Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-18 / 220. szám
belföld MOSZKVÁBA UTAZOTT. Tegnap elutazott a Magyar Állami Operaház moszkvai premierjére dr. Orbán László, a művelődésügyii miniszter első helyettese. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Ilku Pál művelődésügyi miniszter, továbbá a Művelődésügyi Minisztérium és a szovjet nagykövetség több#vezető munkatársa. Több mint tíz esztendeje, évről evre „indiánok” verik fel sátraikat a Bakonyban. Tévedés ne essék: ezek néprajzi érdeklődésű, s játékot kedvelő fiatalemberek, akik rekonstruálják a dakota törzsek történelmének hőskorszakát, a múlt század második felének romantikus éveit. Sátraik, ruházatuk, fegyvereik, használati eszközeik az eredetiek hű másolatai Béke-barátság kiírat Bóke-baratsag különvonat indul holnap reggel Szovjetunióba a megyei Hazafias Népfront és az IBUSZ szervezésében Miskolcról. A Borsod megyei mezőgazdasági és ipari munkásokból álló 320 fős csoport 9 napos útján ellátogat Moszkvába, Kijevbe, s Leningrádba. A tervek szerint a különvonatot mindenütt a szovjet városok vezetői fogadják. Fatörzsből faragóit gabonatároló A miskolci Herman Ottó Muzeum gyűjteményében több mint félezer olyan tárgyat őriznek, amelyeket a korábbi századokban termény, illetve bor tárolására használtak. A XVI. században készült ón és cink kupáktól. a délborsodi és tokaj-hegyaljai borvidéken használt bortároló edényeken, csebreken, gönci , és szerednyei hordókon kíyül I megőrizték többek között a ! Bodrogközben, valamint a dél- ' bükki községekben fából készült terménytárolókat, így többek között a faragással díszített szuszi- kokat is. Most újabb, rendkívül ritka terménytároló került a As italosán ára: Súlyos testi sértésért, két év börtön N nagyapáink hintaszéke. Több évtized után újra divatba jött őseink kedvenc bútordarabja, a hintaszék. Olyan nagy irántuk a kereslet, hogy ma már öt háziipari szövetkezet készíti a külföldi megrendelőknek. A bőrrel bevont, vesszőfona- tos ülőalkalmatosságok több fajtáját készítik, a hagyományos formájútól a gördíthető, állítható támlájú kerti napozó székig. HARMADIK DÍJ MÜNCHENBEN. A müncheni nemzetközi zenei versenyeken ismét szép magyar sikerek születtek. Tizenhét hegedű—zongora szonátapár között Bán Ildikó és Várad': Katalin nyerte a haiímadik dijat. A Zeneművészeti Főiskola másodéves operaszakos hallgatója Gáti István, az énekverseny legfiatalabb résztvevője külön- déjat nyert'. GYŰRŐDÉS NÉLKÜLI ÁGYNEMŰ. A Pamuttextilművek székesfehérvári gyárában pamutból és poliészterből szőtt ágynemű anyag készül. Mosáskor az anyag nedvszívó képessége, mosás után gyűrődést feloldó tulajdonsága egyaránt jó. A gyűrődésmentes ágyneműt vasalni nem kell. ZSÚFOLTAK AZ ÓVODÁK. Országszerte lebonyolították az óvodai felvételeket. A fővárosban és vidéken a jelentkezők száma sokhelyütt ezúttal is lényegesen | meghaladta a felvehetőkét. Emiatt az igényjogosultak közül — nem végleges adatok szerint — 30—10 ezer kisgyereket nem tudnak fogadni az intézmények, s még így is tovább növekedett a zsúfoltság az óvodák nagy részében. VIRÄGRITKASAGOK ZEMPLÉNBEN. A fenyvesekben, a tölgyerdőkben és a patakmedrek lapályain a botanikusok ezerháromszáz különböző virágot tartanait nyilván. Az ősz beköszöntésével több tucat olyan virágritkaság nyílik a hűvös éghajlatú vidéken, amelyek hazánkban csak itt tenyésznek. A boldogkői vár sziklabérceit valósággal elborítja az ékes vasvirág lilarózsaszín szirmú virága. Ez a virág arról ismert, hogy minél kevesebb csapadékot kap, annál dűsabban tenyészik. Telkihánya környékén a fenyveseit napsütötte tisztásain kinyílt a kereklevelü kiskörüké. A Zempléni-hegyvidék ezen ritkasága a