Déli Hírlap, 1971. október (3. évfolyam, 231-256. szám)

1971-10-19 / 246. szám

Az együttműködés okmánya afc A Szaratovi vízierőmű — a volgai víz­lépcső hetedik villamos erőműve, elérte ter­vezett teljesítményét — az 1 millió 359 ezer kilowattot. Az idén kezdődött IX. ötéves tervidőszakban ez az első átadott szovjet vízierőmű. Ma már az erőmű mind a 24 gépegysége dolgozik. Az építő és szerelő- kollektíva a tudósokkal együtt nagy munkát végzett az áramfejlesztők teljesítményének növeléséért. Jelenleg a gépek mindegyike a tervezett 57,3 ezer kilowatt helyett 60 ezer kilowattos teljesítményt nyújthat. A szaratovi vízierőmű üzembe állításával a volgai vízlépcső erőműveinek össztelje­sítménye meghaladja a 7 millió kilowattot. Felkészült a télre az építőipar Dupla lalú szekrény, fűthető erdei taházak — Ez aí, amiről beszéltem — mondja Makai Lászhj, a MÁV miskolci pártbizottsá­gának a titkára. S már nyújtja is a gondosan össze­fűzött okmányt, amelynek formája nem reprézentatív ugyan, de annál figyelemre méltóbb a tartalma. Borító­lapján ez áll: Munkaokmány. Magyarázatot nem fűz hoz­zá, mert e dokumentum ön­magáért beszél. Sajátos helyzet Hogy mit tartalmaz, arra a bevezető néhány sora ad egyértelmű magyarázatot, amely szerint a MÁV „... -semmilyen .más válla­lathoz nem hasonlítható. Az egyes szolgálati főnökségek szerepe, hatásköre, funkció­ja teljesen különbözik más nagyvállalatokétól. E sajátos helyzet megköveteli, hogy a vasút területén a centrális gazdasági vezetés mellett tel­jesen azonos gazdaságpoliti­kai elvek érvényesüljenek valamennyi szolgálati helyen a pártszervezetek tevékeny­ségében.” Stílszerűen szólva s egy kicsit le is egyszerűsítve, ar­ról van szó, hogy a politikai és a gazdasági munka egy vágányon haladjon ... Ennek az igénynek eleget tenni nem is olyan egyszerű feladat. A MÁV Miskolci Igazgatóságának határai négy megyét érintenek. Szolgála­ti helyein, a gazdasági és po­litikai munkában egyaránt ebből a helyzetből adódnak a speciális feladatok. Ami megoldható egy borsodi munkahelyen, nem biztos, hogy ugyanazoknak a felté­teleknek a biztosításával el­érhető Nógrádban, Szabolcs­ban vagy Hajdú megyében. Itt már sokszor kooperációra van szükség a területileg il­letékes pártbizottságokkal és alapszervezetekkel is, ha pél­dául pártpolitikai tennivaló kerül sorra. Az említett munfcaokmány éppen ennek a sajátos kö­rülménynek a szinkronizálá­sát hivatott elősegíteni még­pedig úgy, hogy se hatáskö­ri, se egyéb értelemben „szó ne érje” a MÁV miskolci pártbizottságának a háza tá­ját. Tizenhat összekötő Ehhez az együttműködés­hez igyekeztek megteremte­ni a minden szempontból optimális feltételeket. Az igazgatóság területén műkö­dő 43 pártalapszervezettel 16 összekötő útján tartja a kap­csolatot a pártbizottság. Emellett évenként legalább kétszer együttes megbeszélé­sen vitatják meg a más me­gyék területén működő igaz- ■ gatóságok pártbizottságaival a teendőket. Időközben rész­letes tájékoztatást adnak egymásnak hogy a legátfo­góbb feladatokban, adandó alkalmakkor megfelelő állás­pontot alakíthassanak ki. Ugyanakkor félévenként az illetékes pártbizottságokkal történő konzultálás után megbeszélést tartanak a Kórbonctani szakorvosok találkozója Klinikai-kórbonctani