Déli Hírlap, 1971. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-30 / 178. szám

I Az 1951-ben alalkult mis­kolci fotóklub az idén ün­nepli. fennállásának 20 éves évfordulóját. A jubileum tiszteletére szeptember első felében nemzetközi fotókiál­lítást rendeznek. Tárcái Béla, a miskolci Fotóklub főtitkára tegnap délután sajtótájékoz­tatón ismertette a nyár végi rendezvény programját. A viliágszerbe közkedvelt és közérthető közlési fonnának, a fotóművészetnek egyik nép­szerűsítési formája a , fotó­szalon. Ez a forma alkalmas arra, hogy a hazai, és a kül­földi fotóművészet legszebb, nemzetközi színvonalom is helytálló alkotásait bemu­tassa. A Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Hazafias Nép­front Borsod megyei Bizott­sága patronálja, a Fotóklüb, a Rónai Sándor Megyei Mű­velődési Központ és a Vá­rosi Művészeti és Fropagan__ da Iroda szervezi a Kossuth’ Művelődési Ház kiállítóter­mében szeptember 11-én déli 12 órator nyíló kiállítást, melyen 11 ország 19 fotó- ktubjámak 190 képét mutat­ják be. A kiállításán zsűrizés és díjazás nem lesz, vala­mennyi klub saját zsűrije dönti el, hogy mely alkotá­sokat tartja a leigméltóbbnak, hogy az illető országot és k&ufbot képviselje. A hét ma­gyar klubon kívül két len­gyel, egy cseh, egy NDK, egy NSZK, egy szovjet, egy jugo­szláv, két osztrák, egy svájci, egy angol és egy román klub vesz részt a kiállításon, bizo­nyítva a miskolci fotósok széles körű európai kapcsola­tait. A kiállításhoz kapcsolódva ugyancsak szeptember 11-én nemzetközi diaporáma- és amatörfilm-vetítések lesznek a diósgyőri várban, szeptem­ber 13-án pedig nemzetközi konferencián találkoznak a művészek és a szakemberek, A tanácskozás egyaránt szol­gálja majd a rendezvény ta­nulságainak levonását, és a tapasztalatcserét. Mintegy ízelítőül a szep­temberi vetítésekből, a tájé­koztató után Tárcái Béla Itáliai impressziók, 1970 cím­mel bemutatta a tavaly Olaszországban készített, fes­tőién szép, a műfajt magas színvonalon-reprezentáló dia- porámasorát. Színész - nyári pihenőben Csendes nyári estén, szűk családi körben beszélgetünk. Lassan duruzsoló rádió, a gyermekágyban a kis család szeme fénye, a kéthónapos Róbert alszik békésen, s néha nagyot nyújtózik álmában. Beszélgetésünket csak néha zavarja meg Frédi, a bohókás tacskó, mert nem szereti, ha vele nem foglalkozik senki, vagy ha a heverő alá gurult labdáját nem kotorják azonnal elő. Szili Jánosnak, a Mis­kolci Nemzeti Színház művészének lakásán vagyunk. Ö a házigazda. Felesége, Ica asszony remek kávéval teszi még kellemesebbé a hangulatos estét. Nyár van, tűi július dere­kán. Már nincs egy egész hó­nap az új éviad nyitásáig. CSERESNYÉS A Kecskeméti Katona Jó­zsef Színház előadásában Németh László Cseresnyés című drámáját láthatták szerdán este a tv-nézők. Az első közreadásának időpont­jában, 1942-ben haladó iro­dalmárok, értelmiségiek kö­rében nagy feltűnést keltett mű mostani bemutatását el­sősorban a nagy író szüle­tése 70. évfordulóján a mun­kásságának, egykori eszme­világának érzékeltetése in­dokolta. A dráma tudniillik a szocializmus építésének út­ján járó, s ez építőmunká­nak a „hogyan”-j'át megle­hetősen ismerő tömegeknek a „miként tovább?” kérdé­sére nem adott választ, mi­vel erre — nem beszélve az ideológiai útmutatásokról — társadalmi életünk valósága már kimerítőbb, pontosabb válaszokat adott, s ad nap nap után. Nem szabad azonban elfe­lednünk, hogy a dráma ak­kor