Déli Hírlap, 1972. július (4. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-31 / 178. szám

fL'KMj/-3é POLITIKAI NAPILAP IV. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM 1972. JULIUS 31., HÉTFŐ ÁU: 1 F9RSNI Elszórt lövöldözés az éjszakában Bontják a karikátokat Észak-trerszáiban Az észak-írországi brit fő­hadiszállás ma hajnalban je­lentette, hogy az angol had­sereg megkezdte a barikádok lebontását. Mint köztudott: White- lowe, az észak-írországi ügyekkel megbízott minisz­ter már a hét végén javasol­ta, hogy bontsák le az uta­kat elzáró barikádokat. Ha a lakosság ezt nem teszi meg, akkor az angol katonaság lát hozzá. Ennek eredménye­képpen kezdődött meg ma hajnalban az angol katonák e munkája. Legfrissebb hír szerint Londonderry 'egyik negyedé­ben elszórt lövöldözéseket hallottak az éjszaka. Brit katonák két személyt meg­sebesítették. Ssadal ma találkozik Kadhafival? Jarring ismét akcióba lép A Közel-Kelet két várható eseménye: a szombatról má­ra halasztott Szadat—Kad­hafi találkozó — előrelátha­tólag — megtörténik, hol­nap pedig New Yorkba ér­kezik Jarring, hogy újra megkísérelje közel-keleti közvetítését. A Jarring-misszió felújítá­sát tulajdonképpen már Ni­xon moszkvai látogatásakor elhatározták, s azóta több fejlemény történt a Közel­Keleten. A misszió sikerét 1 illetően — az izraeli megme­revedett magatartás miatt — megoszlanak a vélemények. A Szadat—Kadhafi talál­kozó minden bizonnyal a Kadhafi áitai bejelentett lí­biai—egyiptomi unió kérdé­sének eldöntésére jön létre, hiszen most járna le az az időpont, amelyet Szadat gon­dolkodási szünetnek kért Kadhafi öt hónappal ezelőtti javaslatára. Hírmagyarázat Mint ismeretes: Golda Meir az egyiptomi szovjet tanacsauóic hazatérése után alkalmasnak látta az időt az izraeli álláspont megmerevítésére, amennyiben újra a közvetlen arab—izraeli tárgyalásokat javasolta, noha tudta, hogy Egyiptom — éppen úgy, mint az érdekelt nagyha­talmak — a Jarring-missziólioz ragaszkodik. Ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy a Szavat — Kadhafi találkozót megelőzően az egyiptomi belpolitikaoan egy­re nagyobb teret kaptak a ra­dikális megoldást képviselő ka­tonai erők, és ezeknek hangját Kadhafi szinte felerősítetten kép­viseli, akkor az egyiptomi—líbiai találkozó már újabb fejleményt jelent a Közel-Keleten. Nem tud­ni, létrejön-e a Szadat—Kadhafi találkozón megállapodás, hiszen Szíria, a hármas szövetség má­sik tagja még nem hallatta hangját. Annyi azonban bizo­nyos, hogy az izraeli megmere­vedett álláspont csak az egyip­tomi jobboldali körök malmára hajtja a vizet. MATE IVAN 3)c Katowice vezetőit köszönti Bérezi Béla, a ma délelőtti fogadáson ‘ (Agotha Tibor felvétele) Fogadás a városi tanácson Lengve! vendégeink az áruházakban Ma reggel a városi taná­cson Bárczi Béla, a városi párt-vb tagja, a városi ta­nács elnöke fogadta lengyel testvérvárosunk, Katowice Miskolcon tartózkodó dele­gációját. A vendégek — mgr. Pawel Podbial, a Katowicéi városi Tanács elnökségének elnöke, mgr. Andrzej Steuer, a tanács pártszervezetének titkára, mgr. Edmund Domi- niczewski, a tanács jogi és szervezési osztályának veze­tője, mgr. Jerzy Berlinski, a tanács kereskedelmi osztá­lyának vezetője — meghall­gatták