Déli Hírlap, 1972. július (4. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-31 / 178. szám
\ Góloyártás a Kubikban MVSC—BVSC 6:3 (1:1) A Kubikba menet az aluljáróban két szurkoló mögé csatlakoztam. — Lesz-e mór végre csapatunk? — kezdte az egyik. —*• Volt is, van is, lesz is — felelt magabiztosan a másik —, mert Szentmarja/ mester ugyancsak érti a dolgát, amit már eddig is bizonyított. — Az igaz — replikázott az első —, de most már a csatároknak is bizonyítaniuk kellene. Elvégre az edző mégsem rúghat helyettük gólokat I A mérkőzésen aztán úgy tűnt — legalábbis a második félidőben —, hogy a bizakodóbb szurkoló járt közelebb az igazsághoz. Mert ezúttal már nemcsak a védők, a csatárok is kitettek magukért. Kezdés után sokáig mezőnyben hullámzott a játék, s az első meleg helyzet Kun kapuja előtt alakult ki. A vendégek középcsatára túlságosan kisodródott, s élesen mellé lőtt. A túloldalon Dem- kó vette kétszer is célba a kaput, de erőtlenül mellé gurított, aztán a gyors Lukács elől mentett merész vetődéssel ä fővárosiak kapuvédője. Támadgatott a hazai együttes, ám az első tapsot mégis védő kapta. A 12. percben Kosa 25 méteres óriási erejű szabadrúgása alig suhant a jobb felső sarok mellé. Két perccel később Krisztián fejéről öklözte le a labdát a kapus, ami Demkó elé került, ám az újonc csatár elhirtelenkedve fölé .emelt. Feltűnt, hogy az első negyedórában milyen darabosan és mennyi hibával játszott a zöld-fehér együttes. A baloldali védelem sokat bizonytalankodott, s a támadásokba is csak Sárközi lendülete vitt némi színt. A 19. perc gólt hozott. Krom- paszkyt a 16-oson belül felvágták. a büntetőt Buczkó úgy lőtte a jobb alsó sarokba, hogy a labda a kapus kezét is érintette, 1:0. A gól után nagy lendülettel támadtak a vendégék^. többször és távolról is bátran lőttek, bizony Kunnak ugyancsak sok dolga akadt. A keveset mozgó hazai támadóknak nem ízlett a szoros emberfogás és a 30. percig szinte el sem jutottak a fővárosi, kapu közelébe. Ekkor Krisztián ügyesen „ellopott” egy labdát, kiugratta Lukácsot, akinek óriási helyzetben leadott lövését a kifutó kapus éppen hogy szögletre tornázta. Továbbra is nagy erővel támadtak a hazaiak, a fővárosiak viszont keménykedtek. Krompaszky és ..ellenlábasa” is sárga cédulát kapott. * Mindkét kapu előtt adódtak jó helyzetek, ami a csatárok nagy játékkedvét bizonyította. A 81. percben mindkét háló zörrenl. Előbb Sárközi pontos szögletére emelkedett ki nagyszerűen Kunfalvi és a fejéről a kapu közepébe került a labda, 5:1, majd újrakezdés után Ma- tulai egyéni akcióból szépített, 5:2. Három perccel később Lukács indult el nagy* rössel a félpályáról, két védőt is kicselezett, s a kifutó kapus mellett élesen a bal alsó sarokba lőtt, 6:2. Locker hagyott még ki két nagy helyzetet, ám a lefújás előtt mégis a miskolci kapuba került a labda. Nagy Gy. hirtelen lövésre szánta el magát, a labda megpattant az egyik játékostárson, s Kunt becsapva, a bal alsó sarokba hullt, 6:3. Darabosan, igen sok hibával játszott az első 45 percben a Kun — Buczkó. Kosa, István, Krompaszky, Locker, Lukács, Krisztián, Marosi (Molnár I.), Demkó (Kunfalvi), Sárközi összetételű zöldfehér gárda. A cserék használtak, s a második félidőben már folyamatos, erőtől duzzadó játékot produkáltak a miskolciak. Győzelmük ilyen arányban is megérdemelt. Kása, Krompaszky. Molnár I. és Sárközi játszott máris igen jó formában. MONOSTORI GYULA Tegnap estére tervezték a sakk világbajnoki döntő 9. játszmájának