Déli Hírlap, 1971. augusztus (3. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-06 / 184. szám
■X" POLITIKAI NAPILAP *£ III. ÉVFOLYAM, 184. SZÁM 1971. AUGUSZTUS 6., PENTEK I ÁRA: 80 FILLÉR Brezsnvev—Honecker megbeszélés 3fc Készülnek a közművek és a támfalak az Avas déli lejtőjén. Az új lakótelep talajmunkáit és a csőfektetést a Közlekedési Építő VáUalat végzi. (Farkas Ida felvétele) Fokozódott a lakásépítkezések üteme Az /. félév számai Brczsnyev és Podgornij megbeszélést folytatott Ho- neckerrel, a NSZEP első titkárával. aki a Szovjetunióban üdül. Tájékoztatták egymást a két párt legutóbbi kongresz- szusán született határozatiak Az Apollo—15 amerikai űrhajó közeledik a Hold és a Föld közötti távolság felezőpontjához. Az űrhajósok jelenleg pihennek, este ugyanis fontos „szereplésük” lesz. televízió által közvetített sajtó- értekezletet tartanak a világűrből. Az űrhajó egyre növekvő sebességgel, pontosan a kijelölt útvonalon halad. Tegnap — mint erről már a reggeli Meleg idő Várható időjárás Miskolc térségére: Változó felhőzet, átfutó zivatarral. Mérsékelt légáramlás, zivatar idején átmeneti szélerősödés. A hőmérséklet a délutáni órákban 27—29 fok között, este 22 fok körül várható. A hajnali hőmérséklet 17 fok lesz. Nemzetközi karszt-morpho- genetikai szimpozion kezdődött tegnap Budapesten. A tanácskozáson 13 hazai és külföldi szakember tart előadást. A szimpozion részvevői megtekintik a pálvöl- gyi barlangot és tanulmányutat tesznek a Vértes és Befejeződött Borsod megyében az első vadgazdasági szakmunkásokat képző tanfolyam. Az új szakmából 59- en tettek sikeres vizsgát, s a vadásztársaságoknál tevékenykednek majd. Tanfolyamon szerzett ismereteik haszvégrehajtásáról, a párt- és államközi együttműködés elmélyítéséről. Brezsnyev, Podgornij és Honecker megelégedéssel értékelte a baráti országok vezetőinek, napokban lezajlott krími találkozóját. lapok is beszámoltak — Worden, aki nem szállt ki a Holdra, hanem az űrkabinban maradt és fényképezett, 20 perces űrsétát hajtott végre. Ekkor vitte be az űrkabin külső részében levő filmtekercseket a parancsnoki egységbe. Augusztus 9-én 0 órától 13-án 24 óráig, az ország valamennyi telefonközponttal rendelkező postahivatalában — mintegy 2900-ban — pontosan jegyzik a távolsági telefonforgalom adatait, a beszélgetések számát és idejét. Figyelik, hogy két központ, például Budapest és Miskolc között mekkora forgalmat bonyolítanak le, mennyit kell várni'a beszélgetések kapcsoBükk hegységben. Vasárnap délelőtt Egerbe látogatnak, majd ebéd után felkeresik a lillafüredi Anna-barlangot, a tapolcai barlangfürdőt és az aggteleki cseppkőbarlangot. A tanácskozás utolsó napján a jósvafői VITUKI kirendeltség munkájával ismerkednek a szakemberek. nyújt Borsod megye több mint másfélmillió holdas nagy- és apróvadas területe. A nagy érdeklődés miatt az idén újabb vadgazdasági szakmunkástanfolyamot szerveznek a megyében. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1971 első fél évében a szocialista ipar 5,6 százalékkal termelt többet, mint egy évvel ezelőtt A termelés — a bányászatot kivéve — valamennyi főbb ágazatban meghaladta az előző évi szintet. Az átlagosnál gyorsabban a vegyipar, és a villám os- energia-ipar fejlődött 13, illetve 10 százalékkal. A gépipar és a könnyűipar termelése 6—6 százalékkal nőtt. A múlt évhez képest a kohászat 5, az építőanyagipar 4, az élelmiszeripar 2 százalékkal emelte termelését. Az ipari termelés növekedése teljes egészében a termelékenység emelkedéséből adódott. A szocialista ipar egészében ugyanannyian, az ágazatok többségében kevesebben dolgoztak, mint 1970 első lására. Keresik az okot arra is, hogy a beszélgetések előjegyzését miért és mennyi várakozási idő után törölték. Augusztus a legerősebb hónap a helyközi telefonforgalomban, a legutóbbi megfigyelésnél 5 nap alatt, mintegy 170 000 távolsági beszélgetést bonyolítottak le, ösz- szesen 700 000 percig — ezért jelölték ki az adatfelvételre ezt az időszakot. A forgalom- számlálás alapul szolgál a posta tervezési munkájához, a központok és a hálózat fejlesztéséhez, a központok közötti összeköttetések bővítéséhez, a várakozási idő csökkentéséhez. Az utóbbi években szinte gombamódra elszaporodtak Borsod megyében a termelőszövetkezeti kavics- és homokbányák. Jelenleg — megközelítőleg 150 működik. Az ellenőrzések azonban rávilágítottak arra, hogy többségükben nem tartják be az előírásokat. E szabálytalanságokkal összefüggő kérdéseket vitattak meg tegnap Miskolcon a megyei tanács valamint a megyei rendőrfőkapitányság közfelében. Az ipar értékesítése a termeléshez hasonló ütemben nőtt. 1971 első felében a kivitelező építőipar 14 százalékkal több munkát végzett el, mint egy évvel korábban. A termelés növekedési üteme a múlt évhez képest — főleg az építőipari vállalatoknál — gyorsult. A foglalkoztatottak száma 5 százalékkal, ezen belül az építőipari vállalatoknál 3 százalékkal emelkedett. A fél év folyamán fokozódott a lakásépítés üteme. Június 30-ig a kivitelező építőipar 21 700 lakás kiviteleA korábbi hetekhez hasonlóan legutóbb is jelentős gyümölcs- és zöldségszállítmányok érkeztek a város piacaira. Az AGROKONZUM-tói kapott tájékoztatás szerint minőségben és választékban egyaránt kielégítő a zöldségfélék kínálata. Burgonyából — bár az elmúlt heti 1800 mázsáról 500 mázsára, csökkent a felhozatal — elegendő a mennyiség. Nincs hiány a vöröshagymában, a petrezselyemgyökérben és a karalábéban sem. A fejes káposzta, a kelkáposzta és a karfiol azonban kevés, bár ez utóbbiakból emelkedett a felhozott mennyiség. A káposztafélék korai és a középkorai fajtáinak beérése között meglehetősen hosszú szünet van, így a választék íekedésrendésaeti osztályának vezetői a szállításban, a termelésben és az útfenntartásban érdekelt szervek képviselőivel. Elhatározták, hogy októberig felülvizsgálják valamennyi homok-i és kavicsbányát, tisztázzák, rendelkezik-e területfelhasználási engedéllyel, a4. előírásoknak megfelelően művelik-e a bányát, betartják-e a biztonsági előírásokat. Azokat a bányáikat pedig, amelyek az előírásnak nem tesznek eleget bezárják. zését kezdte meg, és 13 200 lakásét fejezte be. Június "végén 48 600 lakás építése volt folyamatban, 4800-ai több, mint egy évvel korábban. A főbb forrásokból 8 százalékkal volt nagyobb a lakosság pénzbevétele, mint tavaly ilyenkor, s a belföldi ellátásban — a termelési, a beruházási és a fogyasztási célt szolgáló termékeknél — egyaránt nagy szerepe volt az importnak. Az év eddig eltelt időszakában az export csak kismértékben emelkedett. bővítésére csak a hónap közepén vagy végén lesz lehetőség. Most