íródott, amikor a Hor- thy-reakció uralmának ide­jén a . haladó értelmiségiek legjobbjai is keresték a ki­utat, az osztálytársadalom megváltoztatásának lehetősé­gét. S nekik íródott a mű, azzal a végső következtetés­sel, hogy — amit a darab tragikus hőse, Cseresnyés Mihály ki is mond — „új eszme kell”. Mert az az esz­me, amelynek megvalósítá­sáért ő, az akkori közéletből kiábrándult amolyan „politi­kus széplélek” -küzdött, cső­döt mondott. Nem vált be a Németh László több művé­ben — mint például a két évvel később kiadott „Em­beri színjáték” című regé­nyében — is motiváló „szi­getre vonulás” eszméje, azaz a társadalmi problémák oly módon történő megoldásának kísérlete, hogy utópisztikus közösségeket kell létrehozni a szocializmus felépítése ér­dekében. Cseresnyés Mihály is ilyen 'közösséget teremtett család­jának tagjaiból és néhány — különböző társadalmi rétegek­ből származó — fiatalember­ből, ■ ám a közösség a nagy közösségtől, a társadalomtól való elszigeteltsége következ­tében felbomlik, széthull. A darab hősét előbb a felesége és egyik leánya hagyja el, a másik leánya öngyilkos lesz, a harmadik szintén rá­döbben az Ilyenforma együtt­élés tarthatatlanságára, szét­szélednek a fiatalemberek is, — s végül az egyéni és csa­ládi tragédiába torkolló vál­lalkozás hőse kimondja az új eszme igénylését. Németh László tehát a negyvenes évek elején a „ho­gyan ne”-re adott választ, s ha konkrétan nem is fogal­mazta meg, hogy mit értett az „új eszme” alatt, min­denesetre figyelmeztetett a változtatás szükségességére. T. I. Szili Jónosék még nem moz­dulták sehová. Nem is ké- sziütoefc nyaralni. A kás jöve­vény, a békésen szuszogó Ró­bert is itthon marasztalja őket, de egyébként sem túl­ságosan mozgó természetűek. Pihennék. Kipihenik a múlt évad fáradalmait. A feleség is a színház tagja, kiváló fodrásza. Az elmúlt évadról beszél­getünk. — Nagyon-nagyon szeret­tem az Adáshibában játszani Szűcs urat, a béna szomszé­dot, aki szinte családtag Bó­dogoknál. Nemcsak azért, mert megszokták állandó lá­togatásait, s természetesnek tartják, hogy velük van es­ténként a televízió előtt, ha­nem mert életfelfogásban, tu­nya kispolgáriságában telje­sen azonos azzal- a szeren­csétlen családdal, amelynek tagjain már a Krisztus sem segíthet, akik a maguk kiis- szerűségében, kényelmességé­ben, a családon kívül eső mindenséggel szembeni kö­zömbösségben szinte prototí­pusai a lassú kipusztulásra váró és magát arra ítélő kis­polgárnak. Szerettem ezt a figurát, mert nemcsak jó le­hetőséget adott, de nagyon igaz, valós' mondanivalót is hordozott. A másik szerep megítélésében azt hiszem, nem értünk egyet. De persze másképpen látja a kritikus, és máíslképpen a színész, aki estéről estére azonosul figu­rájával. A Segítség, nyertem! című komédiában játszottam és szeptembertől Egerben még játszom á külföldre Iá-* ■fogatott vállalati delegáció­ban az elegans főmérnököt. Ügy érzem, jó ez a figura, legalábbis én nagyon szere­tem játszani, s meglátásom szerint a közönség is szíve­sen fogadja. Hogy a kritiku­sok másként vélekednek ró­la, nem befolyásolhatja az én kapcsolatomat színpadi ala­kommal. — És a következő évad mit hoz? ■ — Nem tudom. A három első bemutató szereposztása már ismert. En nem kaptam belőlük feladatot. Mint em­lítettem, Egerben játsszuk a Segítség, nyertem !