érte­kezletet tartanak október 21-én a miskolci Szentpéteri kapui kórházban. A megye és a város, mintegy 500 szak­orvosa találkozik, s az el­múlt időszak legérdekesebb eseteit, boncolási eredmé­nyeit beszélik meg. pártalapszervezetek titkárai­nak. Itt beszélik meg a ta­pasztalatokat és a további tennivalókat. Követendő példa Abban a tájékoztatóban pedig, amit évenként egyszer küldenek el a társ-pártbi­zottságoknak, megjelölik azokat a problémákat is, amelyek megoldásához a te­rületi pártszervek segítségét kérik. (Helyi szállítási, rako­dási utasforgalmi feladatok stb.). A MÁV miskolci pártbi­zottságának munkaokmánya egy modell, amely minta, példa lehet más, hasonlójel­legű nagyvállalatok (Volán, Csőszerelőipari Vállalat stb.) számára, amelyeknek gond­jai, problémái a gazdasági és politikai munkát, a koordi­nációs tevékenységet illetően sok mindenben megegyeznek a vasúiéval. Nem arról van szó, hogy lemásolják, inkább arról, hogy sajátos helyze­tüknek megfelelően haszno­sítsák saját munkájukban., TÓTH FERENC A „Fiatalok Miskolcért, Miskolc a Fiatalokért” moz­galom célja, hogy a fiatalok minél szélesebb rétegei vé­gezzenek közéleti tevékeny­séget, aktívan dolgozzanak városunk fejlődéséért, szé­püléséért. A mozgalomban kiemelkedően szereplő fiata­lokat jutalmazni fogják. Ez­ért a KISZ Miskolc városi Bizottsága, Miskolc megyei Város Tanácsa, valamint a HNF Miskolc városi Bizott­sága pályázatot hirdetett a jutalmazási formák kidolgo­zására: jelvény, oklevél és plakett-tervezet készítésére. A pályázatban részt vehet minden 35 éven aluli fiatal. Külön díjazzák a legjobb jelvény, oklevél és emlék­Újítási ankét Újítási ankétot rendeznek október 21-én délutáni' az ÉPFU miskolci üzemegysé­gében, amelyre a pécsi, győ­ri, budapesti üzemegységek képviselőit is meghívták. A vendéglátók kezdeményezé­sére, már évek óta megren­dezik ezt a munkaértekezle­tet. Az ez évi összejövetelen előreláthatólag mintegy hat- vanan jelennek meg. A jobb munkaszervezésből fakadó magasabb termelési eredmé­nyekkel kapcsolatos tapasz­talataikat cserélik ki. * U1NIVÁZ — Trencsénbe A jó csehszlovák—magyar kapcsolatok újabb'•'jeleként a KGM Budapesti Építőipari Vállalat középület építését kezdte meg Trencsénben. A csaknem 3000 négyzetméter alapterületű építkezéshez a szükséges UNIVÁZ-szerkeze- tet a Beton- és Vasbeton- ipari Művek alsózsolcai gyá­ra szállítja, mintegy másfél millió forint, értékben. Az UNIVÁZ 70 százalékát már eljuttatták tehervagonokban az építkezéshez. A további szállítást az elkövetkező he­tekben befejezik. plakett-tervezeteket. A há­rom első, második és har­madik díjra 1000—1000, 600 —600, 400—400 forint jutal­mat fizetnek. A beküldési határidő: 1971. november 30. Helye: KISZ Miskolc vá­rosi Bizottsága, Miskolc I., Petőfi u. 1—3. A borítékra rá kell írni: „Fiatalok Miskolcért, Mis­kolc a Fiatalokért.” A bíráló bizottság tagjait a pályázatot hirdető szervek együttesen jelölik ki. Eredményhirdetés a KISZ VIII. kongresszusa ideje alatt lesz a Molnár Béla Ifjúsági Házban, ahol a beküldött pá­lyaművekből kiállítást ren­deznek. (Folytatás az 1. oldalról.) Az érj végéig elkészülnek a húskombinát alapjai. A téli időszakban a betonelemek összeszerelését végzik. A diósgyőri városközpont­ban 