Déli Hírlap, 1972. augusztus (4. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-17 / 193. szám
belföld GAZDAG ÜNNEPI PROGRAM. Az ország szinte valamennyi községében, városában ünnepi megemlékezéseket rendez a Hazafias Népfront alkotmányunk napján. Országos jelentőségű lesz a hódmezővásárhelyi nagygyűlés, Mosonmagyaró- várott háromnapos ünnepség- sorozat keretében rendezik meg a mezőgazdasági gépekkel dolgozó fiatalok harmadik nemzetközi vetélkedőjét, Hatvanban mezőgazdasági kiállítást nyitnak és számos új létesítményt adnak át az ország minden megyéjében. TUNGSRAM-TERMEKEK AZ OLIMPIÁN. Csaknem 120 ezer márkás Tungsram égő világit majd a következő hetekben a müncheni olimpián. A magyar cég a teljes olimpiai jalu, az ifjúsági tábor, valamint a sajtó-, rádió- és tv-központ belső terének világító berendezéseit szállította le a nyugatnémet partnerek megrendelésére. HARMINCKÉTMILLIÖ A TÖRZSGARDANAK. Tegnap a Csepel Vas- és Fémművekben megrendezésre kerülő ünnepségsorozat első napján a gyár több mint 18 ezer dolgozójának adták át a törzsgárdajutalmat. Összesen 32 millió forintot kaptak a törszt leghűségesebb dolgozói. AU DIO-VIZU ÁL FESZTIVÁL. Augusztus 24. és 27. között Vácott rendezik meg a VII. Nemzetközi Audio-vi- zuál Fesztivált. Az új műjaj a jotó és a zene együttes alkalmazását jelenti; a különböző témákról készült diafilmsorozatok vetítése közben a képsor hangulatához illő zenét játszanak aláfestésként magnószalagról. ITTAS KOCSIS. Tegnap délben, erősen ittas állapotban leesett egy lovaskocsiról a Győri kapui Prizma eszpresszó előtt L. Lajos 37 éves miskolci lakos. Életveszélyes sérüléseket szenvedett. TŰZ A SOPRONI GYORSON. Tegnap reggel a Győr és Sopron között közlekedő gyorsvonat Kapuvárhoz közeledve váratlanul kigyulladt. A tűz a vonat utolsó kocsijának elektromos szekrényében keletkezett, az anyagi kár nem jelentős. Javult a kenyér minősége A megyei és fővárosi élelmiszerellenőrző és vegyvizsgáló intézetek az elmúlt hetekben nagyszabású országos ellenőrzéssorozat keretében vizsgálták meg, hogyan alakul a liszt és a sütőipari termékek minősége, nem éri-e károsodás a fogyasztókat. A laboratóriumi ellenőrzésekkel megállapították, hogy a forgalomba hozot liszt minősége hónapról hónapra javul, s általában javulóban van a kenyér minősége is. Az ellenőrök — mint mindig — most is számos hiányossággal találkoztak. Néhány malomból súly- hányosan került ki az előre csomagolt liszt, s több helyen árult a kereskedelem sületlen, alakhibás, vagy súlyhiányos sütőipari termékeket. Minden évre egy ítélet a tárgyalóterembe Horváth Béla 28 éves foglalkozás nélküli mezőcsáti lakost 1962 óta minden évben elítélte a bíróság, eddig kereken tízszer állt az igazságszolgáltató szervek előtt. Bűnlajstroma változatos: lopás, tulajdon elleni bűntett, súlyos testi sértés, hamis tanúzásra való rábírás, csalás, okirathamisítás. A hónap elején megtartott egyik tárgyalásnak ugyancsak ő volt a főszereplője: egy múlt év nyarán elkövetett cselekményében hozott ítéletet a bíróság. De ezen már a büntetésvégrehajtási intézet „egyenruhájában” jelent rheg, mert ekkorra megkezdte egy májusban jogerőre emelkedett 5 év és 4 hónapi szabadságvesztése kitöltését, amit az év elején elkövetett rablás miatt kapott. A Miskolci Járásbíróság most gondatlanul elkövetett súlyos testi sértés miatt vonta felelősségre, s ezért 5 hónapi börtönbüntetéssel sújtotta. Horváth tavaly júniusban Mezőcsátról Miskolcra utazott, s egy Zsolcai kapui kocsmában két ismerősevei italozott. Ott tartózkodott — alaposan lerészegedve — Á. Ferenc is,, aki egy másik társasággal jelentéktelen ügy miatt vitába keveredett. Horváth beavatkozott a csetepatéba és leintette Á. Ferencet. A férfi ezután el is hagyta a helyiséget, Horváth azonban utána ment. hátulról tarkón vágta az ittas embert, aki a földre került, s ott még bele is rúgott. Egyik italozó cimborája észrevette, hogy az utcán csődület támadt, s hogy a további tett- legességet megakadályozza, elvitte onnan Horváthot. A járókelők azonban az odaérkező rendőrnek megmutatták, ki volt a tettes, s