Déli Hírlap, 1971. október (3. évfolyam, 231-256. szám)
1971-10-06 / 235. szám
-L i belföld TANULMÁNY A BRIGÁD- VEZETÖRÖL. Érdekes tanulmány jelent meg a Pécs—baranyai Népművelési Tanácsadó kiadásában. „Hogyan művelődik, szórakozik egy szocialista brigádvezető?” címmel. A kiadvány előzményeként 169 szocialista brigádvezető 40 kérdésre adott feleletét lyukkártya-rendszer segítségével dolgozták fel. KORSZERŰ CSERÉPGYÁR. A békési Abán épül fel hazánk egyik legmodernebb cserépgyára. A 786 millió forintos beruházás kivitelezését megkezdték. Az' új cserépgyárban — amelyet a tervek szerint — 1973 év végén adnak át rendeltetésének évente 50 millió sajtolt cserepet gyártanak. A SZÉNBÁNYÁSZAT FEJLESZTÉSE. Bár a szén részaránya csökken az energiahordozók között, a meny- nyíségi igény lényegében nem változik. Éppen ezért a szénibányászatban további erőfeszítések szükségesek a termelés korszerűsítésére, új bányák nyitására is. A szénbányászat fejlesztésére a negyedik ötéves terv időszakában mintegy 6 és féknilliárd forintot fordítanak. MÁSODIK adAS. a tervek szerint 1972 végéig elkészül a pécsi és a tokaji második műsort sugárzó két adó. Jelenleg a kísérleti műsort még csak az ország területének mintegy 8— 1# százaléka láthatja. 1975 végére Szentes, Kabhegy, Kékes környékének műsorválasztéka is bővül. Ebben az időben kezdődik el a budapesti tv-nagy- adó teljes rekonstrukciója is. 1989-ig Ózd, Szekszárd, Komárom, Sopron, Miskolc, Salgótarján környékét „szórják be” a második műsorral. TERVEZŐIRODA DOROGON. A Dorogi Szénbányák Vállalat vezetői gondos mérlegelés után úgy döntöttek, hogy nem bocsátják el a szükséges létszám feletti műszaki dolgozókat; tervezőirodát alakítottak további foglalkoztatásukra Az új iroda hatvan szakemberrel már megkezdte működését és önálló elszámolási rendszerben dolgozik. OLEFINPROGRAM. A IV. ötéves terv nagy vállalkozása az olefinkémia megteremtése. Leninvárosban az évi 6 millió tonna kőolajat feldolgozó üzemek melléktermékeire alapozva, nagyteljesítményű benzinpirolízis-üzemmel létrehozzák a hazai műanyag- és szintetikus kaucsukgyártás nyersanyagbázisát, és kialakítják a szerves alapanyag- gyártás feltételeit. HELYBE MEGY A KIÁLLÍTÁS. Régészeti vándorkiállítást indított útjára a Szekszárdi Béri Balogh Adám Múzeum. A mintegy húsz tablón Tolna azon községeiben szemlélhetik az eltelt évezredek történetét, ahonnan a hiányos közlekedési lehetősegek miatt nehezebben utazhatnak be a megyei múzeum kiállításaira. FÉLMILLIÓ TURISTA. Az év első kilenc hónapjában mintegy félmillió hazai és külföldi turista tekintette meg Sopron, Győr, Fertőd, Pannonhalma. Nagycenk és Győr-Sopron megye más városainak, községeinek műemlékeit, történelmi nevezetességeit. VADASKERT KECSKEMÉTEN. Kecskemétre telepítik a vadászati világkiállítás hazai élővadállományánák egy csoportját. A városban — társadalmi munkával — vadaskertet rendeznek be az állatok számára. A Volán 3. sz. Vállalat azonnali felvételre keres irodai ügy- vitelben jártas, gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Miskolc. József Attila u. 70. sz., bejárat a Tüzér utca felől, a munkaügyi főosztályon. külföld MOSZKVA. Egyezményt parafáltak a szovjet fővárosban, amelynek értelmében rendszeres légijáratot létesítenek a Szovjetunió és az NSZK között. Az egyezményt a közeljövőben aláírják. Tje Mit mutat ez a három arc? Figyelmet? Érdeklődést? Netán felháborodást? Dűltsá.got? Megrendültséget? — Egyiket sem! Zsják Pál, aki kegyetlen módszerességgel tört családja életére, aki nem riadt vissza gyermekei vérének ömlését látva, gyáva még ahhoz is, hogy a megbánást egy pillanatra is engedje kiülni az arcára. Gyáván bújna el a felelősség elől még az utolsó szó jogával élve is! (Ágotha felvétele) ítélethirdetés: pénteken Zsják nem mutat megbánást WASHINGTON. Az amerikai szenátus 64:19 arányban elutasított