Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-30 / 230. szám

Fiatal művészek A kívülállók, a közönség körében valóságos „miszti­kum'’ övezi a S7'iművészét i pályát. Nemcsak a személyes siker varázsa vonzza az ér­deklődök figyelmét: leggyak­rabban a feltételezett — de valóságban legritkábban lé­tező — horribilis jövedelem a téma. Kevesen tudják, hogy a pályakezdő színész — ugyanúgy, mint bármelyik diplomás — 1300—1600 forin­tos havi fizetéssel indul a jövedelem-skálán. Nemrég felmérést készítettek, hogy az utóbbi öt esztendőben vég­zett színművészek, rendezők átlagos fizetése hogvan ala­kult a színházaknál? Kide­rült. hogy azok a színészek, akik egy-üt esztendeje lép­nek fel a színpadop. Buda­pesten együttvéve a 2200 fo­rintos átlagbért érték el. a vidékiek többet: 2815 forin­tot Amíg a vidékiek az alap­fizetést illetően viszonylag kedvezőbb helyzetbe kerül­tek a fővárosiakkal szemben, átlagjövedelem vonatkozásá­ban lényegesen alulmarad­nak. Felmérést készítettek Míg az'igazán szép vénasszonyok nyarára várunk, és az előbb szokatlanul hűvös, mosi pedig esős kora őszön bosszankodunk, szívesen gondolunk vissza a nyárra. Emlékeztetőül. jobb idő reményében mutatunk be egy képet a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ nyári gyermckfoglalkoztatása keretében rendezett aszfaltrajz-versenyröl. Szabadegyetem 19"71 —72 korábban a fiatal színművé­szek évi átlagos bruttó jöve­delméről is. amely természe­tesen tartalmazza a havi alapfizetést és a vállalt kü­lönmunkákat — rádió-, tele­vízió fellépést, filmszerződé­seket. szinkron munkát, egyéb színházon kívüli sze­replések jövedelmét is. En­nek alapján kiderült: Buda­pesten a Madách Színház fia­taljainak a legmagasabb a bruttó átlagjövedelme: évi 76 000 forint. A szóródás ezen belül azonban 110 000 és 60 000 forint között mozog. A vidéki társulatoknál dolgozó színész-fiatalok közül a kecs­kemétiek vezetnek — hiába, a főváros közelsége nagyobb „mellékes-lehetőséget” bizto­sít — itt az évi bruttó átlag- jövedelem 38 564 forint volt. a legkevesebb 26 000, a leg­több 69 000 forintos összeget jelentett az átlagon belül. // önképzés változatos tormái Kazinczy Ferenc Szabadegyetem 1971,72 címszó alatt csak­nem 25-fele stúdiumot hirdet az idén a Tudományos Ismeret­terjesztő Társulat városi bizottsága. Az idősebb és a fiatal korosztálynak a legkülönfélébb, érdeklődési körű és képzett­ségű jelentkezőknek — mindenkinek. — Mindenkinek, aki az ön­képzésnek ezt a kényelmes formáját választja. Azt hi­szem, nyugodtan állíthatom, hogy kényelmes, mert a kép­zett előadók, az illető terű­ffljul. Ragyogj, ragyogj cs Mag ortii r A polgárháború időszaká­ról már számos szovjet film készült, ezeknek középpont­jában azonban jobbára az egész országot megrázó tár­sadalmi és politikai harc áll. A szereplők a különböző frontok (vörösök, fehérek, anarchisták és más bandak) között hányódva tesznek ta­núságot elkötelezettségükről, miközben rendszerint egész társadalmi tabló is kibonta­kozik előttünk. Alekszandr Mitia sokkal to­vább megy ennél. Főszerep­lőül egy fiatal művészt vá­laszt, aki az új szocialista színház megteremtésén fára­dozik. Hogy milyen lesz tar­talmában az új korszak mű­vészete, az többé-kevésbé nyilvánvaló a szocializmus eszméit valló