Déli Hírlap, 1972. július (4. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-03 / 154. szám
Tízéves a független Algéria Szerdán lesz 10 éve. hogy győzelmesen véget, ért az a függetlenségi háború, amely 1954. október 31-éről november elsejére virradó éjszaka kezdődött meg Algériában. Kabilia hegyei között és a városokban. Még javában tartott a harc, amikor 1958. szeptember 18-án Kairóban kikiáltották az Algériai Köztársaságot és ideiglenes kormányt alakítottak. Szívós küzdelem után kényszerült 1962. március 18-án a francia kormány a svájci Evíanban megegyezést kötni az ideiglenes algériai kormánnyal, amelynek alapján ugyanaz év július 1-én népszavazás döntött, majdnem 100 százalékos eredménynyel, a függetlenség mellett. De Gaulle kénytelen volt elismerni a függetlenseget. amelynek évfordulóját most üli Algéria. Az azóta eltelt tíz esztendő nem volt könnyű; gazdasági nehézségek, kiélezett belső osztályharc kísérte. Legfontosabb dátumai ennek a tíz évnek; az 1963-as dekrétum, amelyben a független állam vette birtokába a franciák által elhagyott mezőgazdasági üzemeket, iparvállalatokat, és a telepesek vagy francia társaságok tulajdonát képező, másfél millió hektárnyi földbirtokot állami gazdaságokká vagy önkormányzattal rendelkező szövetkezetekké változtatták. Ugyanezen évben szeptember 8-án népszavazás fogadta el az új alkotmányt, amely a ..demokratikus népi forradalom célkitűzéseit” es a szocialista rendszer" felépítését tartotta megvalósitan- donak. 1965. július 19-én a hadsereg megdöntötte a Ben Bella-kor- mányt és az újonnan alakult Forradalmi Tanács élére Huari Bumedien állt. aki azóta államfő. Uralmának legjelentősebb eseménye as 1967-ben megkezdett átfogó földreform. A nagy- birtokosok tulajdonában csak annyi földet hagytak, ameny- nyit bérmunkások alkalmazása nélkül meg tudnak művelni, ugyanekkor az állam törölte a szegényparasztok 200 millió dinar összegű adósságát, kölcsönt nyújtott nekik, valamint a középparasztoknak a gazdasági felszerelés korszerűsítésére, állatok, vetőmag és trágya beszerzésére, előmozdította az ön- igazgatási szektor gyarapítását. Az ipar önigazgatási és állami szektorának ugyanekkor vezető szerep jutott, a beruházások mintegy 70 százaléka a nem kapitalista szektorban valósult meg. Bumedien bejelentette, hogy az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság politikája szocialista politika, s ennek útjáról nem szabad letérni, bármilyen akadályokat, problémákat, aknamunkát és agressziós cselekményeket kell is leküzdeni. Fogadónap a rendőr- főkapitányságon Értesítjük a megye lakosságát, hogy dr. Koleszár István rendőr ezredes, a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 1972. július 8-án, szombaton 8 órától délután 2 óráig fogadónapot tart. Helye: Borsod megyei Rendőr-főkapitányság. Miskolc, Zsolcai