Déli Hírlap, 1971. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1971-11-27 / 280. szám

„Foghíjas” nyitány az ökölvívóknál DV1K-V. Dózsa 1:1, 0:1 ★ Ezt a jelenetet a tavaszi l:0-ás Dózsa-győzelemmel vég­ződött diósgyőri mérkőzésről idézzük. Salamon becsúszó sze­reléssel hárít Bene és Zámbó között. (Szabó István jelvétele) A fővárosi csapat már az 5. percben gólt szerzett: Be­ne indította a balszélen Na­gyot, aki elfutott, beadott, s a jó ütemben érkező Faze­kasnak már csak a lábát kellett odatenni (0:1). Ezt követően mezőnyjáték folyt a pályán, jobbára Dó­zsa fölénnyel. A második félidőre meg­változott a játék képe, hi­szen a Diósgyőr átvette a kezdeményezést. A 7. perc­ben leírhatatlan kavarodás támadt Szentmihályi kapuja előtt, szinte mindenki meg­próbált gólt lőni, de a sze­rencse ezúttal az újpestiek mellé szegődött. Izgalmas volt a játék továbbra is, s a 42. percben a csereként beállított Csuhány kiegyen­lített. Udvarev lőtt be egy szögletet, s a labda a derék,- magasságnyira kiemelkedő diosgyóri középcsatár fejé­ről vágódott a hálóba, (1:1). Óriási ováció köszöntötte a bravúros teljesítményt nyúj­tó csapatot. * Nem, kedves olvas», szó sincs arról, hogy előre akartuk megírni a ma dél­utáni bajnoki mérkőzés tör­ténetét. Az utóbbi évek kró­nikájából idéztünk, ponto­sabban az 1970. április 27-i lapszámunkból, ' amikor az egyfordulós bajnokság DV- TK—Újpest mérkőzésről szá­moltunk be. Minden bizonnyal az is feltűnt, hogy a címben sze­replő második eredményt nem tettük zárójelbe. Ennek oka az, hogy az nem félidei eredmény, hanem az 1971. március 21-én Diósgyőrben lejátszott találkozó végered­ménye, azé a mérkőzésé, amin utoljára játszott egy­mással a két csapat. Ez már nem hozott olyan jó ered­ményt, hiszen a Dózsának sikerült két ponttal távoz­nia. Pedig a DVTK ezen a mérkőzésen is jobb volt a második félidőben. A Dózsa góllövője egyébként ekkor is Fazekas volt, méghozzá úgy, hogy a 38. percben Bene átadását biztos hely­zetből lőhette a hálóba. Csuhány ezen a mérkőzésen is egyenlíthetett volna, de kétszer is a kapufát találta el. * Ilyen előzmények után 'kerül sorra ma délután fél 2-kor az ez évi második DVTK—Űjpest mérkőzés. A feladat, ha lehet, még ne­hezebb, mint a példaként említett két találkozó előtt, hiszen az újpestiek egy 8:1- es győzelem adta magabiz­tossággal érkeztek ma reg­gel Miskolcra. A hangulat ennek ellenére Diósgyőrben sem rossz, mint azt a teg­nap délelőtti jókedvvel vég­zett edzés is bizonyította. Mathesz ekkor is arról be­szélt, amit nagyon szeretne elhitetni a játékosokkal ist idegenben a Dózsa sem se- bezhetetlen. Tegnap reggel még 30 centis hó borította a pályát, délre azonban a játéktér nagy részén már zökieílt a fű. Ügyes kis kézi motoros hótolókkal tették alkalmas­sá a gyepet. Amikor a meccs előtti utolsó edzés tegnap meg­kezdődött, már eldőlt, hogy kik játszanak a mai találko­zón . Változás lényegében csak annyi, hogy Dntzsin helyére Tábori kerül vissza a csapatba. Az összeállítás tehát a következő lesz: Szabó — Oláh, Salamon, Kolláth — Kendi, Hajas — Udvarev, Földesi, Tábori, Görgei, Gass. Tartalékok: Hódi, Horváth és Druzsin. A ma reggeli expresszel megérkezett Dózsa a követ­kező összeállításban veszi fel a küzdelmet fél kettő­kor. a diósgyőri stadionban a DVTK ellen: Szentmihá- lyi — Noskó, Maurer, Hor­váth, Juhász P. — Dunai HL, Zámbó — Fazekas, Be­ne, Dunai II., Tóth. HORVÁTH