Déli Hírlap, 1971. augusztus (3. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-26 / 200. szám

5^c. Tegnap bezárta kapuit Balatonmáriafiir- dön a Miskolc megyei város Tanácsa V. B. Kilián-tábora. A 10 esztendeje létrehozott táborban városunk általános és középisko­láinak diákjai közül — hét turnusban — ■másfél ezren üdültek a mostani nyáron. Nemcsak a Balaton kellemes vizét élvezték, hanem lelkes és szakavatott pedagógusok ■irányításával sportoltak, művelődtek is. Ké­peinken a tábor kapuja, főépületének az eleje, és sportolás, illetőleg fürdőzés köz­ben az utolsó turnus résztvevőinek há­rom csoportja látható. (Szabó István felvételei) Lakáshelyzet, beruházások POLITIKAI NAPILAP m. ÉVFOLYAM, 200. SZÁM 1971. AUG. 26., CSÜTÖRTÖK I ARI: 80 FILLÉR Folytatják a párbeszédet Tizenhatodszor találkozik Kohl és Bahr T á jékoztató a megyeházán Ma Berlinben tizenhatodik alkalommal találkozik a két német állam képviselője. Az NDK-t ismét Kohl minisz­terelnökségi államtitkár, a bonni kormányt Bahr, a kancellári hivatal államtit­kára képviseli. Nixon hol­nap San Clementében levő nyári rezidenciáján fogadja bonni nagykövetét, Rush-t. Az elnöki bejelentés, hogy Nixon személyesen óhajt in­formálódni a nyugat-berlini megállapodásról — meglepe­tésként hatott Washington­ban, mert a külügyminiszté­rium korábbi közlése szerint Rush-nak mára virradóra már vissza kellett volna utaznia Bonnba. Tegnap egyébként mind a nyugatnémet kor­mány, mind a nyugat­berlini szenátus elfogad­ta a nagyhatalmak meg­állapodását Nyugat-Ber- linrőL A bonni kormány azt is közölte, hogy az egyezmény aláírása után kész tárgyalá­sokat kezdeni az NDK-val a Nyugat-Berlinbe irányuló közlekedésről. Megvitatta a CDU—CSU, vagyis a bonni ellenzék parlamenti csoport­ja is a nagyhatalmak meg­állapodását, és olyan határo­zatot hozott, amelyben fel­ajánlotta a bonni kormány­nak: kész szorosan együtt­működni vele a nyugat- berlini kérdés megoldá­sának legközelebbi sza­kaszában is. Mischnick, az FDP, vagyis a Brandt—Seheel-koalíció egyik pártja parlamenti cso­portjának elnöke cikket írt, amelyben hangot adott véle­ményének: joggal remélhető most már, hogy sikerül vég­leg rendezni a nyugat-berli­ni kérdést. Honecker, a NSZEP KB első titkára a moszkvai rádió és televízió részére adott nyilatkozatá­ban kijelentette: a feszültség enyhítésére irányuló törekvésben ha­tározható meg állásfog­lalásunk Nyugat-Berlin kérdésében. Ezzel kap­csolatban üdvözölhetjük a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Fran­ciaország nagyköveteinek megái lapodásá t. Ugyancsak Nyugat-Berlin- ről tárgyalt Washingtonban Rogers amerikai külügymi­niszter Dobrinyin szovjet nagykövettel. Mint utóbb kö­zölték, Nyugat-Berlinen kí­vül azokról a kérdésekről is szó volt, amelyeket Rogers szovjet kollégájával, Gromi- kóval vitat majd meg, az ENSZ-közgyűlés idején. Dob- rinyin a közeljövőben haza­utazik Moszkvába. rrI » rr 1 óbb cipó Ma délelőtt a Bőripari Dolgozók Szakszervezete köz­ponti vezetőségének ülésén Pesti Ernő könnyűipari mi­niszterhelyettes, a bőr- és cipőipar 1971. első félévi ter­meléséről és a rekonstruk­cióhoz szükséges feltételek biztosításáról tartott beszá­molót. A miniszterhelyettes a többi között megállapítot­ta, hogy mind a bőr-, mind a cipőiparban a termelés növekedésének üteme jelen­tős