Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-30 / 307. szám

belföld FŐVÁROSI FÉNYEK. A jövő évben 300 új fényreklá­mot szerelnek fel a főváros­ban. A rendelkezésre álló mintegy 20—25 millió forint legnagyobb hányadát a met­róvonalat érintő főbb útvo­nalak szépítésere használják lel. AUTÓSOK SZILVESZTE­RE. A Magyar Autóklub is felkészült a szilveszterre ha­zánkba érkező autós turisták fogadására. A klub székházá­ban „tartalék angyalok”, az­az tartalék elsősegélynyújtó gépkocsik is készenlétben áll­nak. MEZESKALÁCS-EXPORT. Teljesítette éves tervét az Országos Méhészeti Szövetke­zet békési mézeskalács- és cukorüzeme. Hazai és kül­földi megrendelésre több mint 200 ezer kiló mézespu- szedlit, mézzel édesiteü gyógycukorkát és más édes­séget gyártott. Egyedül angol megrendelésre 100 ezer küó édességet szállítottak. VÉDETTÉ NYILVÁNÍ­TOTTÁK. Védetté nyilvání­tották a Tapolca közelében levő egyikori külfejtési! ba­uxitbányát. A helyenként 20—25 méter mélységű „ba- uxi ütemese” jól szemlélteti a bauxit előfordulási helyei­nek jellegzetességeit. SZÁZÖTVENMILLIÓ — GEP- IARMÜKAROKRV Az Állami Biztosító statisztikája szerint ra&kaem 25 százalékkal növeke­dett az idén a biztosított gépjár­müvek száma. A kötelező fele­lősségbiztosítás alapján az előző évinél jóval nagyobb összeget, összesen 150 millió forintot fizet­tek ki kártérítés címén. SZÉP KÖNYVEK. A Mű­vészeti Alap Kiadóvállalat könyvei, képeslapjai és dísz- naptárai nemcsak hazai, ha­nem külföldi elismerést is aratnak. Az idei brémai vi- lagjdóltrta&on például 17 di­jat nyertek a művészi kivi­tek! magyar naptárak. ÜJ MAGYAR HAJÓ,. Si­keres próbaút után szerdán ünnepélyesen átadták a leg­újabb tengeri kikötői vonta­tóhajót a Magyar Hajó- és Darugyár budai gyáregységé­ben. E hajó damaszkuszi »megrendelésre készült. EZÜSTPÉNZT TALÁLT. Árokásás közbon a mai fo­rinthoz hasonló nagyságú, három milliméter vastagsá­gú, majdnem 10 gramm sú­lyú ezüstpénzt talált Majo­ros Géza gépkocsivezető Ti- szaibezdében. A szakemberek megállapítása szerint a ritka érme kelta eredetű. NEMZETKÖZI BALOK. Az idén húsz budapesti szál­lodában rendez szilveszteri mulatságot az IBUSZ, ame­lyekre eddig az NDK-ból, Lengyelországból, Olaszor­szágiból, Franciaországból, Ausztriából, Svájcból és Ju­goszláviából jelentkeztek tú- ristacsoportok. Budapesten az idén több mint 10 ezer külföldi tölti a szilvesztert. KARTE-MAXIMUMOK. A Képzőművészeti Kiadó Vál­lalat foglalkozik a gyűjtő körökben legmagasabb érté­keket képviselő úgynevezett karte-maximumok megjelen­tetésével. A művészi repro­dukciókat ábrázoló képes­lapra ugyanannak a témá­nak a bélyegkompozícióját ragasztják majd és alkalmi postabélyegzővel látják el. Az EMKE-száflóban Tegnap ünnepélyesen adták át rendeltetésének a főváros legújabb szállodáját, az Em- két. A nyolcemeletes szállo­dában 80 fürdőszobás, két­ágyas szoba áll a vendégek rendelkezésére. Az új szálló szobáit már elővételben le­foglalták szilveszterre fran­cia, olasz és nyugatnémet vendégek. Bányaművelési rekord A bányaművelés kiemelke­dő rekordját jegyezték fel az idén a visontai bányászok. A Thorez bányaüzem tegnap reggelre teljesítette ez évi, úgynevezett meddőletakari- tási tervét. A szénmezőről az idén összesen II millió köb­méter földet szállítottak el. Ilyen mennyiségű földmunka éves szinten példátlan