30 lakóház alapjait ad- ját át a magasépítőknek az' ÉÁÉV szákiparosai. Az első negyedév végéig pedig újabb tíz épület alapjai készülnek el. Nem szünetelnek a mun­kák a keleti csúcsvízmű há­lózatának építésénél sem. Az összehegesztett csövek fekte­tésével, , a tavaszig újabb előnyt biztosít az ÉÁÉV. Több millió forint értékű mélyépítő munkát végez a Miskolci Közlekedési Válla­lat központi telephelyén az idei télen az Észak-magyar­országi Állami Építőipari Vállalat. Elűzik a hideget Ózdon hatalmas víztároló berendezést készít az ÉÁÉV. Fokozatosan a föld alá sül­lyesztik a mindmáig legna­gyobb duplafalú betonszek­rényt, ami később a vizet biztosítja majd a rúd-drót- hengersorhoz. Az új üzem területén jelenleg közműve­sítést végeznek, készül a csa­tornázás és a térburkolat. A következő hónapokban el­tüntetik majd a »Hangony- patak régi, száraz medrét. Egész télen át folyamatosan készülnek majd az ózdi és a kazincbarcikai házgyári la­kótelepek közművei. A kü­lönböző építkezéseken a leg­kézenfekvőbb fűtési módo­kat alkalmazzák, annak megfelelően, hogy melyik igényel kevesebb költséget, így kokszkályhák százai, az­tán elektromos fűtők, pro­pán-bután melegítők és hő- légbefúvók tartják majd tá­vol a hideget az egyes mun­kahelyeken. Mit mond a belgrádi térkép? A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalatnál szep­tember 23-ra már minden munkahelyre elküldték a ki­dolgozott téliesített progra­mot. A diósgyőri városköz­pont lakóépületeinél a tél fo­lyamán már a végleges fű­tésre támaszkodnak az épí­tők. Ezt önálló kazánközpont biztosítja, de szükség esetén saját felszerelését is alkal­mazza majd a vállalat. Ké­szenlétben állnak a gyors­gőzfejlesztők, amelyeket fő­ként a betonozásnál, a be­ton-érlelésénél lehet kiváló­an alkalmazni, \de szükség esetén fűtésre is felhasznál­ják ezeket. — A téliesítési eszközök sajnos, nem tartottak lépést az új építési technológi|ák fejlődésével — tájékoztatta lapunkat Kovács Lajos, a BÁÉV termelési főosztályve­zetőhelyettese. — Ez nem­csak nálunk probléma, ha­nem mindenütt az ország­ban. Kísérleteznek ugyan új típusú berendezésekkel, amelyekből rendelt is a vál­lalat, de ezekre az idei té­len még aligha lehet számí­tani. Korszerűtlenek a hő- légbefúvók és kevés is van belőlük. Ezeket főként a ha­gyományos építkezéseknél használjuk majd. De ahol úgy adódik, a földgáz-fűtést is igénybe vesszük. A BÁÉV-nél elmondták, az utóbbi években a belgrádi időjárás előrejelző térkép teljesen megbízhatónak bizo­nyult, ezért az idei tervek összeállításánál figyelembe vették a legfrissebb prognó­zisokat. Eszerint nehezebb télre számíthatunk, mint ko­rábban, s ennek megfelelően alakították ki a BÁÉV-nál a felkészülés tervét is. hgyszabadsá« — forintért Előreláthatólag nemigen lesz fagyszabadság az építő­ipari < vállalatoknál, így a BÁÉV-nál sem. A tervekbe viszont az időjárás bármikor beleszólhat. Korábban in­kább a dolgozók kérésére ad­tak fagyszabadságot, de az idei télen már arra kénysze­rülnek az építő vállalatok, hogy lehetőleg folyamatosan biztosítsanak munkát min­denki számára, hiszen az új rendelkezés szerint a fagy­szabadság idejére is négy­öt-hat forintos bért kell fi­zetniük. Egy hozzávetőleges felmérés szerint, ha decem­berben