Déli Hírlap, 1972. július (4. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-17 / 166. szám
a miskolciaké a szó A vevő kárára Mép mindig sok panasz érkezik hozzánk, hogy az önkiszolgáló boltok pénztárainál gyakori a túlszámolás. Rajzolónk így képzeli el a pénztárosok pályaalkalmassági vizsgáját: Parkolási gondok Tapolcán Emberséges kalauz Július 12-én este háromnegyed 6-kor személyvonattal utaztam Miskolcra. A vonat Kistolcajban is megállt. A nyitott ablakban alitam. s láttam, hogy fiatalok egy csoportja szalad a vonat felé, próbálja elérni azt. A kalauz indításra lendülő karja megállt a levegőben, amikor észrevette a rohanó kis „sereget”. Integetve sürgette őket, jelezve, hogy szaporán szedjék a lábukat, mert érdemes. Igaz, hogy kifulladva, de valamennyien felszálltak egy jóindulatú, emberséges kalauz jóvoltából. s nem kellett esetleg órpkat várni a másik vonat érkezéséig. Valamennyien, akik láttuk ezt a jelenetet, jóleső érzéssel nyugtáztuk. Vásárhelyi Pál, Miskolc Eligazító táblát kérünk! Tapolcára, ha időin engedi, hétköznap is szívesen „kiugrók” gépkocsimmal. Gyakori vendég lévén, néhány észrevételem volna. A parkolóhely, amely elsőként tűnik az ide érkező szemébe, sok kívánnivalót hagy maga után. Poros, elhanyagolt. A sétány, mely a parkolóhely előtt vezet végig — úgyszintén. A kirakott kő virágtartók üresen, piszkosan állnak. inkább csúfítják, mint szépítik a teret. Naponta nagyon sok külföldi és Erdőbényén lakom, ahol a vasútállomás a községtől majdnem 8 kilométerre van. Július 10-én a 10.50-es autó- buszjárat valamilyen ok miatt nem indult, de ezt az utasokkal csak 11 órakor közölték Vonat indult ugyan 11.26 órakor, de ezt nem értük el. mert a rendelkezésünkre álló idő kevés volt a csaknem 8 kilométer megtételére. Mivel 2 órára jöttünk hazai keresi fel Tapolcát, nem válik városunk dicséretére az ottani állapot. A parkolóhely végében levő pecsenyesütő. lángossütó szinte úszik a porfelhőben egy- egy gépkocsi érkezése után. A locsolóautó „ritka vendég” ezen a helyen, pedig napjában többször is elkelne a bő locsolás. Nagyobb gonddal kellene felkészülni az üdülő- vendégek fogadására — írja levelében Z. M. miskolci levélírónk. kértünk igazolást, piszén hibánkon kívül történt a késés. Ezt megtagadták tőlünk. Az LKM nagykovácsműhe- lvében dolgozom, s órabérrendezésnél vagy prémium- osztásnál. akinek igazolatlan órája vagy’ napja van. nem jöhet számításba. A MAVAUT miért nem értesíti időben az utazóközönséget, ha egy járata kimarad, hogy a vonatot elérhessük? — paKi igazolja a hiányzásomat? — És most egy mindennapi feladat. Ki tud a megadott árumennyiségből észrevétlenül maximális forintértéket kikanyarítani? (Jármay György rajza) Talán mégsem így kellene! Nekem is gondot okoz, mint sok dolgozó szülőnek, hogy’ hol helyezzem el gyerVeszélyes A diósgyőri városközpontban levő Kuruc utca elején van egy pár méteres útszakasz, amely szinte járhatatlan. Az út folytatása kifQútszakasz amíg végleg — gondoljuk az építkezés befejezésével — megoldódik ez a probléma, addig is gyakrabban töltsék fel a teherautók és dömpeA vasgy ári rendelőben eligazító táblák könnyítik meg a betegek tájékozódását. A Szentpéteri kapui kórház szakrendelőinél azonban semmiféle tábla sincs kitéve, még azt sem jelzik, hogy hol osztják a sorszámot. Aki először jár itt, ugyancsak kérdezősködnie kell. Jó lenne kiírni azt is. hogy az egyes rendelésekre körülbelül hány óráig kaphat sorszámot a beteg, hogy a vidékről bejárók ne fáradjanak hiába. Orosz Gyula Hernádnéme-ii. Petőfi u. 140. volna — többen is — Miskolcra dolgozni, a tanácson Zavaró Néhány’ napja figy’eltem fel rá. hogy’ a műsor ..kísérőiéként” az URH rádió adását hallom a tévében. Nem tudom. ki hogy van vele, de ha mondjuk egy' tragikus film közben tánczenét hallok — A Mályi-tó már \Iég 1971-ben olvastam arról a Déli Hírlapban, hogy a Mályi-tóná) a Hejő-patak hídját meg annak az évnek az őszén rendbehozzák, és a mostani nyáron a tóhoz már kijárhatnak