Déli Hírlap, 1971. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-30 / 178. szám

\ belföld A lottó 31. Ii nyerőszámai J ;ti : ; 3 114 33 52 8< i i > NEMZETKÖZI TALÁL­KOZÓ. A TIT a múlt évi si­keres tapasztalatok a lapján az idén ismét megrendezi a szövetkezeti szakemberek nemzetközi találkozóját, amelynek megnyitó ünnepsé­gét augusztus 15-én tartják Harkányban. FELÚJÍTJÁK. A keszthelyi Festeti eh-kastélyt 70 millió forintos költséggel felújítják A munkálatokat az épület­nek azon a szárnyán kezd­ték ahol a híres Helikon könyvtár is helyet kapott. FELLEBBEZÉSEK. Ország­szerte befejeződtek az egye­temi, főiskolai fellebbezések, amelyeknek elbírálására elő­reláthatóan augusztus máso­dik felében kerül sor. MEGKEZDŐDÖTT A SZÜ­RET. A Duna—Tisza közi sző­lősökben beérett a Csaba gyöngye. Ezt követően szinte egymást váltva érnék az új nemesitésű csemegeszőlő faj­ták is, amelyeknek a szüne­telése már megkezdődött. NYÁRI EGYETEM. Vesz­prémben véget ért a balatoni nyári egyetem: a több euró­pai országból érkezett 180 vendéget tegnap búcsúztat­ták. SZOMORÚ STATISZTIKA. A legfrissebb statisztikai ada­tok szerint ebben az eszten­dőben, tegnapig 86-an fullad­tak a vízbe. A Balaton hullá­mai közöít júliusban 12-en vesztették életüket. A HARMINCADIK ÉV­FORDULÓRA. Augusztus 3- ám 40 perces irodalmi össze­állítást mutat be a Televízió, asnellyel Babits Mihály ha­lálának 30. évfordulójára emlékeznek. BEVEZETIK. A „világné­zetünk alapjai” tantárgy ok­tatását 1972 szeptemberétől általánosan minden középis­kolában bevezetik. Már dol­goznak az ehhez szükséges dokumentumok előkészítésén. SZÜLETÉSNAP. Második születésnapját üli szeptem­berben a Televízió közked­velt irodalmi műsora, a Nyi­tott könyv. BŐVÜL AZ ULTRA CSALÁD. Bővíti az Ultra-mosószerelc csa­ládját az Egyesült Vegyiművek. Még ebben az évben az üzletek­be kerül az Ulrta-Marina elne­vezésű folyékony mosószer, amely 12 féle adalékanyagból készült. MUZSIKÁLÓ UDVAR. A szegedi ünnepi hetek zenei rendezvényeit új program­mal színesítették. A városi tanácsháza udvarán „Muzsi­káló udvar" címmel hang- ■ versenyeket iktattak műsor­ba, amelynek első előadására tegnap került sor. Oj kétszárnyu eloszobaajtó (nyíló szárnnyal), barna és vilá­gos tv-asztal eladó. Lakatos u. 5. Piaci jelentés A város piacain a zöldség­félék kínálata e héten alig változott. A leesószezon mi­att csökkent. a burgonyából eladott mennyiség, a kon­zervgyárak beindítása pedig a paradicsom kínálatát csök­kentette. Míg burgonyából az elmúlt heti 2 ezer 250 má­zsáról e' héten . 1830 mázsára, addig a paradicsomból 1900 mázsáról 1640-re csökkent a felhozatal. A zöldpaprikából a múlt heti 810 mázsáról e héten 1050 mázsára nőtt a felhozatal. A kedvezőtlen időjárás ha­tására rendkívül alácsony a zöldbabkészlet. Felfutóban van azonban a görögdinnye, amelyből e héten már 3 ezer 40 .mázsa került a piacra, kilónként 4 forint 80 fillé­res áron. (Tavaly 8 forint volt a görögdinnye kilója.) Ellenben végefelé közeledik a sárgadinnye-szezon Gyümölcsfélékből egyre csökken a készlet. A nyári almából a múlt heti 210 má­zsával szemben e héten már csak 110 mázsát, körtéből pedig 50 mázsa helyett csak 40 mázsát hoztak fel. A fo­kozatosan kifogyó őszibarack helyébe hamarosan