a ma­gyar bányászatban. Biztonságosabb áramszolgáítatás Az áramszolgáltatás bizton­ságossá tétele céljából Deb­recen—N y í r egyháza—K is- várda—Záhony—Mátészalka —Nyírbátor—Debrecen kör­vonalon 120 ezer kilovoltos villamos vezetéket építenek. Ezzel a megoldással — bár­melyik ág meghibásodása esetén — állandósul az áram­szolgáltatás, mert ellenkező irányból is kaphat energiát a vezeték. Az első 24 kilo­méteres szakasz Mátészalka és Nyírbátor között megépült. A teljes körvezetéket 1973- ban adják át. Üdítő séta Az Egri Dohánygyár teljesítette tervét A fennállásának 75 éves jubileumát ünneplő Egri Do­hánygyár tegnap teljesítet­te * 1971. évi tervét. Filteres cigarettából az idén 6' mil- liárdot gyártottak, ezáltal a legnagyobb éves teljesítmé­nyét érte el a korszerűsített üzem. A dohányipar dolgo­zói az év végéig még 30 mil­lió filteres cigarettát készí­tenek terven felül. Patakié zuhant a gépkocsi Nem az útviszonyokinak megfelelően választotta meg járműve sebességét Bölcskei András, 38 éves Rákóczi-bó­Mai kommentárunk: Népi ellenőrök számvetése A népi ellenőrzés országos tevékenységéről nyilatkozott dr. Dtab- rónaki Gyula államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke. Kiemelte: a népi ellenőrzés tulajdonképpen azt jelenti, hogy a dolgozók ellenőrzik a javak termelését és elosztását. Ily módon segítik a kormányhatározatok helyes végrehajtását, az állami fe­gyelem megszilárdítását, s fellépnek a bürokrácia, korrupció, s ál­talában a köztulajdont károsító mindenféle bűncselekmény ellen. Szólt arról is a KNEB elnöke, hogy az idén személyi összetételében is megújult a népi ellenőrzés. Ennek a megújulásnak tanúi lehetünk itt, Miskolcon is, hiszen az év derekán megalakult a járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság is a megyei mellett. Mindössze féléves múltra tekint vissza a tes­tület, és mégis szép eredményekről adhat számot az év végén. Hat átfogó jellegű, úgynevezett témavizsgálatot végeztek a járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság aktivistái. Foglalkoztak egyebek között a gépipari vállalatok kooperációjával, a helyi üzemek létszámgazdál­kodásával — ezen belül a munkásvándorlás okaival —, és végül, de nem utolsósorban az élelmiszerellátással. Hat hónap alatt száz magán- és közérdekű bejelentés érkezett a bizottsághoz. A lakosok leggyakrabban a MIK tevékenységére, s általában a szolgáltatóipar munkájára panaszkodtak, de igen so­kan kértek vizsgálatot, intézkedést vagy csak jó tanácsot lakás­ügyben is. Mire a legbüszkébbek a járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság vezetői, aktivistái? Arra, hogy a vizsgált vállalatok túlnyomó több­sége egyetértett a megállapításokkal, köszönettel fogadta azokat és — ami a legfontosabb — intézkedett is a hibák megszüntetése ér­dekében. Jó példa erre a XVI. sz. Autójavító Vállalat, ahol bizony elég súlyos hiányosságokat állapítottak meg — főleg a hejőcsabai részlegben — a népi ellenőrök. A vezetőség azóta hatékony Intéz­kedéseket tett annak érdekében, hogy javuljon a munka minő­sége, helyreálljon a vállalat jó híre, s bizalommal forduljanak hoz­zájuk ismét a gépkocsitulajdonosok. Az idei munkát számba véve azonban már a jövő évi feladatokra gondolnak a népi ellenőrök. Az országos teendőket körvonalazva, dr. Dabrónaki Gyula megemlítette: megvizsgálják, hogyan intézik a különböző hivatalokban az állampolgárok ügyeit. Ezzel együtt arra is választ keresnek, hogy a jogosan panaszt tevők megkap­ják-e a kellő jogvédelmet. Ez azért fontos téma, mert a közösség, a társadalom érdekében szót emelő polgárok védelme — és ezáltal mások serkentése a kritikára — elengedhetetlen követelménye a közéleti demokratizmusnak. (BÉKÉS) nyateiepi lakos, a Nógrád megyei Temetkezési Vállalat gépkocsivezetője, amikor a vállalat személyautójával Sal­gótarjánból Mátraszele felé haladt. A jármű kerekei a sí­kos úttesten megcsúsztak, a kocsi az út ellenkező olda­lára sodródva az útkorlát oszlopának ütközött, majd a csaknem három méter mély patakmederbe zuhant. A gép­kocsi utasát, Takács András 52 éves népművelési főelő­adót csigolyatöréssel és térd- zúzódásukkal szállították a salgótarjáni Maűzsar József Kórházba. Eladta a munkaruhát Hajdú Sándor budapesti lakost, amikor a Fémmunkás Vállalat­nál alkalmazták, ellátták mun­karuhával: vattaöltönnyel, ba­kanccsal, gumicsizmával és eső­köpennyel. Ezeket csakhamar el­adta, sőt egyes holmikat még a vételezés napján értékesített. Ha­sonlóképpen pénzzé tette azt a menetfúrógépet is, amelyet a munka elvégzéséhez kapott. Ezenkívül az egyik vállalati dol­gozótól elvett egy villanyfűrógé- pet, majd azt is eladta. A Köz- pc.iti Kerületi Bíróság Hajdú Sándort — figyelembe véve, hogy korábban többször megbüntették — kétévi szabadságvesztésre ítél­te és kötelezte az okozott kár megtérítésére. Élelmiszer­export Jövőre a külkereskedelem minden eddiginél több me­zőgazdasági terméket szállít feldolgozott állapotban — te­hát előnyösebb értékesítési feltételek mellett — külföld­re. A növényi eredetű termé­kek kivitele dinamikusabban nő. mint az állati eredetű- eké. Fizetés nélkül távozott Börtönből - börtönbe Sehuksz Oszkár foglalkozás nélküli budapesti lakos mindösz- sze tíz napja szabadult legutób­bi börtönbüntetéséből, amikor is­mét megszegte a törvényt. Al­másfüzitőn kapott állást, de nyomban meglopta a munkás- szálláson szobatársait. Budapest­re szökött, a négyezer forint ér­tékű lopott ingóságot hamarosan felélte. Miután munkát nem vál­lalt, újra hasonló módon szerzett pénzt. Többször is felkereste ré­gi ismerőseit a Csepeli Fémmű­veknél, s ott a munkásszállóból és a gyár öltözőjéből vitt el na­gyobb értékű tárgyakat. Mód­szerei közé tartozott az is, hogy a szállodákból és az éttermekből fizetés nélkül távozott. Őrizetbe vételéig csavargott, munkát nem vállalt. Az esztergomi megyei bíróság a büntetett előéletű 26 éves Sehuksz Oszkárt halmazati bün­tetésként a többi között vissza­esőként elkövetett lopás, társa­dalmi tulajdon elleni bűntett, csalás és veszélyes munkakérü- lés miatt kétévi és nyolchónapi szabadságvesztésre ítélte. A köz­ügyektől három évre eltiltották. Az ítélet jogerős. Általános iskolások tanulmányi versenye Ma kezdődik a Fazekas utcai, 6. sz. Általános Isko­lában — immár hagyomá­nyosan — a tantárgyi mun­kaközösségek által évenként megrendezett tanulmányi verseny. A versenyben ön­kéntesen részt vevő tanuló­kat tanulmányi eredményük­nek megfelelően értékelik, tehát egymástól függetlenül mérik össze tudásukat a 2-es, 3-as, 4-es és 5-ös rendű ta­nulók. A jutalmak kiosztására áp­rilis 4-én kerül sor. OEU HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579. — Titkárság: 18-223. — Bel- és város­politikai rovat: 18-221. — Művelődési rovat: 18-226. — Sportrovat: 18-222. — Levelezés: 18-227. — Postafiók 39. — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — B’elelős kiadó: WIRTH LAJOS. — Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Lj Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-218 — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN külföld NEW YORK. Tegnap több diplomata felkereste hivata­lában U Thant főtitkárt és elbúcsúzott a nyugalomba vonuló ENSZ-funkcionárius- tól. U Thant, akinek mandá­tuma holnap jár le, ma to­vábbi delegátusokat fogad és ugyancsak ma búcsúztatják el közvetlen munkatársai, akik kikísérik kocsijáig. Szertartásos hivatalátadásra valószínűleg nem kerül sor; Waldheim, az új ENSZ-főtit- kár hétfőn veszi át hivatalát, amikor visszatér szabadságá­ról. PÁRIZS. Debré francia hadügyi államminiszter meg­erősítette nyilatkozatában Franciaország katonapoliti­kájának azt a sarkalatos té­telét, amely szerint az ország nem vesz részt a NATO in­tegrált katonai szervezeté­ben. Hangsúlyozta: Francia- ország a jövőben sem vesz részt ilyen szervezetekben —, majd hozzáfűzte, hogy Fran­ciaország érdekei nem min­dig azonosak az USA érde­keivel. LONDON. Angliából tízna­pos hivatalos látogatásra az USA-ba érkezett Rippon, Nagy-Britannia képviselője a közös piaci tárgyalásokon. SAN FRANCISCO. A volt vietnami frontharcosok hábo­rúellenes szervezetének tizen­nyolc tagja több mint két órán át megszállta a dél-vi­etnami bábrezsim San Fran­cisco-! konzulátusát, tiltako­zásul a VDK amerikai bom­bázása ellen. A rendőrség nagy apparátussal közbelé­pett, hogy letartóztassa a ti­zennyolc tüntetőt. NEW YORK. A BT foglal­kozott a Nagy-Britannia és a Smith-rezsim között létrejött megállapodások következté­ben kialakult rhodesiai hely­zettel. Malik szovjet delegá­tus tiltakozott ami tt, hogy Anglia nem hajlandó végre­hajtani a BT határozatát, amelyben meghívják az ülés­re Nkomot és Sitholét, a Zimbabwe nép két Rhodesiá­ban bebörtönzött vezetőjét. A BT úgy határozott, hogy ma (magyar idő szerint 21 óra­kor) folytatja a vitát. CHICAGO. Ellopták az USÁ-ban egy 61 esztendős asszony pénztárcáját. Az er­szényről csak később derült ki milyen értékes: egy 52 000 dollárral kihúzott sorsjegy lapult benne. A károsult asszonynak azonban szeren­cséje van, mert a sorsjegy - árusnál megmaradt a vásár­lási bizonylat, így a nyert pénzhez hozzájuthat. SOUTHAMPTON. Gazda­sági szakértők szerint az el­múlt hónapok dollárválsága olyan jelentősen csökkentet­te a világkereskedelmet, hogy a most nyilvánosságra ho­zott statisztikai adatok sze­rint az elmúlt héten a tőkés világ országainak 533 hajó­ja vesztegélt. BECS. Ausztria a most vé­get érő esztendőben is első helyen áll világviszonylat­ban sertéshús-fogyasztás te­kintetében. Az ország lakúi fejenként majdnem három kilóval többet fogyasztottak, mint 1970-ben. CALCUTTA. Az Indian Airlaines bejelentette, hogy naponta repülőjáratot szán­dékozik közlekedtetni Cal­cutta és Dacca között. WASHINGTON. Az USA legnagyobb jelenlegi belső problémájának nevezte a munkanélküliséget William Proxmire szenátor, a kong­resszus gazdasági bizottságá­nak elnöke. Hivatalos sta­tisztikai adatok szerint je­lenleg mintegy 5 millió ame­rikai van munka nélkül.

Next

/
Thumbnails
Contents