Déli Hírlap, 1971. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-05 / 156. szám
J Marokkóba Prága, asután Budapest Riad Csehszlovákiába A DMífcP gyárija a gépek egy részéi Marokkóból hazaérkezett a Komplex Külkereskedelmi Vallalat megbízottja, aki szerződést írt alá a Meknes városban létesítendő 1300 tonna kapacitású hűtőház berendezéseinek szállítására. A hűtő- ház még az idén felépül, s a berendezések exportjánál a fővállalkozói feladatokat az Energiagazdálkodási Intézet végzi. A gépek a Diósgyőri Gépgyárban és más üzemekben készülnek. A megállapodás egyébként az elmúlt év végén Marokkóban járt magyar gépipari delegáció tárgyalásainak eredményeként jött létre. Máskülönben ez az első alkalom, hogy a Komplex komplett berendezést szállít Marokkóba. ★ Ez a {elvétel nemcsak a tegnapi salakmotor-verseny egyik izgalmas pillanatát örökíti meg, hanem jelkép is, hiszen az l-es sorszámú miskolci versenyző, Tanda József a versenyt is legalább olyan előnnyel nyerte meg, mint ahogy ebben a futamban is messze a többiek előtt halad. Érdekes, hogy a győztes a versenyt megelőző sorsolásnál l-es rajtszámot kapott. (A salakmotor-versenyröl, s a hétvége többi sporteseményéről a 6. és 7. oldalon számolunk be ) (Szabó István felvétele) érkezett ^POLITIKAI NAPILAP I fittll; 1 FORINT Scheel Izraelbe, Heraus és Sterner Kairóba utazik Mogyoró »agyrágó jég Rendkívüli ere jű vihar lliskolmn Balatonon n pasatoknak, a vaA közel-keleti helyzet ügyében szinte a világ minden fővárosában tárgyalások folynak. Riad, az EAK miniszterelnök-helyettese, egyben külügyminisztere Moszkvából, ahol a szovjet—egyiptomi szerződés ratifikációs okmányait cserélték ki — Prágába érkezett, majd innen hazánkba látogat. Az egyiptomi külügyminiszter európai látogatásával egyidöben az Egyesült Államokból útban van Kairó felé rétében rendezik meg Sárospatakon a XIII. országos borversenyt. A megnyitó holnap lesz. Ezt követően hat napon at dolgozik- majd az 50 tagú zsűri, hogy odaítélhessék a 870 borfajta közül a legjobbakat megillető díjakat. Megyénket 88 bor képviseli, köztük a tokaji aszú. a szaA KISZ Központi Bizottsága Honvédelmi és Sportosz- talya, valamint az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda rendezésében megkez - dődött az ..Erőt, egészséget Balaton'’ elnevezésű ifjúsági vizisportnapok programsorozata. A rendezvén}’ célja: a tömeges és szervezett úszóoktatás megindítása. * vízisportokhoz kapcsolódó rói diplomáciái képviselője és Sterner, az amerikai külügyminisztérium közel-keleti referense. Mint híre jár: amennyiben tárgyalásaikon szükség lesz rá. Sisco közel- keleti ügyekkel megbízott külügyi államtitkár is ellátogat Kairóba. Arról is szó van. hogy Sisco Jeruzsálemben is folytat majd tárgyalásokat. Ugyancsak Izraelbe várják ezen a héten Scheel nyugatnémet külügyminisztert. Az NSZK diplomáciájának legfőbb gazdája nyilatkozatában morodni, a furmint, a hárslevelű, valamint a bükkaljai borok. A sárospataki verseny egyben a jövőre Budapesten sorra kerülő I. borvilágverseny elődöntője is. A nagy múltú, világhírű borvidék méltó otthonául szolgálhat az országos jelentőségű vetélkedőnek. honvédelmi sportok népszerűsítése. a Balaton természeti szépségének. történelmi múltjának megismerése. A