a sárga­barack és a szilva kerül. Az elmúlt héten még csak 30 mázsa volt az utóbbi cikk­ből, e héten már 80, a jövő héten pedig ennél is több várható. A szilva ára kilón­Tegnap délután háromnegyed jötkor végig- gördült a városon a Lengyelországban ven­dégszerepeit DVTK már jól ismert vö­röses színű autóbusza. Hőrich Tibor szak­osztályvezető elmondta, hogy másodszorra győzött a csapat! A második mérkőzésükön is a vendéglátókkal találkoztak, de a R'~e- szowtól 80 kilométerre levő, 70 ezer lakosúi Przemysl városában. Az összeállítás a követ­kező volt: Veréb (Szabó) — Kovács, Hajas. Hajdú — Kolláth, Oláh, Sikora — Udvarén, Fekete, Horváth, Mikúla. Cserére nem volt mód, mert a többi játékos sérült. A mérkő­zést Fekete szép gólja döntötte el. A nézők — akik biztos lengyel győzelmet vártak —, a második félidőben már a DVTK-nák szur­koltak. A játékosoknak egyébként nem sok pihenőjük lesz, mert vasárnap délután Di- úsdon MNK-mérkőzést játszanak. (Szabó István felvétele) Táskát Elásott lakások ként 5 forint 60 fillér. Az AGROKONZUM-tól kapott tájékoztatás szerint a jövő héten primőrként jele­nik meg a piacokon a szőlő, á várhatóan csökken az ára a zöldpaprikának, a burgo­nyának és á görögdinnyé­nek. találtak A miskolci 111-es számú zöldségboltban tegnap ott fe­lejtett utazótáskát jogos tu­lajdonosa átveheti az üzlet­ben. • Zsiguli-taxik A rövid idő alatt népszerűvé vált Zsiguli személyautókkal frissíti fel kocsiparkját a Vo­lán Vállalat. Rövidesen száz ilyen autót vásárolnak, ami­ből 79-et taxiként közleked­tetnek — többek között — Miskolcon is. Most, a kánikula kellős közepén, amikor valóban kincset ér az ivóvíz, a legkevésbé tudunk gazdálkodni vele. Néhány napja már a második, harmadik emeleten sincs víz 4 Győri kapui üj épületekben és reggelre a figyelmetlenség felkiáltó­jeleiként egész lakásblokkoknál az utcáról is látszik: végig ázott minden emelet. Ilyenkor megtelnek a lámpaburák, a villanykap­csolók is vízzel, áznak az előszobaszőnyegek és jó, ha a tettes legalább azt mondja az alatta lakóknak, hogy ne haragudjanak. Legtöbbször még ezt sem. Leázott hat, hét lakás, kisebb károk keletkeztek és várják, hogy elcsendesül a háborgás. Pedig egy ilyen kiadós kiöntés sok száz liter vizet jelent. Ha jól számoltam ma reggel a Győri kapui lakótelepen, akkor ez a mennyiség pár ezer liternyi is lehetett. Nem szólva arról, hogy minden leázás nem látszik ki az utcára, de annál nagyobb károkat okoz az épület belsejében. Aki a kertet locsolja, megbüntetik, mert mások ivóvizét, a cse­csemők fürdetéséhez minden este szükséges drága fürdetővizet paJ zárolja. Büntetést érdemelnének az ilyen pazarlók is, akik az el­árasztással még kárt is okoznak másoknak. Nem új, de mégis nagy találmány a vizesblokk a lakásokban, ami azt jelenti, hogy egy csoportban van minden lakásrész, ahol vízre van szükség. így többnyire szerencsére csak ezek a lak­részek áznak végig: fürdőszoba, konyha, stb.... Ha persze a nyitva hagyott csapban akkor indul meg a víz, ami­kor senki sincs éppen otthon, tetemes károk keletkezhetnek. Az első ózdi Anna-bál Az Ózdi Kohászati Üzemei-; tíz KlSZ-alapszervezete kö­tött együttműködési megálla­podást a Debreceni Ruha­gyár ózdi üzemegységének KISZ-alapszervezeteivel. Evek