kezdődik a vöröská- poszta szezonja, amelyből máris 13 mázsa érkezett a városba, örvendetes, hogy a lecsószezon ellenére is van elég zöldpaprika és paradicsom a piacokon, sőt, az előbbi mennyisége az elmúlt hetihez viszonyítva emelkedett. Ám a zöldbabból egyre csökken a készlet. Továbbra is tartja a frontot a görögdinnye, amelyből ugyan különböző minőségi kifogások miatt e héten csupán 1890 mázsa érkezett. (A múlt heti szállítmány 3040 mázsa volt.) Sárgadinnyéből a legutóbbi szállítmány csak 360 mázsa volt. Gyümölcsféléből legkeresettebb a nyári alma, amelyből az e héten felhozott 140 mázsa is kevésnek bizonyult. Kevés a körte is a piacon, ám ennek szintén minőségi okai vannak; a felajánlott mennyiség agy részét vissza kellett utasítani. Tovább nő a készlet az őszibarackból, s e héten primőrként megjelent a szőlő is, melynek kilója 9 forint 60 fillérért kapható. A megye az alapvető zöldség- és gyümölcsfajtákból teljes mértékben ki tudja elégíteni az igényeket, ám a hét első napjaiban tánsme- gyei kiegészítésre szorultunk paprikából, paradicsomból, almából, körtéből és szőlőből, ■ i A jövő héten a paprika, a paradicsom és az őszibarack é’’ának a csökkenése vártia» tó. Lottószámok a hatodik oldalon ÉJFÉLTŐL REGGELIG TÁMADÁS A MINISZTERELNÖK ELLEN A hirosimai atomtámadás évfordulójának emlékünnepségein egy fegyvertelen diáklány rátámadt Szato japán miniszterelnökre. A rendőrség letartóztatta a merénylőt. Nem sokkal később a tüntetők egy csoportja is megpróbált rátámadni Szatora, majd a csoport tagjai közelharcot vívtak a rendőrökkel. ROBOGÓ GÉPKOCSIBÓL TÜZELTEK Belfastban ismeretlen támadók egy robogó gépkocsiból tüzet nyitottak egy angol katonai járőrre. Belfast egy másik negyedében, az egyházi hivatalban robbant a bomba. FOLYIK A VIZSGÁLAT A jugoszláviai vasúti szerencsétlenség ügyében folyik a vizsgálat. Hivatalos jelentést még nem tettek közzé, így nem tudni, hogy a tehervonat vezetőjének gondatlansága, vagy a váltókezelő személyzet hibája okozta-e a katasztrófát. Nem végleges adatok 40 halottról adnak számot. FEGYVERES BANDITÁK Fegyveres banditák támadták meg a Fülöp- szigéti hadsereg katonáit egy elhagyatott útonCo- tabato tartományban. Az összecsapás során két katona meghalt, 10 megsebesült. ÉLETFOGYTIGLANI BÖRTÖN „Kormányellenes ösz- szeesküvésben” való részvétel és fegyveres ellenállás vezetése vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Indonéziában Tjugitót, a betiltott kommunista • párt. központi bizottságának tagját. AZ UTAS KARAMBOLOZOTT A LEVEGŐBEN Egy kis sportrepülőgép ütközött össze a Los Angeles-i repülőtér közelében egy Boeing—707 sugárhajtású utasszállító géppel. A karambol oka az volt, hogy a sportgép utasa megkérte a pilótát: hadd vezessen néhány percig. A pilóta megengedte. Mindkét gép szerencsésen leszállt. GAZOLAJ A DUNÁBAN Passau közelében egy tartályautó a Dunába esett, amikor éppen üzemanyaggal látott el egy Diesel-motoros hajót. A tartályautóbcl 2000 liÍ ter gázolaj került a folyóba. Sajtótájékoztató a világűrből Félúton a Hold és a Föld között Nemzetközi karszt szimpozion Vadgazdálkodási tanfolyam nosítására kitűnő lehetőséget For&alomszámlálás a postahivatalokban Felülvizsgálják a szövetkezeti bányákat A paprika és paradicsom árcsökkenése várható E heti primőr: . ff i ff a szóló