egy olyan javaslatot, amely megtiltotta volna az amerikai bombázásokat és légitámadásokat Indokínában. Stennis demokratapárti szenátor szerint a javaslat elfogadása egyenértékű lett volna a „részleg-megadással”. A javaslatot az ugyancsak demokratapárti Gravel szenátor nyújtotta be. BELGRAD. Bijedicsnek, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnökének meghívására Jaro- szewicz lengyel kormányfő október második felében hivatalos látogatást tesz Jugoszláviában. Mén Június 8-án, Zsják Pál bűnperének első tárgyalási napján a büntetőtanács elnöke figyelmeztette a sápadt, de akkor még mosolygó tértit, aki „csak részben” ismerte el magát bűnösnek: — Nézze, ha akar, meg sem szólal a tárgyalás idején. De ha egy szikrányi lelkiismerete is van, nem próbál olyan dolgokat tagadni, amelyek megtörténtek. Lényeges enyhítő körülménytől fosztja meg magát, ha konokul tagad... Magán múlik, hogy mit mond ... A második napon — ... a feleségem adta a kezembe a szifont és a palakalapácsot is. Azt mondta: üssem őt fejbe a szifonnal, aztán menjek a nagyobbik lányunk után a Km ese.sek pincéjébe, és üssem le! — „mesélt” Zsják, s később már egy fegyveres rablótámadás előkészítésével Is megvádolta a „nagyon szeretett” feleségét. felfedezett egy kiálló szöget. Akkor azt mondta, hogy hozzam be a palakalapácsot, s verjem be a szöget... — Milyen szöget? — lepődött meg a filigrán asszony, aki az elszenvedett sérülések miatt állni sem bírt még, székein ült a bírósági pulpitus előtt. — Hát azt, amelyiket a sez- lon szélénél... — De hiszen én cigarettáztam. El volt foglalva a kezem. Különben is: mit érdekelt engem akkor a sezlon! — Akkor vetted észre, amikor eloltottad a cigarettádat. — Zsják! A cigarettát én el sem oltottam. Amikor kijöttem a kórházból, és már tudtam takarítani, úgy találtam meg a földön. Félig sem szívtam még, amikor te a szifonnal leütöttél! A NEGYEDIK NAPON — Vádlott, van valami közölnivalója? — kérdezte a bíró. — Nincs, tanácselnök úr. — Állítja, hogy maga nem csira agát, hogy könnyít lelkiismeretén. Am csupán addig jutott el, hogy bevallotta: igen, ő ölte meg két gyermekét, s a nyugdíjas Láncos Pált, ő akarta megölni harmadik gyermekét, s feleségét is. Aztán „észbe kapott”, emlékezete „megbicsaklott”, és újra támadott. Míg első mondataival tisztázta feleségét, az utolsókkal ismét őt tuszkolta maga elé. S bár július 5-én, amikor tárgyalási napon kívül kérte a bíróságtól meghaUgattatását, újfent őszinte, beismerő vallomást Ígérve, ezúttal mindenben megerősítette helyszínt beismerését is, múlt héten megint csak a ..mártírt” próbálta játszani a bírói pulpitus előtt. Egy szikrányi letküsmeret sem rezdült benne akkor sem, amikor tegnap a vádbeszéd befejeztével a tárgyaló ügyész bejelentette végindítványát, s halál- büntetést kért. Bosszú? Gyűlölet vezérelte? O tudná megmondani. Az utolsó szó jogán is konokul, megátal- kodottan feleségére próbálta hárítani a felelősség „50 százalékát”. — Nincs több szavam, tanácselnök úr! — mondta, s nem tett hozzá még annyit sem: jó lenne meg nem történtté tenni a borzalmakat. ★ A perbeszédek elhangzottak. Az ítélet születőben van. A büntetőtanács visszavonult, hogy a tárgyalás anyagává tett bizonyítékok gondos, alapos mérlegelése után, az igazságnak megfelelő tényállást megállapítsa, elemezze az indítékokat, motívumokat és bűnösségi körülményeket. Az ítélet kihirdetésére pénteken, október 8-án reggel 9 órakor kerül sor a megyei bíróságon. RADVANYI ÉVA SZÓFIA. A bolgár fővárosban megkezdődött a szocialista országokban megjelenő irodalmi lapok főszerkesztőinek háromnapos értekezlete. Fő téma a szocialista társadalom tükrözése az irodalmi lapokban. Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Mongólia, az NDK, Románia, a Szovjetunió és hazánk képviselői vesznek részt a megbeszélésen. RÓMA. A lesközelebbi olasz községtanáesi választásokat, amelyek 367 községet, mintegy másfél millió választót érintenek, jövő év tavaszára halasztották. A választásokat eredetileg novemberben kellett volna megrendezni. Az Olasz Kommunista Párt a képviselőházban tiltakozott az elhalasztás miatt. VATIKANVAROS. Eddig 77 felszólalás hangzott el a Vatikánban ülésező püspöki szinóduson a papi hivatás elvi és gyakorlati problémáiról. Nagy visszhangot keltett közöttük Pedro Arrupe jezsuita generális felszólalása, amelyben a „fekete pápa” sikra szállt a papi hivatal megreformálásáért. Azért, hogy a papok „hasznosabbnak érezzék magukat és kevésbé hiábavalónak”. Arrupe szerint évente 3 ezer katolikus pap hagyja ott hivatását ilyen érzések és problémák miatt. ANKARA. A NATO dél- európai haderői tíznapos szárazföldi és haditengerészeti gyakorlatot tartanak Törökországban és a Földközi-tenger keleti térségében. A hadgyakorlat szombaton kezdődik. PRETORIA. Dél-afrikai csapatok zambiai területre hatoltak be. Vorster, a Dél- Afrikai Köztársaság miniszterelnöke szerint a hadsereg „terroristák üldözése közben” lépte át a határt. SANTIAGO. Szovjet—chilei megállapodást írtak alá arról, hogy a Szovjetunió 70 ezer négyzetméter lakóterület-kapacitású házgyárat ajándékoz Chile kormányának és népének, s ingyenes műszaki segítséget nyújt a házgyár lelém'téséhez. BUENOS AIRES. Tegnao este játszották le a Fischer— Petroszjan sakk-világbajnokA HARMADIK NAPON — Hogyan képzelné tovább az életét, a jövőjét? — kérdezte tőle a vádat képviselő tárgyaló ügyész. — Visszamegyek a feleségemhez, s felneveljük szépen Irén- ke leányomat... — És nem zavarná magát, hogy a másik két gyermeke halott? Hogy maga ölte meg őket? — ... egy kicsit. Amikor feleségével szembesítik: — Amikor a szobában ültünk, a feleségem a sezlon szélénél nált semmit? — Igen. Rezzenetlenül, konokul, a megbánás legcsekélyebb jele nélkül tagadott Zsják napokon át, mindent elkövetve azért, hogy feleségére hárítsa a gyanút. Míg végül tettei elkövetésének helyszínén, a régi családi otthonban megtartott tárgyaláson már-már megtört: — Bíró úr. Szeretnék mindent úgy elmondani, ahogy történt. — Eddig nem mondott igazat? — Nem. Most el akarom mondani úgy, ahogy volt. Zsják az üressé vált otthonában zokogott. Már-már elszánta Pozsony, 1971. október 6. A három napja Szlovákiában tartózkodó Miskolci Szimfonikus Zenekar máikét sikeres hangversennyel öregbítette hírnevünket. Az érsekújvári bemutatkozás után tegnap Nyitra és Nagyszombat érintésével érkeztünk Pozsonyba. Az első hangverseny, melyet Vak Bottyán egykori székhelyén tartott az együttes, némiképp csökkentette a pozsonyi bemutatkozás előtti izgalmat. Érsekújvárott persze eléggé egyedi élmény volt koncertünk, míg Pozsonyban 14 ország zászlait lengeti a szél, jelezve, hogy 3-tól 8-ig mindennap hangversenyez itt Európa valamelyik híres zenekara. a Szlovák Kommunista Párt megalakulásának 50. évfordulóján rendezett zenei ünnepségeken. Az 1914- ben épült és nemrég felújított, dús aranyozású hangversenyterem egész földszintjét megtöltötték tegnap este az érdeklődők. A Miskolci Szimfonikus Zenekar pozsonyi hangversenyét több mint hatszázan hallgatták meg. Másodszor is meggyőződhettünk róla. hogy szimfonikusaink kitűnő műsorral készültek fel erre az útra. Kodály Marosszéki táncát a pozsonyi szakemberek szerint ritkán hallani ilyen jó előadásban. Ezután Liszt A-dúr zongoraversenye következett, mellyel a 22 esztendős Falvay Sándor ragadtatta el a közönséget. Falvay pozsonyi koncertje után máris több csehszlovákiai meghívást kapott. A koncert Mendelssohn IV. szimfóniájával ért véget, mely leginkább míves kimunkáltságának köszönheti sikerét. A hangverseny befejezése után a pozsonyiak hosszan ünnepelték az együttest. A hangverseny után a magyar gimnázium növendékei nyújtották át a város ajándékait, köztük Bjelik György főkonzul és