Déli Hírlap, 1972. augusztus (4. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-23 / 198. szám

Panorámaút az Avasra (A DH VÁROSFEJLESZTÉSI EÖRUMA AZ 5. OLDALON.) Garanciális félreértések (CIKKÜNK A i. OLDALON.) Levegő a kolbászban (RIPORT AZ 5. OLDALON.) IV. ÉVFOLYAM, 198. SZÁM | MOH. Ofl CHILD 1972 äug 23,szerda I ARA: 80 FILLtR a republikánus párt jelöltje Mint várható voit. a re­publikánus párt Miami Rcach-ben Nixont jelölte az USA következő elnökének. is, az utcán már volt ellen­zék. A háború ellen tüntető fiatalokhoz csatlakozott öt­száz Vietnamból hazatért veterán is. Demonstrációju­kat a rendőrség szüntette meg. Állítólag több száz le­tartóztatás történt. Hírmagyarázat Hírügynökségek beszámol­nak róla, hogy a vita. zava­ró körülmény nélkül, szinte ..családias csendben” megej­tett választáson Nixon 1347 szavazatot kapott, míg ellen­fele, a vietnami háborút he­vesen ellenző McCloskey, mindössze egyet. Nixon már megérkezett a konvenció színhelyére és (magyar idő szerint) holnapra virradó ét­jei mondja el programbeszé­dét. A választás nem nélkülöz­te a szokásos amerikai cé- cót: filmsztárok jelenlétében hirdették ki ^a várt ered­A „csapatok felállása” immár végleges. Tulajdonképpen csak McGovern helyzete volt bizony­talan, Nixon biztos „Sieg”-re ment és „be is futott”. Most már meg kell próbálni felvázol­ni a két jelölt közötti leglénye­gesebb ellentétet és ami ezek mögött van. Az ellentét nem­csak a két párt mögött meghú­zódó erőviszonyokat jelenti, ha­nem magában a demokrata párt­ban levő viszályt is. A lényeg a vietnami háború megítélése. Emögött azonban a McGovern - féle demokraták az egész eddigi vezető réteget akarják a „pokol­ra küldeni” és ezzel osztják meg magát a demokrata pártot, amelynek „törzsökösei” végered­ményben éppen úgy tagjai a háborúban „ludas” uralkodó ré­tegnek, mint a köztársasági ve­zetők. Az ellentét tehát nemcsak a két párt között, hanem az in­dokínai üzlet hasznáért harcolók és azok között van, akik min­den haszon nélkül, vérük ontá- sával harcolnak a frontokon, vagy a frontra küldés veszélye fenyegeti őket. McGovern ellen már akkor megindult a hajsza, amikor alelnökjclöll jét, Eagle­tom lehetetlenné tették és McGo­vern kénytelen volt a milliomos Kennedyckkcl rokon Shrivert választani helyette. A Kennedy- ek azonban éppen a gazdasági vezetőkörök előtt nem valami rokonszenvesek, Nixon viszont a kaliforniai és közép-nyugati új­tőkések teljes bizalmát élvezi és ezeknek kell a „vietnamizálás”, hogy igy mentsék meg Indoki­nába befektetett tőkéjükből, amit csak lehetséges. MÁTÉ IVÁN ¥/ •• •• r ]/• közönségül] a virágkocsinak Ma reggel kaptuk a hírt, a Miskolci Kertészeti Válla­lat igazgatójától, hogy a debreceni virágkarnevál kö­zönségének szavazatai alap­ján a vállalat elnyerte a húszezer forintos közönség­díjat. A hegyaljai szüretet ábrázoló virágkocsi — amely egyébként hétfőtől a Tanács­ház téren látható —. így két­szeres sikert hozott a mis­kolciaknak. hiszen verseny­művükkel vasárnap első dí­jat nyertek Debrecenben. A két díjjal járó csaknem száz­ezer forintot a kertészeti vállalat dolgozói között oszt­ják szét jutalomként. A mis­kolci viragkocsi egyik kellé­ke. a Tokaj-hegyaljai Bor­kombinát címerét ábrázoló virágkompozíció már megér­kezett a fővárosba, és a bor- világversenv vendégei gyö­nyörködhetnek benne. ményt, és utána több mint húszezer léggömböt eresz­tettek a levegőbe. Ha a választási teremben teljes egyetértés uralkodott A bor világverseny aranyérmesei j Az I. borvilágverseny bí­ráló bizottsága a kertészeti egyetemen hétfőn délután kezdte meg munkáját: há­rom bizottság összesen 97 bormintát értékelt, és közü­lük 18-at érmekkel jutalma­zott. öt nagy-arany-, három arany- és tíz ezüstérmet ítélték oda. legtöbbet — két aranyat és három ezüstöt — a francia italok érdemeltek ki. . A világverseny első nagy-arany ér mein" Argentína. Ausztrália, Jugoszlávia, Svájc és Tunézia osztozott. (Ma­gyar italt az első napon nem bíráltak.) * Tegnap délelőtt — mint erről már beszámoltunk — ünnepi társulati üléssel kezdődött a Miskolci Nemzeti Színház új évada. Képünk a hivatalos aktus után