Bárczi Béla tájékozta­tóját, amelyben Miskolc fej­lődéséről, a városfejlesztés terveiről, a testvérvárosi kapcsolat jelentőségéről szólt. A megbeszélésen részt vett Drótos László, a városi párt- bizotság titkára, Rózsa Kál­mán, a városi tanács elnök- helyettese, dr. Tóth István tanácstitkár, Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára és több tanácsi osztályvezető. Lengyel vendégeink ma felkeresik a megyei tanácsot, ahol dr. Ladányi József el­nök fogadja őket. Ezután a December 4. Drótművekbe látogatnak, majd a város ke­reskedelmi hálózatával, több áruházzal és üzlettel ismer­kednek. Népfront-értekezlet Holnap járási-városi titkári értekezletet tartanak a Ha­zafias Népfrontnál. Többek között az augusztus 20-i ün­nepségek előkészítését s a to­kaji írótábor végleges prog­ramját tárgyalják meg. TaBHlnáiyít A miskolci kertbarátok 1972. augusztus 5-én hétna­pos tiszántúli tanulmányútra indulnak autóbuszon. Az al­földi országjáráson a Buday József, a Kocsis Pál és a Mathiász János szakkörök tagjai vesznek részt. Fiatalabb kismamák Csökken a nagycsaládosok száma Egyre kevesebb a nagylét­számú család — állapították meg a népességtudományi kutatók. Az utóbbi tíz évben a háromgyermekes nők szá­ma 3, a négy- ötgyermekese­ké 20, a hat- és többgyerme­keseké 43 százalékkal csök­kent. Ugyanakkor a kétgyer­mekes családok száma 20, az egygyermekeseké 26 száza­Kevesebb napsütés Várható időjárás Miskolc térségében holnap délig: Délután időnként megnö­vekvő felhőzet; zápor, zivatar lehetséges. Gyenge, napköz­iben kissé megélénkülő, vál­tozó irányú szél. A hőmér­séklet ma délután 26, este 21 órakor 20, holnap hajnalban 16, délben 24 fok körül lesz. lékkai növekedett. A gyer­mektelen nők száma nagyon lassan apad, aranyuk jelen­leg 14 százalék. Figyelemre méltó demográ­fiai tapasztalat az anyák „megfiatalodása”. Az ötvenes évek elején a kismamáknak körülbelül egyharmada volt 20—24 éves; 1960-ban ennek a korcsoportnak a számará­nya 38 százalékra növekedett. Az utóbbi két évben a szülő nők 41—43 százaléka tarto­zott az említett fiatalabb kor­osztályhoz. A nagy családra vonatkozó vélemények városon és fa­lun különbözőek. Budapesten a négy, vidéki városokban az öt, falun pedig a hat és több gyermeket tartják leg­többen a nagy család jel­lemzőjének. Egy hónappal tanévnyitás előtt Egy hónap múlva megkez­dődik az 1972—73-as oktatá­si év. Az előzetes adatok szerint az altalános iskolák első osztályaiba 130 ezer kis­diák vonul be az ősszel. A különböző típusú középisko­lák első évfolyamaiba mint­egy 55 ezren iratkoztak be ; gimnáziumokban 26 862, szak- középiskolában pedig 28 279 fiatal folytatja tanulmányait. 10 339 diákot vettek fel a középiskolai kollégiumokba, és a tervek szerint 1169 új első osztály nyílik a külön­böző középiskolatípusokban. Az új tanévben 350 óvónő, 500 tanító, csaknem 750 ál­talános iskolai tanár és 450 egyetemi végzettségű közép­iskolai tanár kezdi meg a munkát. A Művelődésügyi Minisz­térium szakoktatási főosztá­lya — az Országos Pedagó­giai Intézettel közösen — út­mutatót készített a tanulók túlterhelésének csöikkentésé- re. Az átfogó intézkedés- sorozat. első lépésének szá­mító útmutató differenciál­tan határozna meg a tantár­gyi