KÁLMÁN Végső búcsú Zakariástól Zakariás Józsefet, az* el­hunyt sokszoros labdarúgó válogatott játékost a Magyar Labdarúgók Szövetsége és az MTK saját halottjának te­kinti. Temetése december 6-án 13.30 órakor lesz a Far­kasréti temetőben. Az A-2 „kiütötte” a juniorokat! Eredetileg sem számítottak nagy létszámú mezőnyre az I. Országos Junior Kupa rendezői, de hogy ilyen kevés indu­lóval kell megrendezniük a rangosnak; jelzett versenyt, arra álmukban sem gondoltak! A nevezett szakosztályok helyett csupán a táviratok özöne érkezett Miskolcra, melyekben ver­senyzőik távolmaradását adták hírül az érdekeltek az influ­enzajárványra hivatkozva. Végül is kilenc egyesület 40 ver­senyzője jelent meg a kötelező orvosi vizsgálaton, s közülük is ÍZ versenyképtelennek bizonyult! Az első menetet tehát az A—2 „nyerte”! A szorítóba lépő 28 ver­senyző úgy oszlott meg, hogy mindössze 6 súlycso­portban indult 3—4 öklöző, itt körmérkőzéses formában döntik el a helyezések sor­sát. A közép-, félnehéz- és nehézsúlyban mindössze 2-2 ökölvívó vesz részt, ők te­hát „döntőt” vívnak majd vasárnap délelőtt. A papír­súlyban viszont máris ki­hirdethetik a „győztest”, mi­után ebben a súlycsoport­ban mindössze egy (!) ver­senyző lép a kötelek közé! A legfájóbb a rendezőség számára az, hogy az orszá­gos junior válogatott tagjai közül senki sem vesz részt a küzdelmekben! Ugyanis az edzőtáborban a 16 kerettag közül mindössze hatan (!) jelentek meg, s közvjlük is hárman a Kubába utazó csoport tagjai . voltak. A másik három sem teljesen egészséges, így a MÖSZ az utolsó pillanatban lemondta ezek miskolci rajtját is! A vendégként véros*mk- ba várt három országos szakvezető közül is csapán egy érkezett meg. Paraczky Sándor, a MÖSZ főtitkára, aki egyébként a versenybí­róság elnöke lett volna, hi­vatalos ügyben külföldié utazott, Fekete Pál szakfel- ügyelő Kubába készül, így Szigeti Ferenc, az utánpót­lás válogatott edzője képvi­seli egy személyben az or­szágos szakszövetséget. A tegnapi „seteiieui" mérkő­zések során mindössze kileoc pár lépett kötelek közé, s küz­delmük aflg tartott másfél órá­ig. Talán szerencse is, hogy ez­úttal a sportcsarnok lelátóin nem sokkal foglaltak többen helyet, mint ahány ökölvívó a küzdőtéren volt, mert ami a szo- rítóban lezajlott, bizony nem elégítette ki a megjelenteket. Mindössze egy-két mérkőzés ho­zott igazán színvonalas össze­csapást. Mást szoktak meg az ökölvívást kedvelők a miskolci sportcsarnokban, mint amit ez­úttal kaptak! A légsúlyú Cserge (Kun Béla SE) és a BHSE öklözőjének, Jó­násnak mérkőzése alig egy per­cig tartott, mert a Honvéd-fiú edzője hamar feladta a kilátás­talan küzdelmet. A pehlysúly két találkozóján Varga (BHSE) nagy adok-kapok csatában nyert pon­tozással Takács (Steinmetz SE) ellen, majd Márton (Kun Béla A hét vége sportesemén y ei Nem lesz nehéz választaniuk azoknak a sportkedvelőknek, akik a hét végén is hódolni akarnak szurkolói szenvedélyük­nek. Szokatlanul kevés rendez­vényre kerül sor, viszont az a néhány annál jobb sportot ígér. Ma 10 órakor legelőször a sportcsarnokba ellátogatok kap­nak ízelítőt junior ökölvívóink tuduásából. A MÉMTE által el­ső ízben megrendezett országos Junior Kupa elődöntőjére kerül sor. Délután 13 óra 30 perces kezdettel a DVTK-stadionban az óv utolsó hazai NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésére kerül sor. A DVTK vendége az Új­pesti Dózsa