Déli Hírlap, 1971. június (3. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-10 / 135. szám

Miért siklott ki a kisvasút? A tények makacs dolgok „Eg_v kanyarban arra let­tünk figyelmesek, hogy az előttünk levő kocsi kisiklott a sínről, a két vágány között rázodik. Az utasok kétségbe­esetten kiabálnak, s ezalatt még csak nem is lassít a mozdonyvezető” — mesélték feldúltan az ismerős család tagjai vasárnapi kirándulá­suk történetét. A Csanyik-völgyön át, Far­kasgödörig közlekedő LÁÉV kisvasút egyik, utasokkal te­li kocsija kisiklott, és né­hány órával később, pár ki­lométerrel odébb, szinte szó­ról szóra megismétlődött ugyanez az eset. Az átélt iz­galmak után, érthetően inge­rült családok hiába kértek magyarázatot a kisvasút sze­mélyzetétől a balesetre. Nem jártunk nagyobb sze­rencsével mi sem. amikor kedden délelőtt felhívtuk a LÁEV helyettes üzemvezető­jét, Gedeon Istvánt, aki kér­désünkre, hogy' valójában mi is történt a CsanyiR-völgy- ben, azt válaszolta, hogy sem­mi. A továbbiakban azt is mondta, hogy írjunk, amit akarunk, legfeljebb sajtópert indítanak a szerző ellen. A teljésen egyértelmű fe­nyegetés ellenére, tegnap sze­mélyesen kerestük fel az er­dőgazdaság főmérnökét. Cser­mely Lászlói, s hamarosan kiderült, hogy három nappal a történtek után, a vállalat vezetői közül, senki sem tud a csanyiki kisiklásról. A fő­mérnök jelenlétünkben hívta fel az üzemvezető-helyettest, aki ezúttal — érdekes mó­don — részletes tájékoztatási adott a vasárnap történtek­ről. Eszerin a többnapos eső­zés kimosta a vágánytartó töltést, s a meglazult sínek okozták a kisiklást. A to­vábbiakban azt is megtud­tuk. hogy azóta intézkedtek a 19 kilométeres szakasz tel­jes felülvizsgálatáról és nem­csak a baleset miatt kisza­kadt talpfákat cserélik ki, hanem azokat is, amelyeken „az elhasználódás miatt kor­hadás mutatkozik”. Elrendel­ték ezenkívül, hogy nagyobb esőzések után a pályames­ter ellenőrizze az áteresze­ket, vizesárkokat, a kritikus vonalszakaszokat. Végül pe­dig a főmérnök igazoló je­lentést kért a vasárnapi ese­ményekről az üzem veze­tőjétől. Sajnos, nem állt módunk­ban a helyszínen meggyőződ­ni arró, valójában mi okoz­ta a kétszeri kisiklást — amely könnyen végződhetett volna súlyos sérülésekkel — így elfogadjuk a magyaráza­tot. amely az esőzést teszi fe­lelőssé. Véleményünk szerint azonban a talpfacserére, a pálya rendszeres ellenőrzé­sére hozott intézkedések nemcsak most váltak aktuá­lissá. Hasonló — időrendi — aggályaink vannak az erdő- gazdaság vezetőinek tájékoz­tatása miatt is. A történtek ismeretében ugyanis joggal feltételezzük, hogy ha nem keressük fel személyesen a gazdaság főmérnökét, nem készült volna el az a bizo­nyos igazoló jelentés. És még egy megjegyzést a sajtópert emlegető üzemveze­tő-helyettesnek címezve. Aki ilyen könnyen dobálózik a jogi formulákkal... jó, ha ismeri az ide vonatkozó pa­ragrafusok azon kitételét, mi­szerint a sajtó és a közvé­lemény szándékos félrevezet tése. a tények letagadása is következményekkel járhat! P. É. Ma délután 6 órakor a Di­ósgyőri Vasas Fúvószenekar térzenét ad a Kilián-ószaki lakótelepen. A zenéezek opti­misták és főleg nem babo­násak, mert a tegnapi zu- hatag ellenére nem hisznek Medárdnak. 99 Észak-magyarországi koszorú” A fenti címmel díszítőmű­vészeti kiállítás nyílik pénte­ken délelőtt Szerencsen az új általános iskolában. A ki­állítás gazdag, változatos anyagát a megye legkivá- lóbbb textildíszítő szakkörei, valamint kitüntetett egyedi alkotók küldték el. Több mint 600 remek hím­zésű és szövésű terítő, füg­göny, falifutó, szett-készlet REFLEKTOR Ma Budapesten 12 órakor a Panteonban eltemették Lu­kács Györgyöt. * Dunaszek- csönél baranyai földre lépnek a Tarpa—Tenkes lovastúra úttörő részvevői. >k Duna­újvárosban megkezdődnek a műszaki napok. ^ Egerben jubileumi közgazdász vándor- gyűlés kezdődik. Kaposvá­rott ünnepélyesen megnyitják az építésügyi tájékoztatási központ irodáját. >|e Kecske­méten a talajtani társaság rendezésében kétnapos orszá­gos vándorgyűlés kezdődik, jjc Nagylcanizsán átadják az első 13 szintes