-et. Később bizonyára megkapom az új feladat,aáirnat. Mint mindig is megkaptam. Szili János hűséges és te­hetséges katonája a színház­nak. Türelemmel kivárja a ráosztott feladatot, és meg­valósítja. Színházi életre le­fordítva: nem tülekszik a szerepekért, de mindig építe­ni lehet rá, mindig bízni le­het benne. Ezt bizonyítják az elmúlt évek emlékezetes' ka­rakteralakításai . Ezeket várja most, nyári pihenőjében is. BENEDEK MIKLÓS A természet festője Paál László festőművész, a XIX. századi magyar művé­szet kiemelkedő alakja 125 évvel ezelőjt, 1846. július 30- án született. Középiskolás korában Ara­don ismerkedett meg Munká­csy Mihállyal, s részben az ő hatására kezdett festeni. Bécsben tanult, majd Hol­landiában tanulmányozta a XVII. századi mesterek mű­vészetét. Munkácsy hívására Fran­ciaországba költözött, s Bar- bizonban telepedett le. ő is, mint az úttörő barbizoni mű­vészek — Corot és a többiek —, a természetet festette. 0 Kedvelt témája volt az er­dő mélye, ahol a sűrű fák homályából a szabad, világos égre nyílt kilátás, továbbá az erdőszéli házak, szénakazlak vagy a pusztai táj. Ezek sa­játos hangulatát megkapó festői realizmussal tudta visz- szaadni. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Verbunkosok, népdalok. — 13.51: Hidas Frigyes—Gaál Zsu­zsa: Az emberiségért. Kantáta. — 14.02: A nógrádi bég ítélete. Rá­diójáték. (Ism.) — 15.10: Händel: Tűzijáték. Szvit. — 15.35: Az élő népdal. — 15.45: . Szokolay Sán­dor: Mágikus dalok. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Így élünk..., egy évvel az árvíz után. — 17.05: Hatok és tízek. Első az egyenlők között? — 17.20: Leonard Warren énekel. — 17.40: A MRT népi zenekara játszik. — 18.13: A három testőr. H. rész. Az Ifjúsági Rádiószínpad bemu­tatója. — 19.30: A táncdalfesz­tivál I. elődöntőjének eredmény- hirdetése. — 19.50: Bemutatjuk új operafelvételeinket. — 20.09: Párizsi . zeneparádé. — 20.40: A fedezet. A forint 25 esztendős történetéből. — 20.53: Szvjatosz- lav Richter zongoraestje az Al- debourghi Fesztiválon. — 21.21: Láttuk, halottuk. — 21.41: Nó­ták. — 22.20: Meditáció. — 22.30: Mozart-hegedűzongoraszonáták. — 23.23: Bécsi vér. Operettrész­letek. Petőfi rádió: 12.00: Szép ma­gyar novella. — 12.15: Csajkov­szkij : Hattyúk tava. Balettszvit. — 13.03: Sógorság. komaság. Avagy: a látszat néha csal. — 13.23: Kórusmuzsika. — 14.00: Mindenki kedvére kettőtől ha­tig. — 18.10: Kocsis Albert és Szabó Csilla hangversenye a Ze­neakadémia nagytermében. — Közben 19.09: Futamok. Vers- műsor. — 19.51: Üj könyvek. (Ism.) — 19.54: Jó estét, gye­rekekek! — 20.25: Az ész bajjal jár. Verses vígjáték, a Rádió­színház bemutatója. — 21.51: Ba­rátunk és ellenségünk: a hang. — 22.06: Kedvelt táncdalok, nép­szerű előadók. — 23.15: Beetho­ven és Bartók zenei öröksége. Miskolci rádió: Borsodi tükör. — Az Északmagyarországi Ve­gyiművekben. — Mit tud mun­kahelye kollektív szerződéséről? — Bemutatjuk új lemezünket. — Az új miskolci lakáshivatalróL az ügyfél és a szakember izemé­vel. — Kulturális életünkből. — A nyelvi ismeretterjesztés fel­lendítéséért. —’* A dzsessz kedve­lőinek. — Hirdetőműsor. Televízió: 17.35: Hírek. —17.40: Vadászat nyúlra és fácánra. Csehszlovák kisfilm. — 18.00: Ró­lad van szó! Miért' éppen ,.ö”? — 18.25: Monitor. — 19.05: Rek­lám. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Rézpillangó. Tévéjáték. — 21.15: Interfórum *71. Viktória Jagling gordonka­művésznő hangversenye a f ér­tődi kastélyban. — 21.35: Nagy­péntektől május 1-ig. 2. rész: Arcok. — 22.