készült. Szirtes Tamás, a színház új rendezője. Sallós Gábor igazgató és Balogh Zsuzsa színművésznő a szezon feladatait, lehetőségeit latolgatja. y Első iskolaköpenyét próbálja a pár hét múlva diáksorba lépő kislány. Köpenyből egyébként — elsősöknek és gimna­zistáknak egyaránt — bőven van a miskolci boltokban. (Agotha Tibor felvétele) limit a szülök keresnek: Iskolaköpeny, matrózblúz, tornacipő Minél közelebb van a tan­évnyitó napja, annál népe­sebbek a gyermekruházati boltok. Iskolaköpenyt, mat­rózblúzt. sötétkék rakott szoknyát keresnek a vásár­lók a Széchenyi utcai üzle­tekben. Egy héttel ezelőtt még elég gyakran utasítot­ták el a szülőket azzal, hogy nézzenek be később, mert nagyobb szállítmányt vár­nak köpenyből. Időközben kaptak a boltok utánpótlást, de még mindig nem teljes a választék az iskolaruházati cikkekből. A 102-es üzlet vezetőhe­lyettese elmondta, hogy egy hete kaptak néhány száz is- kolaköpenyt és jelenleg egyetlen fiúméret kivételé­vel minden igényt ki tud­nak elégíteni. Matrózblúz viszont csak 13—14-es mé­retekben van, utánpótlást a hét végére, a jövő hét elejé­re várnak. Sötétkék szoknyát is csak a jövő héten kap a bolt. Rendeléseiket még a nyár közepén feladták, sőt. ahogy az első szállítmányok meg érkeztek az üzletekbe, mind­járt elküldték az utánrende- léseket is. Rajtuk múlt. a leg­kevésbé, hogy nincs minden cikkből elegendő. Általában a műszálas kö­penyeket keresik a szülők, így a bqltok is főként ezek­ből tartanak nagyobb kész­leteket. A Tünde ruházati boltban csak kétféle nagyságban kapható a matrózblúz, s csak a napokban érkezik nagyobb mennyiség e cikkből. Isko­laköpenyből a lányoknak va­ló 6-os. 7-es méret hiány­zik. a többiből kielégítő a választék. így aligha sikerül minden iskolaruházati cikket szep­tember elsejére beszerezni a szülőknek, sajnos az utol­só napokig várniuk kell egyik-másik árura. Pedig a kereskedők véleménye sze­rint az idei ellátás minden­képpen jobb a tavalyinál. De tornacipőből semmiképpen! (Folytatás az 5. oldalon) Kissé javul az idő Várható időjárás Miskole térségében holnap délig: Felhőátvonulások. futó esőkkel. Mérsékelt, napköz­ben megélénkülő északnyu­gati, nyugati szél. Hűvös éj­szaka. A hőmérséklet ma dél­ben, és kora délután 16—18 fok este 13—15, holnap haj­nalban 10—12, délben 18 fok körül lesz. MAGYAR LÁTOGATOK OSTRAVÁBAN A magyar Országgyűlés Ostravában tartózkodó kül­döttsége. amelyet Apró An­tal. az Országgyűlés elnöke vezet, a Klement Gottwald új kohóműben nagygyűlésen vett részt. Apró Antal be­szédében többek közt hang­súlyozta: hazánk és Cseh­szlovákia a diplomáciai fó­rumokon szoros testvéri szö­vetségben lép fel a béke vé­delmében. VIETNAMBAN TOVÁBB HARCOLNAK A dél-vietnami népi felsza­badító erők aknavetői és messzehordó ágyúi — már harmadik napja — szinte szü­net nélkül lövik a saigoni alakulatok állásait Quang Tn körül. Ugyancsak heves har­cok dúlnak Da Nang és a vá­ros közvetlen közelében levő amerikai támaszpont térségé­ben. A B—52-es repülőerő­dök is folytatták bombázásai­kat. RENDŐRGYÜRÜBEN A BANKEIÓK Több mint kétszáz rendőr zárt körül New Yorkban egy bankfiókot, amelyben két fegyveres rabló elbarikádoz- ta magát nyolc tússzal, akik közül hat — nő. A í-ablóii közölték: megölik a túszokat, ha nem engedik szabadon egy elmegyógyintézetbe zárt tár­sukat. Pénzt, valamint sza­bad utat követeltek maguk­nak a Kennedy-repülőtérre. HASSZÁN FOLYTATJA DIKTATÚRÁJÁT A Hasszán, marokkói ki­rály ellen sikertelenül végre­hajtott merénylet óta a király még jobban igyekszik kiépí­teni személyi diktatúráját. Leváltott több vezetőt a had­sereg éléről ugyanekkor a ki­alakult helyzetért az ellenzéki pártokat igyekszik felelőssé tenni. Az ellenzéki pártok visszautasították a király vádjait. MEGÉRKEZETT AZ ELTÉRÍTETT GÉP k A dél-jemeni légitársaság Bejrút és Kairó között eltérí­tett személyszállító repülőgé­pe Nicosián át megérkezett a líbiai Bengaziba. Mint is­meretes. az eltérített gép Ni­cosiában szállt le. ahol a re­pülőtér őrsége azonnal körül­vette. Háromórás tartózkodás után indult tovább teljes utas­létszámával Bengazi felé.

Next

/
Thumbnails
Contents