lesz, s a mérkőzést Vízhányó irányítja. Előtte 11 óra 30 perces kezdettel a tartalék­csapatok találkozóját láthatják a szurkolók. Serdülő birkózóink az orszá­gos kötött- és szabadfogású baj­nokság során a fővárosban, lép­nek szőnyegre. Ugyancsak Bu­dapesten szerepel az országos egyéni tekebajnokságon az ÖK- SE két kitűnő versenyzője: Zelei és Baji is. Vasárnap legkorábban a teké- zők kezdenek, Perecesen. Nyolc órakor kerül sor a városi Tízek Bajnokságára, amelyen az indu­lókat a DVTK. a Miskolci Bá­nyász es a MÉMTE szakosztálya adja. A sportcsarnokban 10 óra­kor lép először kötelek közé az országos Junior Kupa döntőjé­nek első párja. A Csokonai ut­cai tornateremben az MVSC fér­fi kosárlabda-csapata búcsúzik szurkolóitól — sajnos, az NB II-től is — a Salgótarjáni Kohász együttese ellenében 10 óra 45 perces kezdettel. Serdülő birkózóink is döntő mérkőzésekre állnak ki Buda­pesten, az országos kötött- és szabadfogású egyéni bajnoksá­gokon. Oroszlányba látogat utol­só NB I-es kosárlabda-mérkőzé­sére a DVTK. A fővárosban két NB Il-es kosárlabda-csapatunk vendégszerepel. A MEAFC férfi együttese a TFSE-vel. a DVTK lányai pedig a Duna Cipő együt­tesével mérkőznek. Az országos egyéni tekebajnokság döntőit is Budapesten vívják, s remélhe­tőleg az ózdi versenyzők is ér­dekelve lesznek. Az Ózdi Kohász labdarúgó-csapata ugyancsak utolsó hazai mérkőzését játssza az NB I. B-ben ebben az évben, a Budapesti Spartacus csapatá­val. A mérkőzésre 13 óra 30 perckor dr. Demeter irányításá­val kerül sor. SE) bizonyult a harmadik me­netben lényegesen jobbnak Er­dősinéi (Steinmetz). Ö is ponto­zással győzött. A könnyűsúly­ban hazai versenyzőt láthatott néhány néző. Huszár (MVSC) ki­egyenlített első menet után a másodikban padlóra küldte Csepregit (Békéscsaba), aki ké­sőbb alkaros ütésért meg is in­tettek. A mérkőzés befejező ré­szében is jobb volt a miskolci fiú, s bár őt is megintették te­nyeres ütés miatt, biztosan nyert. Ezzel már a vasárnapi döntő résztvevője lett. Kisváltó- súlyban a lényegesen techniká- sabb Czentner (Steinmetz SE) irányította Végig a Benkő (Oros­háza) elleni találkozót, s ponto­zással győzött. Harmath (BHSE) a pontozók szerint jobbnak bi­zonyult, mint a végig aktívabb és lényegesen többet is ütő Ne­mes (Steinmetz SE), s nyert. (Az eredményhirdetést nagy fütty­koncert fogadta.) Váltósúlyban a Junior EB-ről ismert Csizma­dia névrokona (Pécsi VSK) ugyancsak kemény legénynek bizonyult, s ellenfelét, a BHSE-s Barnátot az első menetben erős vérzés miatt az orvos leléptette. A Szabó (Borsodi Bányász) — Apró (Kun Béla SE) mérkőzés is „idő előtt” befejeződött. A végig sok szabálytalansággal tar­kított találkozón a második me­netben mindkét öfctözőt megin­tették fogásért, majd Aprót fe­jei ésért is. Az újabb meginfes mér leléptetést jelentett a Kan Béla SE versenyzőjének. A nap utolsó mérkőzésén a na-gyváltó­súlyban Csépány (BHSE) ellen­felére, Ficsorra (Kun Béla SE) már az első menetben rászámol­tak, ám a jó kötésű fiú végig állta fővárosi ellenfele rohama­it, s végül is pontozásos veresé­get szenvedett. Ma 1« órától újabb kilenc mér­kőzésre kerül sor a tegnapi súlycsoportokban. A döntőket* vasárnap 10 órától rendezik. MONOSTORI GVÜtA A UH tippjei Négy-négy NB I-es, illetve NB I. B-s és öt olasz mér­kőzés szerepel a totó 48. heti szelvényén. A tippelő­ket kétségtelenül az utóbbi öt, valamint az ETO—Hon­véd és a Dunaújváros—SZE- OD -találkozó állítja a leg­nagyobb probléma elé. Ugyanis ezen a hét mérkő­zésen minden lehetséges. A DH így látja: 1. Rába ETO—Honvéd 2. Eger—Haladás 3. Videoton—Tatabánya 4. Komló—Egyetértés 5. Dunaújv.