Déli Hírlap, 1972. július (4. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-07 / 158. szám
A müncheni olimpiai stadion madártávlatból $Mindenféle Több millió diplomás a Szovjetunióban ki lesz a király? A Ferencváros elmúlt hetekben történt visszaesése a góllövőlistán is megmutatkozik. A dózsások mögött az egykori gólkirályi Albert Flórián például — 13 góllal lemaradva — a hatodik helyen áll. Szőkével és a Vasas Várnái Bélájával holtversenyben. hard és tőr Katowicében a szocialista országok ez °vi vívóversenyén először a kard és a férfi tőr egyéni versenyeket bonyolították le. Kardban Szi- gyak nyert, s mögötte négy honfitársa végzett. A férfi tőrvívásban Kantuti László egykori nagy ellenfelei: Va- s zilij Sztankovics szerezte meg a győzelmet. A női tőrvívók, Elek Ilona utódai, még csak ezután következnek. A szovjet népgazdaság az idén 875 ezer új fiatal szakembert kap. 1971—75 között összesen majdnem 3,5 millióan végeznek egyetemet, ilA növények megdöbbentő szívóssággal ragaszkodnak a naptárhoz. Minden . fajta más-más talajhőmérsékletet igényel a vetés időpontjában, ami nyilvánvalóan az évszakkal függ össze. Akár koletve főiskolát. Ősszel több mint 900 000 elsőéves hallgató lépi át az egytemeK küszöbét. rabban, akár későbben vetik; elkerülhetetlenül csökken a termés mennyisége és minősége, gyengül a növény ellenállóképessége stb, s ezen később segíteni már nem lehet. A növények naptárja Salakosok junior-bajnoks£,ga Vakmerő gyerekek Volt bajnokok az olimpián A nyári játékokat szervező bizottság 158 egykori olimpiai bajnokot hívott meg Münchenbe. A volt aranyérmesek közül kétségtelenül a 87 éves nyugatnémet Anna Horn-Hübner a korelnök, aki 1908-ban Londonban a páros-műkorcsolyázásban lett első. Néhány más, nagy név a meghívottak közül: Paul Anspach (belga vívó), Abebe Bikila (etiópiai maratoni futó), Vera Caslavska (csehszlovák tornásznő), Emil Zátopek (csehszlovák hosszúié vf utó), Vjacseszláv lvanov (szovjet evezős), Jurij Vla- szov (szovjet súlyemelő), Jesse Owens (amerikai vágtázó). Al Oerter (amerikai diszkoszvetői. Paavo Nurmi (finn hosszútávfutói. Fanny Blankers-Koen (holland futónő). Gert Frederikson (svéd kajakversenyző). Kovács Pál (magyar vívó). Dhvan Chand (indiai gyeplabda játékos). Sportfórum Az augusztus 2-án a Bartók Béla Művelődési Házban megrendezendő sportfórumon ott lesznek a miskolci olimpikonok vezetői, edzői is. Az olimpikonok nem jöhetnek, hiszen már az'edzőtábor köti le minden percüket. Szerettük volna például meghívni Rusznyák Józsefet is. de ő közölte, hogy nem is kér engedélyt, mert Matura Mihály úgy sem engedné el. Fischer bocsánatot kért Teljesült Szpasszkii harmadik feltétele is. s úgy látszik. nem lesz akadálya, hogy vasárnap megkezdődjön a Fischer—Szpasszkij sakk-világbainoki döntő. Robert Fischer ugyanis csütörtökön délelőtt írásban is bocsánatot kért a szovjet világbajnoktól. Kővári Kázmér, a Borsodi Volán salalcmotoros szakosztályának vezetője tulajdonképpen azért keresett meg bennünket, hogy a rendhagyó módon szombaton délután fél 5-kor megrendezendő junior bajnoki salakmotorversenyről tájékoztasson. Mielőtt azonban erről szó esett, elmesélte mekkora meglepetés történt a felnőttek Debrecenben lefutott harmadik fordulóján. Ezt ugyanis a debreceni Berki nyerte a „nagyágyúk” előtt, méghozzá úgy. hogy csupán Csathótól szenvedett vereséget. Akadt a meglepetések között kellemetlen is, hiszen a második helyre Perényi. a harmadikra Csathó került, de Szőke csak kilencedik lett. Szőke váratlan visszaesése egyébként igen szorossá tette a magyar bajnokság állását. Ismeretes: az öt forduló eredményeit úgy összesítik, hogy a legjobb nyolc versenyző fordulónként 10—8— 6—5 stb. pontot kap, s az így szerzett pontok alapján számítják ki az év végén a bajnoki sorrendet. Eszerint jelenleg Szőke áll az élen húsz ponttal, a második helyezett Csathónak 18, a harmadik Perényinek 17 és a negyedik Gyepesnek 16 pontja vatn. Ezután a vakmerő gyerekekről esett szó. A felnőttek babérjait is tépdeső junior salakmotorosok ugyanis igencsak húzzák a gázt és magas színvonalú versenyeken küzdenek meg egymással. A szombati forduló éppen ezért izgalmas versenynek ígérkezik, s ami a fő: miskolci versenyző az esélyese! Sziráczky István — aki már a VB-selejtezöben is sikert aratott — az első számú favorit, de nagy vetély- társai a debreceni Domokos és a szegedi Darázs. Figyelemmel kell azonban kísérni Erdélyit Is, aki Gyepes Barnabás tanítványa. A kötelező edzést — ugyancsak a népkerti pályán — pénteken 16 órától rendezik meg. s ekkor bonyolítják le a selejtező futamokat is. Újság még a salakmotorosoknál, hogy **7-én a szegedi versenyről Cjq ^a_ zatérés után Katowic^jDe ^n_ dúlnak, ahol a hel/^ ^3 es klub (Wiglendc, és loszek egyesülete!