július 11-ig tartó programot ünnepélyes külsőségek között nyitották meg a siófoki hajókikötőnél. ..Nyitányként'' horgász verseny’ vízi felvonulást, autóügyessé - gi versenyt, vízi bemutatót tartottak. annak a remenyenek adott kifejezést, hogy látogatása eloszlatja a jelenleg Bonn és Tel Aviv közötti nézetei tejeseket. (Ezek ugyanis azért léptek tel. mert — Washington példájává — W NSZK is javítani igyekezett kapcsolatait az arab népekkel és ezt Izraelben rossznéven vettek. Most a Brandí-kormany is megpróbál két zongorán játszani.) Az amerikai külpolitika a DIFK pozitív békejavaslatai és a Vietnam-dokumcntuniok nyilvánosságra kerülése következtében mozgásra kényszerül a Távol-Keleten. Miközben Agnew alelnök Dél- Korcában. az USA egyik „védencével”, az ottani kormányfővel folytatott megbeszélést. Kissinger a másik „kegyencccl”, Thicu elnökkel tárgyalt Saigonban. Tokióba hivatalos látogatásra megérkezett Laird amerikai hadügyminiszter. Mind Agnew, mind Kissinger az amerikai csapatok kivonásának lehetőségeiről tárgyalt. Agnew persze sietett Ihr ni agyú rázni: Már jósolgatni sem merünk, hogy meddig; tani a Jam»-acen időjárás, ügy bizonyos, nem sok örömei okozott sem a pestieknek, sem a hozzátenni nyilatkozatához, hogy ezt csak akkor teszik, ha ezzel nem ..veszélyeztetik” Dél-Vietnam védelmi képességét. A dél-koreai külügyminiszter közölte, hogy országa is felülvizsgálja a csapatkivonások tervét, de ő is ..rugalmas magatartást tanúsít” majd. Laird hadügyminiszter személyében először tesz látogatást amerikai hadügyminiszter Japánban. Utazásának érdekessége. hogy Tokióból ő is Dél-Koreába utazik. Japánban egyébként a „távolkeleti biztonsági problémákról” tárgyaló Laird nem kerülheti meg Okinawa szigetének gondját sem. • >aznapi esővel kezdődött borús, szeles, s kőzben-fcözben napsütéses, többnyire ősziesre emlékeztető időjárás. Csaknem üresek voltak a strandok Miskolcon is- Csupán a bátrabbak mentek ki Tapolcára légjfürdözni. S az óvatosság nem is volt hiábavaló. Tegnap délután 3 óra tájban rendkívüli erejű szélviharral, igazi nyári zivatar tört a városra. A széllökések időnként elérték a 90 kilométeres sebességet, s alig 15 perc alatt 36,6 milliméter csapadék hullott Miskolcra. A miskolci időjelző állomás munkatársa szerint legfeljebb minden évben egyszer fordul elő a tegnapihoz hasonló nagy erejű vihar. Egy nyári hónap átlagának megfelelő mennyiségű csapadék esett. A mogyorónyi nagyságú jégszemek komoly károkat okoztak' a város veteményeskertjeiben. A gyakori villámcsapások ellenére a tűzoltókat csupán a már ilyenkor szokásos helyre riasztották: a Bajcsy-Zsi- linszki utcai aluljáróból 70 köbméter vizet szivattyúztak ki. hogy ismét megindulhasson a gépjárműforgalom. Tovább javul az idő Várható időjárás Miskolc térségében kedd délig: Változó mennyiségű felhőzet záporral, zivatarral. Mér- 1 sékelt, időnként még kissé megélénkülő északi, északke- 1 leti szél. A hőmérséklet haj- i nalban 14, délben 23 fok kö- I rül alakul. Sisco külügyi államtitkár várható közel-keleti útja esetleg mindkét érintett félnél — az amerikai elnöki hivatal külügyi és a hadügyi vezetőség koncentrált távol-keleti körútja — egyaránt arra mutat, hogy egyrészt a szovjet—egyiptomi