művész számá­ra. De hogy mondanivalójá­hoz milyen formát talál majd a megújuló színház, ezt csak hosszas kísérletek dönt­hetik el. Iszkremasz egy sűrűn gaz­dát cserélő falusi vagy me­zővárosi településen próbálja elhinteni a művészet magva­it, miközben számtalanszor kerül összeütközésbe környe­zetével, sőt saját magával is. Az egyszerű emberek ebben az időszakban még nem le­hetnek fogékonyak a sallang­mentes. őszinte hitvallást su gárzó emberi szóra. Sokkal inkább hat az olcsó, talmi szórakozást nyújtó produkció, az esztrád vagy a szkeccs. A fiatal színész-rendező, miközben újat akar teremte­ni, maga is sokat tanul. Fel­fedezi a népművészetben rej­lő nagy-nagy gondolatgaz­dagságot, mely alkalmas ar­ra, hogy megtermékenyítse a . majdani szocialista művésze­tet. A film legnagyobb eré­nye, hogy képkomponálásá­ban szinte végig dominál az egyszerű orosz ember belső tisztaságát, erejét felmutató „hangvétel". Iszkremasz tu­lajdonképpen a mi Bartó­kunk, Kodályunk szellemi ro­kona, az ő útjukra talál rá, amelyet azonban a történel­mi körülmények miatt nem járhat végig. De a film meg­győz bennünket arról, hogy a forradalommal tulajdonkép­pen együtt születik az új, emberibb művészet, melynek gyökerei a népművészetből kell, hogy táplálkozzanak. A felvonásokra bontott filmcselekmény élő színházat idéz, A film készítői éberen vigyáztak rá. hogy egy pil­lanatig sem unatkozzunk. De az izgalmas szituációk köz­ben sem feledhetjük, hogy itt nem csupán egy emberi sors­ról van szó, hanem olyan korszakváltásról. melynek művészeti eredményeit csak most élvezzük igazán. GYARMATI BÉLA let számunkra elérhető leg­jobb szakemberei által tar­tott előadások olyan ismere­teket nyújtanak, amelyeknek egyébként nem is olyan egy­szerű utánajárni — mutatja ifj. Mécs Ernőné, a TIT vá­rosi titkára a szabadegyetem ismertetőjét. Filozófiai, jogi. történelmi (főként helytörténeti), irodal­mi. művészeti, nyelvi, zenei, földrajzi és egyéb stúdiumok várják az érdeklődőket. A filozófiai tagozaton be­lül meghirdetett. A marxista filozófia mai kérdései című. nyolc előadásból álló soroíat iránt sokan érdeklődnek. Szí­vesen hallgatják a művészeti stúdiumokat is. Érdekesnek ígérkezik dr. Horváth Tibor­nak a Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum igazgatójának Ja­pán művészetét bemutató nyolcrészes előadássorozata éppúgy, mint a XX. századi festészetéről szóló referátu­mok. Október—november— december hónapokban Fiatal zenebarátok szabadegyeteme címmel szeretnénk átfogó ké­pet adni az egészen korai időktől, az első zenekultúrák kialakulásától a legújabb ko­rig. A zenetörténeti előadá­sokat hangszeres bemutatók kíséretében tartják. Ifjúság '71 72 címmel a legkülönfélébb témakörökből állított össze programot a TIT. Szeretnék, ha ifjúsági klub alakulna az idejáró fia­talokból. A szabadegyetem előadásai nem drágák. Minimum 30. maximum 70 forintot kell be­fizetni a résztvevőknek. Di­ákbérlettel bármely előadás- sorozat bármelyik előadását meghallgathatja a fiatal. Ter­mészetesen felnőttek száma­ra is létezik ez a bérlet, és nem is sokkal drágábban. A jelentkezések ugyan többé-kevésbé lezárultak, de az elkövetkezendő néhány napban még várják az érdek­lődőket. A szabadegyetem különböző kurzusaira csak­úgy. mint a Kazinczy Klub