Déli Hírlap, 1971. június (3. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-25 / 148. szám
belföld A lottó 26. heti nyerőszámai: 17 35 58 67 87 B ARATSAG - VON AT. Tegnap Budapestről 300 textilipari dolgozó indult barátság-vonattal a Szovjetunióba: ellátogatnak Kijevbe, Le- ningrádba és Moszkvába. MEGVALÓSÍTJÁK A JAVASLATOKAT. A választási i elölőgyűléseken elhangzott 146 közérdekű javaslatból 59- et — együttesen mintegy 39 millió íorint költséggel — már a jelenlegi választási ciklusban megvalósítanak Dombóváron. SIKERES VENDEGSZE- REPLÉS. A poznani opera társulata tegnap nagy sikerrel vendégszerepelt az Állami Operaházban; a Kéksza- lzáUú herceg vára című egy- fclvonásos operát adták elő. ARATJÁK A BÜZÁT. Bács megyében az érsekcsa- nádi, Baranyában pedig a siklósi határban három, illetve hét kombájn megkezdte a búza aratását. NÉGY EMBEK HALÁLÁT OKOZTA. Négy és fél évi sza- badságvesztésre ítélték, s a gépkocsivezetéstől 8 évre eltiltották Abrudán Pétert, a kétegyházi tsz 25 éves tehergépkocsivezető- jét, mert jármüvét figyelmetlenül vezette, aminek következtében négyen meghaltak. TERVEZŐINK VIETNAMÉRT. Magvar tervezők segítik a VDK egyik üdülőtelepe t'eilesztési tervénék elkészítését; magyar szakemberek 500 agyas kórházat is terveznek Vietnam részére. NÉGY MARI VASBAN. A Mari Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságból négytagú delegáció érkezett tegnap Vas megyébe; a rokon név szoros baráti együttműködést akar kialakítani a megyével. HALÁLOS ZUHANÁS. Teenap a déli órákban a fővárosi Mester utca 73. sz. alatti bérház vn. emeleti lakájának eeyik ablakából az utcára zuhant Fauszt Anikó 8 éves iskolai tanuló, s szörnyethalt. ÁRAPASZTÓ MEDER. Az országhatárt képező Ronyva patak számára árapasztó medret építenek Sátoraljaújhely belterü létén. PEDAGÓGUSOK ÜDÜLTETÉSE. Az idén 32 ezer oktatásügyi dolgozó és családtagja vehet részt kedvezményes üdültetésben, amihez mintegy 10 millió forinttal járul hozzá a pedagógusok szakszervezete. NYÁRI KÖVÉR LIBA. Újdonsággal. nyári kövér lábéval is jelentkeznek a'piacon az ország leghíresebb máili- bás körzetének. Kiskunfélegyházának a tenyésztői. 390 EZER GYERMEKSZANDÁL. A dunaújvárosi vegyesipari vállalat a tervezettnél 8 százalékkal több, összesen 390 ezer pár gyermekszandált gyárt az első fél év végéig. Jó állapotban levő kombinált szobabútor eladó. Érdeklődni du. I órától. Tel.: 22-131. Kovács Gyula, Miskolc ni. kér., Gagarin ^c. Tegnap délután Majoros József miskolci lakos a Magyar Nemzeti Bank Barkas mikrobuszával felszaladt a járdára a Bajcsy-Zsilinszky utcán. A baleset úgy következett be, hogy a kocsi fékezéskor nekiütközött a Miskolci Köztisztasági Vállalat munkagépének, majd felrohant a járdára. Személyi sérülés nem történt. A balesetet okozó gépjárművezető műszaki hibára hivatkozik. — Ugyancsak tegnap délután Sütő Lajos szerencsi lakos motorkerékpárjával elgázolta Horváth Béláné 66 éves miskolci lakost. A baleset oka: gyorshajtás. A szerencsétlenül járt idős asszony súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. (Ágotlia Tibor felvétele) külföld OSLÖ. A norvég fővárosban befejezte munkáját az a nemzetközi bizottság, amely az amerikaiak indokínai háborús tetteit vizsgálta. A tanácskozásról kiadott