Varga Ferenc konzul vörös szegfűből kötött, s nemzetiszínű szalaggal díszített virágkosarát. A szlovák zenei élet reprezentánsai közül a koncert után többen is elismeréssel nyilatkoztak szimfonikusaink teljesítményéről. Elsőként a Magyarországon is jól ismert híres karmester, Rajter hajós gratulált Mura Péternek. A Miskolci Szimfonikus Zenekarnak még egy hangversenye lesz Trencsénytep- licben, amelyre holnap kerül sor. A mai napon a Magyar Népköztársaság itteni konzulátusa fogadja a zenekar művészeti vezetőit. GYARMATI BÉLA Mai kommentárunk: Nem drága, csak „ exk 55 Ha nem fázott volna ma reggel a kommentátor füle, akkor is tudná, hogy kezd igazán ősziesre fordulni az idő, hiszen a telexgép már a fogyasztási szövetkezetek őszi-téli felkészüléséről adott hírt. Tavaly télen is sokan rendeztek — rendhagyó — disznótort a bérházak között, ezért Miskolcon sem érdektelen, hogy már most gondolnak a szövetkezeti boltok a kolbászba, hurkába töltött káposztába való fűszerek beszerzésére. Aki pedig nem vállalja a sonkák liften való szállítását, a szárítóhelyiségekben való feldolgozás „örömeit”, azt vigasztalja eme információ: a szövetkezeti boltoknak jobb lesz a húsellátása, mint tavaly. Maguk a szövetkezetek is levágnak vagy 80 ezer sertést. Ennyit a gyomor örömeiről, s nem többet, hiszen az őszi-téli felkészülésről szóló hír foglalkozik a ruhaneműkkel is. Ha valóban olyan mutatós lesz a választék, mint amilyen szép a nyilatkozat szövege, akkor nem lesz semmi hiba. Mert többek között ezt közlik a szövetkezeti kereskedelem illetékesei: „ ... tovább javul — az olcsótól az exkluzívig terjed — a szőrme, műszőrme, kord és fésűsgyapjú, valamint az egyéb felsőruházati cikkek választéka.” Figyelik, kérem? Ez aztán a finom fogalmazás. Nem azt mondják, hogy az olcsótól a drágáig, hanem azt, hogy az olcsótól az exkluzívig terjed a választék. És ez egészen más. Hogy teljes legyen az örömünk, még azt is közlik velünk a szövetkezetek, hogy nem lesz hiány füstcsőben. Ez igen! Ez már döfi! Mert import konyakban, különleges ruházati cikkekben, mindent tudó háztartási gépekben kevésbé szenvedtünk hiányt az elmúlt években is, mint füstcsőben. Ha már ezzel a feladattal is meg tud birkózni a magyar ipar és kereskedelem, akkor nem fogadhatjuk többé kételkedve, hogy rövidesen felzárkózunk a fejlett országok mellé. Bevalljuk, kicsit irigykedve olvastuk, mennyi mindent tud ígérni őszre és télre a szövetkezeti kereskedelem. Törtük a fejünket, mit tehetnénk mi magunk az ígéretek bőségkosarába. Nem volt hiábavaló az agytorna. Felelősségünk teljes tudatában ígérjük, hogy nemcsak füstcső, hanem füst is lesz ezen a télen Miskolcon. Ha nem is több, mint tavaly, de annyi mindenképpen, hogy kinek- kinek jut belőle elegendő. (BÉKÉS) Kiküldött munkatársunk telefonjelentése: Sikeres hangversenyek Szlovákiában uELi tUULAt - a Magyai szocialista uuututspan Miskolc városi Bizottságának politikai napilap]* - Főszerkesztő; CSALJ LÁSZLÓ - Szerkesztőség: Miskolc. Baicsy-zslUnszky a IS — Központ: 88-132. 16-672. 35-380. 36-579. — Titkárság. 18-223. — Bel- és várospolitikai rovat: 18-221 - Művelődési rovat: 18-228 - Sport rovat: 18-222. — Levelezés: 18-227. - Pcstafiek 39 - Kiadja a Borsos megyei Lapkiadó vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 19 - Felelős kiadd: WIRTB LAJOS. - Telefon: 38-131 - Hirdetésfelvétel: Miskolc. L. Széchényi u 15—17 - Telefon: 16-219. - Terjeszti! a Magyar,Posta — Kapható a hírlapárusoknál- - A lap ars 80 tiller, hétfőn I Ft tndex: 25 951 - Készült » Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc. Baicsy-Zsilinszkv u 15 - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN jelölti párosmérkőzés második játszmáját. Ezúttal Petroszjan játszott világossal. A szovjet nagymester a 32. lépésben Fischert a játszma feladására kéayszerítiette. A találUoaó állása IX