októberi, novemberi és ké­sőbbi rendezvényeire. Az Új vonások régi arcké­peken című rendezvénysoro­zatot különösen szívesen ajánljuk. Fővárosi és helyi előadóművészek közreműkö­désével egy-egy nagy ma­gyar költő, író portréját sze­retnék ,új vonásokkal” gaz­dagítani. Kazinczyról. Ma- dáchról, Petőfiről. Adyról, József Attiláról. Radnótiról mindig szívesen hallunk. Kü­lönösen akkor, ha olyan hí­res tudósok szólnak róluk, mint Klaniczay Tibor, Sőíér István, Tolnai Gábor, Király István és a többiek. (makai) Beat-hangverseny a koncertteremben Megváltozott a Borsod Tourist rendezésében sorra kerülő aggteleki könnyűzenei hangverseny időpontja. Va­sárnap helyett, október 2-án. szombaton tart előadást az Illés-zenekar a cseppkőbar­lang koncerttermében. A mű­sorban fellép Koncz Zsuzsa is. Népi díszítőművészeli szakkör Népi díszítőműveszeti szak­kört szervez a hejőcsabai Gárdonyi Géza Művelődési Ház. A szakkört Léka Zol- tánné vezeti majd. Eddig ha­tan jelentkeztek a szakköri foglalkozásra Előreláthatólag jövő kedden kezdődnek az asszonyok számára a népi dí­szítőművészeti foglalkozások. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Melódiakoktél. — 13.37: Rádióreklám. — i3.40: Vita a korszerű mezőgazdaságról. — 14.00: Bach-művek. — 14.29: A szerelem szivárványszinei. Válto­zatok egy népdalra. — 15.10: A világgazdaság hírei. — 15.15: Rá­diószínház. A hazug. Goldoni vígjátéka rádióra. (Hangfelvétel.) — 17.95: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.25: Liszt—Grabócz leld.: XIII. magyar rapszódia. — 17.35: Lemezmúzeum. — 17.55: Körmikrofon. Vitaműsor. — 18.20: Páholyból. — 19.25: Kriti­kusok fóruma. — 19.35: Népzenei magazin. — 20.15: Kortársaink. Somogyi Tóth Sándor. — 20.58: Sikerszemle. A Rádió zenei fő­osztályán. — 21.43: Beethoven: Esz-dúr szonáta. — 22.15: Adria Kupa vízilabdatorna. Magyaror­szág—Jugoszlávia mérkőzés köz­vetítése. — 22.40: A hazai társa­dalomkutatás tapasztalataiból. — 23.00: Tánczene. — 23.30: Vid­róczky. Részletek a zenés balla­dából. Petőfi rádió: 12.00: Könnyűze­nei híradó. QIsm.) — 12.30: Kóru­sok magyar költők verseire. — 12.45: Szolnoki stúdiónk jelent­kezik. — 13.03: Rita Gorr és James McCracken énekel. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Rá­dióhangversenyekről. — 18.40: Idahegyi pásztorok. Áprily Lajos verses tragédiájának rádióválto­zata. — 19.32: Új könyvek. — 19.35: A Magyar Állami Hangver­senyzenekar hangversenyt*. — Kb. 21.40: Pullach. ..Szigorúan titkos.” III. rész. — Kb. 22.00: Nóták. — 22.20: Láttuk, hallot­tuk. — 22.40: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 23.15: A veszprémi nemzetközi éneklő hét díszhangversenye a veszpré­Tv-hírado. — ' 19.25: Jegyzet. — 19.35: A tudományos világnézet és a főiskolások. Vita. — 20.00; A dél-morva kerület jelenucezik. — 20.15: Én, Axel César Sprin­ger. NDK film. 6. rész. — 21.25: Ez történt a jégkorongpályakon. — *21.40: Tv-híradó. — 22.10: In- terpódium ’71. Filmszínházak: Beké (Í4. hn6, 8): A nagy zsákmány (magyarul beszélő színes francia—olasz, fel­emelt hely árral!) — Kossuth (f3, í'5. f7): Ragyogj, ragyogj, csilla­gom! (magyarul beszélő színes szovjet). — Filmklub (b)- A kez­det (magyarul beszélő szovjet). — Fáklya (fő, f7): Hár*m * vatagban (magyarul beszélő szí. nes szovjet). — Petőfi (fő. f7): Forró éjszakában (magyarul be­szélő színes amerikai). — Ságvári (fő, hn7): Ha kedd van. akkor ez Belgium (magyarul beszélő szí­nes amerikai) — Szikra (5. 