Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-07 / 288. szám
Télapó tüdókórházban A Télapó nem felejtkezett meg a tüdőkórházban ápolt 60 gyerekről sem. Tegnap délután áhítatos Télapó-énekekkel várták a Csabai kapui tüdőkórház ebédlőjében óvodás- és iskoláskorúak a nagy fehér szakállút és hű társát a piros szarvú krampuszt; az intézet 23 tagú KISZ-szervezete két vállalkozó kedvű tagját. S miután kicsik és nagyobbak verssel, énekkel köszöntötték az ajándékozót, kiosztották az édességekkel teli krampuszfejjel díszített dobozokat. A KISZ-tagok készítették. A kis ápoltak meg- örvendeztetéséhez a tüdőkórház párt- és állami vezetősége anyagi támogatással járult hozzá. Az ünnepség után a gyermekosztály olyan volt, mint egy felbolydult méhkas. örültek a meglepetésnek es inkább hasonlítottak egy napközi otthonhoz... Holnap kezdődik a KISZ Fill, kongresszusa Húsz küldött ' \ Miskolcról A megye ifjúságának, s a több mint 57 ezer KISZ- fiatalnak a képviseletében 73 küldött és meghívott utazik holnap reggel a fővárosba a KISZ VIII. kongresszusára. A miskolciakat húszán képviselik e. nagy jelentőségű tanácskozáson. Lesz miről beszámolni A város fiataljai gazdag útravalóval látták el küldötteiket — lesz miről beszámolni a kongresszuson. A fiatalok több mint 80 százaléka részt vesz a szocialista brigádmozgalomban. URH-adók as É.MASZ-nál Zúzmara, jég, vegyi szennyeződés Váctól a Bodrogközig, a cseh—szovjet határtól a Jászságig terjed az ÉMÁSZ vállalat 15 600 négyzetkilométeres érdekterülete, 14 ezer ki lométeres vezeték- hosszúságban, 1700 transzformátor körzetben. Az ez évi mintegy 540 megawatt legnagyobb igénybevett teljesítmény több mint a mátrai, borsodi és a tiszapalko- nyai erőművek energiatermelése. Cél: az üzembiztossá« A téli hónapokban az ÉMÁSZ 450 ezer fogyasztója igényli a villamos energia legnagyobb részét. Ezért mutatható ki éppen december és március között áz évenként 10—12 százalékkal emelkedő áramfogyasztás. Ilyenkor azonban nemcsak a teljesítményt kell növelni, hanem a téli, zord időjárás okozta problémákat is meg kell oldani. A zavartalan és üzembiztos energiaellátásra egész évben készülnek az ÉMÁSZ-nál. Ebben az évben csak Miskolc területén 240 kilométer szabadvezeték, 40 kilométer kábel és 58 kilométer kisfeszültségű légvezeték, valamint 137 transzformátor-állomás karbantartási munkáit végezték el. Combvasta«sá«ú vezetékek A kisfogyasztóknak a szél okozta a legtöbb bosszúságot, mert a novemberi orkánszerű széllökések miatt több ezren „élvezték” a kényszerű áramszünetet, bár a hibákat szinte órák alatt kijavították. A nagyfeszültségű távvezetékek legnagyobb ellensége a zuzmarásodás és a je- gesedés, amely néha combvastagságúra is növeli a vezetékek keresztmetszetét. A néhány tonna súlytöbblet pedig ugyancsak elegendő a vezetékszaikadáshoz. Sajnos a Hemád völgyében már volt erre példa az elmúlt hónapban. A legbiztosabb, korszerű és kényelmes védekezés a vezetékek fűtése lenne, ám ez kivitelezhetetlenül drága. A zúzmara és a jég botokkal való leverése reménytelenül sziszifuszi munka. így hát a vezetékek tehermentesítésére egyedüli lehetőség az oszlopok sűrítése. Hatásos munkarégzés öltve az iparvidékek veszedelme. A szigeteléseket támadja meg, s teszi vezetővé. Aztán „kész” is a rövidzárlat. Sokszor a háromszoros túlszigetelés is kevésnek bizonyul. Ezért alkalmaznak Miskolcon és környékén egy új eljárást. A szigeteléseken, 121 kilométeres hosszúságban szilikonzsíros kezelést alkalmaznak, amellyel eredményesen védekezhetnek a vegyi szennyeződés támadása ellen. A gyors és hatásos munkavégzés és üzemzavarelhá- rítás az ÉMÁSZ-nál a dolgozók jobb szociális ellátásával párosul. A munkacsoportókat műhelykocsikkal és szerelőkocsikkal látták ed. Nemrég vásároltak 34 UAZ típusú URH rádióadóval felszerelt szerelőkocsit, amelyekből ötöt a miskolci ki- rendeltségek kaptak. (simányi) A város 319 ifjúsági brigádjában mintegy 3200 fiatal dolgozik, ugyanakkor számottevően megnőtt a felnőttek brigádjaiban dolgozó fiatalok száma is. A kongresszusra való készülődésben széles körű verseny bontakozott ki, amelyben elsősorban a nagyüzemek, a Lenin Kohászati Müvek, a DIGÉP fiataljai mutattak példát, de kitettek magukért a közép- és kisüzemek, a hivatalok és intézmények fiataljai is. Az LKM-ben például 141 ifjúsági brigádban 1150 fiatal versenyzett a maguk szabta magasabb követelmények teljesítéséért. A DIGÉP-ben „Szocialista gyárért” mozgalmat kezdeményeztek s nem is akármilyen sikerrel. A 43 ifjúsági brigád 7 ezer óra társadalmi munkával elvégezte — többek között — 540 négyzetméter zöldövezet kialakításához a gyárban az előkészületeket, lefestettek 840 méternyi díszítő rácsot és kerítést, s számtalan „aprónak” tűnő, de jelentős feladat végrehajtását vállalták és teljesítették. Készítettek egy albumot is. amelyben 400 fiatal aláírásával köszöntik a kongresszust. E dokumentumot küldöttükre bízták: nyújtsa át a tanácskozáson. Az első titkár levele A város 831 KlSZ-alap- szervezete közül bármelyiknek a jelentését is lapozzuk fel, mindegyikből a kongresszusra való lelkes készülődés sikerekben gazdag eredményeit olvashatjuk. A Járműjavítóban újítási versenyt kezdeményeztek, aminek eredménye: 50 javaslat. De a fiataloknak jelentős szerepük volt és van abban is — amit az üzem vezetősége is elismer —, hogy a szolnoki és a fővárosi járműjavítóktól átvállalt 200 teherkocsi kijavításával több mint kétmillió forint értékű munkát végeztek el. A VIMELU X-nál szabad szombatokon teljesített műszakokkal elérték: meg van a pénz egy Mályiban felépítendő víkendházra. A Belkereskedelmi Szállítási Vállalatnál munkaidőn túl négy műszakot vállaltak, hármat már teljesítettek. Ezzel elérték: csökkent a kocsik javítási ideje, anyaghiány miatt egyetlen járműnek sem kell vesztegelnie. Az Agrokonzum fiataljai pinceklubot építettek, amit december elsején birtokba is vettek. Az Építőipari Szállítási Vállalatnál több alkalommal tartottak kongresz- szusi műszakot s megígérték: Szabolcs megyében — társadalmi munkában elvégzik egy tanyai iskolában a villamosítással járó munkákat. Az ÉMÁSZ fiataljai a KISZ vezetőképző iskola bővítésénél az energiaellátással kapcsolatos feladatoknak tettek eleget. Ezért a KISZ megyei bizottságának első titkára levéfoen mondott köszönetét. Végé-hossza nem volna a felsorolásnak, a nagyszerű eredmények összegezésének, amelyek arról tanúskodnak: a megye és a város fiataljai méltóan köszöntik a KISZ holnap kezdődő VIII. kongresszusát (tóth) REFLEKTOR Ma Budapesten koszorúzá- si