Déli Hírlap, 1972. augusztus (4. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-19 / 195. szám
A hét vége sporteseményei Nemzetközi jellegű viadalok, hazai bajnoki találkozók egészítik ki az Alkotmány ünnep rendezvénysorozatát. S annak ellenére, hogy nagyobb jelentőségű labdarúgó-mérkőzés most Miskolcon nem lesz, a hét vége mégis most sok izgalmas percet ígér városunk sportkedvelőinek. Az ünnep sportműsorából kétségtelenül. a Borsodi Volán rendezésében sorra kerülő meghívásos nemzetközi salakmotorverseny emelkedik ki. Szőkével az élen szinte az egész magyar élmezőny veszi fel a versenyt ma délután 16 órától a népkerti salakpályán. nagynevű szovjet., lengyel eis osztrák ellenieleivel. A Kupikban is nemzetközi rendezvényre kerül sor. Délelőtt !) órától a 9. dr. Smiák Lajos röplabda emlékversenyt kezdik el a résztvevő csapatok, melynek női mezőnyében a Lokomotív Kaiowice, a férfiaknál pedig a múlt évi védő. SK Kezsmarek együttese indul NB I-es, NB lies és megyei csapatok társaságában. Délután 17 órakor ritka sportesemegére kerül ugyancsak a Kubik zöld gyepén sor. A miskolci Pamutfonó női. labdarúgó- együttese visszavágó mérkőzést játszik a Karl-Marx-Stadt csapatával. A Nyírfa utcai lőtéren országos jellegű alkotmány ünne-* pi lövészversenyt rendez az MHSZ reggel 8 órától. A Mályi tavon a DVTK Alkotmány Kupa vitorlás versenyére kerül sor ma 15. illetve holnap 9 órától. Holnap Miskolcon meglehetősen kevés sportrendezvény lesz. Folytatják Mályiban az Alkotmány Kupa vitorlásversenyt, a Csokonai utcai pályán pedig röplabda bajnoki nyitány várja a közönséget. Az MVSC NB Tl-es férficsapata 9 órakor a Salgótarjáni ZIM együttesével mérkőzik. Rajtol a labdarúgó NB III. és megyei bajnokság is. Az előbbi osztályban három miskolci csapat szerepel, de közülük vasárnap csak egy lép pályára. A Népkertben 10 órától játsszák a Papp József SE—Királdi Bányász mérkőzést. Az elöö fordulóra kisorsolt Miskolci Bányász—ME- AFC találkozót későbbi időpontra halasztották. A megyei I. osztályban a Borsodi Volán a sajószentpéteri SÜMSE csapatát .fogadja az ifjúsági sporttelepen. A megyei II. osztály labdarúgó bajnokság miskolci műsora Így alakul: VIMELUX SK—Sajókazai MFDOSZ. Miskolci Kinizsi—Miskolci Üveggyár. Megyénkben három helyen kerül rangos eseményekre sor. Sajószentpéteren az ökölvívó Bányász Kupa mérkőzéseit rendezik, O/.clon Szőke Péter részvételével pályaavató teniszversenyre kerül sor. Leninvárosban pedig súlyemelő viadal, kosár- és kézilabda-tornák lesznek. Néhány sportágban idegenben is küzdőtérre lépnek versenyzőink. Kézilabdázóink az NB l-es Ózdi Kohász, az NB I. B-s Borsodi Bányász és a SÜMSE NB ll-es lányai kivételével mind idegenben \játszanak. Az ózdiak ellenfele a Bp. Vasas, a Borsodi Bányászé a Tiszai Cipőgyár lesz, a SÜMSE pedig borsodi rangadót játszik ma délután a DVTK együttesével. Az MVSC bajnok- aspiráns lányai holnap a fővárosban lépnek pályára a Bp. Volán ellenében, a KVSE pedig Mátészalka együttesét fogadja. NB I. B-s férficsapataínk közül a Miskolci Bányász a Győri Textileshez, a DVTK pedig Komlóra Utazik. Az NB II-ben a Miskolci Vörös Meteor a fővárosban a Beloiannisz