7): Jó naoot. én vagyok! (magyarul beszélő szovjet). — Táncsics (£6): Darling Lili I—II. rész (színes amerikai, dup!a helyárral!). — Ady (8): Tíz kicsi indián (ma­gyarul beszélő angol). Miskolci Nemzeti Színház (7): A bolond lány (Huszka bérlet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Lenkey Zol­tán grafikusművész kiállítása. — Miskolci Képtár (10—13 óra kö­zött): Miskolci századok nyomá­ban. — Somogyi Miklós kiállítá­sa. — Libresszó (13—20 óra kö­zött): Bozsik István festőművész kiállítása. — Ady Endre művelő­dési ház (10—16 óra között): Hon­védelmi kiállítás. — Bartók Béla Művelődési Központ (10—18 óra Közölt): Fotókiállítás a Vasas fo­tószakkör anyagából az LKM munkásszállójában. mi várban. II. rész. (Ism.) Miskolci rádió: A riportereké a szó! — A/. erdők termése és az erdei termékek. —* Kereske­delmi őrjárat. — A ..főidényrte*’ készülnek a megyei népművelők. — KISZ-klub épül a Miskolci Üveggyárban. — Nyolcadik kongresszusára készül a KISZ. Beszélgetés az iskolai demokra­tizmusról. — Fiatalok zenés ta­lálkozója. Televízió: 13.10: Iskolatévé: Földrajz. — 14.00: Élővilág. — 14.55: Magyar nyelvtan. — 17.45: Hírek. — 17.50: Ebben a hónap­ban történt. — 18.20: Álba Regia Napok. Közreműködik az Old Timers együttes. — 18.45: Rek­lámműsor. — 18.55: Esti mese. PÉNTEK Kossuth rádió; 8.20: Zenekari muzsika. — 9.09: József Attila költészete. — 9.23: Cigényszere- lem. Operettrészletek. — 9.44: Ha. táridő. határidőre. Riportműsor. — 10.05: Iskolarádió. — 10 40: Édes anyanyelvűnk. — 10.45: Schubert kórusok. — 10.59: Lot­tóeredmények. — 11.00: Utazás Geológiában. VI. rész. — U.10: A titkos házasság. Részletek Cima- rosa operájából. Petőfi rádió: 8.03: Sláger volt, hallgassuk meg újra! — 9.00» Ezeregy délelőtt. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.45: Miért szép? Tóth Árpád: Az öröm il­lan. — 19.10: Parabola. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Gjdlkosság ope­ra után. Ma?yam' film. — 21.30: Soroksári út 160. Riportfilm. — 22.10: Tv-híradó. Bratislavai televízió: 17.05: Hí­rek. — 17.10: Fizika. — 17.40: If­jú szemmel. — i8.40: Filopat és Patafii. Rajzfilmsorozat. — 19.00: Televízió: 8.25: Iskolatévéí Orosz nyelv. — 9.55: Magyar iro­dalom. — 11.05: Élővilág. — 11.55; P'rancia nyelv. Bratislavai televízió. 9.35: Szo­cialista módon. — 10.00: Zenei műsor. — 10.30: Én. Axel César Springer. (Ism.) — 11.10: Kul­túra ’71. — 11.40: Tv-híradó. Felhívjuk ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a Műszaki Anya«­J c5 és Gépkereskedelmi A állaíal miskolci kirendeltsége új helyisén he költi) tölt, amelynek címe: Miskolc. Szeles utca 22. Telelőn: 16-638. HASZNÁLT GÉPEKBŐL. MŰSZEREKBŐL NAGY VÁLASZTÉK Új szolgált ot ás! Az AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat minden üzemegységénél SZERVIZ-SZEL VÉNYFÜZET kaphatói Az előre megváltott szelvényfüzetért 9 mosást (izet — 10 mosást végzünk Beváltható: Miskolc-Ffejőcsaba, Eger, Gyöngyös, Salgótarján AFIT-szervizeiben Vegye igénybe szolgáltatásainkat! AFIT XVI. számú Autójavító Válla1-'

Next

/
Thumbnails
Contents