mértékben me"1'madta az elmúlt ev azonos idősza­kát, a bőr- és bőrkoníekció­91a délelőtt a megyehaza dísztermében tájékoztató ér­tekezleten vettek részt Bor­sod megye valamennyi váro­si és nagyközségi tanácsának elnökei, a járási tanácshiva­talok elnökei és a megyei ta­nács osztályvezetői. Tanács­kozásuk napirendjén ezúttal két, rendkívül közérdekű és szinte a megye minden lakó­ját érintő téma szerepeli. Az értekezlet eteő részében Sánta íjászló. a megy« ta­nács tervosztályának vezetője tájékoztatta a hallgatóságot a Ixeruházási piac feszült hely­zetéről, illetve a IV. ötéves terv tanácsi beruházási prog­ramjának várható alakulásá­ról. Mmt ismeretes, a helyi ta­nácsok a megyei tanács út­mutatása alapján készítették el középtávú, ötéves tervei­ket. Ezeket a terveket leg­utolsó, augusztus 2.-i ülésén tárgyalta meg a megyei vég­rehajtó bizottság. Akkor, a vb-ülésen számos olyan meg­oldásra váró probléma me­rült fel, amelyek központilag is hátrányosan befolyásolják a tervek megvalósítását. A megye építőipari kapaci­tásának hiánya, a házgyári termékeknek a tervezettől el­térő felhasználásából eredő gondok, valamint az a tény, hogy — a helyi sajátosságok miatt — az építési költségek megyeszerte szokatlanul el­térnek az országos átlagtól és a helyi tanácsok többsége a rendelkezésükre bocsátott hitelek terhére túl óvatosan állította össze középtávú ter­vét; másrészt a városok bel­területi rekonstrukciójából fakadó területbiztosítási és szanálási feladatok és a leg­utóbbi vb-határozatok mind arra késztették a megyét, és bőráru iparban 3 és fél, a cipőipar­ban pedig 8 százalékkal nőtt. A termelésnövekedést a ci­pőipar azonos, míg a bőr- és bőrkonfekcióipar két száza­lékkal alacsonyabb munkás­létszámmal érte el. Előrejelzés Miskolc térsé­gére péntek délig: Időnként megnövekedő mennyiségű felhözc', iegíe!­hogy a fennálló helyzetről átfogó képet nyújtsanak a helyi tanácsok vezetőinek. Egyúttal tájékoztatást adja­nak arról is, hogy milyen in­tézkedéseket lát szükséges­nek a megye a beruházási piac feszültségeinek míeiöb- bi enyhítéséhez. Vepköztarsasag u nk Elnöki Tanácsa elnökének, Losonczi Pálnak és kíséretének hiva­talos baráti látogatása Finn­országban ma véget ér. Losonca Pál vendéglátójá­nak, KekKonen elnöknek tár­sasagaiban az éjszakát az Apu nevű jégtörőn töltötte, az Északon levő Iniöi-szigetvi- lágban. A hajón is folytat­Az Egyesült Államok a nagy nemzetközi nyomás el­lenére sem szándékozik visz- szavonni a pénzügyi válságot kiváltó dpllármentó intézke­déseket és nem hajlandó tö­rölni a 10 százalékos import­adót — közölte Washington­ban Stans kereskedelmi mi­niszter. A GATT, vagyis az általá­nos vámtarifa- és kereske­delmi egyezmény tanácsának rendkívüli ülésén hasonló szellemben nyilatkozott az amerikai küldött. Az ameri­kai delegátus szerint a pót­adót mindaddig fenntartják, amíg az USA partnerei nem ;ebo kisebb, átfutó jellegű csövei. Mérsékelt északi szel. A hőmérséklet hajnalban 0. délben 20 fok körül várható. A tanácskozás második te­lében Acs György, a megyei tanács igazgatási osztályve­zetőjének helyettese ismer­tette a résztvevőkkel a la­kásügyi jogszabályok aftoál- maBásának Beásod inegjwi iapasztaiataü is fognak a tengeren (ez Kek­kemen kedvenc sportja), majd Turku városába látogat Eosonczi Pál, ahol hivatalos fogadás lesz. Innen