Déli Hírlap, 1971. június (3. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-17 / 141. szám

Ifjúsági rárjátékok Június 19-e és 26-a között rendezik meg ismét a diós­győri ifjúsági várjátékokat. Az idén az úttörők mellett külön versenyprogrammal KISZ korosztályú fiatalok is részt vesznek a vetélkedőn. A vár játékokra 13 úttörő- őrs jelentkezett 6—6 tagú csapattal, s így 78 kispajtás indul, A „starthely” a Majá­lis-parki tábor lesz, s az úgynevezett „Török úton” jutnak el Egerbe, majd on­nan vissza Diósgyőrbe. Út­közben sok érdekes feladatot kell megoldaniuk. A diós­győri és egri vár történeté­ből, a 'Bükk hegység ismere­téből, az úttörő-táborozás és természetjárás tudnivalóiból, honvédelemből, ügyességből és úttörő magatartásból is „vizsgáznak” a gyerekek. A versenyző őrsök a kijelölt helyeken és időben zárt bo­rítékban a döntőbíróktól kapják meg a feladatokat, s ők gyűjtik be az eredmény­lapokat is. A várjátok útvonala festői tájon vezet a Bükkben. Az éjszakai táborhelyeken me­leg étellel, szállással várják a résztvevőket. Június 26-án este a diós­győri várban tábortüzet gyúj­tanak, s a legjobb őrsöknek jutalmat adnak át. Miskolci utca Kor kos Jenő rajza Budapest tegnap, ma, holnap A magyar építőművészek észak-magyarországi csoport­ja holnap délután 4 órakor a Hevesy Iván filmklubban Mester Árpád Ybl-díjas épí­tészt látja vendégül, aki Bu­dapest városfejlesztéséről tart filmvetítéssel egybekötött előadást. A kitűnő szakem­ber előadása bizonyára sok impulzust ad Miskolc építői­nek is, Tudósítás az NME-ről Az új tanév előkészületei Még nem fejeződtek be a középiskolákban az érettségi vizsgák, a miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetemen azonban már most megkezd­ték az új tanév előkészítő munkálatait A felvételi bi­zottságok a közeli napokban megalakulnak, hiszen —mint fflíil Beteg e, beteg társadalom Ugo Pirro és Elio Petri filmjét már jóval megelőzte híre. A Vizsgalat egy minden gyanú -felett álló polgár ügyé­ben című alkotás az 1970-es cannes-i fesztiválon a szak­emberek legnagyobb elisme­rését vívta ki. A hazai né­zőknek is bizonyára megrázó filmélmény lesz. A történet­nek — mely már első kép­soraiban is különbözik a szokványos bűnügyi filmek­től — az olasz társadalom jellegzetes típusa, a köztisz­teletben álló „hatósági fér­fiú”, egy rendőrtisztviselő a főszereplője. Gian Maria Vo­lonte rendkívül magas fokú művészi színvonalon jeleníti meg a beteg lelkű embert. Mert a film főhőse súlyos terheket cipel. Hivatali tekin­télyének áldozata; feddhetet­len. Hatalma elidegeníti szinte mindentől és minden­kitől. Talán ezért is ragasz­kodik annyira sajátos szerel­mi partneréhez (Florinda Bolkan játssza kitűnően), aki hajlandó kielégíteni az in­fantilis aberráns férfi — ilyenné vált vagy így szüle­tett? — fotomániás vágyait, s alanyává válni egy folyto­nosan ismétlődő, veszélyes játéknak, mely végül is gyil­kosságba torkollik. A rendőrtisztviselő — mi­után tettét elköveti — szán­dékosan nyomokat hagy ma­ga után, mert igazolni akar­ja, hogy a terhelő bizonyíté­kok ellenére is felette áll minden gyanúnak. A későb­biek során is alig lesz képes megértetni feletteseivel és kollégáival, hogy a gyilkos­ságot ő követte el. Talán mondanunk sem kell, hogy a rendőrség nem tűrheti, hogy ilyen szégyenfolt essék a testület becsületén, s ezért a gyilkossal visszavonatják a vallomást. De a filmben nem is ez a végső momenturh a legizgal­masabb. Inkább azt késztet gondolkodásra bennünket, hogy kik, s hogyan birtokol­ják a hatalmat?! Bármilyen furcsán is hangzik, ennek a beteg lelkületű embernek nem a gyilkosság a legfőbb bűne. Azzal, hogy egyenran­gú bűnösként kezeli a ha­ladó eszméket valló tüntető diákfiatalokat