szerződés, másrészt a DIFK békejavaslata — párosulva a Vietnam-dokumcntumok közlésének botrányával — mozgásba hozta az amerikai diplomáciát. Fontosabban: mindez mozgásba kellett, hogy hozza, mert egyrészt a Közel-Keleten a szovjet—egyiptomi szerződés vágta útját a Szádat elnökkel kapcsolatos nyugati spekulációknak, másrészt a DIFK békejavaslata clöl most már nem lehet kitérni, különösen akkor, amikor Amerika háborúba sodródásának botrányos körülményeit az amerikai nép is ismeri. Vagyis: az USA közel- cs távol-keleti politikáját olyan „ellenvágások” érték, amelyekre az eddigi ,,ha- yományos” időhúzó imperialista taktikával már nem lehet vála- .zolni. Hogy mi lesz a másfajta válasz, arra esetleg fény derül a párizsi Vietnam-tárgyalások e heti ülésén, amikor is reagálni kel) I a DIFK javaslatára. MÁTÉ IVÁN Bengus, az USA állandó kaiHolnapíól: Országos borverseny Sárospatakon A tokaj-hegyaljai hét keErőt, egészséget Balaton Agnew, Laird és Kissinger Ázsiában Nagy diplomáciai mozgás a Távol-Keleten ÉJFÉLTŐL REGGELIG A KILENCEDIK NAPPA I, A Lunohod—1 szovjet holdjármü megkezdte a kilencedik nappalt a Holdon. A holdjármű jól viselte el a holdéjszakát és „frissen ébredve”, dolgozni kezdett. BUDAPESTI SZERELEM — PEKINGI HÄZASSAG Pekingben kötött házasságot ottani kereskedelmi tanácsosunknak, Simon Ferencnek leánya Judit, ifj. Honi Imre budapesti főiskolással. A menyasszony apjánál töltötte a nyarat, a vőlegény Pekingbe utazott, hogy megesküdjenek. HALÁL A MONT BLANCON Hat francia hegymászó vesztette életét a Mont Blanc lejtőin. A hét végén ugyanitt halálos balesetet szenvedett japán hegymászóval együtt hét halottat szállítottak el helikopteren, a megközelíthetetlen hegyoldalról. NUKLEÁRIS KÍSÉRLET Franciaorszag kis hatósugarú nukleáris kísérleti robbantást hajtott végre egy csendes-óceáni sziget közelében. Idén ez már a második robbantás, miközben Genfben a föld alatti robbantások eltiltásáról tárgyalnak. SENKI SEM HALT MEG Csodával határos módon, egyetlen áldozata sem volt annak a vonatszerencsétlenségnek, amely Londontól 20 ki- Tofnéterrtyire délre történt. Kisiklás következtében hét vagon borult le a sínekről és csak kilencen sebesülték meg. SIKER BECSBEN Az ötödik osztrák nemzetközi korusfesztiválon részt vevő debreceni Kodály-kórus, mint a hatvan együttes egyik legjobbja, nyilvános rádiószereplésre kapott meghívást. Egy osztrák és egy svájci kórussal együtt énekeltek a debreceniek a bécsi rádióban. LON DON BŐI, CHICAGÓBA Heath angol miniszter- elnök jelenlétében vezényelte búcsúelőadáson Londonban világhírű hazánkfia: Solti György az előadást, mert jövőre a chicagói szimfonikus zenekart vezényli. TÜNTETÉS ÉS RUGBY Sidney v repülőterén mintegy háromszáz apartheid-ellenes tüntető fogadott egy dél-afrikai rugby-csapatot. Az ausztráliai tüntetők énekszóval szidalmazták a rugbyzőket, amíg azok szállodájukhoz érkeztek. INDIAI ESŐ Az utóbbi időben India három északi államában a rendikívüli esőzések következtében huszonnyolcán meghaltak, több ezren fedél nélkül maradtak, és a földcsuszamlások több helyen el torlaszol tők az utakat. BOMBA A HIVATALBAN Az Írország déli részén fekvő Cork városában bomba robbant a brit nyugdijhivatalban. Emberáldozat nincs, az anyagi kár jelentős.