az autóbuszok. Ennek ellenére a híd a mai napig sem lett kész: 20—30 percet is kell gyalogolni hőségben, porban a tóig. Még csak kilátás sincs arra. hogy ezen a nyáron az autóbusz áthaladhasson a hídon. A másik panasz: az elmúlt években parlrendezést végeztetett a tanács, s strandot épített — nem sok eredménnyel. A strand olyan gusztustalanul iszapos, hogy senki sem látogatja. A szemét tárolását, időben való elszállítását sem sikerült naszoJta el utazótársai nevében Vékony Bertalan. i hangok mert már ez is előfordult —, ez engem zavar. Jó lenne, ha a posta „kiszűrné a tévéadásból az URH műsorát. Temesi László, Miskolc, Bacsó Béla u. 22. nem az igazi megoldani. Az autóparkoló közelében rothádo szemet- ffzorí bűzlik kora tavasz óta, mert a telep lakói oda hordják a hulladékot. Félő. hogy a szeméttelep lehúzódik a partig, szinte lehetetlenné téve a fürdőzést, napozást. A szaga máris olyan átható, hogy melegebb időben alig lehet kibírni. Dr. Zombori Győzőné Miskolc. Széchenyi u. 86. mekemet a szünidőben. A Szentpéteri kapuban lakunk, s 9 éves kisfiam egy rokonunkhoz jár a Petneházy bérházakhoz. Július 13-án reggel is oda indult, de az autóbuszon az ellenőr nem találta elfogadhatónak a gyerek bérletét, mondván, hogy azt már ki kellett volna cserélnünk. A bérletet elvette a fiaimtól, és a g.vereket a Szemerénél leszállította a kocsiról. A bérlet elvételének jogosságát nem vitatom, kifogásom csupán az, hogy egy 9 éves • gyereket, aki bérlettel rendelkezik, legalább szállítson el az _ úticéljáig, hiszen az esetleges kellemetlen helyzetért bizonyára nem vállainá a felelősséget. Kántor Jánosné, Miskolc, Szentpéteri kapu 105. gástaian. de különösen esős, sáros időben a bérházakhoz „átgázolni” ezen a részen majdnem lehetetlen. Sok gép- kocsitulajdonos is lakik a szalagházban, aki félti kocsiját. Az ott lakók kérik, hogy Nem túl A ház. amelyben lakom, a Hoffmann Ottó u. 33. szálait. két esztendeje készült el. Én is két évvel ezelőtt, augusztus végén költöztem be a lakásomba, és eddig nem volt rá különösebb panaszom. Tulajdonképpen most sem tragikus, ami történt, csupán kissé korainak tartom az eseményt. A meny- nyezeten levő vakolat jókora ovális darabja ugyanis, teljesen váratlanul, amikor a fölöttem levő lakásban senki sem járt, mert nem is voltak otthon, nagy robajjal a Szerkesszen velünk! Veszélyes parkírozóhely Nem könnyű a dolga a szállodaportásnak, különösen akkor nem, ha esetenként olyan ügyekkel is foglalkoznia kell, ami nem tartozik szorosan a feladatai közé. Amióta a Roráriusz falait lerobbantották, s az ottani építkezést magas deszkafallal elválasztották a külvilágtól, a Pannónia-szálló portásai elég gyakran kerülnek kellemetlen helyzetbe. A deszkakerítés ugyanis ,,belóg” a Kossuth utca szállodával szembeni járdájára. A szálloda előtt álló gépkocsik — közöttük számos külföldi magánautó, illetve autóbusz — a szűk hely miatt csak félig tudnak felállni a járdára. A kocsik így elzárják az egyébként gyér forgalmú utcát, ám ha teherautó vagy szemeteskocsi halad végig rajta, ezek szinte kivétel nélkül ..meghúzzák” a parkírozó járműveket. Emiatt számtalan inzultus érte már a dologban teljesen vétlen szállodaportásokat, nem beszélve arról, hogy minden ilyen esetben a rendőrséget s a többi illetékes szerveket értesíteni kell. Egyáltalán nem jó reklám a város egyébként keresett szállodájának, ha a vendég a sértetlenül leállított kocsiját később megrongálva látja viszont. Ám elkerülhetők lennének ezek a kínos esetek, ha a deszkakerítést a Kossuth utca teljes hosszában két-, három méterrel beljebb helyeznék, vagy felszednék az amúgy is használaton kívüli járdát, (KEGLOVICH) Bosszantó ellentmondásra hívja fel figyelmünket G. János olvasónk. Vásárolt egy Lehel 125-ös hűtőszekrényt, amelyet sértetlen csomagolásban a lakására szállítottak. Amikor kibontotta a dobozt, megtalálta a jótállási füzetet és annak második oldalán furcsa szöveget olvasott. Eszerint a jótállás csak akkor érvényes, ha a