Déli Hírlap, 1971. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1971-11-29 / 281. szám
Ä mi kis parabolánk O ..Ki viseli a kalapot?” — ezt a régi és fogas kérdést próbáljuk eldönteni, hölgyeim és uraim — mégpzdig a teljes egyenjogúság jegyében, elsőként Zizit, a népszerű párizsi sanzonettet idéztük meg tanúként. Ezt nyilatkozta: a színpadon általában én viselem. De itt is csak azért, mert jó az akusztikája: összegyűjti és a nézőtér felé sugározza a hanghullámokat. O Nem sokkal szolidabb méretűek azok a fejfedők sem, melyeket a képünkön látható mexikói urak viselnek. Don Pedro — többszörös családapa — ezt nyilatkozta a repülőtéren: otthon persze nem hordjuk, de turistaként ,külföldön nyugodtan megkockáztathatjuk a sombrerót. Annál is inkább, mert a feleségek nélkül utazunk. Ha mégis kifogást emelnének az asszonyok, akkor azt mondjuk majd, hogy biztonsági okokból tettük a fejünkre. Légi baleset esetén, mint ejtőernyő, jó szolgálatot tehet. © Persze, azért nem kell minden férfinak külföldre utaznia. Viselheti a kalapot egy magános hegycsúcson is. A karikatúrán látható úr egyébként így háborog: egyszer akartam nyugodtan megreggelizni... O Harmadik variációnk: minden híresztelés ellOY,A"e, hazai tájakon, teljesen sik terepen, az imádó' / oldalán is viselheti a férfi a kalapot. De csak addic j bele nem nóta feje! O Amikor ugyanis szinkronba kerül a kalap és a fej mérete, a kalap ismét átkerül — mint státuszszimbólum — a hölgyre. S ha. történetesen ilyen az a kalap, akkor elhangzik a férfiak számára nagyon ismerős mondó- ka: nincs egy rongyom, amit felvehetnék, a kalapom is kész szégyen, bezzeg, a barátnőm férje nem ilyen smucig stb, stb. (békés) Hírek - eredmények LABDARÚGÁS NB I. 14. forduló Eger—Szombatin elv .3:2. Videóin—Tatabánya 2:0. Vasas—Salgótarján. 0:1. Csepel—Pécs 0:1. MTK—Ferencváros 2:2. Komló— Egyetértés 2:2, DVTK—Új pest 1:1. Rába ETO—Honvéd 0:0. A bajnokság állása: 1. Ü. Dózsa 13 9 4 — 39:12 22 9 FTC 13 7 3 3 31:15 17 3. Honvéd 13 6 5 2 20:11 17 SBTC 13 6 5 2 22:13 17 5. Komló 14 5 7 9 17:20 17 «. Vasas 14 6 4 4 23:14 1« 7. Tatab. 14 6 4 4 24:20 1« 8. Csepel 14 5 5 4 14:16 15 9. R. ETO 14 3 7 4 13:22 13 10. Pécs 14 3 6 5 7:10 12 ll. Egyetért. 14 9 7 5 14:18 11 12. Videoton 14 4 3 7 14:22 11 13. Szombatit. 14 3 4 7 16:20 10 14. Eger 14 3 4 7 18:30 10 15. DVTK 14 3 3 8 18:28 0 16. MTK 14 1 3 10 9:28 5 NB I. B. 17., forduló Dunaújváros—SZEOL 3:0. Kecskemét—MÁV DAC 1:1. Ózd—Bo. Spartacus 0:2. Volán—Pénzügyőr 4:2. SZMTE—Várpalota 1:1. Oroszlány—DVSC 0:1. ZTE—Békéscsaba 2:2, Ganz-MÁVAG—FÖSPED 0:0. Pécsi Bányász—Dorog 0:1. A bajnokság állása: 1. SZEOL 17 12 9 3 40:20 ?« 2. ZTE 17 10 5 2 34:14 25 3. Dunaújv. 