óta kölcsönösen segítik egymást. Holnap este a ruhagyár melletti parkos réten ismét találkoznak a kohászfiúk és a varrólányok. A ruhagyári KISZ-esek hívták meg a hengerészeket, , olvasztárokat, esztergályosokat, hogy a Ju­nior táncegyüttes közremű­ködésével megtartsák az első közös Anna-bált. A ruhagyári Annák, Ani­kók aligha kaptak szebb ajándékot, mint a kohász­fiúk testvéri részvételét, ösz- szefogását ez alkalomból is. Július 31-én zárul A MISKOLCI ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VÁLLALAT 4 ÉLELMISZERBOLTJÁNAK KEDVEZŐ AKCIÓJA * Kérjük Kedves Vásárlóinkat, akik MAJUS, JUNIUS, JULIUS hónapokban a HUNYADI JLI- 10., BAJCSY-ZS. U. 31—33., BAJCSY-ZS. U. 34., KISFALUDY U. 36. szóm alatti élelmiszerboltokban egy-egy alkalommal 100 forintot, vagy azon felüli összegért vásároltak és a pénz­tárnál kapott blokkokat összegyűjtötték, hogy azokat a fenti boltok bármelyikébe a nyitvatartás ideje alatt 1971. augusz­tus 2—7-ig adják át. Az átadott blokkok ellenében az ak­ció ismert szabályai szerint kiadják a sorsjegyeket, melyek­kel részt vesznek augusztus 9-én délután 16 órakor a Deb- recenyi u. 20. szám alatti vállalati kultúrteremben rende­zendő sorsoláson. Mostanában több fórumon is szó esik arról, hogy az egyes em­berek felelőtlenségének következményeiből túl sokat vállal ma­gára a közösség, a társadalom. Igaz, hogy a károk egy részét megtéríti a biztosító — és ezek a lakások mind biztosítottak is —, de valahogy ez túl kényelmes az ilyen felelőtlen emberek számára. Azon senki sem vitatkozhat, hogy amíg a legmagasabb emeletek lakói kannában hordanak fel maguknak ivóvizet szigorú beosz­tásra, addig túl könnyen ússzák meg mások elúsztatását a csapo­kat nyitva felejtő lakók. Nagy József Az alkoholizmus ellen A párt-, állami, társadalmi szervek, a kulturális és egészségügyi intézmények képviselői tanácskoztak teg­nap Nyíregyházán, az alko­holizmus elleni küzdelemről. A kérdés időszerűségét mu­tatja, hogy Szabolcs-Szatmár megyében körülbelül hatezer a nyilvántartott alkoholisták száma. A tanácskozás résztvevői úgy határoztak, hogy az eredményesebb munka érde­kében összehangolják ilyen irányú tevékenységüket. En­nek megnyilvánulásaként ez év októberében — az or­szágban elsőnek — megren­dezik az alkohol elleni küz­delem hónapját. Augusztus 20—21: kétnapos munkaszünet Mivel az alkotmány ünne­pét az idén egy nap választja el a legközelebbi vasárnap­tói, a rendelkezéseknek meg­felelően az augusztus 22-í heti pihenőnapot augusztus 21-re hozzák előre. Ily módon a munkaidő-beosztás a követ­kezőképpen alakul: augusz­tus 19, csütörtök: szombati munkaidő-beosztás, 20-án, pénteken:' munkaszüneti nap, 21-e, szombat f heti pihenő­nap, augusztus 22-e, vasár­nap pedig rendes munkanap. Ahol a szabad szombat erre a hétre esik, ott augusztus 20. munkaszüneti nap, 21. szabadnap, 22. heti pihenő­nap. Augusztus 19. csütör­tök rendes munkanap. külföld NEW YORK. U Thant, a Biztonsági Tanácshoz intézeti bizalmas memorandumában felhívta a figyelmet arra, hogy az emberbaráti segítség önmagában nem elegendő az indiai—pakisztáni válságban a „potenciális katasztrófa” el­hárításához. MOSZKVA. Andrej Kiri­lenko, az SZKP KB titkára, á PB tagja fogadta Le Dúc Tliot, a Vietnami