ünnepséget rendeznek a sajtó napja alkalmából * Balatonalmádiban megkezdődik a Fejér megyei tsz-elnö- kök továbbképzése ★ Debrecenben a Déri Múzeumban a tudományos dolgozók békekonferencián vesznek részt. ★ Miskolcon megkezdőtök az „ifjúsági pódium” háromnapos rendezvénysorozata az ifjúsági házban + Nyíregyházán vietnami szolidaritási gyűlés lesz * Salgótarjánban a Nógrád megyei állatorvosok tanácskoznak. Dr. Csanádi György miniszter, valamint a KPM vezeti képviselői és a helyi párt- és állami szervek vezetőinek tegnapi tanácskozásán Borsod megye negyedik ötéves tervének legjelentősebb postai beruházásaként említették a még készülőben levő Kilián-lakótelepi postahivatalt és telefonközpontot. Az 1973 elején belépő létesítmény — a Győri kapu és Diósgyőr környékén — több mint 6000 új telefonelőfizetö bekapcsolását teszi lehetővé a városi távbeszélő hálózatba. (Farkas Ida felvétele) A szállítás és az úthálózat fejlesztése Idények és lehetőségek (Folytatás az 1. oldalról) A forgalomszervezes és a hozzá kapcsolódó fejlesztések, beruházások programját — országos szinten — át kell dolgozni. A várható módosítások elsősorban a tervezett új beruházások egy részét érintik majd. Ezek közül Borsodban a közutak fejlesztése a „legérzékenyebb” terület, hiszen a megye közúti hálózatának jelenlegi helyzete jogos igényeket támaszt. Ezért a tanácskozáson felvetődött az is, hogy a megye útépítési feladatainak maradéktalan teljesítése érdekében esetleg más megyék rovására nyújt segítséget a KPM. Az igények és lehetőségek szükséges összehangolása miatt a kormány a közlekedés- és postaügyi tárca IV. ötéves fejlesztési tervét csak A vegyi párával és szennyeződés, a sl karMit szól hozzá, hogy... ... a Győri kapui házak szeméttárolójában máris elszaporodtak a férgek? — Elég hamar. Hiszen azok a házak még egészen újak. — A házak újak, de a szemét öregecske. Azt panaszolják a lakók, hogy nem tartanak rendet a házmesterek és bizony a szemetet sem szállítják el mindig időben. ' — Várjon csak! Nem biztos, hogy egyszerű hanyagságról van szó. Lehet, hogy nálunk is divatba jött a szemétszociológia. — Szemét-szociológia? Hát az meg mi a csuda? — Olvastam, hogy Amerikában egy pihent agyú szociológus a háztartási szemetet vizsgálja át aprólékos gonddal, s attól függően, hogy mit talál, következtet a családok életszínvonalára stb., stb. — Nem rossz. Ha például rendszeresen briliáns nyakékeket talál a szemétben, akkor ott aligha lakik munka- nélküli cipőtisztító. — No, ne viccelődjön, ez egy komoly dolog! Megvizsgálta a szociológus például Nixon lányának a szemetét is. — Azt tudja, hol kell vizsgálódni. Miért nem ment el a Harlembe, vagy valamelyik más szegénynegyedbe? Ott vonhatna le igazán érdekes, tanulságos következtetéseket. — Ügy látom, most már kezdi érteni a szemét-szociológia lényegét. No, ez jutott az eszembe a Győri kapui panaszok kapcsán. — Azt gondolja, hogy ott is vizsgá- : lati céllal gyűjtögetik a szemetet? — Miért ne?! Annyi mindent átveszünk manapság Nyugatról... — Ezek szerint a házmestereknek van egy titkos megbízatásuk. — Valahogy úgy lehet. Kérdés csupán az, hogy ők maguk végzik a szemét vizsgálatát, vagy rendelkezésére bocsátják a dús készletet egy szakembernek. — Szerintem ők maguk is