gyöngyvirághoz hasonló virágot hozott. LOTTÖNYEREAIÉNYEK. A 38. játékhéten öttalálatos szelvénye egy fogadónak volt, melyre 1 751868 forintot fizetnek. A négytalálatos lottószelvények 87.593 forintot, «• háromtalálatosok 588 forintot, a kéttalálaiosok pedig 70 forintot érnek. A vám» és pénzügyőri testűiét hj felvétel van. Az érdeklő- Sörnek a részletes felvilágosítási oármelyib vám- és pénzügyőri vzakasz vagy vámhivatal megadj*. liladó oidalkocsis motorkerékpár. n., Szeretet u. 12. í’elesbérlöt keresek Avastetőre, »•üjaiiit: repaszeletelöt veszek, iirvayné, Munkás u. «. A 35 éves Molnár József négy ízben állt már a. bíróság előtt. Legutolsó bűncselekménye után 7 évi börtönre ítélték. A súlyos büntetésből — amelyet rablás miatt kapott — tavaly tavasszal szabadult. Az I,.K M-ben helyezkedett el mint segédmunkás. Idén ismét letartóztatásba. asszony egy családi veszekedés során elvesztette az orrát, ugyanis férje egy hirtelen elhatározástól hajtva — leharapta. A leharapott orrészt a egyik svéd magánvasút tulajdonosait, amikor legutóbb szemleutat tettek egy fél éve használaton kívül helyezett létesítménynél. A vasút — sínekkel, mozdonnyal és kocsikkal együtt — eltűnt. A környékbeliek később elmondták, hogy egész nyáron folyt a munka a vasútmajd bíróság elé került. A vád: súlyos testi sértés. Március 2-án — fizetés után — italozással töltötte napját. Időközben megismerkedett N. Lídiával, akiről az igazságügy; orvosszakéntők megállapították, hogy szellemi fogyatékos személy. Molnárnak megtetszett a lány, s itatni kezdte, majd — miveszekedés színhelyén, a iep- csőház egyik sarkában találta meg a helyszíni szemlét tartó rendőr. Az orr-részt azonnal visszaoperálták és úgy tűnik a varrás tart. nál, darabokra szereitek szét és vontatókra rakták az ösz- szes berendezést. Az elveszett vasút rejtélyére végül a rendőrség derített fényt. Az egyik mellékvágány gazdája eladta a rá eső részt egy óaskásnak. Az ószeres nem vesztegette idejét: szétszedette & elszállíttatta az egész vasutat. után felesége éppen nem tartózkodott otthonukban — lakására csalta, s felszólította, hogy vetkőzzön le. A gyenge elméjű nő teljesítette kívánságait, miközben olyan súlyos sérüléseiket szenvedett, hogy Molnár kénytelen volt az orvosi rendelőbe kisémi, ahol elsősegélyben részesítették N. Lídiát. Molnár továbbra is a lánnyal maradt, ismét itatni Ikezdte, majd újra a lakására csalta, ahonnan már a kórházba kellett szállítani a nőt, akit súlyos sérüléseiből több héten át tartó kórházi ápolással tudtak kigyógyíta- ni. A Miskolci Járásbíróság büntetőtanácsa az összes körülményeket mérlegéivé, a váddal egyezően, súlyos testi sértés bűntettében marasztalta el Molnár Józsefet, s ezért 2 évi 'börtönbüntetésre ítélte. Ugyanakkor a közügyek gyakorlásától 5 évire eltiltotta. múzeum birtokába. A Csereháti hegyvidékhez tartozó Szuhogv községben a XVII. század végén / készített, egyetlen hatalmas fa- j törzsből kifaragott gabonataro- | lóval gyarapodott a gyűjtemény. I A szakemberek megállapítása ! szerint a hatalmas fatörzset g barddal faragták ki és tették al- I kalmassá mintegy négymázsányi I termény tárolására. Az évgyü- ! rűk alapján azt is megállapították, hogy a tölgyfa, amelyből a bödönt készítették, legalább háromszáz éves lehetett. Az idők folytán alsó része elkorhadt, s ezt új ,,fenékkel’» pótolták. A természetes száradás során keletkezett repedéseket kovácsolt vasból készített pántokkal szorították össze. Alonso Pécsett Hazunkba erkezett Alberto Alonso koreográfus, a kubai balett művészeti vezetője, aki 1969-ben „A veronai szerelmesek mártiriuma” című balettet a pécsi balettnél betanította. Mostani látogatása során ismét a pécsi