indul ha­za a magyar delegáció, és — előreláthatólag — este mindkét fővárosban közös közleményt hoznak nyilvá­nosságra a tárgyalásokról. talalnak megoldást a pénz­ügyi problémákra. A Közös Piac képviselői nevében Dahrendorf bejelen­tette, hogy a szervezet tag- jcí I fenntartják maguknak a jogot megtorló rendsza­bályok foganatosítására, az USA protekcionista intézkedéseivel szemben. Ez ugyanis — a Közös Piac tagjai szerint — jogos meg­torló rendszabály minden olyan esetben, amikor egy tagország megvonja mások­tól a már korábban meg­adott kedvezményt. Az ülést egyébként fel is keHett füg­geszteni, mert mélyenszántó nézetelté­résekre került sor az USA és a fejlődő álla­mok között. Ez utóbbiak — főként a la­tin-amerikai államok — vizs­galatot követelnek: miért sújtotta az USA 10 százalé­kos vámpótlékkal .az ő árui­kat is. ■ ÉJFÉLTŐL REGGELIG ELUTAZHATNAK Tores, a jobboldaliak által megbuktatott bolí­viai elnök megkapta a kiutazási engedélyt Pe­ruba, de még nem me­hetett el La Paz-ból, mert a vele együtt tá­vozó mintegy 60 politi­kus iratait rendezik. A hét végén valószínűleg valamennyien elutazhat­nak. MAMMUTFOGAT TALÄLT Mammutfog akadt Vo- logya Berezsnoj tanuló horgára, aki Dél-Uraiban a Burty folyócskában halászott. A mammutfog 20 centi hosszú és 10 centi széles. LEMONDOTT ÉS TANÁR LETT Neil Armstrong űrha­jós, az első ember, aki a Holdra lépett —, lemon­dott a NASA keretében betöltött tisztségéről és tanári állást vállalt Cin­cinnati egyetemén. HAT HÉT KÍNÁBAN Hathetes látogatása után Hongkongba érke­zett a Kínai Népköztár­saságból James Restem, a New York Times igaz­gatóságának alelnöke, a híres újságíró. Mint köz­tudott, Kínában hirtelen fellépő vakbélgyulladása miatt meg keHett ope­rálni. GÁLAEST BELGRÄDBAN Nagy sikerű gálaesttel kezdte meg belgrádi vendégszereplését az Apollo—71 budapesti cirkusz. A 3000 személyt befogadó nézőteret zsú­folásig megtöltötték az érdeklődők; több százan kívülrekedtek és a há­romórás műsep— szinte minden számát vastaps­sal köszöntötték. TANZANIA MEGERŐSÍTI HATÁRAIT Tanzánia csapaterosne- seket küldött az ugandai határra, ahol tegnapelőtt fegyveres összetűzések robbantak ki. Amin tá­bornok, Uganda elnöke ugyancsak a határvidék­re utazott, hogy meg­szemlélje csapatait. SZÓRVÁNYOS LÖVÖLDÖZÉSEK Bolívia fővárosában, La Paz-ban az egyetem épületét még az éjjel is katonaság vette körül. Szórványos lövöldözések hallatszottak, ami azt je­lenti, hogy az ellenállás az éjjel még nem szűnt meg teljesen. KOMMUNISTA ELNÖKJELÖLT AZ USA-BAN Henry Winston, az USA Kommunista Pártjának országos elnöke bejelen­tette, hogy a párt is ál­lít jelöltet a jövő évi el­nökválasztáson. A párt jelöltje Gus Hall főtit­kár. PERU MEGSZAKÍTJA * Peru automatikusan megszakítja diplomáciai kapcsolatait Francia- országgal, ha az újabb nukleáris szerkezetet robbant fel a Csendes­óceán déli részén, a je­lenlegi kísérletsorozat keretében — mondotta Alvarado, Peru elnöke. SZÁZNYOLC NAPIRENDI PONT Véglegesen megállapí­tották az ENSZ-közgyű­lés szeptember 21-én megnyíló 26. ülésszaká­nak napirendjét. Száz­nyolc kérdés megvitatá­sa vár az egybegyűltekre. Mérsékelt szél Loioiiezi Pál ma hazaérkezik aefcet. Mu délelőtt horgászni tak a hivatalos megbeszélő­Nem törlik az importálót EHentétek az USA és f/urinerel között

Next

/
Thumbnails
Contents