közlemény megállapítja; az elhangzott tanúvallomások ismét alátámasztották, hogy az amerikaiak indokínai háborús bűntettei az emberiség ellen elkövetett bűncselekményeknek minősülnek és egyenlöek a népirtással. A családirtó beismerő vallomást tess Szemtanúk idézik fel a borzalmas estét NYUGAT-BERLIN. Ma tartják Nyugat-Berlin amerikai övezetében a város státuszára vonatkozó négyhatalmi nagyköveti tárgyalások huszonkettedik ülését. WASHINGTON. Az USA fővárosából származó hivatalos forrás szerint Rogers amerikai külügyminisztert meghívták hivatalos látogatásra Indiába. A látogatás időpontjait még nem állapították meg, A meghívást Szingh indiai külügyminiszter múlt heti washingtoni látogatása alkalmával adta át kormánya nevében Rogers- nek. Mi történt december 1-én a Lévay utcában? Ma reggel ü órakor a megyei bíróság dr. .Lukács László büntetőtanácsa a helyszínen, a Lévay utca 14., illetve 12 szám alatt folytatta a 37 éves Zsják Pál tetőfedő bünperét, akit a megyei főügyészség előre kitervelt módon. aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés és más súlyos bűncselekmény elkövetésével vádol, s halálbüntetést indítványoz tetteiért. Ez a hetedik tárgyalási nap. A büntetőtanács előtt a bizonyítási eljárás során összeálltak a mozaikok, annak ellenére, hogy Zsják nem akar emlékezni semmire, ami ránézve terhelő lehet, bár gyakorta — apróságoknak tűnő mozzanatoknál — elszólja magát. Mi is történt hát 1970. december 1-én Miskolcon, a Lévay utcában?' AZ ASSZONY VÁLNI AKARI' A kívülállók számára harmonikusnak tűnő házasságban élő Zsjákék között tarthatatlanna vált a helyzet az évek során felhalmozódott, s újabb, igen súlyos családi problémák miatt. Tavaly november utolsó napjaiban olyasmire derült fény Zsjákkal kapcsolatban, amit az asszony — teljesen érthető módon — nem bocsáthatott meg többé. Szilárddá vált benne az elhatározás* elválik férjétől. Testvéreivel közös családi tanácskozásra kérte férjét, s abban állapodtak meg, hogy Zsják a 12 eves Palikával, kisfiával elköltözik otthonukból, s az asz- szony 8 éves Éva lányával és a 15 éves Irénkével marad a Lévay utca 14. szám alatt levő szuterén lakásban. A férj kezdetben úgy mutatta, belenyugszik az asszony döntésébe. Ennek ellenére naponta zaklatta, könyörögve, hogy állítsák helyre a családi életközösséget. Am az asszony — nem tehetett mást! — hajthatatlan maradt, s kényszerhelyzetében megfenyegette férjét: ha nem válik el. feljelentést tesz ellene a rendőrségen, s börtönbe kerül. „A GYEREKEK MINDENT TUDNAK!” Zsják Pál december i-én délelőtt alkalmat talált arra. hogy találkozzon feleségével, aki munkahelyéről a megszokott időben a postára indult. Üjabb könyörgés, megbeszélés, s a délutánra kimódolt találkozás reményében vált él tőle. majd bement kisfiáért az iskolába, s kérte az osztályfőnökétől, hogy engedje el vele korábban a gyereket. A lás Palikával indult feleségéhez a találkozóra. Együtt vásároltak a gyermeknek, majd a férj kérésére, mindhárman a Lévay utcai lakásra indultak, ahonnan Zsják néhány nappal korábban — Palikával együtt — már elköltözött. A délutáni órákban meglátogatta őket Zsják munkahelyi főnöke, s próbált békítő-közvetítő lenni, kérve: mondják el neki, mi az oka válási szándékúim ak. — Ha netán