hatvannégyen, janu­árban és februárban több mint kétszázötvenen .szabad­ságra mennének, ez a BÁ- ÉV-nak félmillió forint költ­séget jelent. A Miskolci Építőipari Vál­lalat még szabad téli kapa­citásokkal rendelkezik, hol­ott a nagyobb munkahelye­ken máris megkezdték a té- liesítést. Az Egyetemváros­ban külső burkolatot készí­tenek. a sóskúti tufás mész­kő meleg adalék-anyagokkal kerül fel végleges helyére. A Tiszai pályaudvar mellett egy 500 személyes szociális épület belső munkái' kötik le a vállalat szakiparosait a té­len. Katona Lajos főépítés­vezető elmondta, ahol erre szükség van, fűthető erdei faházakat állítanak fel és ezeket öltözőknek étkezdék­nek rendezik be NAGY iwZSV Mit szól hozzá, hogy... ... az a pénz, amelyet a menyasszony­táncnál a kalapba dobnak a lagzi ven­dégei, a fiatal pár közös vagyonához tartozik — jogilag? — Nézze, én már úgy vagyok vala­hogy a lagzival, házassággal, mint a cowboy-filmekkel. _ ■> — A minap sem tudtam végignézni a tévében azt a vadnyugati históriát. Untatott. Túl sokat lőttek benne. — Tökéletesen megértem. De én sem arra biztatom, hogy bigámiát kövessen el vén fejjel, s még csak arra sem, hogy reumás derekát kockáztatva, meg­forgasson egy szép menyasszonyt. Köz­tünk már — sajnos —. csak mint jogi kérdés jöhet számításba ez a téma. — Nos, akkor már érdemesebb arról beszélnünk, miért kellett tisztázni egy­általán, hogy a közös vagyonhoz tar­tozik-e a menyasszonytáncért kalapba dobált pénz. — Maga szerint miért? — Azért, mert ismét divat a hétor­szágra szóló lagzi, s abba a bizonyos kalapba bizony tízezer forintok hul­lanak. — Remélem, nem el marasztaláskép­pen mondja mindezt? Ha van pénzünk lagzira, menyasszonytáncra, az csak jó. Vagy nem? — Van pénzünk ... Már akiinek van. De szerintem nemcsak azok készítenek húszfogáisos menüt, és nemcsak azok dobják főúri gesztussal az 500 forintot a kalapba, akik megengedhetik ezt ma­guknak. — Ha nem engedhetnék meg, akkor nem dobnák. — Nono! Hadd kérdezzek valamit! Maga szerint minden autótulajdonos anyagi helyzete indokolja a gépkocsi­tartást? — Nem. De hogy jön ez a lagzihoz? — Egyre nehezebb a felfogása. Ügy látszik, nem vette észre, hogy vagy már egy fél órája az úrhatnámságról, az új­módi úrhatnámságról beszélünk. Nagy iagzi. hogv pukkadjon a szomszéd, az ismerős. Kocsi, s aztán még drágább kocsi ugyanezért. Külföldi út, minél drágább, ugyanezért. — No, ennyi elég a rosszkedvű filo­zófiából. — Szerintem is. Csak még valamit: azt kérdezte beszélgetésünk elején, hogy miért kellett jogilag tisztázni: közös va- gyon-e a menyasszonytáncért kapott pénz, avagy nem. — És azt válaszolta, hogy azért, mert nagy pénzről'van szó, valóságos vagyon hull a kalapba. — Ki kell egészítenem a választ. Azért is tisztázni kellett a kérdést, mert a válópereknél igen gyakran anyagi viták merülnek fel. És most megkockáztatom e feltételezést: pont azoknál jut el igen gyakran az alpári hangú anyagi vitáig a házasság, akik a menyasszony-pénz gondos átnyálazá- sával kezdik a nászéjszakát. — Ilyen is van? — Azt mondják. — Hát, akkor jobb, ha mi is elvá­lunk. Viszlát, maga megrögzött idea­lista! — Hohó! Lassan a testtel! A múltkor is ón bietueoa. «KES DEZSŐ Pályázati felhívás

Next

/
Thumbnails
Contents