kapu 38. Segítenek a lakók Miskolc peremkerületi városrészeiben igen sok utcán még ma sincs rendszeres szemétszállítás. Különösen a közművesítetlen. és az esős időben sáros utcák lakói panaszkodnak emiatt. A városi tanács illetékesei és a köz- tisztasági vállalat vezetőinek megállapodása alapján azonban egyes helyeken átmenetileg már sikerült megoldani ezt a problémát: a Martintelep gépkocsiközlekedésre alkalmas utcáiból például úgy szállítják el a szemetet, hogy a lakosság a meghatározott napokon utcájuk elejére viszi ki a megtelt szeméttároló edényeket és a köztisztasági vállalat szemét- szállító autói innen gyűjtik be a hulladékokat. Ifjúsági klub a Martintelepcn A tavalyi tanácstagválasztási jelölőgyüléseken igen sok felszólaló kérte, hogy a tanács — a lehetőségek figyelembevételével — a korábbiaknál nagyobb gondot fordítson a peremkerületekben élő fiatalok kulturális foglalkoztatására. Azóta a választók kérésének eleget téve, több határozat született. A városi tanács a je- lölögyüléseken elhangzott felszólalások alapján döntött arról, hogy a Martintelepen es a Zsarnai telepen ú.i ifjúsági klubok létesítésével biztosítsa a fiatalok kulturált szórakozását. A Martintelepen három lakást szabadítottak feli hogy új ifjúsági klubot rendezzenek be bennük. A martintelepi ifjúsági klub megnyitására előreláthatólag jövő év első negyedében kerül sor. A Zsarnai telepi fiatalok szórakozási lehetőségének biztosítása érdekében a megyei vízmüvek Zsarnai telepen levő klubját kívánják bővíteni. A klubbővítésről már tárgyaltak a tanács és a vízművek vezetői. A TVK vett egy gyárat Leninvárosiak a sashalmi telepen Jelentős megállapodás született június 23-án a Tiszai Vegyikombinát budapesti ki- rendeltségén a Villamosszigetelő és Műanyaggyár és a Tiszai Vegyikombinát között. Mivel a Villamosszigetelő- és Műanyaggyár, amely villamosipari segédanyagokat gyárt, nem tudta a sashalmi telepén levő üzem fejlesztését finanszírozni, egy hasonló tevékenységet folytató partnert keresett. Így jött létre az az egyezség, mely szerint a Vilamosszigetelő- és Műanyaggyár július 1-i határidővel átadja a TVK-nak sashalmi gyártelepét. A két gyár kapcsolata az „üzlet” létrejötte után is szoros marad. A TVK a Villamosszigetelő- és Műanyaggyár számára kiemelt ellátást biztosít a szükséges lakk- és gyanta termékekből. A TVK első teendője, hogy a környezetvédelem érdekében a sashalmi telepen megszünteti a termelés okozta környezeti ártalmakat. A tűzveszélyes munkafolyamatot fokozatosan a leninvárosi, üzembiztonságosabb területére helyezi át, s ezzel mentesíti a telepet a túlzsúfoltságtól. A nagy jelentőségű megállapodást a két vállalat jogi szakértői és képviselői jelenlétében Huszár Andor, a Tiszai Vegyikombinát igazgatója és Burányi Imre. a Villa- mosszigetelő- és Műanyaggyár