—SZEOL 6. Kecskemét—MÁV DAC 7. Ganz-ML—FöSPED 8. Ózd—Bp. Spartacus 9. Cagliari—Bologna 10. Caianzaro—Lanerossi 11. Fiorentina—Torino 12. Sampdoria—Atalanta 13. Internazionale—Milan Pótmérközések: 14. Reggiana—Lazio 15. Como—Bari 16. Arezzo—Genova 1 l * l x 1 1 1 l Kezdenek az ifjú kosarasok Kosárlabdában november 28-án 71 csapat (!) lép pá­lyára, hogy megküzdjön egy­mással az országom nagy­döntőbe jutás jogáért. Mis­kolc ezúttal is kitesz magá­ért, hiszen a résztvevő együttesek számának több mint felét — 38 a nevezett csapat — városunk középis­kolái adják. A megyei se­lejtező küzdelmeit két kor­csoportban rendezik meg. Az elsőben 22 fiú és 19 le­ány, a másodikban pedig 17 fiú és 13 leánycsapat készü­lődik a rajtra. (Mindenféle Országúti tragédiák Pszichológus szakértők, közlekedési szakemberek és szociológusok csoportjai pró­bálták megtalálni a fiatalok „tragikus rekorderségének” okait. Az országúti tragédiák el­sődleges okát az amerikai szakértők a fiatalon szerzett jogosítványokban látják, va­lamint abban a tényben, hogy egyre több munkavi­szonyban álló. fiatalnak van lehetősége, hogy kocsit vásá­roljon. A szakértők másik érve: az ifjúsági forradalom, a társa­dalmi viselkedés módjának változása. Fél évszázaddal ez­előtt az ittas fiatalember a legnagyobb szégyen számba ment; ma mindennapi lát­ványt nyújtanak az a »kohol­lal és igen nyilvánvalóan, ká­bítószerrel „teli” fiatal fiúk és lányok. Ezenkívül termé­szetesen megszűnt a törvény és a rend régi tisztelete. A fiatal gépkocsivezetők gyakori szerencsétlenségeinek okai között a szakértők még két, igen különböző okra em­lékeztetnek: Az egyik az alkohol, a má­sik pedig a fiatal lányok, és általában a fiatal társaság. Az alkoholhoz hasonlóan, a fiatal lányok is kábítóan hatnak a vezetőre, és csök­kentik a döntően lényeges önkontrollt. Az ittas fiatal vezető kétszeresen is tapasz­talatlan : tapasztalatlan az ivásban, és tapasztalatlan a vezetésben. Borbély az edzőtáborban A görög labdarúgó váloga­tott edzőtáborban készül a decerhber 1-én sorra kerülő Görögország—Anglia Európá­ba jnoki selejtezőre. Némi meglepetést keltett a játékosok között, amikor legutóbb az edzőtáborban megjelent egy borbély és a görög sportszövetség főtitká­rának utastíására négy lab­darúgót, Spiridont, Koudast, Dimitriout és Chaliabaliast megszabadította „ékétől”, vállig érő nagy hajótól. Gleooserkata lógus Az e@ benyitó h egyvoratíafcok- bau es a sarkvidéken, mfegiasan a hóhatár fölött, földközeli ér­zékléssel csaknem elképzelhetet­len sűrűségiben hull a hő. Az örök télnek ez a csapadéka sa­játos szerkezetű, plasztikus anyaggá áll össze; a plasztikus­ság azt jelenti, hogy alakját vál­toztatni tudja anélkül, hogy szél- szakadna, széttörne — követi te­hát mindenkor a terep formáit, amelyre lehrrlK, s amelyen ösz- szeáílt. A FELFELE NfOMÜiö JÉGFOLYAM Közismert nevén ez az anyag a gleccser. A lehullott hó olvad, ■megfagy', újra fölenged* ismét megfagy: előbb tejfebér anyag, majd a felhalmozódás és az ál­landó mozgás folytán, létrejövő* s fokozódó nyomás hatásrara fi­nom résekkel elválasztott jég­szem esc-töm eg keletkezik. Egy- egy jégszem súlya a 2 grammtól a 8 dekagrammig terjedhet. Mil­liárd és milliárd jégszem most már kékeszöld gleccserj éggé áll össze. A lejtőkön állandó moz­gásban van; csúszik, kanyarog, mint valami gigászi jégfolyó. A nyomás következtében nemcsak lefelé csúszik, hanem különös természeti tüneményként a hegy­oldalakon felfelé is nyomul, fo­lyik. Sebessége például az Al­pokban 30—40 centiméter, Grön­land on azonban 3, sőt helyenként 20 méter naponta. A LEGHOSSZABB GLECCSER A Föld egyik leghosszabb ^lecrt- csére a Szovjetunióban, a Pa­vrerrben látható, a híres F éd­esén ko gleccser. 70 kilométer hosszú, felszíne csaknem 400 négyzetkilométer, vastagsága 620 méter. Ez az óriási jógfolyam — mindegyik gleccsertársához ha­sonlóan — hótörm eleket, sziklá­kat sodor magával, valahol le­dobja terhét (ezek a morénák), úgynevezett cirkuszvölgy,eket vá.i. lezúdul, s megolvad vattaiból egy keskeny, mély völgyben, és fé­lelmetes mélységű tengerszeme­ket alkot, vagy éles, meredek hegycsúcsokat, karhngokat fa­rag ki. JEGTAROLOK a napfényes KAZAHSZTÁNBAN fic/. óriási jégmennyiség mező­gazdasági öntözési felhasználásé­ra már régebben folytak kutatá­sok. A gleccsereikkel foglalkozó tudomány, á glaciológia megfi­gyelőállomások ezreit állította fel, és az ezek által összegyűj­tött adatok alapján dolgozza ki a terveket. A Kazah Tudomá­nyos Akadémia tudósai most g I ec cser kata 1 ó g üst állítottak ösz- sze. A Kazah Köztársaságban 2720 jegesedési centrumot állapí­tottak meg: az összegyűjtött adatokból kiderül, hogy a nap­fényes Kazahsztán óriási jégtá­rolókkal rendelkezik, összesített területük meghaladja a 2000 négyzetkilométert. Ha ezt a jég­készletet felolvasztanák — en­nek lehetőségét kutatja & glacio­lógia —, akkor a keletkező víz megtöltene egy H0 millió köbmé­teres tartályt. Lengyel gyöngykagyló Lengyelországban már ne­gyedszázada a Karkonosze- hegység az egyetlen vidék, ahol az európai viszonylat­ban igen ritka gyöngytermő kagyló előfordul; szigorú vé­delem alatt áll. Az utóbbi években a gyöngykagylók száma növe­kedni kezdett; a Karkono­szei Nemzeti Park tiszta vizű parkjaiba több száz, Cseh­szlovákiából behozott gyöngy­kagylót bocsátottak. A gyöngykagyló a leghosszabb életű kagylófajták közé tar­tozik, élettartama eléri a 100 évet is. Lassan szaporodik és csak tiszta vizekben él. Az ózondús levegő — mérgező Egészen napjainkig úgy vélték, hogy az ózon kizáró­lag előnyös tulajdonságokkal rendelkezik. Általános volt a vélemény, hogy megödi a mikrobákat és jelenléte ez­által tisztítja a levegőt. A legújabb kutatások azonban kiderítették, hogy ez a gáz veszélyes ellenséggé is vál­hat. Az ózon ugyanis erőtel­jes oxidáló hatást fejt ki. Ha egy liter levegő kétszázad miligramm ózont tartalmaz, már erősen ingerli a léguta- kat, 1 milligramm ózon pe­dig halálos kimenetelű tüdő- gyulladást idézhet elő. A nagy városikban — például Los Angelesben —, ahol igen sok autó van forgalomban, az ózon káros mennyiségben halmozódik fel a levegőben. Ez az egyik oka a „smog", az el nem égett részecskék­kel telített köd és a füst okozta kellemetlen hatások­nak. Az ózonnal kapcsolatban a világ különböző részein vég­zett megfigyelések gazdag statisztikai anyagának fel­dolgozása a közelmúltban egy érdekes körülményt tisztá­zott. Kiderült, hogy a kisfo- kú naptevékenység éveiben csökken, az erőteljes napte­vékenység időszakaiban vi­szont növekszik az ózon je­lenléte a Főid légkörébe»

Next

/
Thumbnails
Contents