Déli Hírlap, 1971. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1971-11-29 / 281. szám
jfc Ma délelőtt 9 órakor, a Széchenyi utcai színes bútort árusító üzletben játékkiállítás és vásár nyílt. A Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat új üzlete december 24-ig áll a vásárlók rendelkezésére. Jegesek a bükki utak Szakadékba zuhant a gépkocsi Tegnap délután a Mályinka—Ómassa közötti úton, a Szárazvölgy fölött halálos végű közlekedési baleset történt. A BÁÉV GAZ gépkocsija — amelyet Sepsi Imre vezetett — a csúszós, jeges úton gyorsabban ment a megengedettnél, egy jobbra ívelő kanyar előtt átcsúszott az úttest bal oldalára, áttörte a korlátot és a mélybe zuhant. Az eredeti út mellett ezen a szakaszon négyméteres függőleges sziklafal, majd egy, több mint 60 méter hosszú, 60 fok meredek lejtő van. A gépkocsi nekiütődve a falnak, többször megfordult és a lejtő aljáig gurult, ahol újra a tetejére állt. Utasai 40 méter után kizuhantak a kocsiból. A baleset következtében Sepsi Imre szörnyethalt, hárman súlyosan megsérültek, a negyedik utas épségben megúszta a súlyos balesetet. * * * tunk. Az erdőgazdaság létbelföld LENINGRÁDI GRAFIKUSOK SZEKSZÁRDON. A szekszárdi Babits Mihály megyei Művelődési Központban vasárnap ünnepélyesen megnyitották a leningrádi grafikusművészek kiállítását. A megnyitón leningrádi képzőművészek és írók is részt vettek. A tárlaton a leningrádi grafikusművészek a hős város történelmi múltját és mai életét tükröző 73 alkotását mutatják be. ÜJ HÜSFELDOLGOZO. A ba- konyszentlászlóí áfész, valamint a veszprémvarsányi és a romándi termelőszövetkezetek összefogásával megoldják az északi Bakony húsz községének folyamatos hús, töltelékáru és tej ellátását. Az összefogás eredményeként a veszprémvarsányi termelőszövetkezet búsfeldolgozó üzemet létesít a Lázi községben felépült sertéskombinát közelében. DOHÁNY ÉS CUKOR. A dohányipari vállalatok elégedettek a felvásárolt száraz dohány minőségével. A termelőknek mázsánként átlagosan 400 forint minőségi felárat fizetnek. Kevesebb az átvételi vita a dohányfelvá- sárlás és a cukorgyártás terén is. Utóbbinál a termés- eredmény ugyan alatta marad az elmúlt évinek, a cukorfok azonban a tavalyinál 14,5-nél kedvezőbb, éteri a 15,7-et. MUNKÁSOK A KÉPERNYŐN. „Munkásokkal falun”, illetve „Parasztokkal ipari üzemben” címmel 30— 30 perces tv-film készül arról mit tudnak, hogyan vélekednek egymásról a két osztály képviselői. A két riport feladata: a munka- és életkörülmények reális bemutatása, GÉPPEL ERJESZTIK A BORT. Vőrösborerjesztő berendezést készítettek a Mosonmagyaróvári Mezőgazda- sági Gépgyár szombathelyi gyárában. Köztudott, hogy a vörösbor értékét nemcsak aaimata, de színe is adja. Hagyományos módon eddig 5—7 nap kellett ahhoz, hogy kioldódjon a szőlő héjában levő festékanyag. Az új berendezéssel ehhez 24 óra elegendő. AZ ÉPÍTŐ ANYAGTERMELÉS. Az építőanyagipari üzemek termelése az év első tíz hónapjában alig 4 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év azonos időszakában. Kedvező viszont, hogy legalább falazóanyagból az átlagot meghaladó mértékben, 6,7 százalékkal növelték a termelést. GAZDAGODIK A VADÁLLOMÁNY. Zala megye nagykiterjedésű erdei jó feltételeket teremtenek az apró és nagyvadak tenyésztéséhez (a megye rezervátumaiban, szinte minden esztendőben puskavégre kerül egy- egy kapitális vad. A tervszerű vadgazdálkodás eredményeként most újabb állatfajjal, dámszarvassal, gyarapszik a zalai erdők vadállománya. SEPRŐGÉPEKET, HÓEKÉKET IMPORTÁLNAK. A behavazott utak felszabadításában, megtisztításában jeűentős szerep jut a különböző speciális gépjárműveknek. Az elmúlt évben 80 millió forint, az idén 90 millió forint értékben importáltunk ilyen gépjárműveket. Egyebek között a Szovjetunióból seprő és loesológépeket, Csehszlovákiából olyan lo- csollókocsiikat hoztak be, amelyekre szükség esetén hóeke szerelhető. TOTÓNYEREMÉNYEK. A 48. játékhéten a 13 plusz 1 találatos szelvényekre 272 323 forintot fizetnek. A 13 találatos totószelvények 156 441 forintot, a 12 találatosak 5888 forintot, a 11 találatosak 345 forintot, a 10 találatosak pedig 70 forintot érnek. Olvadás, síkosság Jelentés az utakról A hét végi kellemes kirándulóidő után ma hajnalra ismét megeredtek az ég csatornái; előbb eső, majd reggelre havas eső, később pedig hó hullott a városra. Az időjárás ennek ellenére nem mondható téliesnek, a hőmérséklet hajnalban sem csökkent a fagypont alá. A folyamatos olvadás síkossá teszi az utakat, nehezíti a közlekedést. A KPM útügyeletétől kapott információ szerint a megyében járhatatlan út nincs. Jelenleg három hóeke dolgozik Mezőcsát környékén, szélesítik az utakat. Emellett ma hajnalban mintegy 30 sószóró-gépkocsi vonult ki, hogy javítsa a főközlekedési utakon uralkodó síkosságot. A köztisztasági vállalat ügyeletének a kora hajnali órákban jelentettek síkosságot a Lillafüred, illetve Miskolc-Tapolca felé vezető utakról. Ennek megszüntetésére három szórókocsival vonultak ki. Emellett a vállalat 100 dolgozója, valamint 50 alkalmi hómunkás tisztítja a város utcáit, tereit. Ma hajnalban a városi közlekedési vállalat valamennyi járműve forgalomba állt, s bár a csúszós út miatt lassan, de minden vonalon van közlekedés. Az MKV forgalmi osztályán arról tájékoztattak bennünket, hogy hajnali öt órakor a felsőzsolcai elágazás után egy MÁVAUT- autóbusz a síkos úttesten megcsúszott, keresztbe fordult, s teljesen elzárta a közlekedést mindkét irányban. Emiatt négy városi autóbusz megrekedt, a többi pedig kerülő úton, a szikszói elágazáson keresztül közlekedett A hat órára elhárított akadály miatt 10 forduló kimaradt, s számos Felsőzsolca felől érkező dolgozó késve ért a munkahelyére. /4 rr rr gt rr Gyuruju a vadaké Egy évvel ezelőtt néptele- nedett el a zselici dombok között fekvő Gyűrűfű. 1970. november 28-án költözött el a faluból az utolsó család. A hegyek közé zárt, országúitól és vasúttól távol eső település az első olyan község Magyarországon, amely —lakóinak elvándorlása folytán — elnéptelenedett. S ezzel megszűnt, mint közigazgatási egység és a közelben fekvő Ibafa község külterülete lett. A lakóházak és a gazdasági épületek egy részét a tulajdonosok lebontottták, s a használható anyagot elszállították, a többi ház pedig romladozik, omladozik. A hóborította falucskát birtokukba vették a vadonélő állatok, amelyek menedéket találtak Gyűrűfű maradványai köaö<tt. Sepsi Imre életével fizetett gondatlanságáért, a figyelmetlenségért, amely ellen nap mint nap szót emelünk. Ezúttal mégsem az óvatosságrólilletve ■a. gondatlanságról szólnánk, hanem a Bükk útjainak állapotáról. Az az út például, ahol a halálos baleset történt, egy héttel a havazás után is csak egy nyomon járható, síkossá ga jégpályáéhoz hasonló. Hívják-várják a síelőket, turistákat :—.köztük az autósokat is a Bükk turista- házai, de például csak a bánkúti úton. tegnap négy elakadt gépkocsival találkozA városi tanács végrehajtó bizottságának ma délelőtti ülésén odaítélték az építészeti nivódíjakat. „Miskolc város Építészeti Nívódíjával” 1971-ben a következő alkotásokat tüntették ki: sportcsarnok, tavifürdő. Centrum Áruház. Az alkotásokat ösz- szesen 51 ezer forinttal jutalmazták. A sportcsarnok alkotógárdája: Horváth István építész- mérnök., Szabó József építészmérnök, Thury László technikus, illetve Andrási Károly főópítésveziető. Munkájukat 25 ezer forint nívó- díjjal jutalmazták. A tavirastetoi útja — amelynek használatáért egyébként még fizetni is kell — helyenként életveszélyes gödrökkel teszi próbára az autósokat, a busszal érkező kirándulókat. A gondatlanság elleni küzdelem önmagában nem sokat ér, ha a legóvatosabb vezető is a szerencsére, a véletlenre bízza magát és utasait, amikor az erdei utakra hajt. Nem tudjuk, melyik intézményhez tartoznak ezek az utak, mindenesetre a lehetőségekhez mérten javítani kellene szép hegységünk útjait. (pusztai) si munkájáért 13 ezer- forintot megosztva Zsuffa András tervezőmérnök és Nehoda Elemér építésvezető kapott. A Centrum Áruház tervezéséért és kivitelezéséért 13 ezer forint jutalomban részesült: Horváth István építészmérnök, Szabó József építészmérnök, Thury László technikus és Dudás Bertalan építésvezető. A végrehajtó bizottság írásbeli dicséretben részesítette a 40. számú általános iskola, a III. kerületi Mohás utca 20. szám alatti lakóház, valamint a Hoffman Ottó utcai szökőkút tervezőit és kivitelezőit. külföld NEW YORK. Riad egyiptomi miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter a Time című amerikai lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: Egyiptom soha sem adja fel a közel-keleti válság diplomáciai megoldásának lehetőségeit, amíg őszinte békejavaslatról van szó. Kijelentette, hogy Kína közölte Egyiptommal: teljes támogatásban részesíti az EAK-ot az izraeli agresszióval szemben. Ha a békéhez vezető minden út lezárul, akkor az egyiptomi hadsereg megfelelő időben teljesíti kötelességét — mondotta Riad. DÜSSELDORF. Véget ért a Német Kommunista Párt kongresszusa. A párt elnökévé ismét Kurt Bachmannt választották meg. Helyettese Herbert Mies lett. SAN CLEMENTE. Iiivata- losan közölték, hogy előbbre hozták az eredetileg jövő év tavaszra tervezett Nixon— Trudeau találkozót. A kanadai miniszterelnök találkozójának időpontját az USA elnökével később jelentik be. KAIRO. A Jordániái miniszterelnök elfogott három gyilkosán kívül még egy Palesztinái fiatalembert tartóztattak le Kairóban. Nála ugyanolyan tizennégy lövetű pisztolyt találtak, mint a gyilkosnál. Mind a négyen ugyanannak az illegális szervezetnek a tagjai és azt is elismerték, hogy a miniszterelnök szállodájának közelében elrejtettek egy bombát. Ezt a rendőrség meg is találta. A gyilkosságot eredetileg tegnap reggel az Arab Védelmi Tanács ülése előtt akarták végrehajtani, de késve érkeztek a helyszínre. LIMA. A perui kormány rendeletét adott ki, amelynek értelmében a magánbankok tulajdonainak 80 százalékát államosítja. A rendelet azt is kilátásba helyezi, hogy a jövőben létrehozandó bankok teljes egészében az állam tulajdonát képezik. LONDON. A nukleáris fegyverek eltiltásával és a leszerelés problémájával foglalkozó állandó bizottság konferenciát tart Londonban. A Szovjetunió, az USA, Anglia, Svédország, az NDK, Jugoszlávia és több más ország képviselteti magát. A konferencia elnöke Philip Noel- Baker, az ismert Nobel-béke- díjas angol politikus. VARSÓ. Az európai szocialista országok operaházi vezetői értekezletet tartanak Varsóban. A mai opera problémáiról folytatott megbeszélésen a Budapesti Operaházat Fejér Pál főtitkár ésMi- kó András főrendező képviseli. ALGÍR. George McGovern, amerikai demokratapárti szenátor, az amerikaiak vietnami háborús bűneit tárgyaló algíri nemzetközi jogászértekezleten kijelentette: dél-vi- etnami látogatásakor meggyő- dött róla, hogy általános az elégedetlenség Thieu rendszerével szemben. JERUZSÁLEM. Abba Eban izraeli külügyminiszter Londonba utazott, hogy a brit kormány vezetőivel a közel- keleti válság legújabb fejleményeiről és a Közös Piaccal összefüggő kérdésekről tárgyaljon. ANSBACH. Kilépett az NDP-ből, a nyugatnémet újfasiszta pártból Gundolf Dehner, a párt volt parlamenti képviselője. Elhatározását azzal indokolta, hogy a pártnak többé nincs jövője, és tevékenysége károsítja az NSZK nemzeti érdekeit. IC. J. Mai kommentárunk: Mindéa ötödik Az Állami Kereskedelmi Felügyelőség ellenőrei így summázták a vendéglátóiparban végzett ellenőrzések tapasztalatait vasárnap este a tévében: minden ötödik mintát kifogásolnunk kellett. A riasztó adatot hallva, bizonyára sokan voltunk, akik igy kalkuláltunk a képernyő előtt: ha minden ötödik mintánál kiderül a turpisság, akkor nyilvánvalóan még sokkal rosszabb az arány a valóságban. Ez önmagában is felbáborító, hiszen — mint a riportból kiderült — nem kis összegekről van szó. Abban az italboltban például, ahol négy féldeci fejében csak 1,75 deciliter pálinkát szolgáltak fel az ellenőröknek, bárom forintot próbált keresni az italmérö. Száz féldecinél ez már 75 forint, és ebben az italboltban nemcsak pálinkát mérnek. Mint ahogy azokban a presszókban, ahol az előírt 6 gramm helyett csak 4,2, illetve 3,8 gramm kávét főztek bele egy duplába, bizonyára hasonlóan ravaszkodnak más áruk felszolgálásánál is. Felháborodásunkat azonban még tovább növelte a fülön csípett csalók és főnökeik magatartása. Az ország közvéleménye előtt sem átallották sértődötten visszautasítani a kritikát, annyi fáradságot sem vettek maguknak, hogy legalább Imitálják a szégyenkezést. Vállát vonogatta az az italmérő, akit néhány hónapon belül másodszor kaptak csaláson, főnöke pedig hidegvérrel kijelentette, hogy ő semmiről sem tehet. Fogalma sincs — mondta — hogyan került a viz az italba. Nem volt megnyugtató az sem, ahogy az érintett vállalatok vezetői nyilatkoztak. Mondandójuk lényege körülbelül az volt, hogy minden dolgozó mellé nem állíthatnak cUenőrt, ők büntetnek, bírságolnak is, de hát ugye kevés a munkaerő stb., stb. Miért nincs visszatartó ereje a szabálysértési eljárásoknak, pénzbírságoknak? Azért, mert mint az Állami Kereskedelmi Felügyelőségen elmondták, 400 forintról 600 forintra nőtt ugyan az utóbbi időben a bírságok összege, ezt a 600 forintot is játszva fizeti ki az, aki naponta százakat keres a fogyasztók megkárosításával. Ha pedig elbocsátják a többszörös csalókat, akkor elhelyezkednek egy más vendéglátóipari vállalatnál. A büntetéseket nálunk nevelési célzattal szabják ki. Ügy tűnik azonban hogy egyesek számára nem elég az ilyen figyelmeztetés. Az ügyeskedők, csalók megfékezését csak akkor remélhetjük, ha a bírságok összegét tovább növelik, s a csalást elkövetőn kivül közvetlen feletteseit is megbüntetik. Meg kell akadályozni azt is, hogy az ilyen notórius csalók a szakmában maradjanak, és tovább rontsák a hitelét azoknak a becsületes dolgozóknak, akiket — szomorú tapasztalataik alapján — egy kalap alá vesznek velük a vendégek. (békés) fürdő tervezési és kivitelezéUELl HÍRLAP - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ - szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-ZslUDszky u. 15 - Központ: 36- 132. 16-672. S5-380, 36-579. - Titkárság: 18-223. - Bel- és várospolitika) rovat. 16-221 - Művelődési rovat: 16-226 - Sportrovat: 18-222. - Levelezés: 18-227. - Postafiók 39. - Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc Bajcsy-Zsilinszky u 15. — Felelős kiadó: W1RTH LAJOS. — Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi a 15—17. - Telefont 16-219. - Terjeszti: a Magyar Posta - Kapható a hlrlapárusoknáL - A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft. Index: 25 951. - Készült: s Borsod megyei Nyomdaipart Vállalatnál: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Lapzártakor érkezett: Építészeti nívődí/ak