Dolgozók Pártja KB titkárát, a PB tagját, a Vietnam-értekezle- ten részt vevő VDK-küldött- ség tanácsadóját. Le Dúc Tho Párizsból hazautaztában állt meg Moszkvában. BONN. Von Wechmar nyu­gatnémet helyettes kormány- szóvivő megerősítette: áz NSZK konzultációkat folytat közös piaci partnereivel, hogy milyen álláspontra he­lyezkedjen a Kínai Népköz- társasággal kapcsolatban. BELGRAD. A Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés is­mét Joszip Broz Titot válasz­totta az állam elnökévé. A parlament döntését a fővá­rosban a jugoszláv néphadse­reg tüzérségének díszsortüze köszöntötte. A Tito elnöklé­tével megtartott első állam­tanács-ülésen Dzsemal Bije- dics, kijelölt új kormányfő ismertette javaslatait. MONROVIA. Libéria fő­városában, Monroviában el­temették Tubman elnököt, add múlt héten halt meg, 73 éves korában. Tubman 1943 óta volt Libéria államfője. WASHINGTON. A Fehér Ház nem hajlandó kommen­tárt fűzni a New York Times értesüléséhez, amely szerint az USA felfüggesztette a népi Kína felett Végzett kémre­püléseket. KARACHI-DACCA. Jahja Khan pakisztáni államelnök várhatóan a napokban láto­gat el először a keleti or­szágrészbe. Kelet-Pakisztán fővárosából, Daccából jelen­tik, hogy ott állítólag „tel­jesen összeomlott a közrend”, az ipari termelés gyakorlati­lag megbénult. • PHNOM PENH. A kam­bodzsai bábkormány megbí­zott miniszterelnöke és kül­ügyminisztere augusztus ele­jén Washingtoniba látogat. '■SANTIAGO. A chilei ke­reszténydemokrata pártban, Allende ellenzékében, szaka­dás következett be. A párt ifjúsági szervezete vezetői­nek egy csoportja kilépett a pártból. Ok: a párt sok tag­ja helyteleníti a jelenlegi ve­zetőség ellenzéki magatartá­sát Allende kormányával szemben. KRAGUJEVAC. A jugosz­láviai Kragujevacban levő Crvena Zasztava autógyárban elkészült az első Zasztava— 1500 familiare elnevezésű sze­mélygépkocsi, amelyből az év végéig 3 ezret gyártanak. Az új kocsi erősebb változata az 1300-as Zasztavának, több ülőhellyel és nagyobb rako­dótérrel. TOKIÓ. Léglökéses va­dászgéppel ütközött össze a japán légitársaság egyik Boeing—727-es utasszállító repülőgépe ma reggel, kö­zép-európai idő szerint hat; óra 0.5 perckor, Tokiótól 443 kilométerrel északra. A DELI HÍRLAP — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő; CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-ZsIUnszky u. 15. - Központ: 38-132, 16-672. 35-380. 36-579. — Titkárság: 18-223. — Bel- és város­politikai rovat: 18-221. - Művelődési rovat: 18-226 - Sportrovat: 18-222. - Levelezés: 18-227. — Postaftök 39 - Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsmnszky u. I» - Felelős kiadó: WIRTH LAJOS - Telelőn: 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc. L, Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-219. — Terjeszd: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál. — a lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft. Index: 25 9SL — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 13. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Boeing utasadnak és személy­zetének sorsáról egyelőre semmit sem tudnak. A lég­lökéses repülőgép pilótájá­nak az összeütközés után ka- tapulttal sikerült megmene­külnie.

Next

/
Thumbnails
Contents