olyasmi, amit a gyerekek előtt nem akartok elmondani, menjünk be a szobába — indítványozta a házaspárnak. — Beszélhetünk nyugodtan. A gyerekek mindent tudnak! — jelentette ki Zsjákné. Am erre nem került sor. Zsják makacsul hallgatott. A SZOBÁBAN CIGARETTAZTAK Később, miután már magukra maradtak, a házaspár bevonult a szobába, s ott cigarettáztak. Zsják ismét megpróbált könyörögni a feleségének, majd látva, hogy az asszony elhatározása megingathatatlan, felkapta a földön elhelyezett szedásszifom, s több nagy erejű ütéssel az asszony fejére csapott vele. Az asszony vérző fejjel próbált az ajtó felé támolyogni, de Zsják megelőzte: feltépte az ajtót, s kikiáltott: — Irénke! Gyere be! A nagyobbik kislány és a kis Palika a konyhából kilépett, s látták anyjukat vérző fejjel, segítséget kérőn, megijedtek és szaladtak ki a lakásból, Mi történt a konyhában? A mai napig tulajdonképpen csak ezt sikerült többé-kevésbe megnyugtatóan tisztázni. Zsják bünperében. A többit a férfi ..emlékezet-kihagyása” miatt csak a nagyon hézagos tanú- vallomások alapján próbálta a bíróság rekonstruálni. Hogy mi történt a konyhában, arról csak Zsják tudhatott, hiszen a nyolcéves Évikén — aki a helyszínen meghalt — kívül más ott nem tartózkodott. Egy bizonyos: a kislány innen már az életveszélyes. s perceken belül halálai okozó sérülésekkel került ki. A mai napon azonban mindenre fény derült: a helyszíni tárgyalás 9 órakor, hatalmas meglepetést hozott. Zsják Pál a villa lépcsőházi bejáratánál engedélyt kért a büntetőbírótól, hogy beszélhessen kirendelt védőügyvédjével. Az engedélyt megkapta, majd néhány perc múlva a védőügyvéd a büntetőtanácshoz fordult: — Bíró úr! A vádlottnak egy bejelentése van. ..EL AKAROM MONDANI, ÚGY, AHOGY VOLT!” A büntetőtanács tagjai, a vád es védelem képviselője, az or- vosszakértök várakozásteljesen tekintettek Zsjákra; vajon mit gondolt ki újabban? Ám ekkor szinte hihetetlen dolog történi. Zsják Pál falfehérre vált arccal állt a Düntetőbíró elé: — Bíró úr! Szeretnék mindent úgy elmondani, ahogy történt. Egy piLlanat alatt meghökkent csend lett a Lévay utca 14. számú ház udvarán. — Eddig nem mondott igazat? — kérdezte a bíró. — Nem. Most el akarom mondani úgy, ahogy volt. A büntetőtanács elnöke néhány7 percre felfüggesztette a helyszíni tárgyalást, hogy a vádlott elszívhasson egy cigarettát. Közben a szuterén lakás konyhájában hevenyészett helyet teremtettek, a bírósági leíró szamara. s oda vonultak be a tárgyaláson megjelentek. Zsják Pál a fal mellé állt, s miután elszívta a cigarettát, beszélni kezdett. ,..\ FELESEGEM NEM BÁNTOTT ENGEM!” — Tisztelt bíró úr! Hadd mondjam meg, hogy engem a feleségem nem bántott. Egy ujjal sem ért hozzám. — Mondja el, mi történt december l-én? — kérte a bíró. — Talán inkább november 23- ával, szombattal kezdeném. Néma csendben formálja a mondatokat Zsják Pál, a konyhában. ahol megölte kisebbik leányát. Többször idézi Pali fiának szavait, s a végzetes novemberi napok eseményeit. Es végre először a bűncselekmény elkövetése óta, a 37 éves férfi szeme könnybe lábad, aztán kitör belőle a hangtalan zokogás. Percekig rázza a sírás, nem tud szólni sem. Emlékezik családjának tragédiájára, amelyet ö okozott. Vallomása rendkívül őszintének tűnik. Hogy mennyit van ereje szépíteni, még most is a saját szerepén, azt a bizonyítási eljárás teljes anyaga mutatja majd meg. A helyszíni tárgyalás lapunk zártakor még tart. Holnapi számunkban a családirtó bünperé- uek további részleteire visszatérünk. RADVANYI ÉVA BELFAST. Észak-Írország fővárosában, Belfastban bomba robbant egy vendéglőben. A helyiség megrongálódott, de emberéletben nem esett kár. Ismeretlen tettesek gépkocsiból tüzeltek egy rendőrautóra is, ' majd elmenekültek. HOUSTON. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája és az amerikai Országos Űrhajózási Hivatal (NASA) között fennálló megállapodás értelmében a Texas államban levő Houstonban tanácskozás folyik szovjet és amerikai szakemberek között a szovjet és amerikai űrhajók, valamint űrállomások összekapcsolására szolgáló rendszerek összehangolásával kapcsolatos problémákról. LUSAKA. Kenneth Kaunda zambiai elnök Lusakában egy ünnepségen beszédei mondott. Élesen támadta a dél-afrikai fajüldöző rezsimet, s hangsúlyozta, hogy Vorsterék el akarják pusztítani a tanzániai—zambiai rézövezet között épülő 1600 kilométer hosszú vasútvonalai. BELGllÁD. Dragoljub Vu~ jica, a jugoszláv külügyminisztérium hivatalos szóvivője „igen fontos javaslatnak"' nevezte a Szovjetunió legújabb kezdeményezését a nukleáris hatalmak konferenciájának megtartására. KAIRO. Az előzetes tervek szerint július első napjaiban nyílik meg Kairóban, az Arab Liga székházában a Palesztinái Nemzeti Tanács új ülésszaka Erre az eseményre a tanács újjáalakít MALTA. A londoni Daily Express jelentése szerint Min- toff. Málta miniszterelnöke nem kívánatos idegennek nyilvánította Ririndelli o*««« tengernagyot, a NATO déleurópai haditengerészeti erőinek parancsnokát és kiutasította a szigetről. Ugyanekkor ultimátumot intézett Nagy- Britanniához és követelte a brit csapatokra vonatkozó összes katonai egyezmények 1‘eKiI vizsgálatát. SANTIAGO DE CHILE. A santiagói 2. számú katonai törvényszék és a katonai vésztörvényszék két hónapon belül ítéletet hirdet a Rene Schneider tábornok meggyilkolásával és az abban való közreműködéssel vádolt személyek ügyében — jelentik a hírügynökségek. Mint ismeretes, a chilei fegyveres erők főparancsnokának éleiét itavaly októberben oltották ki. ifi Zsják Pál a Lévay utca 12. szám előtt kilép a rabszállító autóból (bal oldali képünk). A többszörös gyilkos regi otthonának lépcsőházi bejáratánál (jobb oldali képünk). (Ágotha Tibor felvétele) DELI HÍRLAP - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságánál: politikai napilapja - Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ - Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Központ: 36-132. 16-672. S5-S80. S6-579. - Titkárság 18-223. - Bel- és várospolitikai rovat: 18-221 - Művelődési rovat 18-226 - Sportrovat; 18-222 - Levelezés: 18-227. - Post a Elek 39 - Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 19. - Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. - Telefon: 36-133 - Hirdetésfelvétel: Miskolc. C.« Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-219. - Terjeszti- © Masvor Posta - Kapható a hírlapárusoknál - A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft index: 23 951 - Készült- e Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN