Déli Hírlap, 1971. október (3. évfolyam, 231-256. szám)
1971-10-19 / 246. szám
m y-X- POLITIKAI NAPILAP >£• , III. ÉVFOLYAM, 246. SZÁM > ■ n ■ , aa ril I CD 1971. OKTOBER 19., KEDD | HML öü lILLCIX Kokszkosarak ontják a meleget Felkészült a télre az építőipar A városi párt-vb ülése Az MSZMP Miskolc városi Bizottságának Végrehajtó Bizottsága ma délelőtti ülésért megtárgyalta a város munkásságának helyzetéről, művelődésének kérdéseiről beterjesztett jelentést. A végrehajtó bizottság a továbbiakban pártszervezeti ügyekben hozott intézkedéseket. Ellenállok találkozója Az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége vezetőségének legutóbbi üléséről tett nyilatkozatában Úszta Gyula, a Magyar Partizán Szövetség főtitkára elmondotta: — Az NDK fővárosában, Berlinben tartott tanácskozáson fő napirendi kérdésként szerepelt a november második felében Rómában sorra kerülő nagyszabású nemzetközi találkozó. Koszigin szovjet miniszterelnök ma folytatja megbeszéléseit Trudeau kanadai kormányfővel. Tegnap barátságos és őszinte légkörű tárgyalások során az európai biztonságról, Nyugat-Berlinröl, az európai kölcsönös csapatcsökkentésről, valamint India és Pakisztán viszonyáról volt szó. Ma Indokína, a Közel-Kelet és a szovjet—kanadai kapcsolatok kerülnek sorra. (Képünkön: Koszigin megérkezik a kanadai parlament épületébe.) Már hatvanhét felszólaló jelentkezett Folytatódik a Az elmúlt napokban hirtelen hidegre fordult az idő, a hőmérő állandóan 10 fok alatti hőmérsékletet mér. Mivel az építőipar külső munkáját nagymértékben befolyásolja az időjárás alakulása, már jóval a hideg beállta előtt megtervezték a késő őszi és a téli munkaprogramot. Ennek megfelelően 6 héttel ezelőtt hozzákezdtek a felkészüléshez az Észak-ma- gyarországi Állami Építőipari Vállalatnál is. Elsősorban a legjelentősebb építkezések téliesítését készítették elő, elemző alapossággal. Egész télen át folyamatosan készül majd városunk egyik legnagyobb létesítménye, az LKM finomhengerművének csarnokalapozása, szerelése. A szakiparosok a föld alatt 8— 10 méter mélyen dolgoznak Ma reggel 8 órakor az LKM munkásőrségének épületében megkezdődött a Lenin Kohászati Müvek fiataljainak küldöttértekezlete. Az elnökségben helyet foglalt többek között Gulyás István, a KISZ Központi Bizottság ifjúmunkás osztályának helyettes vezetője. Járói János, a megyei KISZ-bi- zottság titkára, Németh Tibor, a KISZ Miskolc városi Bizottságának titkára, s a gyár vezetői. Az írásban előterjesztett beszámolóhoz Rábai István, a nagyüzemi KISZ-bizottság titkára mondott szóbeli kiegészítőt. Az elmúlt két év munkáját elemző beszámoló széles körű áttekintést ad arról, hogyan járult hozzá az elmúlt évek során az LKM több mint kétezer KISZ-tagja, négy és fél ezer fiatalja a párt politikájának, ifjúságpolitikai határozatának megvalósításához, hogyan vette ki részét a szocializmus építésének helyi feladataiból. Megállapítja a beszámoló, hogy a KISZ-munka bázisát Diósgyőrben a munkásfiatalok és a fiatal műszakiak tevékenysége jelenti. Az ifjúmunkások és fiatal műszakiak nagy többsége a szocializmus híve, a gazdaság- és vállalatpolitikai célkitűzések lelkes támogatója és végrehajtója. akik konkrét eredményekkel járultak hozzá ahhoz, hogy a vállalat a III. ötéves terv időszakában 27,5 százalékkal növelte termeléséi, hogy javult a termeléa régi salakhányó gyomrában. Ez a» anyag a vízszegénysége miatt nem fagy ösz- sze, de a betonozást kokszkályhák gyűrűjével is biztosítják. Amíg a képlékeny anyag a föld alá kerül, körben égő koksz-kosarak ontják a meleget. Az elkészült alapokat pedig — több ezer köbméteres betontömbök kerülnek a föld alá — takarással védik meg a fagytól. Ahol lehetséges, a már kész csarnokok északi oldalát beüve- gezik. Rövidesen megkezdődik a fűtés a leendő henger- de hatalmas szociális épületében, ahol az építők egész télen át meleget találhatnak maguknak. Sőt, bizonyos munkákat az épületen belül elvégezhetnek. Jelenleg négy építésvezetőség dolgozik afi- nomhengerde munkálatainál. (Folytatás az 5. oldalon.) kenység, s nőtt a nyereség, hogy a megrendelők korszerű, jó minőségű kohászati termékeket vásárolhattak az LKM-tőh Külön kitér a beszámoló a szocialista brigádmozgalom szerepére a fiatalok formálásában. Ez a nagyszerű alapokon nyugvó, fényes eredményeket felmutató brigádmozgalom számos kitűnő ifjú szakember nevelőiskolája volt, s az ma is. A szóbeli kiegészítőt követően Mándity József terjesztette elő a nagyüzemi KISZ- bizottság állásfoglalását a módosított szervezeti szabályzat-tervezetről és a KISZ KB kongresszusi leveléről. Ezt követően, lapunk zártakor kezdődött meg a két előterjesztés feletti vita* amelyet délután a KlSZ-bizott- ság tagjainak és a városi KISZ-értekezlet küldötteinek megválasztása követ. A siklósi vár kongresszusi termében tegnap megnyílt a magyar ágazati kapcsolatok mérlegének II. országos konferenciája. Az ágazati kapcsolatok mérlege a népgazdaság különböző ágazatainak kölcsönös kapcsolatait íra le. Általában a termelési lehetőségek és a felhasználói igények összehangolását lehet ennek segítségével elérni. A népgazdaság tervezésében, az árrendszer kialakításában, a gazdasági kapcsolatok és foAz ENSZ-közgyűlés hatalmas érdeklődéssel kísért Kí- na-vitájában eddig már 67- en jelentkeztek felszólalásra. A tegnapi ülésen az albán szónok előadta az egy Kína-javaslat indokolását, Bush amerikai ENSZ-kül- dött soron kívül szót kért, és elmondta ellenvéleményét; felszólalt továbbá a tajvani klikk képviselője is. t Az albáp külügyminiszter csaknem egyórás felszólalásában annak a véleményének adott kifejezést, hogy csakis a KNK Pekingbcn székelő kormányát illeti meg az ENSZ-tagság, a tajvani Csang Kai-sek- klikket el kell onnan távolítani. Beszédében az amerikai imperializmus elítélése mellett, szovjetellenes kijelentéseket is tett, s a két nagyhatalmat egy nevezőre igyekezett hozni. Feltűnést keltett, hogy Emelkedik a hőmérséklet Előrejelzés Miskolc térségére szerda délig: Változóan felhős idő, eső nélkül. Mérsékelt délnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 3, délben 13 fok körül várható. lyamatok elemzésében mind. nagyobb szerepet játszik, Az ágazati kapcsolati mérlegek eddigi felhasználása általában országos jelentőségű problémára vonatkozott. Nagyon fontos egyrészt az ágazati szintű, másrészt a területi szintű elemzés. Lehetséges — és erre igény is van — egyes területek összefüggéseit és fejlesztési lehetőségeit elemezni az ágazati kapcsolatok mérlegének segítségével. Ezt is elősegíti a háromnapos konferencia. miközben az USA Kina-elle- nességét támadta, még csak közvetve sem utalt Nixon tervezett pekingi látogatására. Algéria képviselőjének az albán javaslatot támogató felszólalása után Bush, az USA ENSZ-képviselője helyet cserélt Tajvan megbízottjával, és sietett vitába szállni az albán javaslattal; azt állította, hogy kormánya „elvi alapon” tiltakozik Tajvan „veszélyes precedenst” jelentő kizárása ellen, és a két- Kína-javaslat elfogadtatása érdekében kérte, hogy a Tajvan kizárására vonatkozó javaslatot minősítse a közgyűlés „fontos kérdésnek”. .Ebben az esetben ugyanis csak kétharmados többséggel lehet határozni. Kanada állandó ENSZ-képviselője kijelentette, hogy ellene fog szavazni minden olyan javaslatnak — így az amerikai ügyrendi javaslatnak is —, amely meg akarja akadályozni a KNK egyedüli ENSZ-tagsági jogosultságát. A tajvani rezsim képviselője is felszólalt később, s azzal igyekezett maga számára híveket szerezni, hogy kormánya ugyanaz, amely annak idején az ENSZ alapító tagja volt. Más felszólalók ezzel kapcsolatban kijelentették, hogy nem kormányokat, hanem országokat képviselnek az ENSZ-delegátu- sok a világszervezetben. A kormányok változhatnak, de az országok nem. Mai kommentárunk: Feszültség a beruházási piacon A megyei beruházások helyzetét elemzi a Népszabadság mai számában dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei párt- bizottság első titkára, összegezve a megyei pártbizottság ülésén elhangzottakat. A beruházások egyensúlyhiánya abban mutatkozik meg legszembetűnőbben, hogy a kívántnál jóval hosszabb idő alatt fejeződnek be az építési nyinkák. Az építőipar évről évre több beruházási igényt utasít vissza — az elutasítás aránya már a 18—20 százalékot is elérte —, s a beruházók kiszolgáltatottsága továbbra sem csökken. Olykor elvtelen engedményekre is kényszerülnek, hogy megnyerjék szerződéses partnerül valamelyik építőipari vállalatot. Részben a hosszú átfutási időnek, a befejezetlen állomány növekedésének tulajdonítható, hogy nőttek a beruházási költségek. A továbbiakban azzal foglalkozik dr. Bodnár Ferenc, hogy a középtávú tervekben szereplő célokat az erőforrásokhoz képest túlméretezték, az egyedi konkrét beruházások számottevő részének fejlesztési költségeit pedig alátervezték. Igen nehéz pontosan megítélni a megyében a beruházási piac helyzetét, különösen a kínálat alakulását mert a megyében dolgozó vállalatok többségének nem itt van a székhelye. Laza a beruházási fegyelem — állapítja meg a megyei pártbizottság első titkára. A tervező vállalatok érdekeltsége például kizárólag a beruházási költségek növelésének irányába hat. De a kivitelezők sem érdekeltek a kívánt mértékben a beruházások gyorsabb és olcsóbb megvalósításában. A hibák visszavezethetők arra is, hogy a beruházások területén lazult az 'állami fegyelem. A jelenlegi beruházási rendszer nem jelzi megfelelő időben és egyértelműen, hol ütköznek a népgazdasági és az egyedi beruházói érdekek. Abból kiindulva, hogy a negyedik ötéves terv időszakában körülbelül 80 százalékkal nagyobb építési igény mutatkozik a megyében, mint az előző tervidőszakban, dr. Bodnár Ferenc szükségesnek látja egy új, önálló megyei székhelyű építőipari vállalat