Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-23 / 224. szám

IfílAP ^POLITIKAI NAPILAP * m. ÉVFOLYAM, 224. SZÁM , Ap-. ftn r.. , £p 1*71. SZEPT. 23., CSÜTÖRTÖK | HI\H. OU IlLLLft Nixon—Gromiko találkozó ki USA javaslatát elvetették Új szövetkezeti törvény Dr, Bodnár Ferenc felszólalása a Parlamentben Tegnap délelőtt 11 órakor megkezdődött az országgyűlés őszi ülésszaka. Az ülésen részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a forradal­mi munkás-paraszt kormány elnöke, jelen voltak az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. Az ENSZ ügyrendi bizott­ságának ülésén 12 szavazattal 9 ellenében (3 tartózkodás elvetették az USA javaslatát. Mint köztudott, Kína ENSZ-tagságának ügyében két, egymással ellentétes ja­vaslatot nyújtottak be. Az Albánia által benyújtott na­pirendi pont szerint (ame­lyet 17 ország támogat) Kína ENSZ-jogainak helyreállítása azt jelentené, hogy a tajvani rezsimet egyszerűen kizárnák a világszervezetből, és csak a KNK lenne annak tagja. Az USA javaslata a módosított Jóét Kína” elgondolás, amely szerint Pekinget illetné meg a hely a Biztonsági Tanács­ban, de a világszervezet egyéb intézményének a taj­vani rezsim is tagja marad­hatna. Az ügyrendi bizott­ságiban az USA azt szerette Ma délelőtt ülést tartott a városi tanács végrehajtó bi­zottsága, melyen — a szep­tember havi tanácsülés elő­készítésének keretében — a vb tagjai megvitatták a vá­ros tanácsa szervezeti és mű­ködési szabályzatának terve­zetét. A tanácsi „alkotmány- tervezet” vitája után előter­jesztett javaslatok között hangzott el az a bejelentés, hogy emléktáblát helyeznek el a felszabadulásunk 25. év­fordulója alkalmából felava­tott Hoffman Ottó utcai szö- kőkúton. A csaknem egymé­teres bronztáblán a jubileum megjelölésén kívül helyet kap Napos idő !üprejelzés Miskolc térsé- gén péntek estig: Napközben mérsékelt, éj­szaka gyenge, változó irányú szél. A hajnali és reggeli órákban párásság, a mélyeb­ben fekvő helyeken köd. Az évszakhoz képest meleg idő. A hőmérséklet hajnalban 5, délben 22 fok körül várható. volna, ha a két javaslatot összevonva tárgyalná a világ- szervezet. Ezt a taktikai sakkhúzást az ügyrendi bi­zottság elvetette. Amennyi­ben a közgyűlés ugyanígy dönt, akkor a csak a KNK ENSZ-tagságát biztosító ja­vaslatot önmagában és előbb tárgyalná az ENSZ-közgyű- lés mint az amerikaiakét. Miután a közgyűlés egyik alelnöki tisztét hazánk kép­viselője nyerte el, ez egyben az ügyrendi bizottságban való tagságot is jelenti. Így azután Szarka Károly, ha­zánk állandó ENSZ-képvise- lője az ügyrendi bizottság ülésén is felszólalt. Washingtoni jelentések sze­rint Nixon elnök szeptember 29-én fogadja a Fehér Ház­ban Gromiko szovjet külügy­minisztert. a tervezőjének, Nagy Zoltán Ybl-díjas építésznek és a ki­vitelezőinek — az Északma­gyarországi Állami Építőipa­ri Vállalatnak, illetve a Le­nin Kohászati Műveknek — neve is. Apró Antal, az országgyű­lés elnöke nyitotta meg az ülésszakot. Javaslatára az or­szággyűlés a szövetkezetekről szóló törvényjavaslatot és az ifjúságról szóló törvényjavas­latot vitatta, illetve vitatja meg, majd interpellációk hangzanak el. A szövetkezetekről szóló törvényjavaslat tegnapi vitá­ja dr. Korom Mihály igaz­ságügyminiszter beszédével kezdődött. Az igazságügymi­niszter expozéja után dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a Borsod megyei Pártbi­zottság első titkára, a tör­vényjavaslat bizottsági elő­adója szólalt fel. Rámutatott, hogy a szö­vetkezetekről szóló tör­vénytervezetet gondos előkészítő munka előzte meg az országgyűlés bi­zottságaiban. A négy bizottságban