lakóházat. és más lakásdíszítő és hasz­nálati tárgy, köztük népi motívumokkal készített ru­hák láthatók majd a tárla­ton. A díszes textilanyagok színpompáját borsodi fafa­ragások, ízléses kerámiák és ötvösmunkák egészítik ki. Az iskola falait ebből az alka­lomból Györy Elek népi festőművész alkotásai éke­sítik. A kiállítást Merényi Jó­zsef, a megyei tanács műve­lődésügyi osztályának helyet­tes vezetője nyitja meg. A megnyitó műsorában a többi között citeraegyüttes és né­pi kórusszámok szerepelnek különböző művészeti együtte­sek közreműködésével. A ki­állítás két hétig lesz nyitva. A tegnapi vihar krónikája Két hétre való cső — /élóra alatt Medárd mintha csak be akarná bizonyítani, hogy le­het hinni a néphagyomány- nak, tegnap hatalmas vihart zúdított az ország területére. . Miskolcon már a hajnali órákban megdördült az ég, de ebből a zivatarból még alig két milliméter csapadék hullott. Ezután a felhőzet fel­szakadozott és kisütött a nap. Kora délutánra ismét elbo­rult az ég, a hőmérséklet az egyik óráról a másikra 6—7 fokot esett és 3 óra előtt, né­hány perccel dobhártyát néni kímélő dörgés és hosszú má­sodpercekig tartó villámlások kíséretében, megindult a zu- hatag. Alig háromnegyed óra alatt annyi csapadék hullott a város területére, mint máskor júniusban csak két hét alatt szokott. Az erőteljes zivatar elő­ször a villamosközlekedésben okozott fennakadást. A se­lyemréti aluljáróban néhány perc alatt térdmagasságig emelkedett a víz, s ezért — hogy ne történjen baleset — leálltak a villamosok. Negyed 4-kor már a Tanácsház térig ért a sárga szerelvények so­ra. Sok száz utas .rekedt benn a kocsikban. A tűzoltók — fbár még a vihar előtt meg- ’ kezdték a szivattyúzást — csak 4 óra körül tudták jár­hatóvá tenni az aluljárót. Több mint 20 köbméter vizet kellett innen eltévolítaniuk. öt, szivattyúval felszerelt tűzoltókocsi járta a várost tegnap délután, sorra véve a hívásokat. A Tiszai pályaud­var. a szénbányászati tröszt irodaháza, a csanyiki KISZ- tábor és több maga ruház pin­céjéből szivattyúzták ki a,vi­zet. Groszmann Jer.öék nem a tűzoltókat, hanem lapunkat hívták fel, segítséget kérve. Két év óta minden kiadósabb eső után megismétlődik két­ségbeejtő helyzetük: a Szent- péteri kapu 10. szám alatt lakó 11 család apraja-nagyia — ki mezítláb, ki gumicsiz­mában — vödröt, lapátot és lavórt ragadva, a lakásokból és az udvarról hordja ki az utcára a vizet. Az új Szent- péteri kapui út megépítése óta ugyanis használhatatlan a szennyvízcsatornájuk. Több lakásban (!) 25—30 centimé­ter magasan állt a felgyülem­lett víz, s alkalmi védőgátak sem nyújtottak segítséget. Sürgős intézkedésre lenne már e helyütt szükség, hi­szen június közismerten leg­csapadékosabb hónapunk, és az előbb említett bajokon kí­vül fennáll az ivóvíz szeny- nyeződésének veszélye is. Az ÉMÁSZ ügyeletes cso­portja most is megfeszített erővel dolgozott tegnap dél­utántól ma reggelig. Tizenöt emberből álló ügyeletes bri­gádjuknak bőven volt mun­kája, mert a villámcsapások nem kímélték az elektromos berendezéseket. A Sajó-per- ton például a felsőzsolcai 20 kilowattos vezetékbe csapott bele a villám. A Magyar Rá­dió Miskolci Stúdiója adóál­lomásának nagyfeszültségű biztosítéka felrobbant, s Pe­recesen a 20 kilowattos ve­zetékiben okozott kárt a vil­lámcsapás. A legszerencsésebben a posta „úszta meg” a tegnapi vihart, néhány helyi hibán kívül csak a miskolc—sátor­aljaújhelyi távkábelt rongál­ta meg a vihar. ERDŐS ÁKOS Vita a belső mechanizmusról Tegnap délelőtt ülést tar­tott a Diósgyőri Gépgyár párt-végrehajtóbizottsága. A Évzáró a sportcsarnokban Szombaton délután kisdiá­kok és a szüleik, más hozzá­tartozóik, tanáraik, s ismerő­seik töltik meg a sportcsar­nokot. Négy órai kezdettel a Fazekas utcai 6. sz. Általános Iskola tartja évzáró ünnepsé­gét. A programban kultúr­műsor is szerepel: a tanulók hangversenyt adnak, szavala­tokkal lépnek fel, s bemutat­ják a „Borsodi fonó” népi já­tékokat. vb-tagokelé Gácsi Miklós ve­zérigazgató és Tóth Antal tervosztályvezető — mindket­ten a végrehajtó bizottság tagjai — terjesztettek