igazgatója írta alá. (oláh) Hírek - eredmények / EZ TÖRTÉNT AZ NB I-BEN A labdarúgó-bajnokság 28. fordulója egy kérdést — a bajnoki cím sorsát — már eldöntötte, de a másik izgató probléma — a kiesés vagy bentmaradás ügye — is nagy lépést tett a végleges megoldás felé. Az Újpesti Dózsa az MTK felett aratott győzelmivel most már véglegesen megnyerte az 1971—72. évi bajnokságot. A Diósgyőr együttesének egri pontszerzése is szinte biztosra vehetően megpecsételte a Heves megyei csapat sorsát, annál is inkább, mivel a riválisok — Rába ETO, Egyetértés. Pécsi Dózsa — is egy-egy pontot szerzett. Az NB 1. 28. fordulójának eredményei: Újpesti Dózsa—MTK 6:3 (3:1) Egri Dózsa—DVTK 1:1 (0:0) Tatabánva—Rába ETO 0:0 Pécsi Dózsa—VIDEOTON 1:1 (0:0) Egyetértés—Csepel 1:1 (1:1) Salgótarján—Bp. Honvéd 3:1 (2:1) Komló—Haladás 3:2 (1:0) Bp. Vasas—Ferencváros 5:2 (2:2) NB I. Ai.lAsa 1. Ü. Dózsa 28 19 6 3 71:27 44 2 Salgótarján 28 15 9 4 46:26 39 5. Bp. Honvéd 28 14 7 7 46:26 35 4. Tatabánya 28 12 11 5 4 2 :30 35 5. Ferencváros 28 14 a 8 57:34 34 6. Vasas 28 11 7 10 47:43 29 7. Csepel 28 11 7 10 33:34 29 8. Komló í* 9 10 9 34:44 28 9. V« BOTON 28 11 5 12 37:38 27 1U. Pécs 28 6 12 10 21:26 24 11. Rába ETO 28 6 11 11 32:49 23 IS. MTK 28 7 8 13 34:40 22 13. Egyetértés n 5 12 11 26:35 22 14. Diósgyőr >s 8 6 14 29:43 22 15. Eger 28 6 * 14 31:58 20 1«. Haladás 4 5 19 26:59 13 ATLÉTIKA Ideális atléta időben- került sor a DVTK-svadionban a serdülök A-kategóriájú területi bajnokságára. A részi vevő 20 egyesület versenyzője élt is a lehetőséggel, s a kitűnően előkészített pályát és a jó rendezést élvezetes, színvonalas versenyekkel hálálta meg. Kellemes meglepetést okoztak a vendégegves-ületek versenyzői jó szereplésükkel. A legjobb küzdelmeket a futószámok hozták. Ai AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat oionnali belépésre keres alábbi munkavállalókat: AUTÓFÉNYEZŐ, KAROSSZÉRIA LAKATOS, ALTALANOS LAKATOS és HEGESZTŐ, AUTÓSZERELŐ, NŐI MUNKAERŐ BETANÍTOTT MUNKÁRA (Zsolcai kapu 9—11. szóm alatt) Jelentkezés; AFIT XVI. sz. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT MISKOLC Zsolcai kapu 9—11. ÜZEMVEZETŐNÉL Tel.: 17-081 közvetlen, 37-741/22 mellék Hejőcsaba, Téglás u. 4. ÜZEMVEZETŐNÉL Tél.: 13-864 közvetlen. Dőltek a tekebábuk A VB-ezüstérmes újra bizonyított Hagyomány már. hogy a DVTK által rendezett országos I—II. osztályú (ekeversenyen mindig szép számmal állnak rajthoz a versenyzők, így volt ez most is, hiszen kettő híján éppen félszáz indulója volt a viadalnak. A verseny rangját külön is emelte az Egri Spartacus NB I-es gárdájának részvétele, a slágert azonban Harsán Zsófiának (Békéscsabai Spartacus), az 1972. évi VB ezüstérmes magyar tekéző- nőjének rajthoz állása jelentette. s örömmel üdvözölték a részvevők között Zámbó Tamást, a DVTK tiszteletbeli