17 9 6 2 22:9 24 4. DVSC 17 9 6 2 18:7 24 5. MÁV DAC 17 7 8 2 27:16 22 6. Dorog' 71 6 7 4 19:15 19 7. Bp. Spart. 17 6 7 4 18:20 19 8. Oroszl. 17 6 5 6 28:24 17 9. Kecském. 17 5 6 6 31:24 16 10. B.-csaba 16 5 6 5 24:22 16 11. SZMTE 17 4 6 7 18:22 14 12. Szállítók 17 5 4 8 20:28 14 13. Várpalota 17 5 4 8 14:23 14 14. Ganz-M. 17 3 6 8 14:25 12 15. Volán 17 4 4 9 21:32 12 Ä. Pénzügy. 17 2 8 7 13:26 12 17. Ózd 16 3 5 8 15:26 11 18. P. Bánv. 17 2 3 12 14:37 7 NB II. Északi csoport "Lejátszották az elmúlt hétről elmaradt Rakamaz—Vasas Izzó mérkőzést. A találkozón a raka- maziak 4:1 arányú győzelmet arattak, s ezzel kialakult a csoport őszi végeredménye: 1. MVSC 15 Ml 3 2 26:10 23 2. Nagybát. 15 6 7 2 27:14 19 3. KKFSE 15 5 7 3 16:12 17 4. Nyíregyh. 15* 7 3 5 13:9 17 5. KVS-E 15 6 5 4 23:20 17 6. V. Izzó 14 4 8 3 22:18 16 7. LMTK 15 5 6 4 17:18 16 8. BVSC 15 6 2 7 27:28 14 9. Vác IS 3 8 4 15:17 14 10. Ikarus 15 5 4 6 20:25 14 11. Satijhely 15 3 7 5 14716 13 12. Rakamaz 15 4 5 6 27:31 13 13. Kister. 15 3 6 6 21:24 12 14. Gyöngyös 15 5 9 8 18:25 12 15. SKSE 15 3 6 6 15:24 12 16. Esztergom 15 3 5 7 18:28 11 Az NB I. osztályú labdarúgóbajnokság utolsó előtti fordulójában nem nagyon jeleskedtek“ a legjobb góllövők. Az egészen élen állók közül mindössze Szőkének és Dunai Il.-nek sikerült gyarapítani góljai számát. Az élcsoport: 15: Bene (Ü Dózsa). 13: Fazekas (Ú. Dózsa), i0: Szőke (FTC). 9: Dunai II. (Ü. Dózsa), 8: Branikovits (FTC). 7: Takács (Tatabánya). Farkas (Haladás). Az Olasz. Bajnokság A osztályának vasárnapi eredményei: Cagliari—Bologna 2 :l, Catanzaro —Lanerossi 1:1. Fiorentina—Torino 1:1. Intemazionale—Milan 2:3. Juventus—Napoli 2:2, Róma —Mantova 3:1, Sampdoria—Atalanta 1:0, Varese—Verona 0:0. A bajnokságban a Juventus és a Milan vezet egyaránt 11—ll ponttal, harmadik és negyedik a Torino és a Róma 10—10 ponttal, ötödik az Intemazionale 9 ponttal. Az olasz B-liga 10. fordulójának eredményei: Arezzo—Genova 1:1, Brescia—Livomo 1:1, Catania —Novara 2:0, Cesena—Taranto 0:0, Como—Bari 1:0, Palermo— Foggia 1:0, Reggiana—Lazio 1:0. Sorrento—Modena 0:0, Ternana— Perugia 2:1. 1. Palermo 14 pont (13:5), 2. Ternana 14 pont (11:6), 3. Taranto 13 pont. KOSÁRLABDA MVSC—SALGÓTARJÁNT KOHÁSZ 87:83 (48:33) Az MVSC kosaras fiai talán még egyszer sem kezdtek ilyen nyugodt hangulatban mérkőzést, mint most. Már a győzelem sem menthette meg őket a kieséstől. Ennek tudatában a magassági fölényben levő vendégekkel szemben is bátor támadójátékot produkáltak. Nem hozta zavarba őket az sem, hogy a találkozó elején a gyűrűről lepattanó labdákat rendre az ellenfél szerezte meg, s azokat nagyrészt értékesítve, vezetést is szerzett. A 11. pere volt a fordulópont. Bátor indításokkal, ügyes kosárra töréssel nemcsak az egyenlítés sikerült az MVSC-nek, hanem a vezetést is megszerezték. Ezután védekezésük is feljavult, s előnyüket a szünetig 10 pontra növelték. Fordulás után is kiegyensúlyozott volt a játék, s a kosarak felváltva estek mindkét oldalon. A Kohász távolról is pontosan dobott, s megközeli- lette a hazaiakat. Ezután egész pályás letámadást alkalmazott a zöld-fehér gárda, s a hajrában Is sikerült tartani négpontos előnyüket. Kosárdobók: Béres. Fuhrman (22—S3), Novotni. Lantos (13—13). Nagy (6), Debreceni (3). Kormos (4). Átlagon felüli teljesítményt Fuhrman (a mezőny legjobbja). Béres és Lantos nyújtott. TFSE—MEAFC 89:68 (47:38) Az ezüstérem várományos főiskolásokkal szemben, a miskolci fiúk esélytelenek voltak. Ennek ellenére, bátor játékot produkálva, az első félidőt kiegyenlítetté tették. Az egész pályás letámadás ezúttal is sikeresnek bizonyult, s a TFSE csak az első félidő utolsó három percében húzott el a MEAFC-tól. Fordulás után a három tartalékkal szereplő miskolciak megfelelő cserejátékosok hiányában elfáradlak. s a fővárosiak ..lejndítot- ták" őket, és alig 10 perc elteltével már 27 ponttal vezettek. A MEAFC játékosai mégegyszer ..fellángoltak”, azonban már csak az eredmény szorosabbá tételére tellett erejükből. Kosárdobók: Bátki (18), sípos (13), Pelyhe. Magyar (7—7). Komjáti. Pápai (6—6). Bardóez. Krán (3—3). Varga (3). Csupán Bátki és Sípos jó játékát emelhetjük ki. DUNA CIPŐ—DVTK 37:52 (14:24) NB Il-es női mérkőzés. Bár Szabóné és Vízkeletíné nem játszott ezen a mérkőzésen, a DVTK biztosan győzte le ellenfelét a fővárosban. Legjobb dobók: Jászka (17). Vágó (Rt. Csató. Lukács. Simkó (6—6). Fz ervéhként sorozatban a 12. győzelmük volt. Az, NB HL 13. fordulójának eredményei. Férfiak: Leninváros —Egri Finommechanika II. 83:34 (39:26). Debreceni FF.TSF—Nyíregyházi Tanárképző 77:87 (40:38). Tiszavasvári—Kazincbarcika 49:81 (19:26), Nagykálló—DASE 11.96:73 (49:41). Ózdi Kohász—Nyíregyházi Mg. Felsőfokú Technikum 76:62 (33:27). Tiszafüred—Szerencsi Kinizsi 2:0 (’álél: nélkül). Női eredmények: Leninváros— Feri Gárdonyi 70:38 (37:13). Ózdi KSE—DEAC 52:55 (26:26). (monostori) TEKE Tegnap Perecesen rendezték meg a városi Tizek Bajnokságát. Az első helyezetten kívül, a többi versenyző szoros eredményekkel de átlagon aluli teljesítmény- • nyel döntötték el a további sor- í-endet. Eredmények: 1. Balázs Gy. (Miskolci Bányász) 425 fa, 2. Németh J. (MEMTE) 409 fa, 3. Kiss I. (Miskolci Bányász) 405 fa. A Miskolc város felszabadulási emlékversenyt pénteken 15 órakor rendezik meg a DVTK tekepályáján. B. J. SAKK A városi .sakkcsapatbajnokság 13. fordulójának eredményei: Szirma—Miskolci Közlekedés rí. o :7, DVTK—Miskolci Helyiipar II. 0:8. Felsózsolca—MEAFC II. 3.5:6.ö. SUMSE II,—B Volán 6:4 MEAFC II,—SÜMSE 6.ö:3.ő. A MEAFC ezzel a győzelmével megnyerte a városi sakkcsapatbajnokságot. A városi bajnokság végeredménye: L MEAFC II. 18 (68). 2. Miskolci Közlekedés II. 17 (59.5). 3. Miskolci Helyiipar II. 16 (65.3). 4. SÜMSE 14 (65.5). 5. DVTK II. 12 (56). 6. Borsodi Volán ll (54). 7. Miskolci Spartacus III. 8 (47), 8. Hidasnémeti VSC 7 (38.3). 9. Miskolci Vakok 5 (38). 10. Felso- zsolca 2 (29,5). 11. Szirma 0 (10,5), 12. 2. sz. Szakközép (törölve), 13. Parasznya (törölve), 14. M. Vörös Meteor (törölve). CSELGÁNCS Tatabányán országos ifjúsági versenyt rendeztek a hét végén. A versenyen az MVSC cselgáncsozói is elindultak, s végeredményben két második, egy harmadik és két negyedik hellyel tértek haza. Az ifjúsági 58 kg-os mezőnyben Varga István a második, Lakatos Sándor a harmadik helyen végzett. A serdülők között negyedik lett Hankó Szilárd (60 kg), valamint Kőműves János (64 kg). A nehézsúlyú Sütő Károly pedig ezüstérmet szerzett. JUBILEUMI KÖZGYŰLÉS Tízéves az MHSZ—LKM rádióklub! — A jubileum alkalmából ma délután 17 órakor a vasas ifjúsági klubban az alapító és az új tagok részvételével megemlékeznek az elmúlt évek sikereiről. Valamikor egy szobában kezdték működésüket, s ma már több mint tíz helyiségben hódolhatnak szenvedélyüknek az ifjú rádió-távirá- szok, modellezők és iránymérők. A klub az elmúlt évek alatt oroszlánrészt vállalt a honvédelmi képzésben. Amatőr rádiósai és modellezői több országos versenyen bizonyították alapos felkészültségüket. ÚSZÁS Szombaton és vasárnap három szakaszban álltak rajtkőre a területi gyermek úszó- bajnokságok III. fordulójának résztvevői. Debrecen, Ózd és Miskolc legjobb úszó- palántái. A 121 induló. 30 versenyszámban mérte össze tudását, s a miskolci úszó- sport felledüléséről tanúskodik az a tény. hogy a városunkat képviselő fiatalok 25 alkalommal álltak a dobogó legfelső fokán. Különösen értékes a sok győzelem mellett Mestyán Ibolya nagyszerű teljesítménye, aki a 100 yar- dos mellúszásban a magyar bajnok Rendka mögött kiváló időt úszva, mindössze egy karcsapással lemaradva jutott célba. Veszprémi ideje is (1;00.6) elismerésre méltó a 100 yardos gyorsúszásban. Egyébként a legtöbb bajnokságot a miskolci Kovács Adrienne nyerte. A verseny érdekessége volt a nyolcéves Kropkó Péter, illetve az egy évvel idősebb Kiss Péter sze- replése. az 1500 yardos gyorsúszásban. Helyezést ugyan nem értek el. de úszásuk, akaratuk biztató a jövőt illetően. A verseny eredményei: 100 yard fiú gyors: 1. Veszprémi (MVSC) l:00.tí, 2. Némethy (DVSC), 3. Kovács (MVSC). 200 yard gyors: 1. Veszprémi (MVSC) 2:19.6. 2. Németh'(DVSC). 3. Sándor (MVSC). 400 yard gyors: i. Veszprémi (MVSC) 4:56.2. 2. Sándor (MVSC). 3. Po- lánkai (DVSC). 1500 yard gyors: 1. Kovács 21;15.3, 2. Sándor. 3. ICesik (mind MVSC). 100 yard mell: 1. Kovács (MVSC) i '19.5. 2. Némethy (DVSC), 3. Haris (Ózd). 200 yard mell: l. Kovács (MVSC) 2;53.1. 2. Németív (DVSC), 3. Haris (Ózd). 100 yard hát: l. Némethy (DVSC) 1:13.9. 2. Kohoróczky (ó/d). 3. Késik (MVSC). 200 yard hát: 1. Késik (MVSC) 2:49.0. 2. Komoróc7k; (Ózd), 3. Benczi (MVSC). 100 yard pillangó: l. VeszDrémi (MVSC) 1:16.1. 2. Molnár (DVSC.) r 3. Pinkóczi (Ózd). 200 yard pillangó: l. Veszprémi (MVSC) 2:56.6, 2. Molnár (DVSC). 200 yard vegyes: 1. Veszprémi (MVSC) 2:34.8. 2. Kovács (MVSC). 3. Némethy (DVSC). 400 yard vegyes: í. Veszprémi (MVSC! 3:50.2. 2. Késik. 3. Sándor (mind MVSC). 4x100 yard gyorsváifó: 1. MVSC 4:39.4. 2. DVSC. 3. Miskolci Postás. 4x100 yard ve- r • váltó: l. MVSC 5:13.5, 2. DVSC 3. Miskolci Postás. 100 yard leány gyors: 1. Pen dl* a (UYSO 1:07.1. 2. Kovács (MVSC). 3. Tóth (MVSC). 200 yard gyors: 1. Kovács (MVSC) 2;C0 5. 2. Rend.kr' (DVSC). 3. Haris (Ózd). 400 gyors: l. Kovács 5:33.5. 2. Tóth E.. 3. Tóth I. (mind MVSC). 8<m yard gyors: 1. Kovács ll :10. 2. Tóth I.. 3. Tóth E. (mind MVSC). 100 yard mell: l. Rendka (DVSC) i:i6.a. 2. Mestyán (MVSC). r. Molnár és Angyal« (MVSC). 200 yard mell: 1. Rendka (DVSO 2:58.4. 2. Hnris (Ózd'. 3. Angyal« (MVSC). 100 yard hát: l. Kovács (MVSC) 1:14.5, 2. Tóthi. (MVSC). 3. Szakali (DVSC). 200 yard hát: 1. Kovács (MVSC) 2:46.5, 2. Tóth 1. (MVSC). 3. Szakali (DVSC). 100 yard pillangó: l. Kovács (MVSC) 1:21.7. 2. Késik (MVSC). 3. Kaposvári (Ózd). 200 yard pillangó: 1. Kovács (MVSC) 2:46.4. 2. Mestyán (MVSC), 3. Kaposvári (Ózd). 200 yard vegyes: 1. Kovács (MVSC) 2;45.6. 2. Szakali (DVSC), 3. Tóth E. (MVSC). 4x100 yard vegyesváltó: 1. MVSC. 2. DVSC. 3. Miskolci Postás. 4x100 yard g.yorsváltó: 1. MVSC 5:13.3, 2. DVSC. 3. Ózd. 100 yard fiú delfin gyors: 1. Bencze l:l«.8. 2. Kovács. 3. Trócsányi (mind MVSC). 100 yard leány delfin gyors: l. Tumbár (DVSC) l:21.2. 2. Molnár (MVSC). 3. Suta (MVSC). 100 yard férfi gyors kiegészítő: l. Kuttor 58.8. 2. Kalapos, 3. Valkó (mind MVSC). 100 yard női gyors kiegészítő: 1. Paj- rics i;01.6. 2. Csidrik. 3. Soós (mind MVSC). TOTÓEREDM ÉNYEK 1. Rába ETO—Bo. Honvéd 0:0 x 2. Eger—Haladás 3:2 1 3. Videoton—Tatabánya 2:0 1 4. Komló—Egyetértés 2:2 x 5. Dunaújváros—Szeged 3:0 1 6. Kecskemét—MÁV DAC 1:1 x 7. Ganz-MAVAG—FÖSPED 0:0 x 8. Ózd—Bp. Spartacus 0:2 2 9. Cagliari—Bologna 2:1 1 10. Catanzaro—Lanerossi 1:1 x 11. Fiorentina—Torino 1:1 x 12. Sampdoria—Atalanta 1:0 1 13. Intemazionale—Milan 2:3 2 PÓTMÉRKÖZÉS 14. Reggiana—Lazio 14 *