lebonyolítását. A mérkőzés azonban elmaradt, mert Szpasszkij halasztást kért. A szabályok értelmében mindkét versenyzőnek három alkalommal van joga halasztást kérni, abban az esetben, ha egészségi állapota befolyásolja a verseny folytatásában, s ha erről öt órával az esedékes parti megkezdése előtt orvosi igazolást is bemutat. Szpasszkij a szükséges orvosi igazolást bemutatta. s ezért a főbíró hozzájárult a 9. játszma elhalasztásához. Tol óere dm én vek J 1. Várpalota—Oroszlány 3:1 1 2. Esztergom—Budafok 0:3 2 3. Almásfüzitő—KOMÉP 1:2 2 4. Gyula—MGM Debrecen 3:1 1 5. Zalaeg. D.—Kaposvári T. 0:3 2 6. KKFSE—Szegedi D. 2:2 X 7. Pápa—Győri Elektr. 1:1 X 8. Hatvan—Gyöngyös 2:0 1 9. Balassagyar.—EMTK 4:0 1 10. MVSC—BVSC 6:3 1 11. Szóin. MÁV-MÁV DAC 9.9 X 12. Pécsi VSK—Ceglédi VSE 3:1 1 13. Szfv. MÁV—Szegedi VSE 6:3 1 Pótmérkőzések: 14. Vác—Kiskunfélegyháza 3:1 1 15. Kecskemét—Fősped 5:1 1 16. KISTEXT—Törekvés 2:1 1 Gyepes vezet Vasárnap kitűnően előkészített pályán mintegy 1500 néző jelenlétében rendeztek meg az országos saiakmotoros bajnokság 5 fordulóját. A versenyt a várakozásnak megfelelően Gyepes Barnabás nyerte. Gyepes számára a szolnoki, s a szegedi pálya egyaránt „hazai salaknak” számít! A Szolnoki MTE pályáján lebonyolított 5. forduló tulajdonképpen a 15. futamban hozta meg a győzelmet a gyulai versenyzőnek. hiszen ekkor futott együtt Szőkével és Radácsival. A jól sikerült rajt után ugyanis a vetélytársak nem tudták behozni Gyepes előnyét. Szőke János — a szűkszavú jelentés tanúsága szerint — a debreceni Perényitől is vereséget szenvedett. örvendetes a még junior korú Szicáczky kitűnő helyezése. Az 5. forduló végeredménye: 1. Gyepes Barnabás (Gyulai MEDOSZ) 15, 2. Perényi Pál (Debreceni Volán) 14, 3. Szőke János (Papp J. HSE) 13, 4. Ra- dácsi (D. Volán) 11, 5. Sziráczky (Papp J. HSE) 10 ponttal. (A további helyezésekről nem kaptunk jelentést.) Az öt forduló összesítése alapján- a bajnoki pontversenyben Gyepes 36 pontot szerzett, s így átveit-te az eddig vezető, s jelenleg 34 pontos Szőkétől az első helyet. A 3. helyre Perényi került — jelenleg, az utolsó forduló előtt 30 pontja van. Majdnem dobogós helyezés sakkban Az edző lippje: A Ganz-MÁVAG és a Szovjetunió csapata yy Faragó Péter és Kovács Attila miskolci búvárok edzés közben (Kerényi László felvétele) Megkezdődött a könnyűbúvárok versenye Izmos végtagok, erős nyak, kissé előre hajló vállak jellemzik a 37 éves Mischl Ferenc könnyűbúvár „küllemét". Ö az MHSZ pécsi búvárainak, egyszersmind a magyar felnőtt válogatottnak az edzője. Nemcsak könyvből ismeri a víz alatt űzhető, kemény jellemet követelő sportág szabályait, hanem a gyakorlatból is. Hosszú évek óta búvár, kilenc esztendeje vett részt először a magyar bajnokságért folyó versenyen, két év múlva a Szovjetunióban megrendezett Európa-bajnokságon a nagyon jó eredménynek számító 9. helyen végzett, s 1968-ig tagja volt a magyar válogatottnak. A legnagyobb mélység, amelybe eddig — a Fekete-tengeren — sikerült leereszkednie: 55 méter. „Civilben” a Mecseki Szénbányák Vállalat villanyszerelőjeként dolgozó szimpatikus sportember már a múlt hét végén megérkezett a Baranya megyei csapattal a Mályi- tó partján berendezett táborba, hogy felkészítse annak tagjait, majd a honvédelmi szövetség nagy válogatottját a hazai bajnokság, illetve hat szocialista ország — a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyel- ország, az NDK és hazánk — honvédelmi szervezetei könnyűbúvárainak nemzetközi versenyére. Ezt megelőzően csapatával hat napon át részt vett a Dráva árvízvédelmi munkáiban. — Jó tréningnek számított az ottani búvárkodás — jegyeztük meg tegnap a tó partján lefolytatott beszélgetésünk során. — Egyáltalán_ nem — mondta. — Az ár- vízvédelem, a homokkal teli zsákok cipe- lése, a buzgárok fólialepedőkkel való ,1letakarásti, a víz alatti r műtárgyak lezárása igen kemény munkát jelent, itt pedig sportról van szó. A versenyzőknek öt, egymástól 100—150 méter távolságra elhelyezett, öt méter mélységig leeresztett, 30 centi átmérőjű, számozott hengert kell megtalálniuk meghatározott sorrendben és idő alatt, úgy, hogy semmilyen testrészük, vagy a búvárkészülékük sem látszhat ki a vízből. Ellen— A felnőttek 16 csapata közül melyiket tartja esélyesnek a győzelemre a szerdán és csütörtökön délután lebonyolításra kerülő bajnokságon? — A Ggnz-MÁVAG MHSZ-csapatát. Nagy létszámú klub az övék, s felszerelésre, edzésre több támogatást kapnak, mint a többi klub. Két tavalyi bajnok, Énekes Tamás és Pintér Béla is közöttük szerepel. A második helyre esetleg a Baranya megyei csapat kerülhet. Ennek egyik erőssége Bányai Róza, az SZTK alkalmazottja, aki évek óta tagja a magyar női válogatottnak, s talán veri a férfiak mezőnyét is. Főleg a víz alatti tájolásban kiváló, ami mind a bajnokság, mind a nemzetközi verseny száma. — A szerdán délelőtt kezdődő és csütörtökön délelőtt folytatódó nemzetközi vetélkedő győztesének melyik csapatot tippeli? — A szovjetet. Mind a gyorsaságot, mind a pontosságot illetően kiválóak a tagjai. Európa-bajnok, s világbajnokságon kitűnő eredményt elért búvárok vannak közöttük. Második helyre a bolgárokat tippelem. Nagyon jók az NDK versenyzői is. A többi, köztük a magyar csapat, körülbelül egyforma képességekkel rendelkezik. Nincs kizárva. hogy a mi válogatottunk a harmadik helyen végez. — Mint edző, izgul? — Háromszorosan is. Egyrészt azért, hogy a bajnokságon a Baranya megyei csapat az elsők között végezzen, másrészt azért, hogy a magyar válogatott a lehető legjobban szerepeljen a nemzetközi versenyen, harmadszor pedig azért izgulok, mert búvár „fiaimmal” és „lányaimmal” a testnevelő tanár feleségem előtt is vizsgázom. Ö ugyanis mind a két küzdelemben versenybíró. Ma délelőtt az ifjúsági bajnokságnak még szemlélője volt Mischl Ferenc, délután és holnap is azonban edzés végett már víz alá küldi felnőtt búvárait, hogy szerdától megvalósíthassák önmaguk, s az ö reményeit. A 32. percben Kun nagyot hibázott. Éles szögből kapott egy lövést, melyet a gólvonalra ejtett. A labdát Kosa még elcsúszva kirúgta a berobbanó támadók elől, ám az a 18 méterre álló Kovács elé került, aki a későn vetődő Kun mellett a bal alsó sarokba lőtt, 1:1. Ezután ismét Kosa bizo- nyúlt a legveszélyesebb hazai „csatárnak”. Locker csúsztatott fejesét alig lőtte mellé. A továbbiakban többet támadott a vendég együttes, de említésre méltó esemény már nem történt. A szünet utáni csere és az öltözőbeni fejmosás használt a hazai támadóknak, s külö-« nősen a balszárny veszélyeztetett sokat. Az 50. percben Sárközit az alap- és oldalvonal közelében felvágták. A szabadrúgást Demkó érintés nélkül nyeste a jobb felső sarokba. 