* iewj0kb_ jai mérik össze e’fejQ ^ az Olimpiai rejtvén^ iát ékünk részletes feltételeit a július 4-i, keddi szamunkban közöltük. A balatoni beutalóéit és az egyéb díjakért folyó rejtvényverseny válaszszelvényeit a játék befejezése után egy borítékban július 17-én 22 óráig kell beküldeni a DH címére. „ELTŰNT OLIMPIKONOK” Mint már tegnap jeleztük, ma olimpikonokat kell keresni lapunk oldalain. Teklát: 1. Keresse az olimpikonokat! Mai számunkban, s nemcsak a sportoldalon, nyolc olimpikon nevét rejtettük el a legkülönfélébb cikkekben, helyeken! Az első kérdésre adandó válaszként tehát ezek nevét kell beírni a válaszlapra. Minden név 1 pontot jelent! 2. Kik voltak azok a magyar ökölvívók, akik a nyári olimpiai játékokon bajnokságot nyertek! Minden két név 1 pontot ér ezúttal. 3. Melyik négy sportág képviselői nyerték eddig a legtöbb olimpiai aranyérmet Magyarországnak? (3 pont!) ugyancsak nyolc fős miskolci válogatottal. (Ennek a Miskolc—Katowice összecsapásnak a visszavágója a Népkertben lesz október 15- én. H. K. JELSZAVAK TELEFONON Holnapi számunkban újabb speciális feladat nyújt lehetőséget „terven felüli” pontok gyűjtésére. A három „alapkérdés” mellett egy olyan rejtvény összeállítást is közlünk, amelynek végeredménye öt számjegy, azaz egy telefonszám lesz. Tartalmaz ez az összeállítás két olyan kérdést is, amelyre egy-egy név a válasz. Aki holnap 16 és 17 óra között (hamarabb és később a telefon nem működik!) felhívja ezt a számot pályázóink közül, az öt. pontot kap. További öt-öt pont jár a két név közléséért. Aki tehát bejelentkezik (név és cím bemondásával), és közli a megfejtett két nevet (a ..jelszavakat”) is. annak 15 pontot írunk hozzá a teljesítményéhez. AZ ELSŐ HÁROM TELEFONAlő külön jutalmat kap ! ★ Az olimpiai rejtvényjáték korábbi részeit tartalmazó lappéldányok visszamenőleg is megvásárolhatók a Posta Széchenyi utca 6. sz. alatti Hírlapboltjában! Kié lesz a Zsiguli? VÁLASZLAP 3. (VB. 7.) 1. (Az olimpikonok neve): 2. válasz: ................................ .....................................-.................................... 3. válasz: ORJ /V. Keresse az olimpikont! Holnap; Hívjon íelefnnonl Ma hajnalban különautó- bttsszal Pécsre utazott a miskolci 3-as számú Volán. Vállalat küldöttsége, hogy részt vegyen a dicsérőlapok sorsolásán. Mint ismeretes, D- lapot a múlt év augusztusától ez év áprilisáig tartó akció során az a gépkocsivezető kapott, aki udvarias, előzékeny magatartást tanúsított a közúti közlekedésben. Az udvarias gépkocsivezetők között ma délután több mint kilencven nyereménytárgyat sorsolnak ki, a fődíj egy Zsiguli személygépkocsi. Az alábbi szelvényeket őrizzék rájuk! 11/4 meg, később még szükség lesz 7 4 Ariadné fonala Az egyiptomiak már rendszerezték a Föld mélyének útjait, járatait. A járatok kezdeténél, elágazásánál korongokat helyeztek el, amelyeket viaszból vagy fából készítettek, s rájuk vésték a következő útszakasz hosszát, irányát is. A korongokat kötelek kötöttek össze, hogy még biztonságosabbá váljon a közlekedés a mélyben, Valószínűleg ilyen bánya mélyén elhelyezett kötél volt a mitológiai Ariadné fonala is. Kit fenyeget a szívinfarktus? Az infarktus hétszer annyi 50—70 év közötti férfti érint, mint nőt. Fellépésében jelentős szerepe van az öröklési tényezőknek. Akinek ősei között sok szívbajos volt, annak kettőzött óvatossággal kell élnie. Gyakrabban fordul elő infarktus azoknál, akiknek vérében igen magas a koleszterolszint. Bizonyos élelmiszerek, mint például a tojás és az állati zsírok elősegítik a koleszterolszint növekedését. Az infarktus gyakrabban sújtja a magas vérnyomásban szenvedőket (a veszély háromszoros). Gyakrabban leselkedik az elhízottakra és a dohányosokra, főként az igen mozgékony, ambiciózus, hirtelen haragú emberekre. Két San Francisco-i orvos megrajzolta az infarktus által veszélyeztetett egyén portréját* Eszerint: az illető nagyon gyorsan vezet, mindig előbb befejezi a mondatot, mint beszélgető partnere, rendkívül Jól szervezett» semmiféle ellenvéleményt nem tűr, nem képes élvezni a pillanat örömét, mindenkiben versenytársat lát. Az infarktus további kedvelt áldozatai az aggodalmaskodók, a félénkek, a tökéletességre törekvők. Hány éves a kerék? A legutóbbi időkig úgy tartották, hog" a kerék szülőföldje Közép-Kelet. Egy angol régész 1951-ben azt a feltételez lsét, amely szerint a kereket Mezopotámiában találták fel. Nemrégen azonban Bulgária területén megtalálták a világ. nyilvánvalóan legősibb kerekét. A speciális vizsgálatok és eiemze- sek szerint. ez a kerék — 5850 éves. A virágárus (Agotha Tibor felvételi)