Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-10 / 291. szám
/ Pályaválasztási tanácsadás KÉTSZER 24 ÓRA------T Colt és muzsika Pályaválasztási tanácsadót tartott a napokban a Gárdonyi Géza Művelődési Házban a Miskolci Vasipari, a Villamosipari, az Asztalos, a Méretes Ruházati és a Cipész Szövetkezet. Mintegy nyolcvan nyolcadik osztályos gyereknek mutatták be az egyes szakmákat diáíilme- ken, majd elbeszélgettek a kisdiákokkal. Budapesten A Városi Könyvtár Tompa Mihály fiókkönyvtárának földrajzi ismeretterjesztő sorozata már a harmadik előadásnál tart. A ma este fél hétkor kezdődő, Budapesten című színes, vetítettképes előadást Hevesi Attila tanár vezeti. Montreaux-ben jártunk Ifjúság ’71—’72 annak az előadássorozatnak a címe, melyet a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kazinczy klubja a fiatalok részére rendez. Ma este 7 órakor Montreaux-ban jártunk címmel a Benkő-dixilend turnéjáról hallhatnak útibeszámolót az érdeklődők. Előadó Bagyari Béla, az együttes zongoristája. Szövetkezeti kulturális terv Készül a B.-A.-Z. megyei Szövetkezeti Bizottság jövő évi kulturális terve. A legjelentősebb eseménynek az aggteleki országos szövetkezeti kórustalálkozó, a keletmagyarországi szavalóverseny és az ipari szövetkezetek mezőkövesdi néptáncversenye ígérkezik. (Farkas Ida felvétele) Hétvégi ajánlatunk Három-három kötetben jelentek meg az Európa Könyvkiadónál A világirodalom legszebb versei és novellái. Anakreon, Homeros, Burns, Hugo versei mellett a mi Aranyunkat és Petőfit is olvashatjuk a versválogatásban; a novellagyűjteményt pedig olyan nevek fémjelzik, mint Bocaccio, Flaubert, Puskin, Balzac, Mikszáth és Móricz. * A tv hétvégi adásai közül A Kilimandzsáró hava című Hemingway-novella amerikai filmváltozata Ígérkezik a A téma már visszaköszön: hol szórakozhatnak a miskolci fiatalok? Ezúttal egy gyorsan népszerűvé vált klubot mutatnánk be, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház hétvégi Disc Jockey-ját. Szombatonként a művelődési ház nagytermében az elektroakusztika csodáival — magnetofonokkal, hangfalakkal — körülbástyázva ül az ügyeletes „lemezlovas”, aki rövid ismertetés keretében mutatja be a slágerlisták vezető számait. A közönség — néha nyolcvanan, máskor kétszázan vannak, csaknem mindenki tizenéves — kedvére válogathat a látni- és hallanivaló között, hiszen a számok alatt az előadók diáit vetítik a falra. Alkohol nincs, van ellenben sós-paprikás házi zsíros kenyér; egy szombat este tíz vekni is elfogy. A Miskolcon ma még unicumnak számító klubban ötletesen „adják el” a komolyabb műfajokat is: amikor a táncolókon a fáradtság jelei mutatkoznak, a vetítővásznon kisfilmek jelennek meg. A Gusztáv-sorozat, Derkovits legjobb képei, a mélytengeri kutatásokat bemutató tudományos film békésen megfér a poplisták vezető számaival. Egyetlen szépséghibája van a dolognak, hogy eddig még nem akadt követője a gárdonyi- sok sikeres klubjának .., * Fiataloknak szóló programokban bővelkedünk ezen a hét végén. Az egyetem I-es előadójában Margittay Ági és a Kaláka együttes lép fel szombat este hétkor. A Miskolcon is jól ismert és népszerű művésznő Utassy József, Csoóri Sándor, Buda Ferenc, Nagy László verseket mond. A Gárdonyiban Koncz Károly. a művelődési ház színpadának tagja tartja előadói estjét, előtte pol- beat dalokat hallanák a fiatalok. A Rónai Sándor Művelődési Központban két díszelőadást tartanak a hét végén, a Csortos Gyula színpad Raffai Sarolta nagy sikert