2:1. Röviddel a gól után Buczkó nagv egyéni szólója következett. majd Molnár labdája döngette a kapus mellét. A középpályások feliavulása a csatárok több hibája ellenére is állandó támadásban tartotta a hazai gárdát. A vendég védők rengeteg szabálytalansággal tördelték szét a játék folyamatosságát, amiért egy sárga cédula volt a „jutalom”, 'viszont Demkót Te kellett vinni a A 67. percben Lukács két lépésről sem talált a hálóba, egy perc múlva mégis nőtt az előny. Szögletrúgás utáni kavarodásnál Sárközit az ötösön lerántották, s a büntetőt Krompaszky a bal alsó sarokba bombázta, 3:1. A 71. perc újabb gólt hozott. Krompaszky kitört a védők között. az alapvonalból belőtte a labdát és Krisztián közelről megzörrenlette a hálót, 4:1. kező esetben kiesnek a versenyből. T. I. Ökölvívás Borsodiak a Vasas Kupán A Miskolci Spartacus sakkcsapata a Heves rhegyei Sakkszövetség által rendezett „Somodi József sakk villám csapat emlékversenyen” 4. helyezést ért el az igen rangos. 13 egyesületet felvonultató viadalon. A miskolciak 8 győzelmet, 3 döntetlen eredményt értek el, s csupán egyszer szenvedtek az első helyezettől vereséget. A miskolciak eredményei: M. Spartacus—BKV Előre 3.5:0.5; M. Spartacus—Gyöngyösi Energia II. 3:1; M. Spartacus—Borsodnádasdi Kohász 3:1, M. Spartacus—Szolnoki Olajbányász II. 4:0: M. Spartacus—Szolnoki Olajbányász I. 3:1: M. Spartacus—Jászberény 3:1; M. Spartacus—Hatvani Kinizsi II. 4:0: M. Spartacus—Hatvani Küijizsi I. 3:1; M. Spartacus —Gyöngyösi Energia I. 2í2, M. Spartacus—Salgótarjáni ZIM 2:2; M. Spartacus—Egri BERVA 2:2; M. Spartacus—Salgótarjáni Kohász 0,5 :3,5. Végeredmény: 1. Salgótarjáni Kohász 38 p.; 2. Salgótarjáni ZIM 37.5 p.: 3. Gyöngyösi Energia I. 33.5 p.: 4 Miskolci Spartacus 33 p.; 5. Gyöngyösi Energia II. 28.5 p.; 6. Szolnoki Olajbányász I. 25 pont. A Miskolci Spartacus versenyzői közül Nyíri József 8.5 pontot, Keczer János 8.5. Lóberma- ver István 8. Nyíri Lajos 6, Nagy Kálmán 2 pontot szerzett. Felhívás Az MVSC serdülő, ifjúsági és tartalék csapata augusztus 1-én 17 órakor kezdi meg az új bajnoki idényre a felkészülést. A labdarúgó szakosztály vezetősége ezúton értesíti játékosait, valamint a toborzón eredményesen szerepelt ifjúsági korú fiatalokat. hogy a fenti időpontban jelentkezzenek a csapatok intézőinél. Az első pillanatban meglepő hallani, hogy a Debrecenben rendezett verseny neve: Vasas Kupa! Az ősi cím és város neve ugyanis inkább a Hortobággyal, a magyar pusztával forrt össze, s egykor valóban nehéz lett volna ott Vasas Kupát rendezni. Ha ezt az elnevezést sikerül az MGM betűszóval azonosítani, akkor máris megszűnik a pillanatnyi meglepődés, hiszen a Gördülő- csapágy Gyár az elmúlt években naggyá nőtt, s vele fejlődött sportélete Is. Az elmúlt hét végén Debrecenben megrendezett háromnapos ökölvívó Vasas Kupán a borsodiak is indultak. Nem volt köny- nyű dolguk, hiszen igen rangos mezőny gyűlt össze itt. 16 egyesület mintegy 100 versenyzője indult, s közöttük — például Glück és Orbán — számos kiemelkedő képességű ökölvívó küzdött az elsőségért. A borsodiak ennek ellenére nem szégyenkezhetnek alábbi eredménylistájukkal. Ifjúságiak. Pehelysúly: 2. Schmidt (Özd). Könnyűsúly; 1. Berecz (MVSC). 3. Kriston (MVSC). Kisváltósúlv; 2. Tóth (Borsodi Bányász). Nagyváltósúly: 2. Kiss (Özd). Középsúly: 3. Csep- csányi (Özd). Félnehézsúly: 1. Romasz (ózd). Felnőtt korcsoport. Légsúly: 1. Lakatos (MÉMTE, aki az elődöntőben a junior Európa-bajnok Glück Pétertől kapott ki). Kisváltósúly: 3. Takács (B. B.). Váltósúly: 2. Tóth (MVSC). Középsúly: 2. Simon (B. B.). Két győztes ugrás! Gyülvészi Ildikó (MVSC) 160 cm-el nyerte a magasugrást, és 584 cm-el a távolugrást a DVTK emlékversenyén (Szabó István felvételei) A pontversenyt a Bp. Építőit csapata nyerte. / \