ellenében igyekszik a két bajnoki pontot megszerezni, az MVSC férficsapata viszont nem yok reménnyel utazik a Nyíregyházi Petőfihez. Úszóink Tatabányán az országos vidék bajnokság keretében állnak rajtkőre. Néhány versenyzőnk a Hun gária Kupa nemzetközi tájékozódási futóversenyen indul Nagykovácsiban. A kitűnő rajtot vett NB I. B-s labdarúgócsapat, az MVSC. ezúttal idegenben küzd a bajnoki pontokért. Budapesten a Ganz- MÁVAG otthonában lép holnap pályára, s a mérkőzést Tapol- czay játékvezető irányítja. NB Il-es csapataink is rajtolnak. Az első forduló mindjárt borsodi rangadóval kezdődik. Az Ózdi Kohász otthonában fogadja a Leni nvárosi MTK együttesét. Sátor aljaújhelyre a Nagybátony utazik. a KVSE Kisterenyén játszik. s az újonc Rudabánya az ugyancsak újonc KELTEX ellen kezd otthonában. ^ Egy hét múlva kezdődik a müncheni olimpia. A magyar sportolók, az olimpiai keret tagjai —minden sportágban — nagy szorgalommal készülnek erre a világméretű erőpróbára. Tehát az edzőtáborban minden percet kihasználnak a felkészülésre. Képünkön: az olimpiai birkózócsapat a Tatai-tó partján. Nem árt r az óvatosság! A kézilabda-bajnokság őszi idénynyitóján pompás győzelmet aratott az MVSC női gardája, s az eredmény alakulása helycserére kényszeritetle ellenfelüket, a D. KÖZÚT csapatat. A mérkőzés utáni hangulat érthetően örömteli volt a zöld-fehérek táborában: először kerültek első helyre. Ugyanakkor a debreceni lányok letörtsége is indokolt volt. hiszen ők most adták at először vezető helyüket más csapatnak. A hazaiak öröméből bőven kivette részét a szép számú szurkológárda is. Közben olyan megjegyzéseif is elhangzottak, melyek az őszi idény első mérkőzését tekintve bizony ugyancsak korainak tűnnek. Jó néhányon a nagy ellenlábas legyőzése után biztosra vették már a végső sikert, a bajnoki cím elnyerését. Kétségtelen, nehéz akadályon jutott túl a miskolci együttes. de hogy megnyeri-e valóban a bajnokságot, az — bármennyire is szeretnénk — még korántsem olyan biztos, mint ahogyan néhány szurkoló máris elkönyvelte magában. A táblázat elején rendkívül szoros a helyzet — 1. MVSC 18 p.. 2. D. KÖZÜT 17 p., 3. SÜMSE 16 p. — tehát nincs még jelentős előnye a zöld-fehér gárdának. Ugyanakkor, ha megnézzük a három vezető együttes további sorsolását: a legkedvezőtlenebb képet éppen az MVSC-nél látjuk. A miskolci gárda otthonában négy mérkőzést játszik — ellenfelei a KVSE. Csavar SK, DVTK. SÜMSE — idegenbe viszont hatszor — a Bp. Volánhoz, Mátészalkára, az MMG-hez, Nyíregyházára. Egerbe és Salgótarjánba — utazik. A Debreceni KÖZÚT ezzel szemben hatszor játszik odahaza — ellenfelei: Csavar SK, DVTK, SÜMSE, MMG, Bp. Volán, Mátészalka —, s idegenben csupán háromszor — Egerben, Salgótarjánban és Kazincbarcikán — kell pályára lépnie. A Nyíregyháza elleni idegenbeli mérkőzését még tavasszal sikerrel abszolválta. A SÜMSE négyszer utazik „vendégségbe”. Egerben. Debrecenben, Kazincbarcikán ^és az MVSC otthonában lép pályára. Odahaza játszik viszont a DVTK, MMG, Salgótarján, Bp. Volán, Mátészalka és a Csavar SK ellen. A további mérkőzések alakulása tehát a három csapatot tekintve legkedvezőbbnek a Debreceni KÖZŰT-nál