aratott drámáját, a Diplomásokat mutatja be szombat este hatkor, az Avas Táncegyüttes pedig vasárnap este hatkor lép színpadra. A huszadik ■ születésnapját ünneplő együttes legsikeresebb táncait mutatja be. legérdekesebbnek. A tv-újság előzetese szerint a feldolgozás sok tekintetben eltér az eredeti műtől, de bízunk benne, hogy azért Heming- wayböl is maradt valami. A parádés szereposztású film — Gregory Peck, Ava Gardner és Susan Hayward játsszák a főszerepeket — vetítése után valószínűleg sokan keresik majd a könyvesboltokban az eredetit, a novellát, de az sajnos épp most hiánycikk. KELLEMES HÉT VÉGÉT KÍVÁN: PUSZTAI ÉVA Gyermekművészek A végkifejlethez közeledik a Colt és muzsika című zenés olasz tv-filmsorozat. Már az utolsó részeknél tartunk. Ha tegnap esti nézőtársam megjegyzésére gondolok (— Csak tudnám, hogy mi fog ebből „végkifejlődni”?), akkor azt mondom és azt hiszem, nem vagyok egyedül: a közelgő befejezésért hála a műsor szerkesztőinek, akik nem csinálták hosszabbra. Vadnyugat és cowboyfilm- paródiának szánták a készítők a kétségkívül csalogató című filmsorozatot. Valóban fedi is a cím a hosszúra nyúló egyes részek tartalmát. Valamennyiben van colt, amely sokszor el is sül, muzsikát is megfelelő mennyiségben találunk, még jó táncbetéteket is, de ezzel aztán kész. Bár mindnyájan 1 tudjuk, meséje is van a film- ' nek. Egy vadnyugati kisvárosban hosszan tartó kavarodást okoz, hogy a balkezes seriff nem tudja kideríteni, hogy a négytagú zenésztársaság békés, muzsikáló polgár-e, avagy közveszélyes banditák garázdálkodnak körzetében. Amíg a vizsgálat és felderítés amúgy igazi vadnyugati módra folyik, bőven van alkalom a mellékszálak bonyolítására, és természetesen lövöldözésre, muzsikára és táncra. önkéntelenül is a Halló, cowboy és a Folytassa cowboy című angol filmek jutnak az ember eszébe, mint olyan paródiák, amelyek nem voltak híjával sem a humornak, sem a tartalomnak. Ez esetben viszont a paródiának szánt mese, a semmitmondó forgatókönyv csak arra szolgál, hogy a valóban nagyon tehetséges énekeseknek és táncosoknak legyen ürügy az énekre és táncra. Gianni Ferrio és Virgilio Savona zenéje élvezetes muzsika, ha túlteszi magát a néző azon a mindig megismétlődő meglepetésen, hogy hogy lehet az adott esetben dalra fakadni. Még a végén talán sajnáljuk is, ha befejeződik a filmsorozat. Persze nem az „élményt”, hanem azt, hogy Daniele D’Anza rendező az adott feltételekkel, a színészek tehetségével, a tánccal és a zenével ennyire nem tudott mit kezdeni. M. M. Rendhagyó kiállítás: az állványokról nem akárkik raj- zai. , festményei, mozaikképei tekintenek a látogatókra. Az alkotók kivétel nélkül a legifjabb korosztályhoz tartoznak; hat és tizennyolc év közötti fiúk és lányok. A bemutatott 78 alkotást — 'mert még a legkisebbek munkája is művészi igényről árulkodik az 1967. évi országos pályázat díjnyertes képeit a Központi Múzeumi igazgatóság bocsátotta a Rónai Sándor megyei Művelődési Központ rendelkezésére. Bátor kezdeményezés volt a gyermekrajz-kiáilítás megrendezése. Annál is inkább, mert ilyen jellegű rendezvény még nem volt a megyében; sőt országosan is csak kevés helyen. A nagy érdeklődés — az első tíz nap alatt mintegy ezerötszázan, diákok és felnőttek vegyesen tekintették meg a kiállítást — rácáfolt arra a feltételezésre, hogy vidéken még erősen él az előítélet, az indokolatlan elfogultság a gyermekmunkákkal szemben. Igaz azonban az is, hogy a jövőben a vidéki iskolákban, napköri otthonokban is nagyobb kedvet kell teremteni a rajzoláshoz, a gyermekek érzelmeinek színekben történő kifejezéséhez. Ügy tűnik, hogy a megyei művelődési központ él is a lehetőséggel: a közelmúltban felhívással fordult a megye, illetve Miskolc általános iskoláinak igazgatóihoz, segítséget kértek az első önálló megyei gyermekrajz-pályá- zat megrendezéséhez. Á felhívásra a művelődésügyi intézmények mellett számos vállalat és üzem is reagált; ki több, ki kevesebb pénzösszeg felajánlásával kíván hozzájárulni a borsodi gyermekek első ilyen jellegű rendezvényének a sikeréhez. A' művelődési központ kasszájában eddig több mint 12 000 forint gyűlt össze az iskolások eredményes munkájának megjutalmazására. A pályázati felhívás, amely részletes felvilágosítást is tartalmaz, előreláthatóan a jövő év elején lát napvilágot. A kiállítással egybekötött pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére és a díjak átadására a júniusi gyermeknapon kerül majd sor, (keglovich) Nem szakbarbárok Nemegyszer hangzott már el műszaki diplomásokról, vagy a diploma megszerzésére készülőkről, hogy szakbarbárok, csak szakmájuk érdekli őket. Nos, aki — mint e sorok írója — végignézte, amikor a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem filmszakkörének tagjai levetítették, egyik előadótermükben, saját készítésű kisfilmjeiket, az örömmel mondhatja: ami ezeket a filmező diákokat illeti, ezek — nem azok. De még mennyire nem! Az a másfél óra, amelynek során több tucat szakáll és nadrágszoknya társaságában végignézhettem ezeket a filmeket, eleven bizonyítéka volt annak: ezek a tinédzseresen öltözködő fiatalok jócskán ismerősek korunk filozófiai vitáiban, szociológiai és kulturális irányzataiban. Ezenkívül otthonosak a művészi kifejezések útvesztőiben, és ha alkotásuk nagy részére nem is lehet a „kiforrott” jelzőt alkalmazni, s eszmei mondanivalójuk néha kissé túlságosan ködösen is nyilvánul meg, talán csak hobbyként való filmezésükkel, pontosan tükrözik Európa értelmiségi fiatalságának eszméit, hangulatait. Gailbraight amerikai közgazdász-szociológus konvergencia elméletének tükröződését érezhette a néző egy Keleten és Nyugaton tett utazás összevágott jeleneteiben, Chaplin Modern idők-jének híres szimbólumát, a birkanyájból Ford- szalagra állított, s emberekké alakult guzsbakötöttekről — egy emberről és lovakról készült jelenetsorból, amelyben az ember lüldoklik, a lovakéhoz hasonló, szabad mozgást gátoló, kerítések között. Szinte vörös fonálként vonult végig ezeken a filmeken a világszerte jelentkező életérzés: az ember szabadságra született és ki szeretne törni a meg- szokottság gátló béklyóiból. Ennek az érzésnek művészi kifejezési formái szinte kizárólag a legmodernebb formabontó kísérleteket tükrözték, úgy, ahogy a modern filozófiai iskolák, művészeti kifejezésformák napjainkban felszínre dobják. Akik ilyeneket alkotnak, azok legyenek bár műszaki egyetemisták, lényegükben mégis humán művészi érzékkel megáldott egyetemes kultúrlények. MÁTÉ IVÁN PÉNTEK Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma ? — Hatvaniban. — 12.30: Hektóm. — 12.35: Tánczenei koktól. — 13.20: Régi magyar dalok és táncok. — 13.45: Arcok, gépek — munkaközijén. — 14.00: Róka Móka bábszínháza. — 14.25: „Nyitrukek." — 15.09: Kongresszusi ifjúsági művészeti hét. — 18.41: Aidám Jenő: Ábel sinaiása — szimfonikus freskó. — 15.50: HJamgartótak ügyeimébe! —- 16.00: A viläggarzdasäg hírei. — 16.0Ö: Falusi délután Kiskörösem. — 