elő je­lentést a vállalat belső me­chanizmus fejlesztésének, saz irányító munka korszerűsíté­sének feladatairól. Ezt köve­tően a végrehajtó bizottság azt a jelentést vitatta meg, amelyet Begyik János, a párt- bizottság munkatársa terjesz­tett elő az elmúlt évi politi­kai oktatási év tapasztalatai­ról. s a soron következő ok­tatási év feladatairól. ★ A város több helyén kisebb tengerek keletkeztek. Bátor fotósunk a „szigetekről” kapta lencsevégre a Selyemréti alul­járó és a Gyors étterem környékét. (Agatha Tibor felvételei) * Hadiállapot a Szentpéteri kapu 10. szám alatti ház udva­rán. Az esővízáradat minden családot mozgósított és most la­páttal, vödörrel merítik lavórokba a felgyülemlett vizet. (Hegedűs felv.) O, BEUTALÓ!... Alkotmányunk rögzíti minden dolgozó pihenéshez való jogát; mindenkiét egyenlően, egyforma esélyekkel, egyforma elbírálás sze­rint. Az elbírálásnak csak egyetlen kritériuma lehet: a tíolgozo munkája. De ne menjünk az alkotmányig. Maradjunk meg saját, jó­zan, tisztességes lelkiismeretűnk szavánál, amely ugyanezt mondja. Már annak persze, aki hallgat is rá. . . Mert itt van például az üdülés, mint a dolgozók pihenésének a társadalom támogatásával megvalósított, kedvezményes formája. A SZOT-üdültetésre gondo­lunk, amikor kedvezményről beszélünk, a szakszervezeti üdültetés­re, amely évről évre százezrek kellemes, vidám pihenését teszi lehe­tővé az ország legszebb tájain, valóban a társadalom nagyarányú támogatásával. Egyik miskolci egészségügyi intézményünk dolgozója — egész­ségügyi középkáder az illető, s ezt fizetéséből is nyomban látni — panaszolta, hogy családos beutalót kért férje s két gyermeke szá­mára, a Balatonra. Pontosan: jelentkezett a szakszervezet által meghirdetett balatonvilágosi, kéthetes családi beutalóra pályázó­ként, s mert volt másik jelentkező is a turnus egy hetére, gondol­ta, hogy elég lesz az egyik hét — anyagi tehernek is. Beadta hát a jelentkezést. Eltelt valamennyi idő, míg egyszer jelentkezett nála a szakszer­vezet üdültetési felelőse, hogy van egy kétgyermekes, családos be­utaló, kéthetes, Sopronba szóló; most van, azonnal, holnap kell jelentkezni az üdülőben. Megfelelne-e? ' Panaszosunk először csak nézett, szólni sem igen tudott. Az üdültetési felelős megnyugtatta, hogy nem baj, ha másnap reggel nem lesz ott Sopronban családostól, lehet késni, csak a beutaló árát kell befizetni. Persze, ahogy belegondolunk, ez a megnyugtatás egyáltalán nem volt megnyugtató . . . Nem bizony, hogy a . . . ! De mielőtt elragadtatnánk magunkat és a szubjektivizmus hibájába es­nénk, hallgassuk inkább, mit mondott az előbb igen meglepett, aztán felmérgelődött egészségügyi középkáder, akinek esete feltéte­lezhetően nem egyedi, nem kivételes eset. Azt mondta, hogy elő­ször is, ő egyhetes beutalást kért Balatonvilágosra; másodszor, nem holnaptól, hanem egy későbbi, számára megfelelő időpontban; harmadszor, olyan üdülőjegyet pályázott meg, amelyet meghirdetett a szakszervezet a dolgozók számára, mindenki számára, s nem olyat, amely nem tudni, honnan, melyik íróasztalfiókból került elő, anélkül, hogy mostanig bárkinek tudomása lett volna róla. S végül, egyszerűen minősíthetetlennek tartja magát az eljárást, ezért a fel­kínált beutalóra nem tart igényt. Ez történt. S még az, hogy természetesen elutasította az üdül­tetési bizottság a balatonvilágosi beutalóra vonatkozó kérelmét. Persze, nem azért, mert a teljesen lehetetlen körülmények között és módon kínált sopronit nem fogadta el. Dehogy azért! A döntést az­zal indokolták, hogy a kéthetes beutalót nem lehet megosztani. Panaszosunk a döntést tudomásul vette. Azt mondtuk, esete elképzelhetően nem egyedi, nem extrém eset. Hadd tegyük még hozzá — manapság, amikor annyiféle felmérés, kérdőíves vizsgálat történik, ez időszerű feladat lehetne, — hogy nem lenne érdektelen egy felmérés tárgyává tenni, kik is azok a száz­ezrek, akik évről évre élvezik társadalmunk támogatását nyári üdü­lésükön? Egy tárgyilagos elektronikus számítógép számára ez nem is vol­na nehéz feladat ... ppl

Next

/
Thumbnails
Contents