Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-24 / 225. szám
Mk a zöld gyepen Ez év tavaszán azzal az elhatározással indította el a városi labdarúgó szakszövetség a kispályás „kísérleti” női labdarúgó-bajnokságot, hogy annak sikere esetén már az ősszel zöld gyepre, azaz nagypályára — méghozzá kétfordulós rendszerben! — írják ki a küzdelemsorozatot. A tavaszi négy csapathoz viszonyítva megnövekedett a részvevők száma is. Jelenleg 9 egyesületnél rúgják már a lányok a labdát, s így a korcsoportokat és a tudásszintet is figyelembe véve két korosztályban indíthatják el a kétfordulós női bajnokságot. A serdülőknél négy csapat — az MVSC, DVTK, Kereskedelmi Szakközépiskola és a Szirmabesenyő —, a felnőtteknél pedig öt együttes — a Pamutfonó, Zrínyi Gimnázium, az újonc MÉMTE és Mályi, valamint a Miskolci Vörös Meteor színeiben induló múlt évi bajnokok, a nyékiek lépnek pályára az első forduló keretében szeptember 26-án. A bajnoki mérkőzések 2x30 perces játékideje alatt a pályára lépett 11 játékosból egy kapus és négy mezőnylabdarúgó cserélhető. Illovszky döntött Mindenféle A bolgárok elleni szombati EB-selejtező visszavágóra készülő magyar labdarúgó válogatott keret csütörtökön a programnak megfelelően folytatta a munkát Esztergomban. Sor került a harmadik két- kapus edzőmérkőzésre, amelyen az ellenfél az Esztergomi Vasas II. volt. Illovszky ezúttal márt azt a csapatot küldte pályára, amely szombaton kezd a Népstadionban. Döntött tehát a szövetségi kapitány: Géczi — Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász P. — Fazekas, Szűcs — Szőke, Bene, Dunai II., Zámbó összeállításban szerepelt a válogatott tizenegy. A mérkőzés összesen 50 percig tartott és a fiúk frissen mozogtak, lendületesen rohamoztak és jól is lőttek kapura. A gólokon Zámbó (2), Dunai II., Bene és Szőke osztozott és igy alakult ki az 5:0-ás végeredmény. Tizennégy évi szünet után jön ismét Budapestre a bolgár együttes, de ezek az ide- látogatások a múlt tanúsága szerint nem ébreszthetnek kellemes emlékeket Szpaszov kapitány legényeinél. Dr. Perec% László sakkmester rovata Mesterverseny Dunaújvárosban De mikor lesz Miskolcon?! Napunk röviden már közölte a dunaújvárosi mesterverseny végeredményét, mely nagyjából a várakozásiak megfelelően alakult. Az első helyet a Bp. Honvéd nagyon tehetséges fiatal mestere, Tóth Béla szerezte meg, második Petrán (ugyancsak Bp. Honvéd), míg harmadik e sorok írója lett. Kisebb meglepetésnek csupán az számít, hogy a tavasz folyamán a franciák ellen a magyar válogatottban szerepelt Lukács (Bp. Spartacus) csak a 8. helyen végzett (vagy inkább válogatottsága meglepetés ?). Eredetileg a verseny szakmai tanulságairól szerettem volna írni, de akaratlanul is állandóan egy kérdés foglalkoztat: vajon miért nem képes Miskolc évek óta arra, hogy hasonló szintű versenyt rendezzen? A minőségi fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges, hogy a játékosok megfelelő versenyekhez jussanak — olyanokhoz, amelyeken csak maximális erőkifejtéssel lehet eredményt elérni. És ez az, ami Miskolcon hiányzik, ezért topog egy helyben a miskolci sakkozás. Feltétlenül meg kell találni a módját annak, hogy városunkban évente legalább egy mesterverseny legyen! Ehhez segítséget kell nyújtania a városi TS-nek (nem úgy, mint eddig!), de össze kell fogniuk az egyesületeknek is! Ha más vidéki városokban — nemcsak Dunaújvárosban, hanem Szolnokon, Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Veszprémben stb. — elő tudják teremteni az anyagi feltételeket (mert elsősorban ez a probléma), akkor Miskolc sem maradhat le! Visszatérve a dunaújvárosi versenyre: saját eredményemmel kivételesen elégedett vagyok. Államvizsgáim miatt csaknem egy évet kihagytam, ennek ellenére nagyon jól kezdtem (7-ből 5,5 pont), és ezt követően már csak arra vigyáztam, hogy a harmadik helyem és a mesteri cím megerősítését jelentő 8 pontom meglegyen. Egyik érdekes játszmám: Spanyol megnyitás Világos: Pais Sötét: Perecz dr. 1. el, eö; 2. Hf3, IIcC; 3. Fb5, a«; 1. Fa4, Hf6; 5. 