11.05: Külpolitikai figyelő. —• 17.20: A közönség kérdez, a muzsika válaszol. — 17.50: Nyehraisaov versei. — 18.00: Láttuk, hajtattak... — 18.20: Az év legjobb tánczenei felvételei. H. rész. — 18.30: Tanácskozik a KlSZ-kongresszus. — 19.59: Pódium — Japán. — 22.20: Meditáció. — 22.30: A Bécsi Fiiba r-, monikUBOk hangversenye azt 1971. évi bécsi ünnepi heteken. — 0.10—0.25: Részleteik Gyöngy Pál operettjeiből. Petőfi rádió: 12.00: Híres decsi hegy atott. . . — 12.15: Szvja- tosriaiv Richter zongorázik. — 13.03: Zenekari muzsika. — I4.no: Mindenki kedvére — kettőtől hatig. — 18.10: — A szabadító tanító. — 19.00: Könnyűzene Ber- MMbőL — 19.22: Üj könyvek. — 19.25: Jó estét, gyerekek! — 19.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Kodály: Magyar népzene. III. ítész. — Kb. 20.50: Heroin. Geilért Endre írása. — Kb. 21.05: A Rádió Dalszínháza. A mosoly országa. — Kb. 23.15: Nóták. Miskolci rádió: Borsodi tükör. — üaést tartott az Eszak-magyar- onszágd Intéző Bizottság. — Dohánygyári pdiBamatképek. — Mesterekről. — Egy üzemi Kisz- szervezet életéből. — Legújabb lemezünk. — Kulturális életünkből. — A művelődési ház szak- komi élete. — Újságíró-szemmel. Élmények 1971-ÓŐ1. — A dzsessz kedvcSőmeik. — Hürdetőműsor. Televízió: 13.10: lskoiateve. Matematika. — 14.05: Földrajz. — 17-30: Hírek. — 17-75: Külföldi művészek hangversenye. — 17.55: A huszorthetedik év. — 18.25: A rajzfilmek kedvelőinek. — 18.45: A KISZ VIII. kongresszusáról jelentjük... — 19.05: Reklám- műsor. ,— 18.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vidám elefántkór. Tv-játék. — 21.20: Kicsoda — micsoda? — 22.05: Tv- híradó. Bratislavai televízió: 17.00: Hírek. — 17.05: Sebastien az emberek között. Francia filmsorozat- — 17.35: Telestart. — 18.15: Kerületeink. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.25: A Tv-híradó jegyzete. — 19.30: Együttműködés, megismerés, barátság. — 20.15: Kis hit-parádé. — 21.05: Arcképcsarnok. — 21,36: Tv-hínadó. — 21.96: Az utolsó mohikán. Cseh tnmvígjáték. Filmszínházak: Olivér I—II. (színes angol—amerikai, dupla helyér!) Rendkívüli kezdés f4 és í7. Béke. — ... És hamarosan a sötétség (színes angol, 16 é.) De. nlO, nl2. Kossuth. ... És hamarosan a sötétség. Í3, f5, f7. Kossuth. — Tájkép csata után (színes lengyel) 1® óra. Hevesy Iván Filmklub. — ördög mérnök halála (mb. színes cseh) 15 és Í7. Fáklya. — A börtönőr (cseh) n. Petőfi. — Hangyatooly (színes magyar) f5, hn7. Ságvári. — Ragyogj, ragyogj, csillagom (magyarul beszélő színes szovjet). 5 és 7. Szikra. — Furcsa pár (színes amerikai) 4 és 6. Táncsics. 1 Miskolci Nemzeti Színház (7): Macbeth (Vörösmarty bérlet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): VI. Miskolci Országos Grafikai Biennálé. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Krakkói Grafikai Biennálé. — Lábresszó (13—20 óra között): Laczó József fotókiállítása. SZOMBAT Kossuth rádió: 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.18: Lányok, asszonyok. — 8.42: Solomon (zongora) és Gregor Pjafigorszkij (gordonka) lemezeiből. — 10.05: Rádiószínház. Szálloda a gondviseléshez. — 11.03: Hétfőtől szombatig. — 11.13: Kamarazene. Petőfi rádió: 8.05: A bajader. Operettirésztetek. — 8.45: Külpolitikai figyelő.. (Ism.) — 9.00: Verbunkosok, népdalok. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.50: ..Jelképek erdején át.” Balogh László műsora. Es most egy különleges meglepetés: MINDENKINEK A Magyar Édesipar Keksz cs Ostyagyára \