látszik. Mindenesetre ahhoz, hogy az MVSC megtartsa jelenlegi vezető helyét az szükséges, hogy a hátralévő találkozókon nemhogy pontokat, de még pontot se veszítsen. Persze, a kézilabda is azért vonzóan érdekes sport, mert ott is minden lehetséges. Még az is. hogy a D. KÖZÜT veszi sikertelenül az akadályokat — esetleg odahaza Is! M. Gy. Döntetlen a 15. játszma Kétéves terv Ózdon Ű,j osztályban, új edzővel, de jórészt a régi játékosokkal kezdi az 1972—73-as labdarúgó szezont az Ózdi Kohász együttese. Az NB II. Északi csoportjában induló csapat edzője. Dávid Róbert, a héten már az 50. edzést tartotta új fiainak. Ez az idő elegendő volt arra, hogy megismerkedjék játékosaival, bár az igazi ismerkedés holnap következik, amikor először irányítja csapatát bajnoki mérkőzésen. Az NB I. B-ből kiesett ózdiak elképzeléseiről, terveiről többekkel is beszéltünk, s mind egy véleményen vannak. Úgy érzik, nem tragédia az, hogy most alacsonyabb osztályban kell játszani. hiszen az NB II-ben sokkal könnyebb lesz a csapat újjáformálásával kapcsolatos elképzeléseket megvalósítani. A kiesés elleni küzdelem nem tette lehetővé, hogy pontokat kockáztassanak a fiatalok kipróbálása és beépítése érdekében, pedig a csapatnak erre már évek óta szüksége lenne. Ezt az elhatározást igazolja az a célkitűzés is, amit a hét végén rendkívüli ülésen tárgyalt meg az egyesület elnöksége. Nagyvonalakban kétéves programot szabtak meg a csapat számára, s csupán a második év végére tűzték ki követelményként, hogy bajnokságot nyerve, kiharcolják az NB I. B- be való visszakerülést. A most induló bajnokságban az első hat hely valamelyikének megszerzését is megfelelő eredménynek tartják. Kétségtelen tény, hogy a kiesett csapatoknak nem könnyű visszakerülni. Szakmailag hasznosabb lesz, ha egy. különösebb „tét nélküli” türelmi esztendőt használnak fel az erősítésre,, fejlesztésre. Ennek szellemében kezdik a bajnokságot vasárnap az otthon sorra kerülő NB Il-es premieren, ami az első borsodi rangadó is lesz, hiszen a Leninvárosi MTK látogat az Ózdi Kohász otthonába. HORVÁTH KALMAN Az izlandi Reykjavik ban pénteken a kora délutáni órákban került sor a Szpassz- kij—Fischer sakkvilágbajnoki döntő párosmérkőzés csütörtökön éjjel függőben maradt 15. játszmájának a folytatására. A végjáték mindössze 30 másodpercig tartott, s aztán az ellenfelek döntetlenben egyeztek meg. Szpasszkij pontosan jelent meg a nagyterem színpadán, Lothar Schmidt nyugatnémet főbíró felnyitotta a 41. lépést tartalmazó borítékot, de várnia kellett a figura tolásával, mert Fischer 15 percet késett. Szpasszkij bástyája közbehú- zásóval „megszüntette" a sakkot. Fischer lépésismétlések után kezet nyújtott a szovjet világba inoknak, jeléül, hogy felajánlja a döntetlent. Szpasszkij ezt elfogadta. így a döntő párosmérkőzés állása a vasárnapi 10. játszma előtt: Fischer—Szpasszkij 9:0 Az utolsó három lépés ez volt: Szpasszkij (világos), Fischer (sötét): 41. b4—b2. cl—al sakk. 42. b2—a2. al—cl sakk, 43. a2—b2, cl—al sakk. A közönség roppant csalódottan hagyta el a VB színhelyét. hiszen a nem egészen egyperces mérkőzés folytatásáért 200 koronát, azaz 2.25 dollárt kellett fizetnie, és odakint még ráadásul zuhogott az eső... Fischer ezúttal nem is törekedett győzelemre, megelégedett űjabb fél ponttal. A DH tippjei A DH így látja: 1. Eger—Dunaújváros 1 2. Kecskemet—Szombathely x 3. Győri MÁV DAC—DVSC x 4. Szekszárd—Oroszlány x 5. Bp. Volán—Pénzügyőrök l 6. Ganz-MAVAG—MVSC l 7. Dorog—Szolnok 1 8. Várpalota—Bp. Spartacus x 9. Bakony Vegyész—Fűzfő l 10. Z. Dózsa—Pécsi Ércbányász x 11. S.