és a prostitu­áltakat, azzal, hogy a civi­lizáció legfőbb védőpajzsá­nak az erőszakot tartja, fel­mérhetetlen morális kárt Okoz. Ez felér egy gyilkos­sággal. S az olasz társadalomnak ezek a tisztviselői (jóllehet, az életben nem ilyen szélső­séges esetekkel állunk zöm­ben) mégis minden gyanú felett álló polgárok, akiket semmiféle bűn nem szennyez­het be. A filmnek legna­gyobb erénye, hogy nyíltan mer erről beszélni. A krimik izgalmát som nélkülöző alkotásnak a ma­gyar szinkronja külön elis­merést érdemel. Latinovits Zoltán a gyilkos szerepében Volonte játékát is képes gaz­dagítani. (gyarmati) minden évben — az idén is nagy az érdeklődés az egye­tem három kara iránt. A bányamérnöki karra hat­van hallgatót tudnak felven­ni az első évfolyamra, ezzel szemben száznegyvenen je­lentkeztek ide. A kohómémö- ki karon a száztíz fős jelent­kezővel szemben csak hetven lehet a felvételi létszám. A legnépesebb a következő tanévben is a gépészmérnöki kar lesz, ahová ötszázötvenen jelentkeztek, s négyszázan nyerhetnek felvételt. Egyetemünk az előző évek­hez hasonlóan a levelező hallgatók oktatására is nagy gondot fordít. A kohómérnö­ki karra harminc, míg a gé­pészmérnöki karra százhat­van levelező hallgató jelent­kezett az 1371—72-es tanév­re. Bányamérnöki karon az új tanévben nem indul első évfolyam. Mostani tudósítá­sunkkal egyidőben már mind­azok megkapták a felvételi vizsgák időpontját közlő ér­tesítést, akik Miskolcról, il­letve Borsod megyéből vala­mely olyan egyetemre, főis­kolára vagy felsőfokú techni­kumba kérték felvételüket, ahol matematikából, illetve fizikából kell felvételi vizs­gát tenni. Ezek a jelöltek ugyanis — tekintet nélkül arra, hogy az ország melyik felsőoktatási intézményében akarnak továbbtanulni — a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen írásbeliznek az említett két tárgyból. A jú­nius 29-én tartandó írásbeli vizsgákra ily módon 1427 leendő hallgatót vár a mis­kolci egyetem. (A csaknem másfél ezer jelölt az ország 6 egyetemére, 8 főiskolájára és 6 felsőfokú technikumába adta be felvételi kérelmét.) A minősített dolgozatokat a Nehézipari Műszaki Egye­temről eljuttatják az illeté­kes felsőoktatási intézmé­nyekbe, mert a szóbeli vizs­gákra már ott kerül sor. Szó­belire csak az bocsátható, aki két tárgynak legalább egyi­kéből elégséges írásbeli dol­gozatot produkált. A miskol­ci egyetemen július 2-án és 3-án tartják a szóbeli vizs­gákat. „KLK hívja PTX-et” „Itt a Rote Kapelle, — KLK hívja PTX-et” — ez a címe a Defa legújabb, 70 mm-es színes filmjének. (A Rote Kapelle nevet a Gesta­po egy szétágazó és rendkívül hatásosan működő antifa­siszta csoportnak adta, amely után lázasan nyomozott. KLK hívja PTX-et — volt a Schulze—Boysen—Hamack ellenálló csoport titkos hívó­jele, amellyel felvette a kap­csolatot a Szovjetunióval.) A film eredeti okmányok alap­ján rekonstruálja a csoport létrejöttét, munkáját és ha­lálos végű küzdelmét. A Schulze—Boysen—Har- nack csoportban különböző származású és eltérő világné­zetű emberek kerültek ösz- sze, akiknek eleinte politikai véleménye is különböző volt. Közös vonásuk volt azonban az a felismerés, hogy Hitler a romlásba taszította Né­metországot, és közös volt az akaratuk is, hogy minden erejükkel a rendszer buká­sáért dolgoznak és harcolnak. Magukévá tették a népfront eszméit és mindannyian azt a meggyőződést . vallották, hogy a fasizmus legyőzését a társadalmi viszonyok alapve­tő változásának kell követnie. így lett ez az ellenálló cso­port Németországnak nem­csak egyik legtevékenyebb, hanem leghaladóbb antifa­siszta csoportja. A csoport tagjairól szóló film 1932-től 1942-ig követi a tagok életét, szellemi fejlődését, tevékeny­ségét. harcát. Így válik