reménységét is, aki legutóbb országos vidékbajnokságot nyert. A viadal sikeréhez hozzájárultak a többi NB Il-es csapatok tagjai is. és így valóban színvonalas versenynek lehettünk tanúi. A nők küzdelmében Húr- són Zsófia ezúttal is bizonyított. Hallatlan biztonsággal döntögette a bábukat, s szinte ..férfias” -eliesítményt nyújtott. Zámbó Tamás, az ifjúsági aranyjelvényes versenyző ugyancsak kitűnően versenyzett és T. osztályú minősítést szerzett. Az egyes versenyszámokban élen végzett tekézők azonban nemcsak minősítési pontokat, hanem értékes tiszteletdíjakat is kaptak. Az LKM vezérigazgatójának különdíja a viadalon nyújtott kitűnő teljesítmény elismeréseként Hursán Zsófia vitrinjébe került. A két pályadíj közül az egyik Kőhalmi Zoltán (Miskolci Bányász). a másik pedig Nagy László (ÓKSE) birtokába jutott. Női 1. osztály: 1. Hursán Zsófia (Békéscsabai Spartacus) 438 fa. II. osztály: 1. Lábrensz Éva (Békéscsabai Spartacus) 375 fa, 2. Lábrensz Mária (Békéscsabai Spartacus) 374 fa, 3. Kovács Ilona (Békéscsabai Spartacus) 354 fa. Férfi I. osztály: 1. Nagy László (ÓKSE) 470 fa, 2. Pummer (Egri Spartacus) 442 fa, 3. Zatoi (ÓKSE) 441 fa. II. osztály: 1. Lipták Lajos (ÓKSE) 464 fa, 2. Budai (Ormosbányai Bányász) 448 fa, 3. Kőhalmi (Miskolci Bányász) 440 fa. K—1 5000 ni). Trikinácz (DVTK, C—1 5060 ni). Zaborecz (DVTK, C—1 1U)Ü ni). Liksai (M. Postás, C—1 500 m, C—1 1000 m, C—1 10 000 m). Szőke (MVSC, C—1 500 ni). Meza. i (MVSC. K—1 500 ni). A kidobás előtti pillanat... Nyitrai Zsuzsa, a DVTK kitűnő atlétája, mint a magyar női atléta válogatott második diszkoszvetője a kétnapos Magyarország— Csehszlovákia atlétikai viadalon kellemes meglepetést szerzett. A győztes dr. Klei- berné (57,50 m) mögött mindkét csehszlovák versenytársát megelőzve. 54.50 m-re repítette a diszkoszt. Ezzel az értékes eredménnyel ö is hozzájárult a magyar nők nagyszerű, 75:62-es győzelméhez. (Szabó István felv.) Ezek közül is kiemelkedett a leányok 300 m-es és 600 m-es síkfutása, valamint a leány távolugrás. Eredményes szereplésükkel külön is felhívták magukra a figyelmet Takács (MSI), Pásztor (Debreceni Sí). Zsíros (Encsi Gimnázium) és Juris (ÓKSE). Ezek a versenyzők jó teljesítményük alapján a bajnoki érmekhez külön tiszteletdíjakat is kaplak. A versenyt két korcsoportban — 1956-os és 1957-es születésű éknél — rendezték meg. Az 1956-os korcsoport fiú versenyszámainak győztesei: 100 m síkfutás: Takács (MSI) 11.8 mp. 400 m síkfutás: Takács (MSI) 52.9. 800 m síkfutás: Kiss (DASE) 2:01.4 p. 3000 m síkfutás: Sári (DSI) 9:32,2 p. 110 m gátfutás: Drahos (BSI) 16.9 mp. 1000 m akadályfutás: Varga (SKSE) 2:49.2 p. Magasugrás: Kovács (SKSE) 176 cm. Diszkoszvetés: Juris (ÓKSE) 37.92 m. Kalapács- vetés: Varga (ÓKSE) 47.66 m. Gerelyhajítás: Gulyás (ÖKSE) 49.5-0 m. Az 1957-es fiú korcsoport versen yszá ma inak győztesei: 100 m síkfutás: Szabados (DSI) 12 mp. 400 m síkfutás: Sándor (Hatvan) 57.1. 