több mint 40 képviselő fejtette ki álláspontját, és az élénk vi­ta során több módosító javas­latot is elfogadtak. Egyetértettek a képvise­lők abban, hogy a törvény- javaslat általában és részle­teiben jó, rendelkezései segí­tik gazdasági életünk tovább­fejlődését. Beleillik gazdasá­gi mechanizmusunk jogrend­jébe, s egyben szövetkezeti politilcánk jogi útmutatója és segítője is lesz a jogalkalma­zók munkájában. Nincs szó a szövetkezetek reformjáról. Az új törvényi szabályo­zás több mint húsz év tapasztalatait általánosít­ja, figyelembe véve a szövetkezeti mozgalom­ban kialakult hagyomá­nyokat. Dr. Bodnár Ferenc szólt arról is, milyen felelősségtel­jes munka hárul a törvény végrehajtódra. Minden szö­vetkezetben valamennyi szö­vetkezeti tagnak tudatában kell lennie azzal, hogy az új törvény a társadalmi érde­kekkel együtt szolgálja a csoportok és az egyének ér­dekeit. A végrehajtás során sok múlik az egyes szövet­kezeti ágakra kidolgozandó jogszabályokon is. A szövet­kezeti vezetők és tagok véle­ményének adott hangot dr. Bodnár Ferenc, amikor kér­te, hogy ezek a rendelkezé­sek rövidek és világosak le­gyenek. Beszéde befejezésé­ül megyénk képviselője kér­te, hogy az írásban ismerte­tett módosításokkal kiegé­szítve fogadja el az ország- gyűlés a javaslatot, és emel­je törvényerőre. Ezután még két borsodi képviselő — Papp József és Bollók Józsefné — fűzött javaslatokat a tör­vénytervezethez. Felszólalt a vitában Fehér Lajos, a Minisztertanács el­nökhelyettese is, majd az el­nöklő dr. Beresztóczy Mik­N épköztársaságunk Elnöki Tanácsának elnöke, Losonczi Pál és kísérete ma érkezik haza. A KNDK-ban hivatalos ba­ráti látogatást tett magyar delegáció hazatérőben meg­állt Moszkvában. Losonczi Borsod megye ipari szö­vetkezeteiben százhuszonöt kollektívában ezerháromszáz- nyolcvanhárman küzdenek a szocialista brigád címért A Borsod megyei Fodrász Szö­vetkezetben huszonhét szo­Az ÓKÜ-ben szeptember 2-án megindított kísérletek során, ; hol a 100 tonnás acélüstök bélelésére a hagyo­mányos tűzálló . téglafalazás helyett döngöléses eljárással kísérleteznek — jelentős eredmények születtek. Az el­ső három kísérleti üst tartós­lós zárta le a vitát Dr. Ko­rom Mihály igazságügymi­niszternek adta meg a szót, aki válaszolt az elhangzott észrevételekre. Végezetül az országgyűlés a szövetkezetek­ről szóló törvényjavaslatot ál­talánosságban és — a már előzőleg megszavazott módo­sításokkal — részleteiben, egyhangúlag elfogadta. * Ma délelőtt 10 órakor az ifjúságról szóló törvényjavas­lat megtárgyalására ült össze az országgyűlés. (Az ifjúsági törvény jelentőségével fog­lalkozik a 3. oldalon olvasha­tó kommentárunk.) Pál találkozott Podgomij szovjet államfővel, majd este, kíséretének tagjaival együtt megtekintette a Lenin stadi­onban a Szovjetunió—Észak- Irország labdarúgó-váloga­tottak Európa-bajnoki selej­tező mérkőzését. cialista brigád működik, s ebből három miskolci, a „Hámán Kató” az „Egyetér­tés” és az „Ifjú Gárda” el­nyerte az aranykoszorús ki­tüntetést. idő alatt a hagyományosán falazott üstökkel 12,2 öntést értek el. A megkétszerező­dött üst-tartósság a költsé­gek csökkenése mellett az acélok tisztaságának növeke­désével is jár. A kísérletek tovább folynak, további há­rom üst döngölését már el­végezték a belga „landelite” nevű döngölőanyaggal. Az ózdi kutatók közel két­éves munkával hazai dön­gölőanyagot kísérleteztek ki, amelynek laboratóriumi vizs­gálatait elvégezték. A vizs­gálatok azt mutatták, hogy a magyar döngölőanyag — melynek alkotóanyagai a Dunántúlon korlátlan meny- nyiségben rendelkezésre áll­nak — egyenértékű a belga döngölőanyaggal. Az ózdiak október hónapban a magyar anyaggal folytatnak nagy­üzemi döngöléses kísérlete­ket. A magyar anyag alkal­mazása a gyártási költségek további csökkentése mellett deviza-megtakarítást is je­lent. Az ózdi eredmények alap­ján az LKM is foglalkozik a döngöléses technológia beve­zetésével. ÉJFÉLTŐL REGGELIG BREZSNXC.V BELGRÁDIJÁN Hajnali jelentések sze­rint a belgrádi Brezs- nyev—Tito megbeszeies ma folytatod!«.. Az BZ.KP bjö főtitkára dél­után egy Belgrad kör­nyéki üzembe látogat el, es ott beszedet mond a tiszteletere rendezett nagygyűlésén. ÚJABB LÖVÖLDÖZÉS BELFASTBAN Miközben az angol par­lament aisohaza rendkí­vüli ülésen tárgyalja az észak-irorszagi zavargá­sok ügyet, Belfastban újabb veres összetűzések voltak. Az állandó csa­tározások ellenere az an­gol alsóház nem tudott eddig érdemleges dön­tésre jutni. A MAI ÜLÉS ELMARAD? Hajnali jelentések sze­rint Párizsban ma való­színűleg elmarad a viet­nami négyes értekezlet ülése. A VDK és DIFK küldöttsége bojkottálja a mai értekezletet, tiltako­zásul az ismételten soro­zatossá váló amerikai légitámadások miatt. A TÖMEGGYILKOST FELMENTETTÉK Felmentette egy ame­rikai katonai bíróság Medina századost min­den eddigi vádpont alól. Mint köztudott, Medina volt a parancsnoka an­nak a csapatnak amely My Laiban több mint száz polgári személyt meggyilkolt. LEZUHANT EGY PHANTOM Az NSZK-ban lezuhant az amerikai légierő egy Phantom-típusú gépe. A pilótának sikerült ejtő­ernyővel épségben le­ereszkednie. EGÉSZSÉGES, DE A FELVONULÁS ELMARAD A Kínai Népköztársa­ság párizsi nagyköveté­nek szóvivője közölte, hogy — egyes nyugati hírekkel ellentétben — „Mao elnök egészségi ál­lapota kitűnő”. Az októ­ber 1-i felvonulás azon­ban „az ünnep program­jának megreformálásá­val kapcsolatban” elma­rad. ÚTKÖZBEN INDIÁT IS ÉRINTI Podgornij szovjet ál­lamfő — reggeli jelenté­sek szerint — amikor a jövő héten a VDK-ba lá­togat, útközben egynapos látogatást tesz Indiá­ban is. DOLLÁR­LEÉRTÉKELÉSI JAVASLAT Washingtonban nagy feltűnést keltett Henry S. Reuss demokratapárti képviselő kijelentése. Reuss, aki a nemzetközi pénzügyekkel foglalkozó kongresszusi albizottság elnöke, odanyilatkozott, hogy most már „ajánla­tosnak” tekinti a dollár „mérsékelt arányú” hi­vatalos leértékelését az aranyhoz viszonyítva. AUTÓBALESET ÉRTE? Líbiai hivatalos forrá­sok még nem jelentették, de a Reuter angol hír- ügynökség úgy tudja: Kadhafii elnököt autó­baleset érte. Állítólag agy teherautó belerohant a kocsijába. Most fol>i*; vizsgála» vajon bal­esetről vagy merénylet­ről van-e szó — jelenti a Reuter. jf; A völgybe épült nagy múltú gyár és város, Özd látképe madártávlatból Hírmagyarázat: Az esemény ugyan önmagáért beszél, de meg kell mégis je­gyezni: jellemző az idők változására, hogy az USA még angol és francia tőkés szövetségeseitől sem kapja meg a támogatást a kínai kérdésben alkalmazott taktikai sakkhúzásához. Hogy erre a sakk­húzásra azért került-e sor, mert az USA csak így vélte megment- hetének Tajvan ENSZ-tagságát, vagy pedig azért, hogy formálisan Tajvan mellé állva elfogadhatatlan javaslatot terjesszen az ügyren­di bizottság elé — ez vitatható. Utóbbi esetben ugyanis Nixon „de­mokratikusan” szavaztathatná le magát a világszervezetben, és „eredmény reményében” utazhatna Pekingbe. Ugyanekkor Tajvant is megnyugtathatná „Jó szándékáról”, amelynek meghiúsulása nem az 6 hibájából történt. MÁTÉ IVÁN Emléktábla a szökőkútra Ülést tartott a városi tanács vb Ma érkezik haza Losonczi Pál Arany koszorús szocialista brigádok Ózdi kutatók sikerei sága 24,7 öntés. Ugyanezen

Next

/
Thumbnails
Contents