így a garázda nem kerülhette el a felelősségre vonást. A megtámadott ember 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Két gyermekbaleset ★ Tegnap sajtótájékoztatót tartottak a Miskolci Posta- igazgatóságon. Koczka Antal az igazgatóság vezetője elmondta, hogy Tardona, Szentsimon, Vámosgyörk és Tárd után most Mezőkövesd kap új, korszerű postahivatalt. Az épületet szombaton délelőtt adják át. Az egyemeletes létesítményt a Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat építette. Képünkön az új postahivatal. (Berde Béla felvétele) Vasas könyvtárak élete A Bartók Béla Művelődési Központ előcsarnokában Vasas könyvtárak élete címmel nyílik dokumentációs kiállítás. A megnyitó augusztus 18-án, pénteken délután 3 órakor lesz. a • bemutató augusztus 24-ig várja a látogatókat. Melegrekord Miskolcon Ügy tűnik, véget ért a kánikula. A nyugatról betörd hidegfront nyomán nagy cső zúdult a. Dunántúlra. A szél fákat csavart ki, s a heves zivatar nemcsak a mentők, tűzoltók dolgát nehezítette meg, hanem a kirándulóknak is bosszúságot okozott. Éjfélkor a budapesti Római parti kempingben egy jegenyefa zuhant négy sátorra. öten súlyosan megsérültek. A HÉV szentendrei vonalán 3 órán át szünetelt a forgalom, mert az orkánszerű szél az Árpád fejedelem úton egy háztetőt sodort a felsővezetékre, s azt leszakította. Egy órán át álltak a villamosok a 4-es vonalán, mert villám csapott az egyik szerelvény motorkocsijába. Szerencsére senki sem sérült meg. Somogybán ismét felhőszakadás volt. Tegnap este 10 óra körül a kaposvári állomást öntötte el az esővíz. A badacsonyi pinceborozóból a tűzoltók szivattyúzták ki a vizet. Éjfélkor a csomaszaba- di vasútállomásra riasztották a tűzoltókat, mert egy nyitott vagonban szállított oltott mész, az eső miatt forrni kezdett. A vihar megrongálta a telefonvezetékeket is. Kaposvárt a szomszédos helységekkel összekötő légvezetékek használhatatlanná váltak. A balatoni kempingek lakói is sokat szenvedtek az éjszakai vihar miatt. A zamárdt autóskemping lakói a kocsikban ■ töltötték az éjszakát. | Borsodba a hajnali órákban tört be a hidegfront. A hőmérséklet most már elviselhetőbb. A meteorológusok szerint egyébként tegnap mérték Miskolcon az idei nyár rekordhőmérsékletét: 34,4 Celsius-fokot. EMLÉKÜNNEPSÉG SZI- GETVÁROTT. A szigetvári várbarátok kezdeményezésére emléknappá nyilvánították az 1566-os várvédelem évfordulóját. A megemlékezésekre mindig a szeptember 7-e utáni legközelebbi vasárnapon — az idén szeptember 10-én kerül sor. Négyszázhat évvel ezelőtt, szeptember 7-én esett el a híres végvár, és halt hősi halált vitézeivel együtt Zrínyi Miklós. MOTORKERÉKPÁR ELŐTT A DÖMPER. Majdnem végzetes baleset történt tegnap délután Sajópálfala határában. Az R. István 23 éves szerelő által vezetett motor- kerékpár elé kanyarodott egy dömper. A jármű felborult, s vezetője, valamint utasa, az ugyancsak 23 éves V. Gyula gépész könnyebb zú- zódásokat szenvedett. Mindketten kórházba kerültek. veget ért a tüzelöAKCIÖ. Tegnaptól ismét eredeti áron értékesíti a hazai szenet és brikettet a tüTegnap délután, gyümölcsszedés közben leesett a fáról, tiszabábolnai házuk kertjében R. M. 14 éves iskolai tanuló. A kislányt az ároktői orvosi rendelőbe szállították, ahonnan a mentők bal kar- és könyöktöréssel, valamint zúzott sérülésekkel a miskolci baleseti sebészetre vitték. Az esti órákban a diósgyőri Béke-szálló előtt egy szabályosan haladó motor- kerékpár elé ugrott B. E. 5 éves kislány. Súlyos sérülésekkel szállították a gyermeksebészetre. Bokrok közé rejtene áldozatát Budapesten augusztus 12- én éjjel, a XIII. kerületi Jász utcában megölték Walter Mihály. 23 éves virágkereskedőt. A gyilkos áldozatát a közeli bokrok között Jelentkezzenek A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya kéri azokat, akik Nagy Sándorné miskolci lakos, zöldség-gyümölcs kiskereskedőnek bármilyen összegű pénzt adtak kölcsön, vagy más címen, nevezettel szemben követelésük rejtette el. A gyilkos (gyilkosok) személyének megállapítására széles körű nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság. a károsultak! van, jelentkezzenek a vizsgálati osztály I. emelet 143. számú hivatalos helyiségében kihallgatás végett. B.