ért­hetővé, milyen közös politi­kai célok fűzték össze a régi tiszti családból származó Harro Schulze-Boysent, a légügyi minisztériumbéli fő­hadnagyot. a neves berlini tudós családból származó dr. Ariidé Harnackot, pénzügy­miniszteri kormánytanácsost Adam Kuokhoff íróval, John Sieg kommunista újságíróval, Kurt Schumacher szobrász- szál és Hans Coppi ifjúmun­kással. A Hors E. Brand rendezé­sében forgatott film szöveg­könyvét a fiatal íróházaspár, Vera és Claus Küchenmeis­ter írták — Claus Küchen­meister egyébként fia az el­lenálló csoport egyik tagjá­nak, akit sorstársaival együtt letartóztattak és kivégeztek. 4rany János-anekdoták kerültek éld a költő szülőfalujából Uj Arany János-anekdoták kerültek elő Nagyszalontán, ahol az Arany János Múzeum hozzáértő igazgatója, Fábián Imre hozzálátott a még élő szájhagyományok felkutatásához. A végleges Arany-családfa összeállítását célzó munkája során módjában állt kiegésztíeni Jámborné, Arany Sára ma is élő leszármazottainak történetéből, visszaemlékezéseiből az eddig jobbára alkalomszerűen előkerült históriák, adomák sorát. A költő családja ugyanis Arany Lászlóval kihalt, s ma már csak Sára nénjének sokszámú leszármazottja őrzi leginkább a köl­tő emlékét. A múzeum munkatársai 156 rokont nyomoztak ki. Olykor detektívi bravúrral. Megállapításuk szerint első­sorban a negyedikági rokonok őrzik leginkább a családi tradíciókat, ápolják Arany emlékét. A többi azon kívül, hogy tisztában van őseivel, nem őriz semmilyen hátrahagyott családi mondást, adomát. Molnár Zsu­zsanna 85 éves asszony mesélte: „Nyáron Arany János kinn lakott a Margitszigeten. Sétálgatott és el­ejtette a botját, ő is rosszul látha­tott, mint én ... Lehajolt a botja után a homokba, de nem lelte. Fri­gyes főherceg emelte fel neki, mert éppen arra járt, a szolgája is felvehette volna, de nem engedte, így is nagy tisz­tesség vöt neki, hogy segíthette Aranyt.” — „Jámborné- nak tartozott Ka­lapos Balogh. De nem tudta meg­venni rajta az adósságot. Ezért felírta a gerendá­ra: Az isten jósága, meg a Kalapos adóssága fennmarad mindörökre. * Jámbor Ferenc 93 éves rokontól származó törté­net: „— Jankó bátyám, még ami­kor kicsi vót, ki­vitte a tehenet oda, ahun a hu- szonötös őrház van, ott vót a kaszálójuk. Fel­mászott az össze­rakott boglyára és ott verselt. Az apja kergette, hogy ne vágja szét a szénát. Ö azt mondta: Élig a tehénnek, ami marad!” Molnárné, Jám­bor Erzsébet 88 éves: „Arany vendé­geit mindig ma­gával hozta a szü­lői házhoz. Így történt ez Petőfi­vel is. Még utol­só látogatása al­kalmával is lesza­ladt hozzánk. Egyszer, mikor itt volt, ugyancsak a pohár fenekére nézhetett, mert annyira elbódult, hogy itt fektették le. Csak másnap reggel ébredt fel. Azontúl akár­hányszor is jött, csak nagy unszo­lásra ivott egy-két pohárkával.” A nagyszalontai Arany-kutatás — mivel a visszaemléke- zök kivétel nélkül idős, sőt nagyon idős emberek, a tizen­kettedik órában végzett mentési munka — így értéke pótol­hatatlan. Éppen arról beszélnek ezek a kallódó anekdoták, amit a helyzeténél fogva objektiv tudomány mellőz: a köz­vetlen élmény melegéről. rrrmm CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Melódiákoktól. — 13.33: Ha mindenki egyet akar­na. „Válaszolunk hallgatóink­nak” különkiadása. — 14.00: A szabadság csataki áitása. — 14.12: Népi zene. — 14.30: Kodály: Szó­lószonáta. — 15.07: Így éltünk .. . Riportműsor. (Ism.) — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: A Belügyminisztérium Duna Mű­vészegyüttesének népi zenekara játszik. — 16.38: Bora és húga. Veres Péter elbeszélése. — 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.15: Operacsillagok, operaslá­gerek. — 17.45: Elfogadjuk-e a választ? — 18.11: Zord idő. 4. rész. — 19.30: Kritikusok fóru­ma. — 19.40: Lemezmúzeum. — 20.47: Versek: — 20.57: Esti pi­henő, muzsikával. — 22.15: Lon­doni beszélgetés Sir Adrián Boulttal. — 23.ll: Operettmu­zsika. — 0.10:Olasz kórusmuzsi­ka. Petőfi rádió: 12.00: Könnyűze­nei híradó. (Ism.) — 12.30: Rádió­reklám. — 12.33: Fritz Kreisler hegedül. — 13.03: Szolnoki stú­diónk jelentkezik. — 13.20: Mo­zart: D-dúr divertimento. 