0—0, b5; 6. Fb3, Fb7; 7. Bel, Fc5; 8. C3, Hg47! (Kockázatos lépés, szokásosabb 8. —, d6): 9. Bc2 (9. d4, ed: után hiba 10. cd:? Hd4:! miatt, és ha 11. Hd4akkor II. —, Vh4; 12. Hf3, Vf2:+; 13. Khl, Vgl-f, fojtott mattal. Világos előnyére ve-, zet viszont a 10 h.3! közbeiktatás.) 9. —. Vf6; Í0. h3, h5; 11. d3, Fb6; 12. Hbd2? (Elnézi sötét intencióját.) 12. —, g5; 13. Hfl, Hf2:! 14. Bf2Ff2:+; 15. Kf2:, ?4; 16. He3, gf: 17. Vf3:, Vf3: + 18. Kf3He7 19. Kg3, d5! (A minőségelőny érvényesítéséhez sötétnek vonalakra van szüksége, hogy bástyáit játszatni tudja. A „g* vonal adott, a gyors felvonulást pedig ez a gyalogáldozat biztosítja.) 20. Hd5: (20. ed:-re f5!). 20. —, Hd5: 21. ed:, 0—0—0; 22. Fg5, Bd6 23. c4, be: 24. de:, Bg6; 25. Kh4. f6; 26. Fd2, Bg2:; 27. Fc3, Bf2; 28. c5, Kb8! (Különben 29. c6 ,,befalazza” a futót.) 29. d6. cd:; 30. cd:, Bh7; 31. Kg3, Bf4 és világos feladta. Eddig ugyanis négy magyar—bolgár találkozó zajlott le a magyar fővárosban, négy magyar győzelemmel, 22 magyar és mindössze két bolgár góllal. 1934-ben 4:1, 1947-ben 9:0, 1949-ben 5:0, 1957-ben pedig 4:1 arányú volt a magyar siker — vagyis a bolgárok négy gólnál kevesebbel még nem hagyták el Budapestet. A csoport jelenleg így áll: 1. Bulgária 3 2 1 — 8:2 5 2. Franciaország 3 2 1 — 7:3 5 3. Magyarország 3 1 1 1 4:5 3 4. Norvégia 5 — 1 4 5:14 1 Slalomosok erőpróbája Nem mindennapi rendezvényre került sor vasárnap a Sajó azon szakaszán, ahol az LKM vízkiemelője üzemel. Egy egészen fiatal sportág olyan erőpróbájának lehetünk szemtanúi, mely ezen az eseményen keresztül is igyekszik bizonyítani, hogy a vízisportok terén legalább olyan létjogosultságuk van, mint a korábban polgárjogot nyert kajak-kenunak. A még „gyerekcipőben” járó vízi-slalom művelői adnak Miskolcon egymásnak találkozót, s a Sajón megépített 25 kapus pályán adnak számot felkészültségükről. Kiss Bajos, a rendezéssel megbízott MKKSZ Borsod megyei slalom-szövetségének elnöke nagy reményekkel néz a verseny elé. — Komoly erőpróba lesz ez a viadal — mondta a borsodi szakvezető —, hiszen nemcsak a válogatott slalom-keret valamennyi tagja áll azon rajthoz, hanem mintegy 20 főnyi külföldi versenyző — köztük az 1968-as VB bajnokai és helyezettjei — is elindul az I. miskolci országos slalom- versenyen. Ugyanis, a ritka sporteseményről tudomást szerezve a prágai Slavia 6 versenyzője — VB-helyezet- tek — a Kassai Lokomotív 12 slalomosa — köztük a válogatott páros — és a világbajnokságot nyert osztrák hosszútávú páros tagjai is jelezték részvételüket. A külföldi vendégek és a közel 50 fős magyar versenyzőgárda szombat reggel érkezik Miskolcra, s még aznap meg is ismerkedik a pályával. A viadal színhelyén egyébként már egy hete szorgos munkák folynak. A pályaépítésnél komoly gondot okozott az, hogy a Sajó vízállása igen alacsony. A versenyen azonban nem lesz probléma, mert a rakacai víztároló „besegít” a szükséges vízszint biztosításába. A rangos versenyen hét kategóriában 2—2 futamban mérik össze tudásukat a sla- lolomozók, s a végső sorrendet a jobbik futam alapján állapítja meg a versenybíróság. A Miskolci Vízügyi SK válogatott versenyzőitől — akik legutóbb a Szlovák Liga versenyén 3 második helyet szereztek — jó eredményeket várnak a borsodi szakvezetők. Különösen a C 1 versenyben induló Nagy Sándor és a C 2-ben rajthoz álló Veréb—Kvaszta kettős sikerében bíznak, de a C 1-es Csontost és a K 1- ben induló Simont, valamint Harsányit is „helyre” várják. Érdekes színfoltja lesz a viadalnak a Magyarországon először megrendezésre kerülő női slalom-szám, melyben négy magyar leánynak négy csehszlovák versenyzőnő lesz az ellenfele. A nők K 1-esben és a vegyespárosban állnak rajthoz. A