társulat vendége lesz és egy új balettestet állít színpadra. Egyebek között B izeit s Csendrin zenéjére a Carmen egyfelvonásos balett-változatát, amelyet korábban a Moszkvai Nagyszínház balettjének tanított be. Mai kommentárunk: A malmok mär az iáéi búzát őrlik és a szakemberek egybehangzó véleménye szerint nemcsak a mennyiséggel lehetünk elégedettek, — rekordtermést értek el a gazdaságok —, hanem kielégítő a gabona minősége is. Ezek szerint idén főleg a molnárok és a pékek jó munkáján múlik majd, milyen kenyér kerül az asztalunkra. Miskolcon kedvezően befolyásolta a minőséget, s főleg gazdagította a választékot, hogy a Sütőipari Vállalatnak konkurrenciája ás van. Több szövetkezet szállít úgynevezett házi kenyeret a boltokba. Jő lenne persze, — mondja a fogyasztó —, ha még erőteljesebben kibontakozna a tisztességes verseny, hiszen ennek hasznát látnánk mindannyian. Néhány évvel ezelőtt — kissé elhamarkodottan — azt a koncepciót alakították ki országosan a sütőipar gazdái, hogy kizárólag a nagy, gépesített sütőüzemeké a jövő. Ekkoriban sok kis régi pékséget be is zártak. A gyakorlat nem mindenben igazolta a fejlesztésnek ezt az irányát. Az igaz, hogy a pékek munkája rendkívül nehéz, és munkaerőhiánnyal küzd a legtöbb üzem. Szükség van tehát a gépesítésre és egy olyan nagyváros ellátását, mint Miskolc is, nem lehet a régi módon szétszórt kis pékségekre alapítani. De az ellátásban döntő szerepet játszó, korszerű technológiával dolgozó nagyüzemek mellett helyük van még a kis sütödéknek is. Amint utaltunk rá, konkurrenciájukkái jobb munkára serkentik a gyárat és gazdagítják a választékot. Kedvében járnak azoknak, — és ilyenek Magyarországon nagyon sokan vannak —, akik a kenyeret fő tápláléknak tekintik, és csak akkor elégedettek vele, ha friss, foszlós, illatos. Különösen nagy szerepe van az egykemencés kis műhelyeknek a nagy kenyérgyáraktól távolabb eső falvakban. Ezekbe ugyanis — a nagy távolság, nehéz szállítási viszonyok miatt — általában késve, k.iszikkadva jut el a kenyér. Ezért határozta el a megyei tanács, hogy 50 millió forinttal támogatja azokat a vállalatokat, szövetkezeteket, amelyek a kis falvakban sütödét nyitnak. A termelőszövetkezetek közül hét vette igénybe a tanács támogatását és az első szövetkezeti sütőüzem pénteken meg is nyílt Izsófalván. — De miért jó ez nekünk? —■ fogalmazhatja meg a — kissé önző — kérdést a miskolci fogyasztó. A válasz nyilvánvaló: azért, mert ha a nagyüzemek megszabadulnak a környékben levő falvak ellátásának gondjától, akkor jobb minőségű árut nyújthatnak a városi fogyasztóknak. Talán nem felesleges még egyszer hangsúlyozni, nem visszalépésről van szó. Szükség van itt, Miskolcon is a sütőipar további fejlesztésére, gépesítésére, a legkorszerűbb technológia alkalmazására. De szükség van megyeszerte a hagyományos péklapátra is. Mert inég nem találtak ki olyan gépet, ami tökéletesen pótolni tudná a pék gyakorlott kezét és főleg a szívét. A szakmabeliek ugyanis azt tartják, hogy a kenyérsütéshez szív is kell. (békés) DBÄJ} B2RLAP A R3agyas Ssuclalteta OSunkdspärt CálokoSc täw.l Bizottságának politikai napilapja — D'O&serfcesztö; CSA&A K^SZLQ — Szerkesztősbe■; Miskolc, Bajcsy-ZaUinarky o. iá. - Központ: 80-132, 16-672, 35-880, 33-570. - Titkáraié- «8*223. - Bel- eo vóroo* poütlfcaa eovafts 80-221. - Művelődés) rovat: t&-228. * Soortrovat? E8-222. — Levelezés: 18-227. — PcstaftCk S9 - Kiadja o Borcoő megyei Lapkiadó ^óllaíat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky o. 13 - Felelős tdadó: W1RTH LAdJOS. — telefon: 8c !Si - Hirdetésfelvétele Miskolc« U Széchenyi o. IS—>19. — Telefons 16-310. - Terjeszti o Magyar Posta - Kapható a hírlapárusoknál. - A tap óra 60 fillér. hétfőn) Ft. rndexB 85 652. - Készült? 