért jött el. A merénylőt egy elmegyógyintézetbe szállították. „Apaságát” azzal akarta bizonyítani, hogy felmutatta a művésznő aláírásával ellátott fényképet. MA VETI FEL A BIZALMI KÉRDÉST Mint már előzetesen szó volt róla: Brandt kancellár ma felveti a bonni parlamentben a bizalmi kérdést; szavaira az ellenzék nevében Barzel válaszol. Pénteken kerül sor a nyílt szavazásra, amely után — ha Brandt nem kapja meg a bftalmat — ki lehet írni á választásokat, hogy a parlamenti patt helyzet végre megszűnjön. SVÉDORSZÁG MOST MÁR KÉRI Svédország hivatalos jegyzékben kérte a kilenc usz- tasa terrorista kiadatását, akik a SAS légitársaság gépével Madridban szálltak le. A spanyol kabinethez közelálló források szerint a kérdésre a jövő héten válaszolnak. A kormány ülésón maga Franco tábornok fog elnökölni, amikor a terroristák kiadatásáról döntenek.