1500 m síkfutás: Devinszki (OKSE) 4:25.1 p. 100 m gátfutás: Pásztor (TSI) 15.3. 1000 m akadályfutás: Szecskó (Egri Dózsa) 2:54.9 p. Magasugrás: Dudás (MSI) 168 cm. Távolugrás: Kozik (MSI) 5,69 m. Súlylökés: Szőke (BSI) 12.55 m. Diszkoszvetés: Lé- nárt (KVSE) 36.08. Rúdugrás: Ko- vacsdk (Hatvan) 3.80 m. 8 km gyaloglás: Birizdó (DSI) 44:22.01 p. Gerelyhajilás: Pásztor (TSI) 46.34 m. Kalapácsvetés: Nagy (OKSE) 32.90 m. 1956- os korcsoportos leány versenyek győztesei: 100 m síkfutás: Boór (Encsi G.) 13,1 mp. 300 m síkfutás: Reiter (Balassagyarmati SE) 44.7 mp. 600 m síkfutás: Domonkos (DSI) 1:39.7 p. 100 m gátfutás: Szankovics (MSI) 16.4 mp. Távolugrás: Szankovics (MSI) 5.17 m. Magasugrás: Zsíros (Encsi G.) 154 cm. Súlylökés: Szálkái (SKSE) 12.28 m. Gerelyhaji- tás: Nagy (ÓKSE) 32.90 m. 1957- es korcsoportos leány versenyszámok győztesei: 100 m síkfutás: Pet-rilla (Nyíregyházi Sí) 13.1 mp. 300 m síkfutás: Nemes (Egri Dózsa) 43.3 mp. 600 m síkfutás: Kovács (DSI) 1:43.9 p. 80 m gátfutás: Kasza (Nyíregyházi Sít 13.6 mp. Távolugrás: Bojtos (Nyíregyházi Sí) 4.70 m. Magasugrás: Juris (ÓKSE) 142 cm. Súlvlökés: Juhász (Encsi G.) 10.12 m. Diszko'szvetés: Bieliczki (KVSE) 24.33 m. Gerel.vhajitás: Kiss (Gyöngyösi SE) 29,78 m. KAJAK-KENU Nem kedvezett az időjárás a ka jak-kenuzó k területi versenyének. Mindkét napon meglehetősen erős szélben, hullámzó víz hátán eveztek a versenyzők, s különösen a hosszú távokon vett ki sokat erejükből a „nehéz’’ víz. Mindezek ellenére a K—1, K—2 és kenu-szám ok úgy az ifjúsági, minit a felnőtt férfiaknál nagy-- - szerű Összecsapásokat hoztak. A versenyek színvonalát az isJ emelte. hogy ezúttal három válogatott kerettag — Svidró, Borsos, Tóth Illés — is részt vett a küzdelmekben. Persze, ahol elindultak, ott „arattak” i<*. A viadalon egyébként hét sportkör pontosan 400 (!) versenyzője indult. A férfi versenyszámok győztesei: Svidró J. (MVSC. K —1 1000 m). Svidró L. (MVSC. K—1 10 0ő0 m). Borsos (MVSC. K—1 1000 m, K—1 500 nej. Tóth (DVTK, Bírta (MVSC. PK—1 500 m, PK—1 5000 ni). Jakó (MVSC, PC—1 2000 m). Kiss (DVTK. PK—1 7000 m). Budaházi (DVTK, PK-l 500 m). Deák (DVTK. PC—1 500 m). Föld- házi (LMTK, Eszkimó I. kcs. 2000 m). Németh (DVTK. Eszkimó II. kcs. 2000 m). Irmai (DVTK. Eszkimó IV. kcs. 2000 ni). Svidró J. —Svidró L. (MVSC, K—2 1000 m). Svidró L.—Varga (MVSC. K—2 500 m). Ujj—Zabos (LMTK, K—2 5000 m). Lászlófalvi—Lovas (MVSC. K—2 500 m, K—2 1000 ni). Séra—Zaborecz (DVTK. C—2 1000 m). Deák—Tóth (DVTK, PC—2 500 m). Budaházi—Valkó (DVTK, PK—2 500 m). Vass—Petrás (DVTK. PC—2 2000 m). MVSC (K—1 ifi 1C00 m, K—4 felnőtt 1000 m, PK—4 serdülő 500 m. PK—4 serdülő 2000 ni). Székesfehérvári KÖFÉM (K—1 ifjúsági 4x500 m váltó). ' A női versenyszámok győztesei: Hajducsek (DVTK. K—1 ifi 500 m. K— 1 ifi 2000 m). Száraz (DVTK. K—! 