Ó0: Táncdalfesztivál, 1971. Az első elődöntő közönség­szavazatainak ismertetése. — 22.20: 100 pezo. Összeállítás a la­tin-amerikai népek irodalmából. — 23.05: Tv-híradó. 2. kiadás. Bratislavai televízió: 17.00: Hí­rek — 17.05: Francia tévé-soro­zat: Yao. Visszatérés a szülőfa­luba. Befejező rész. — 17.35: Ka­tonák magazinja. — 19.00: Tv- híradó. — 19*50: Utazó kamera. A megmentett Badacsony. Ma­gyar dokumentum film. — 20.10: Autósok-motorosok. — 21.30: Tv- híradó. — 21.50: A halott gyanús. NDK bűnügyi film. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8): A gyilkos a sínen vár (ma­gyarul beszélő csehszlovák). — Kossuth (f3, f5, f7): Az utolsó Leó (színes angol. 16 éven fe­lülieknek!). — Filmklub (6): A nagy Red (magyarul beszélő színes amerikai). — Fáklya (5, 7): A hét mesterlövész (színes amerikai, felemelt hely árral!). Pe­tőfi (f5, f7): Marie szeszélyei (ma­gyarul beszélő színes francia). — Szikra (5, 7): A sex és a hajadon (magyarul bszélő színes ameri­kai). — Ságvári (5, 7): A köve­tek nem gyilkolnak (magyarul beszélő NDK). — Táncsics (f5, f7) : Lopott csókok (színes fran­cia). Ady (f9): A hölgy nem iszik, nem dohányzik, nem flör­töl, csak fecseg (magyarul be­szélő színes francia). Kiállítások: Miskolci Galéria (H—19 óra között): Fotógrafika. Georg Hülsse (NDK), grafikus; művész munkái. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Vá­rosi képzőművészeti gyűjtemény. — Libresszó (13—20 óra között): Zsignár István festőművész ki­állítása. SZOMBAT Kossuth rádió: 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Hajdú Mi­hály: Pásztortáncok. — 8.49: Uta­zás a Holdra. Ludvik Askenazy regénye folytatásokban. I. rész. (Ism.) — 9.04: Francia muzsika. — 10.05: Szemirámisz szerelme. Hang játékfantázia, a Rádiószín­ház előadásában. (Ism.) — 11.33: Stefánia Woytowicz és Fritz Wunderlich énekel. Petőfi rádió: 8.05: A MRT szimfonikus zenekarának Bach- felvételeiből. — 8.45: Hatok és tí­zek. (Ism.) — 9.00: Népdalokkal egész éven át. (Ism.) — 9.15: a cárevics. Operettrészletek. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 10.00: Zenés műsor üdülők­nek.. — Közben 10.45: Ütikalauz üdülőknek. — 11.33: Térzene. . Televízió: 9.31: Téeszek a fő­városban. (Ism.) — 9.55: Salto mortale. 5. rész: Sevilla. (Ism.) — 11.00: Mi újság? (Ism.) — — 11.20: Pillantás a sportvilág­ba. Filmösszeállítás. (Ism.) — 11.40: Sanzonról sanzonra. (Ism.) A MüM 100. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézel és a Diósgyőri Gépgyár felvételre keres gimnáziumi érettségivel rendelkező tanulókat gépi forgácsoló és gépszerelő szakma tanulására.. Tanulmányi idő 1,5 év. A vállalat havi 250,— Ft összegű társadalmi ösztöndíjjal segíti a továbbtanulókat. Az augusztusi pótfelvételi alkalmával még Vili. oszt. vég­zettségűek is kérhetik felvételüket . gépi forgácsoló és kovács szakmára. Jelentkezés helye: MüM 100. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézel Miskolc, III., Téglagyár u. 2. sz. A „PROMETHEUS” Tüzeléstechnikai Vállalat (Budapest) felvételre keres korszerű, automatikus olajtüzelő berendezések hazai és kül­földi szereléséhez szakmai gyakorlattal rendelkező központi­fűtés szerelőket, csőszerelőket és férfi segédmunkásokat. Teljesítménybér, változó munkahelyek. Jelentkezés levélben i Borsos Lajos kirendeltségvezetőnél Miskolc, Széchenyi u 23. j vagy telefonon du. 14 órától a 16-942 számon. Szeptemberben: NEMZETKÖZI FOTÓSZALON 11 ország, 19 klub, 190 kép

Next

/
Thumbnails
Contents