0 Borsod megyei Nyomdaipara vállalatnál* Miskolc* BaJcey-ZslliRszky u. 13. - Felelés ve2es<3{ SZEMES CSTVAfcJ Gyűrű-autósztráda keresztül és a „Fekete tenger”, amely Burgasz és Várna között épül. A gyűrű- autósztráda jelentékenyen segíti majd a hazai és a nemzetközi gépkocsiforgalom fejlődését. Bulgáriában megkezdték a hatalmas gyűrű-autósztráda építésének előkészületeit. A körbefutó autóút 3 vonalat foglal magában, ezek: a „Trákia”, amely átszeli Dél- Bulgáriát, a „Hemusz”, amely Észak-BuLgárián fut Szüret Megkezdődött a szüret az ezerjó " hazájában, Móron. Elsőként az állami gazdaság muscat ottonel tábláin láttak hozzá az érett fürtök szedéséhez. Az állami, gazdaságban összesen 706 hold szőlő — leányka, ezerjó, zöldszil- váni, rizlingszilváni, tramini — vár szüretelésre. A hozam jó közepes a minőség kitűnő. Műssív I Csehszlovák es szovjet szakemberek közösen dolgozzák ki a műszív- és szívoperációk új terveit és módozatait. Csehszlovákiában, a bmói Purkine Egyetem, Moszkvában az I. sz. Orvostudományi Intézet foglalkozik a kutatásokkal. A tervet a tudományos információk kölcsönös cseréje alapján dolgozzák Id. Közös tanulmányokat jelentetnek meg a kardiológiai kutatás eredményeiről is. Elvesztette az orrát Rerunda Cáli, 40 éves római Ellopták a bakterházat Bttrcsa meglepetés erte az külföld NEW YORK. Bomba i bant Russel Oswaldnab New York állambeli bő nők főfelügyelőjének hív la. előtt. Oswald adta k parancsot az atticai bői megrohamozására, amely fellázadt rab cs 10 túsz lébe került. PEKING. Csou En-laj, nai miniszterelnök fogad! Párizsból hazautaztában i törtök óta Pekingben tar kodó Nguyen Thi Bính i szonyt, a DIFK külügy niszterét és szívélyes ba beszélgetést folytatott véli jelenti az Űj Kína hírí nökség. BELGRAD. Manescu ror külügyminiszter, aki ENSZ-közgyűlés jövő ht megnyíló ülésszakára uta átutazóban a belgrádi rep téren találkozott jugos: kollégájával, Tepavaccal. STOCKHOLM. A Svéc szágban tartózkodó Edw Kennedy amerikai szem tárgyalt Palme minisz elnökkel és ma délután tóértekezletet tart St< hóimban. VARSÓ. Edward Gie a LEMP KB első titkára I szowban tett látogatást. 1 kereste a helyi Delta-répi gépgyárat, s a dolgozók e beszédet mondott. Han; tatta, hogy a lengyel repi gépgyártás a következő • tendőkben az ország gép; rának egyik leggy orsab fejlesztett ágazata lesz. BRNO. A közeli napok írják alá a brnoi nemzeti gépipari vásáron az hosszú lejáratú magyar—cs szlovák egyezményt, an egyben a vásár egyik leg gyobb üzlete. A. Strojexi és a NIKEX vezetői kö megkötött üzlet ertelme 2800 tehervagont vásárol 1973—75-i közötti szállító Csehszlovákiától. STRABANE. Az IRA n szélsőséges észak-ír szerv fegyveresei agyonlőttek fiatal rendőrt az ír és esi ír határ közelében fe Strabane városában. Egyi sik rendőr a támadás se súlyosan megsebesült. A év óta tartó zavargások lálos áldozatainak száma zel 107-re emelkedett. BUKAREST. Ceausescu. RKP főtitkára látogatást Krassó-Szörény megyéi A főtitkár kíséretében Maurer miniszterelnök Több ipari üzemet megl< gattak, majd Resicán ns gyűlésen találkoztak a me pártaktivistáival, dolgozói Ceausescu itt beszédet m dott. DACCA. Beiktatták az kelet-pakisztáni polgári 1 mányt. A tíz minisztei csak kettő volt tagja a bt tott Avami Ligának, jeler azonban független pontúiként szerepelnek. A kabi többi tagja jobboldali pár képviselői közül került k SAIGON. Ma reggel helyen is kormányéi! e tüntetésre került sor 8 gonban. Az egyetem udvai mintegy száz buddhista d elbarikádozta magát és 1 vekkel, valamint gyújtóbo bakkal támadt a kívezény rendőrségre. A nemzetgyű épülete előtt körülbelül 1: szán tüntettek.