füzetbe beírják a bolt címét, a vásárlás időpontját, a blokk sorszámát, és beleütik az üzlet pecsétjét. Ha ezeket a rubrikákat nem töltik ki, akkor a garancia megszűnik. Olvasónk jótállási füzetéből a bolt pecsétje és a szükséges bejegyzések is hiányoznak. Azt kérdezi, hogy mire való ez a rendelkezés, s ha már megszületett, akkor az eladók miért nem tartják be, miért nem töltik ki szabályszerűen a jótállási füzetet? A garanciális jogokat nem lehet korlátozni! A miskolci Gelka-szerviz vezetője, Berregi József válaszolt olvasónk kérdéseire. — A levélírónak szerencséje van, mert idejében észrevette, hogy nem töltöttek ki a jótállási füzetet. Azt tanácsoljuk, hogy a vásárlási blokkal együtt menjen visz- sza az üzletbe, és az eladóval írassa be a szükséges adatokat Sajnos, az ilyen esetek újabban egyre gyakoribbak, és különösen a hűtőszekrényekkel van sok bajunk. A jászberényi hűtőgépgyár ugyanis körülbelül két hónappal ezelőtt új jótállási füzetet bocsátott ki, amelyben az olvasó által említett figyelmeztetés szerepel. Ezzel egy időben körutasítást adtak ki a szervizeknek. Az utasítás értelmében csak olyan jótáll ási füzetet szabad elfogadni, amelyekben a blokk száma, a vásárlás dátuma, a bolt pecsétje benne van. Mi nem tehetünk mást. mint amire utasítottak bennünket, ezért, ha a megrendelő jótállási füzete nincs kitöltve, a garanciális javítás iránti igényt kénytelenek vagyunk elutasítani. Ezúton is felhívjuk tehát minden megrendelőnk — elsősorban az új vásárlók — figyelmét, hogy akár hűtőgépet, akár kávéfőzőt, vagy bái-milyen garanciális cikket vásárolnak, még az üzletben ellenőrizzék, hogy kitöltötték-e a jótállási füzetet. Berregi József hasznos tanácsaihoz odakívánkozik a megjegyzés: az ipar nem korlátozhatja a vevők garanciális jogait. A fogyasztók érdekvédelmével, a garanciával foglalkozó törvényben ilyen feltétel nem szerepel, tehát csak a törvény módosításával lehet új feltételeket szao- ni. Ha az ipar — a jászberényi hűtőgépgyár — azt tapasztalja. hogy a boltokban szabálytalanul, vagy egyáltalán nem töltik ki a jótállási füzeteket, akkor a Belkereskedelmi Minisztériumon vagy a helyi vállalatokon keresztül kérheti az előírások betartását. • Fogarasi Sándor. Jókai utca 43. szám alatti olvasónk azt javasolja, hogy az Augusztus 20. strand helyére tervezett fürdőkombinái rek által kivájt nagy gödröket, hogy a személyautók — és a gyalogosok is — minden baj nélkül átjuthassanak rajta. K. K. Miskolc korai? padlóra zuhant. Amikor több szomszédomnak elmeséltem az esetet, „megnyugtattak”, hogy más lakásban is előfordult már ilyesmi. Lehet, hogy tévedek, de azt hiszem, kissé korai ez a leomlás, két esztendővel a ház átadása után. M. I. ROVATVEZETŐ: MOLNAB SANDORNB TELEFONSZAMOK: 36-132. 16-632. 35-380 (296 mellék). megépítéséig felfújható műanyag sátorral fedjék be a meleg vizű medencét. Hivatkozik egyik korábbi cikkünkre, amelyben megírtuk, hogy az új fürdőkombinát 200 millió forintba kerülne, es leghamarabb az elkövetkező ötéves tervben kezdhetnék meg az építését. Addig — írja Fogarasi Sándor —. ezzel a felfújható sátorral kellene téliesíteni az Augusztus 20. strandot. Pár héttel ezelőtt írtunk arról, hogy a városunkba érkező turisták — tájékoztató táblák, állandóan nyitva tartó Információs irodák, prospektusok híján — nehezen tudnak eligazodni Miskolcon. Tózsa István, a Borsod megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője a cikkünkre küldött válaszában azt írja, hogy már készül az új Miskolc- térkép. de csak a következő szezonban lehet majd megvásárolni. A többi javaslatra — a diósgyőri vár pro- paeálása. a vótis bey—ntai- nál. a oálvaudvaron felállítandó térképek és információs táblák — csuoán „elvi” választ kantunk. Az idegen- forgalom gazdái egyetértenek ezekkel, s csupán egyetlen, de alapos ellenvetésük van: nagyon sokba kerülnek a javasolt propagandaanyagok. Például egyetlen nagyméretű várostérkép egyszeri felújításáért hatezer forintot kell fizetni PUSZTAI ÉVA