túlterheltség csökkenté­sének módját és lehetőségét. Előírja a kötelező minimu­mot, javaslatokat tesz egyes anyagrészek elhagyására, a módszerek kiválasztására. A nevelők szabad kezet kapnak, hogy a javasolt megoldások közül azt al­kalmazzák, ami a leg­hatékonyabbnak látszik. Ugyanezen célok elérése ér­dekében az új tanévben a szakközépiskolák első es har­madik osztályaiban átdolgo­zott matematika tankönyvből tanulnak a diákok. A szakközépiskolákban ősztől megkezdik működésü­ket az óvónőképző osztályok, a közgazdasági szakiközépis­kolákban pedig hozzákezde­nek az uj tantervek beveze­téséhez. Az 1972—73. oktatási ev tanulmányi rendje a követ­kezőképpen alakul: a szor­galmi idő változatlanul két félévre oszlik, a tanulok el­ső félévi osztályzatait a téli szünetben az osztályozó ér­tekezleteiken zárják le, és a szünet utáni első tanítási na­pon az ellenőrző könyv út­ján hozzák a szülők tudo­mására. A téli szünidő 1972. de­cember 22-től 1973. ja­nuár 7-ig, a tavaszi szü­net 1973. április 5-től áp­rilis 14-íg tart. Az érettségi írásbeli vizsgá­kat valamennyi középiskola nappali tagozatán 1973. má­jus 11. és 19. között tartják. A tanévnyitó értekezletet 1972. augusztus utolsó he­tében, a tanévzárót pedig 1973. június 24-ig az iskola- igazgatók által kijelölt na­pon kell megtartani. A kö­zépiskolák első osztályos ta­nulóinak beíratási ideje 1973. június 6. és 14. SZOVJET—AMERIKAI TÁRGYALÁS Brezsnyev a Krímben fo­gadta a Szovjetunióban tartóz­kodó Peterson amerikai ke­reskedelemügyi minisztert. Mint köztudott: az amerikai miniszter a szovjet—amerikai kereskedelmi kérdésekkel foglalkozó bizottság első ülés­szakán részt vevő USA-dele- gációt vezeti. A bizottságot Nixon moszkvai tárgyalásai­nak eredményeképpen hozták létre. CSAPATVISSZAVONÁS Az indiai sajtó legfrissebb jelentése szerint India és Pa­kisztán augusztus 9-től kezdi meg csapatainak visszavoná­sát azokról a határmenti te­rületekről, amelyeket a de­cember; háború során meg­szálltak. Mindenütt helyre­állítják a fégi határvonalat, kivéve Jammu és Kasmír térségét. Ezekről később dön­tenek. PER ÉS LEMONDÁS Ma kezdődik az USA Ma­ryland államában Arthur Bremer pere, aki súlyosan megsebesítette Wallace ala- bamai kormányzót. — A de­mokrata párt országos bi­zottságának vezetői felhívás­sal fordultak Eagleton szená­torhoz, a párt alelnökjelölt­jéhez és felkérték: mondjon le jelöltségéről. Eagleton egyelőre nem szándékozik önként visszalépni. BONN ÉS PEKING Scheel nyugatnémet kül­ügyminiszter — akit salzburr gi nyaralójában keresett fel a Pekingből hazatért Schröder, a nyugatnémet parlament külügyi bizottsá­gának elnöke, az ellenzék egyik vezetője — kijelentet­te: a bonni kormány egy mi­nisztere Pekingbe utazik, ha majd további lépések történ­nek az NSZK és a KNK kö­zötti diplomáciai kapcsolatok felvétele kérdésében. sűjtólégrobbanAs — FÖLDRENGÉS Az ausztráliai Brisbane vá­rosától 40 kilométernyire le­vő Ipswich melletti szénbá­nyában sújtólégrobbanás tör­tént. Eddig három haláleset­ről tudnak. — Alaszka dél­keleti részén földrengést ész­leltek, amely szerencsére nem okozott jelentősebb károkat. Egy helyen megszakadt az áramszolgáltatás, máshol földcsuszamlás történt. \

Next

/
Thumbnails
Contents