500 111. K—1 2000 m). Bukta (DVTK. PK—1 serdülő 500 m. PK—1 serdülő 2000 ni). Tóth (MVSC. PK—1 ifi 2000 ni). Erdődi (MSI. Eszkimó II. kcs. 2000 m). Demjén (DVTK. Eszkimó III. kcs. 2000 ni). Hajducsek—Csvercskó (DVTK. K—2 ifi 500 m). Galvecz- ki— Solymár (MVSC. PK—2 serdülő 500 m). A területi bajnokság pontversenye a következőként alakult: 1. DVTK 230 p., 2. MVSC 153 p.. 3. LMTK 29 p., 4. MSI 13 p.. 5. M. Postás 7 p., 6. Borsodi Bányász ü p. /üt I CSELGÁNCS A nyári szünet erősen rányomta bélyegét a fővárosban rendezett országos ifjúsági egyéni cselgáncs-viadalra. Mindössze az Újpesti Dózsa, a Budapesti Honvéd és az MVSC mintegy 40 cselgáncs ózó ja lépett tatamira. A miskolci fiúk — mindössze hatan voltak — ezúttal is jól szerepeltek. hiszen a 85 kg-os súlycsoportban Csendom az első. az 59 kg-osak mezőnyében Fekete a 2., a 65 kg-osaknál Kőműves a 3.. s ugyancsak a 3. helyen végzett Sülő is a 85 kg-os súlycsoportban. SZAKSZERVEZETI SPORT A XXII. vasutasnap tiszteletére tömegsport-verseny eket rendezett a vasutas-szakszervezet területi bizottsága. A két sportágban — asztali tenisz és sakk — 10 bizottság 66 versenyzője vett részt az egyéni és csapatküzdelmekben. Az asztalitenisz egyéni verseny végeredménye: l. Jámbor (Járműjavító). 2. Nagy (Pft. Miskolc), 3. Pilcz (Járműjavító). Csapatver- seríy: 1. Járműjavító, 2. Miskolci Pft. Főnökség. 3. Hidasnémeti állomás. Egyéni sakkverseny: 1. Könyves (Járműjavító). 2. Uglyai (MÁV Igazgatóság). 3. Geda (Hatvani Pft.). Csapatverseny: 1. Gyöngyösi Kitérőgyár, 2. Járműjavító. 3. Miskolci Vontatási Főnökség. FISCHER HALASZTÁST KAPOTT A hírügynökségi .jelentések szerint Bobby Fischer betegségére való hivatkozással 48 órás halasztást kért a sakkvilágbajnoki pá- rosmérkőzés megkezdésére. Reykjavíkban ezt közölték Borisz Szpasszkijjai, s a szovjet világbajnok, valamint tanácsadói megbeszélést tartottak a kérés elfogadásáról vagy ‘ elutasításáról. Hr. Euwc, a Nemzetközi Sakk Szövetség elnöke a késő esti órákban közölte a sajtó képviselőivel, hogy Szpasszkij beleegyezett a halasztásba, így a párosmérkőzések megkezdésére holnap sor kerül- he(. Amennyiben Fischer kedden sem jelentkezik a mérkőzés színhelyén, úgy elveszti .jogosultságát a világbajnoki párosmérkőzésen való indulásra! TOTÖEREDMÉNYEK l. Ferencvá ros—Vasas 2:5 2 2. 3. Salgótarján—Bp. Ilonv. Pécs—VIDEOTON 3:1 1:! 1 X 4. Egyetértés—Csepel 1 :l X 5. Ü. Dózsa—MTK 6:3 1 6. Haladás—Komló 2:3 2 7. Eger—Diósgyőr l :1 X 8. Tatabánya—Rába ETO 0:0 X 9. MÁV DAC—BVSC 5:0 1 10. Szolnoki MÁV—MVSC 1:2 2 11. Pécsi VSK—SZVSE 3:0 1 12. ?zfv. MÁV—Ceglédi VSE 3:0 1 13. Kecskemét—Dorog 2:1 1 PÖTMÉRKÖZÉSEK: 1). III. k. TTVE—Esztergom 4:3 1 15. Törekvés—Almásfüzitő no l 16. Budafok—KOMÉP Eil X