-A.-Z. megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya — Na de Müller űr! Tudhatná már, hogy háziállatokat nem lehet behozni! (A Volksstimme karikatúrája) ©PIB zelőkereskedelem. A kormány intézkedésére — mint ismeretes — június 5. és augusztus 15. között országos, kedvezményes tüzelőakciót rendeztek. Ezalatt átiagosau 30 százalékkal olcsóbban árusították a hazai szeneket. DELI hírlap — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség- Miskolc Bajcsy-Zsilinszky u. !5. - Központ: 36-132, 16-672, 35-389, 36-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és várospolitikai rovat: 18-22] — Művelődési rovat: 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-227 — Postafiók: 39. — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős ki dó: VERES MIHÁLY — Tel.: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, I.. Széchenyi u 15—17 - Telefon: 16-213. - Terjeszti: a Magyar Posta. — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft. Index: 25 951 - Készült: a Borsod megye! Nyomdaipari Vállalatnál Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN külföld CARACAS—MONTEVIDEO. Külügyminiszter-helyettesünk, Hollay Imre,, venezuelai kollégája, tír. Jose Zambrano meghívására Caracasban folytatott tárgyalásokat hazánk és Venezuela kapcsolatának fejlesztéséről. Hollay Imre Caracasból már továbbutazott Uruguay fővárosába, Montcvideoba. WASHINGTON. Lyndon B. Johnson támogatja a McGovern—Shriver demokratapárti jelölt-párost — jelentette be a volt elnök szóvivője. Johnson állásfoglalása nemcsak azért jelentős, mert az ő szava hagyományosan sokat nyom a latba, hanem azért is, mert a hozzá közelálló Connaily, aki az ő elnöksége idején texasi kormányzó volt, most Nixont támogatja és egyes demokratákat igyekszik Nixon mellé állítani a szerinte „túl radikális” McGovern—Shriver duóval szemben. PRÁGA. A Rude Pravo, a CSKP Központi Bizottságának lapja, A szocialista rendszert nem lehet büntetlenül aláásni címmel közöl cikket az idén július—augusztusban folytatott prágai és bmoi perekről, amelynek elítéltjei ál- lamellenes bűncselekményeket követtek el. RÖMA. Tíz perccel azután, hogy a római Fiumiccino repülőtérről felszállt az izraeli légitársaság utasszállító gépe — robbanás történt annak fedélzetén. A gép visszafordult és minden baj nélkül leszállt a repülőtéren. Száznegyven utas és kilenc főnyi személyzet tartózkodott a gépen. Többen megsérültek. BECS. Waldheim ENSZ- főütkar pekingi látogatásáról visszatérőben, hazájába. Ausztriába érkezett, ahol néhány napot pihenéssel tölt. Ütját rövid időre megszakította Athénben. PÁRIZS. A francia fővárosban bejelentették, hogy megállapodtak a Calais-től Doverig húzódó alagút megépítéséhez szükséges konkrét végrehajtási tervek elkészítésében. A La Manche csatorna alatt húzódó, Angliát Franciaországgal összekötő alagút, 56 kilométer hosszú lesz. Már Napóleon korában felmerült a gondolata, a mostani építés terveit nyolc évvel ezelőtt kezdték kidolgozni. PALERMO. Négy fegyveres férfi, többek szeme láttára, elrabolta egy palermói gyáros fiát. A pisztolyokkal és késekkel felfegyverzett emberrablók a nyílt utcán kocsiba tuszkolták a fiatalembert, és mielőtt bárki is észbe kaphatott volna, elszáguldottak vele. LENINGRAD. Leningrád- ban hét európai ország — Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, hazánk, az NDK és a Szovjetunió — tudósai vettek részt egy klimatológiai (éghajlatkutatás) szimpozion munkájában és ott kidolgozták a napsugárzás és a klímaingadozás megfigyelésének közös programját. BUENOS AIRES. Az argentínai kormány hivatalosan kérte a chilei kormánytól az argentínai géprabló gerillák kiadatását. A tíz géprabló még mindig a chilei rendőrség épületében van. Tüntető diákok Argentina santiagói nagykövetsége és a bíróság épülete előtt mene- dégjogot követeltek a gerilláknak. ANTWERPEN. Egy antwerpeni magánházból elrabolták Picasso egyik, húszezer dollár értékű üvegmozaikját.