14.00: Ifjúsági randevú kettőtől ötig. — 17.00: Közvetítés az Ökölvívó Európa-bajnokságról, Madridból. — 19.30: Üj könyvek. — 19.33: Filmzene. — 19.40: Emlékezés Ferenczy Bénire. — 19.54: Jó es­tét, gyerekek! — 20.25: Részle­tek a salgótarjáni amatőr könv- nyűzenei fesztivál műsorából, n. rész. — 20.50: Utazás geológiá­ban. 1. rész. A Szökőkút titka. — 21.00: Közvetítés az ökölvívó Európa-bajnokságról, Madridból. — 23.30: Kamarazene. Miskolci rádió: A riportereké a sző. — Csúcsforgalomban. — „Fények és árnyak” özdon. — Előbb gondolkodnak, utána lép­nek. — Hogyan dolgoznak ilyen­kor a Hazafias Népfront megyei bizottságán? — Az építők mun­kásszállójában. — Hogyan bizto­sítja nyári ellátásunkat az élel­miszer kiskereskedelem 7 — Fia­talok zenés találkozója. Televízió; 18.20; Hírek. — 18.25: „Hol jársz, kiskatonám ?” Tánc- dalest a Magyar Néphadsereg Tisztiházában. — 18.55: Képesla­pok Algériából. 3. rész. Algír. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Minden kilo­méterkőnél. 11. rész: Visszaté­rés a halálból. — 21.05: Riporter kerestetik. Hl. középdöntő. — 22.45: To le sport: ökölvívó Euró- pa-bajnokság. Az elődöntők köz­vetítése Madridból. Bratislavai televízió: 16.30: Hí­rek. — 16.35: Fizika. — 17.20: Acélból és betonból. Publicisz­tika. — 17.40: Ifjúsági tévé-ka­leidoszkóp. — 18.40: önvédelem. — 19.00: Tv-hiradó. — 19.25: A Tv-híradó jegyzete. — 19.30: Francia természetűim. — 20.00: Kockázat. Lengyel sorozat. 17. rész. — 21.25: Tarka műsor mo­torosoknak. — 21.45: A világ minden vonata. — 22.30: Kép­zőművészeti vetélkedő. — 23.10: Tv-híradó Filmszínházak: Béke (Í4, hn6. 8): Vizsgálat egy minden gyanú fölött álló polgár ügyében (ma­gyarul beszélő színes olasz 16 éven felülieknek!) — Kossuth (f3. í5. f7): A helyszíni szemle (román). — Filmklub (6): Hero­in (magyarul beszélő NDK) — Fáklya (5, 7): Családi fészek (színes magyarul beszélő fran­cia-olasz). — Petőfi (f5, ni: Staféta (magyar). - Szikra (5, 7): Az „Angyal” elrablása (szl- nes angol). — Táncsics (£5. ti): Isidöra (színes angol). — ság- vári (f5, hn.7): A hét mester- lövész (színes amerikai, felemelt helyárral!). — Ady (f9); Szi­várványvölgy I—II. rész (színes amerikai, másfél helyárral!). Miskolci Nemzeti Színház (7): Segítség, nyertem! (Huszka bér­let). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Építészeti ki­állítás. — Miskolci Képtár do— 18 óra között): Városi képzőmű­vészeti gyűjtemény. — Libresz- szó (13—20 óra között): Feledv Gyula grafikái. — Bartók Béla Művelődési Központ (10—18 óra között): A lengyel PAFAWAO gyár fotószakkört anyagának ki­állítása az LKM munkásszállá­son péntek Kossuth rádió: 8.20: Senki-szi­geti nagy kaland. Rádióiáték 4. része. — 8.45: Bundschuh István citerázik. — 9.00: Móricz Zsig- mond élete és művészete. 4. rész: A kisváros. — 9.20: Részletek Kálmán Imre operettjeiből — 10.05: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) — 10.10: Barokk muzsika — 10.59: Lottó. — ll.io* Ä mediterrán növényvilág előretolt szigete. — 11.10: Hovanocsina. Részletek Muszorgszkij operájából. Petőfi rádió: 8.05: Hallgassuk együtt! — 8.50: Időszerű nem­zetközi kérdések. (Ism.l — 9.00: Ezeregy délelőtt. A Gyermek­rádió órája. — 10.00: Zenés mű­sor üdülőknek. — 10.59: Lottó: — 11.45: Rád 10 reklám.

Next

/
Thumbnails
Contents