elvégezhetik. Hozzáértésük kétségbe vonható ugyan, de az semmiképpen, hogy jut erre is idejük. — Hát idejűk az van. Megtakarítanak néhány órácskát a járdatisztításnál, ugyanannyit a lépcsők lemosásánál, nem kevesebbet a lakók ügyes-bajos dolgainak az intézésénél. — így aztán nyugodtan áldozhatnak a tudomány oltárán. De vajon milyen következtetésekre jutnak? — Például: ha két hétre Hévízre utazik üdülni Kropacsek Vendel élete párja, a II. emelet 2-ből és ez alatt a Kropacsek lakás szemetében feltűnően sok tépett női harisnyatartó fordul elő, akkor két eset lehetséges... — Az egyiket azt tudom. Őe mi a másik? — Túl sok harisnyatartó hánykolódik Kropacsekéknél és a derék férj, felesége távollétében nagytakarítást csinált. — Jól elviccelődünk mi itt és' közben a Győri kapui szeméttárolókban talán már egerek és patkányok cincog- nak. Hogy a csótányokról és egyéb állatkákról ne is beszéljek. — Talán javasolni kellene az illetékes egészségügyi hatóságoknak, hogy végezzenek ők is egy-két vizsgálatot. — Szociológiai vizsgálatot? — Nevezze, ahogy akarja. De az biztos, hogy az egerek, patkányok, csótányok számából messzemenő következtetéseket vonhatnának le a házmester munkájáról. — Szigorúan tudományos alapon. — Szigorúan tudományos alapon. BÉKÉS DEZSŐ 3 éves időszakra hagyta jóvá. Az öt év feladatai között mindenekelőtt a kiemelt, központi és célcsoportos be- • ruházások teljesítését tartják fontosnak. Ezek alakulásától függ, hogy a viszonylag kisebb munkák közül évenként mire és mennyi pénzt adhat a minisztérium. A helyi fejlesztési terveket ennek megfelelően. évenként módosítják. * Az építőipari árak szüntelen emelkedése és az előre nem tervezhető fagykárok éppen a közúti fejlesztés területén teremtik meg a bizonytalanságot. Jelenleg is ez a tárca legsúlyosabb gondja, s bár konkrét ígéreteket a minisztérium ebben a témakörben nem tud tenni, a borsodi igényeket az elsők között tartják számon. A közúti fejlesztés kérdései körül a tegnapi megbeszélésen kialakult vita is jelzi, hogy a minisztérium és a helyi tanácsok vezetői felelősséget éreznek a megye és Miskolc jövőjéért, s igyekeznek a legmesszebbmenőkig szem előtt tartani á lakosság, a dolgozók érdekeit. A tanácskozáson a miniszter elvtárs is hangsúlyozta, hogy gondjaik között a főváros és Pest megye után Miskolc és Borsod áll a legexponáltabb helyen. Kéréseinket jogosnak tartják, de elismerik, hogy megfelelő távlati koncepciók hiányá- 1 ban nem lehet körültekintő, jó terveket készíteni. Az ágazat sajátos helyzete ezért megköveteli az információk rendszeres és kölcsönös cseréjét a megye, a város és a minisztérium között. Ebben a tekintetben a tegnapi tanácskozás is előrelépést jelentett. A tárgyalás után dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter ellátogatott a megyei pártbizottságra, ahol a vendéget dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára fogadta. A délután folva- mán pedig a miniszter részt vett a megyei szállítási bizottság ülésén. * Ma, látogatásának második napján Csanádi elvtárs felkereste a MÁV miskolci Igazgatóságát, ahol a KPM- tárca helyi vállalatainak vezetőivel folytatott megbeszéléseket. A nap folyamán a miniszter megtekinti a Miskolci Közlekedési Vállalat komplex telepének építési raumkáit is. L. P.