létrehozását. Emellett sürgeti a többi megyei építőipari vállalat fokozottabb bevonását is. A lakásépítési tervvel foglalkozva hangsúlyozza, hogy még több mint egymilliárd forint hiányzik az előirányzott lakásmennyiség felépítéséhez. A feszültséget nagymértékben csökkentheti a gazdaságosabb megoldásokra való törekvés és a társasház-építkezés. Cikkének befejező részében dr. Bodnár Ferenc kiemeli, hogy a beruházások hatékonyságának alakulása és a beruházási javak egyensúlyhiánya — a gazdasági fejlődésre gyakorolt jelentős hatása miatt — fontos politikai kérdés. A beruházási piacon tapasztalható kedvezőtlen jelenségek nem szüntethetők meg egyedül a jogszabályok móddsításával, a szabályozó rendszer finomításával. Minden vezetővel, de különösen a kommunista gazdasági vezetőkkel szemben magasabbra kell állítani a követelmények mércéjét, elvárva, hogy a helyi területi érdekeken felülemelkedve, elsősorban a társadalom érdekeit vegyék figyelembe. Akkor is, ha döntésük akár egy adott vállalat kollektívája, akár egy község vagy város lakossága körében népszerűtlennek tűnik. (BRKES) Ma reggel: KISZ-küldöttértekezlet kezdődött az LKM-ben Ágazati kapcsolatok mérlege ÉJFÉLTŐL RfcUütLlG ARAÉAT KAIRÓBAN A Palesztinái Ellenállási Szervezet vezetője, Arafat, Kairóba érkezett. Előzőleg Szaúd- Arábiában Fejszal királlyal tárgyalt. Mint köztudott. . Szaúd-Arábia és Egyiptom vállalták a közvetítést az ellenállási szervezet és a jordán kormány között. CSEHSZLOVÁK CÁFOLAT A csehszlovák távirati irodát felhatalmazták a következők közlésére: minden alap nélküli koholmányról és nyilvánvaló Csehszlovákia-elle- nes provokációról van szó azokban az angol sajtóban megjelent közleményekben, amelyek szerint Csehszlovákia fegyvert szállítana Északírországnak. Bizonyos imperialista körök azzal a céllal fabrikálták ezeket a híreket, hogy megbontsák Csehszlovákiának más országokhoz fűződő jóviszonyát. MA: FORMÁLIS LEMONDÁS Az osztrák kormány ma nyújtja be lemondását. Ez csupán formális, mert a választásokon győzelmet aratott szocialista párt viszi tovább az ügyeket, s Kreisky „második kormánya” valószínűleg pénteken már le is teszi az esküt. HOROGKERESZTES ZÁSZLÓK PÁRIZSBAN A francia rendőrség Párizs egyik külvárosában újfasiszták fegyverraktárát fedezte fel. Puskákat és horogkeresztes zászlókat foglaltak le. Negyven embert letartóztattak. ELFOGTÁK A GÉPELTÉRÍTŐT Vancouverben elfogták azt a gépeltérítőt, aki az alaszkai Anchorage városánál pisztollyal kényszerítette az alaszkai légitársaság egyik repülőgépét Vancouverbe. Mint kiderült, az első hírekkel ellentétben nem Mexikóba, hanem Kubába akarta végcélként téríteni a gépet. HOLTAN TALÁLTÁK HIVATALÁBAN Hivatali helyiségében holtan találták Porras panamai kereskedelmi és iparügyi minisztert. Miután halálát a szívét átlőtt golyó okozta, feltételezik, hogy öngyilkos lett. AZ ÉSZAKÍR INTERNÁLTAK ÜGYE Bernadette Dewlin, az angol parlament északírországi képviselőnője az Alsóházban kijelentette, hogy ha az Észak- Irországban internáltak kínzásának kérdését nem rendezik haladéktalanul a parlamentben, azt hamarosan az intézmény falain kívül oldják majd meg. A képviselőnő rendkívüli vitát követelt az üggyel kapcsolatban, a ház elnöke azonban elutasította a javaslatot.