látványos sporteseményre vasárnap reggel 9 órától kerül sor, s az ünnepélyes eredményhirdetés előreláthatólag délután 1 órakor lesz. (monostori) Szurkolóháború Mintegy kétszáz szurkoló vett részt a francia Trebes és Ginescas csapatok rögbimérkőzésén kerekedett tömegverekedésben. A játékosok természetesen nem avatkoztak be a „szurkolóháborúba”,, sőt látszólag nyugodtan szemlélték annak fejleményeit és örültek, hogy az izgalmas mérkőzés közben kissé kifújhatták magukat. Az egyik alaposan elagya- bugyált néző, akinek orrán- száján dőlt a vér és a ruhája már cafatokban lógott — idézve Coubertin báró elméletét — szolgált a nap poénjével: „— Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel!.. .” CSAK EGY TELEFONHÍVÁS és házhoz szállítjuk MEKALOR fűtőolaját és propán-bután gázpalackját. Megrendelés és felvilágosítás október 1-től: 36-530 telefonon munkanapokon 7—14 óráig, szombaton 7—IX óráig. VOLÁN 3. sz. Vállalat Kiskocsis Főnöksége Miskolc, Partizán u. 2. A fiatalok kedvence A lengyelországi „Romét” kerékpárgyár Európa egyik legnagyobb üzemévé lépett elő: a gyár 1971-ben eddig egymillió sport-, turista-, gyermek- és versenykerékpárt, valamint összehajtható kerékpárt állított elő. Az összehajtható kerékpárok egycsapásra meghódították a fiatalokat. Az eddigi típusokat most kiegészítették a „Pelikán” nevű kerékpárral, amely úgyszólván „együtt jje Őszi divat Párizsból növekszik a gyerekkel”. Nyer. ge és kormánya ugyanis ; gyermek mindenkori testma gasságához alkalmazható, ső a megfelelő beállítás után ; felnőttek is használhatják, t hagyományos exportterüle tek: az Egyesült Államok Kanada, Anglia, a Néme Szövetségi Köztársaság, de el jutottak már a lengyel ke rékpárok a Fidzsi-szigetekre Madagaszkárba és Indonéziá ba is. T réfák NEHÉZ FEJE VAN — Képzelje, tegnap ké órán át magyaráztam No vaknak az Einstein-féle el méletet és képtelen vol megérteni! — Ezen egy cseppet seri csodálkozom. Novak tökfii kő, soha életében még csal nem is konyított a futball hoz! A FOGALOM TISZTÁZÁSA — Tudod, mi az a szarkaz mus? — Nem én. — Amikor egy kannibá azt mondja neked: remélev itt marad nálunk vacsorára STATISZTIKA — Épp most olvasom, hog állítólag minden negyedi házasság sikerül jól. — Ehhez sajnos nem tu dók hozzászólni. Én csak há romszor nősültem! A megfogant szaru hártya A skopjei egyetem három szemorvosának sikerült egy pisztráng szaruhártyáját a házinyúl szemébe átültetni. Az orvosok jó összeférhető- ségi szintet állapítottak meg. Az átültetett szaruhártya gyorsan megfogant. Donornak olyan pisztrángot váHol bújik ki a hazugság? Dr. Bames, San Franciscoi pszichiáter arra a felfedezésre jutott, hogy ha valaki hazudik, ez azonnal jelentkezik a lábujjaknál. A hazugság következtében a nagy ujj remegni kezd — állítja dr. Barnes. Javasolja, hogy az amerikai kongresszus részvevői mezítláb ülésezzenek. lasztottak ki, amely a juge szláv—albán határon elterül Ohridi-tóban tenyészik. A előzetes kutatások ki mutal ták, hogy a pisztráng e ti pusának szaruhártyája külc nősen alkalmas az átültetés re. Dollárválság — Fogja, jóember Bölények Bajorországban Nemrég arról olvashattunk, hogy bölényeket telepítettek a Kaukázus és a Tiensan hegyei közé. Egy másik hír arról tudósít, hogy bölény-rezervátumot létesítettek az NSZK-ban a Bajor-erdőben. Ettől nyugatr már sehol sem találunk be lény-rezervátumot. A bőié nyékét Nyugat-Európába ugyanis már a koraközépkor ban teljesen kipusztították <$G0L LAT BORSOD" ÜNNEPÉLYES HETEI ALATT IS NAGY ELELilSZERVÄLASZTEKKAL VARJ^ ^ — - a KARAVÁN élelmiszer szaküzletben, Széchenyi u. 15. sz. alatt. Még ma és holnap bemutató keretében megtekinthető a likőrök nagy választéka. Ne mulassza el felkeresni a Karaván élelmiszer szaküzletet. Likőrparádé r Miskolci Élelmiszer Kisker. F. a. > % 4: r* ELELMISZtKMbrvcKESKEDELMI VÄLLALAT CS1LLAGEMBLEM/ OSZLÓVAL MEGJELÖLI