-ú.jhelv—Nagybátony x 12. Kisterenyc—KVSE 1 13. Szegedi VSE—KJSTEXT I Pótmérkőzések: 14. Törekvés—Gyöngyös x 15. Bp. F.pítők—Cégied 1 16. Békéscsaba—Bp. Előre 1 A kulisszák mögött (X.) Címe, Talán hogy a olimpiai a bajor kevesen tudják, müncheni nyári versenyek idején fővárosban külön „olimpiai újság” jelenik majd meg. Eredetileg úgy tervezték. hogy az újságot az olimpiai városban nyomják, azonban nem találtak rá kiadót. így tehát egy nürnbergi nyomda vállalta azt el és az ő kiadásában lát majd napvilágot több mint 300 ezer példányban az olimpiai napilap. Címe még nincs, sőt az árával kapcsolatban sem Született döntés. Annyit azonban közöltek, hogy az olimpiai újság remélhetőleg éppen olyan kedvenc „emléktárgy” lesz, mint például Waldi, az olimpiai dakszli.' Amíg Avery Brundage, a NOB elnöke él, addig egyetlen sportoló sem lehet elég óvatos. Hovatovább már a „lónevekkel” is vigyázni kell! Az agg elnök nemrég kijelentette, hogy a müncheni nyári olimpiai játékokon egyetlen ara meg nincs olyan versenyzőt sem enged indulni, aki olyan táskát, trikót visel, amelyeken cégjelzés látható. Ez addig rendben van! De mi lesz a lovakkal? Például a franciák többszörös világbajnokának lovát „Moet Chandon”-nak hívják, ez a név pedig azonos egy ismert francia pezsgőével. A nyugatnémetek ismert lovasának, Hans Günther Winklernek kedvenc négylábúját pedig „Jáger- meister”-nek hívják. Ugyancsak ezen a néven árulják a kedvelt gyomorkeserűt. Az ugyancsak nyugatnémet Albin Schockemüllernek lovát annak idején Rex-nek nevezték, de ez sem „szalonképes”, mert így hívnak egy nagy kereskedelmi társaságot. A világ lovasainak tehát Avery Brundege-tól való félelmükben új nevet kell adni paripáiknak, mert a közmondás szerint is „jobb lelni, mint megijedni...!” A müncheni olimpiai győztesek az aranyérmen kívül még valamit kapnak: kéthetes ingyen nyaralást az Adria partján. Serbia Maritima fürdőhely tanácsa már .elhatározta, hogy kivétel nélkül minden aranyérmest, tehát ..testvérek között is” legalább 300 bajnoknőt és bajnokot lát majd vendégül. Feltéve persze. hogy minden aranyérmes elfogadja a meghívást. Egy müncheni utazási iroda vállalkozott arra, hogy díjtalanul viszi az olimpiai aranyérmeseket Münchenből az Adriára. A fürdőhelynek és az utazási irodának mindenesetre gyümölcsöző ez a „nagylelkű” ajánlat, mert annyi olimpiai bajnok „egy- rakáson” világraszóló reklámot jelent. SOMOS ISTVÁN I Jön! Jön! PROBST cirkusz Augusztus és szeptember hónapban vendégszerepel Borsod megyében 19—20. Edelény, 21—22. Szerencs, 23—24. Sárospatak, 25—27. Sátoraljaújhely, 28. Tokaj, Szeptember ,3. Polgár, 4— 5. Leninváros, 6— 7. Mezőkövesd, 8—17. Miskolc t Figyelje a további plakátokat és újsághirdetéseket!