Déli Hírlap, 1971. június (3. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-03 / 129. szám
jftvc ',u POLITIKAI NAPILAP *III. ÉVFOLYAM, 129. SZÁM I H D ■ ■ O (I F11 I F R 1971. JÚNIUS 3., CSÜTÖRTÖK < MIMI. Oü IILLLIA Július elsejére Elkészülnek a kollektív szerződések A Muniiaügyi Minisztérium ugyanerre az okra hivatkoz4 Tegnap a Rónai Sándor Művelődési Otthon színháztermében — kisdobos- és úttöröavatás keretében — átadták a 12. számit Általános Iskola úttörőcsapatának a KISZ KB vörös selyem zászlaját. Képünkön Vadász Zoltán nyolcadikos tanuló, az úttörőcsapat titkára megköszöni a kitüntetést. Szadat a nemzetgyűlésben ismertette politikáját A szovjet—EAK szerződés „az utóbbi idők egyik legfontosabb fejleménye es a SZOT közös módosító határozata alapján egy hónappal meghosszabbították a kollektív szerződések elfogadásának. aláírásának .határidejét. Nemrégiben a SZOT úgy foglalt állást. a tervezetek késésével kapcsolatban, hogy a minisztériumi vállalatok a középtávú tervek késése miatt vártak a „nyers” tervezetek közreadásával. Bár az idei bérfejlesztési és egyéb tervek teljes mértékben tisztázottak, kétségtelen, hogy a középtávú tervek ismeretének hiányában bizonytalanná vált a szociális, kulturális és egyéb t tervezetek kialakítása is. Dr. Balogh András, az SZMT titkára arról tájékoztatta lapunkat, hogy Borsodban is hasonló a helyzet, mint amit a SZOT jelentése alapján az országos tapasztalatok mutattak. A borsodi vállalatok többségénél is Holnap 24 oras tűzszünet lesz Dél-Vietnam Quang Tri nevű tartományának északi részében. Megállapodás értelmében szabadságharcosokat engednek szabadon. A 0 órától 24 óráig tartó tűzszünet minden szárazfölMa délután 35 fős lengyel turistacsoportot vár az Avasszálló és ezzel kezdetét veszi a népes kirándulóvendégek fogadása Miskolcon. Jelenleg kanadai, osztrák és svéd lakói vannak a szállodának és Ugyancsak az Avasban szállnak meg a vígjátókfesztivál szovjet, NDK-'oeli és hazai vendégei is. Rajtuk kívül Csehszlovákiából tartózkodik itt egy ifjúsági küldöttség. Miskolc a hét végére újabb külföldi turistákat vár. Szombaton újabb haxminctagú lengyel kiránduló csoport érkezik a megyeszékhelyre. Ugyancsak szombaton jön egy 17 tagú román turistacsoport a kárpáti szervező iroda vendégeiként. A Színházi album című tévéműsor számára Miskolcon forgat egy televíziós csoport, amelynek tagjai úgyszintén az Avas-szállóban laknak majd, amíg a munkájuk Mis- kodchoz köti őket. tak. Az SZMT vezetői látogatást tettek a napokban néhány vállalatnál és ahogy dr. Balogh . András elmondta, kedvezőbbek a tapasztalatok, mint korábban voltak: a „nyers” tervezetek elkészültek és mindössze egy vágj' másfél hét múlva sor kerülhet az esetleges módosításokra. a teljes és végleges szerződés kialakítására, aláírására. Jelenleg úgy látszik, hogy semmi akadálya sincs annak, hogy a módosított határidőre készen álljanak a szerződések, amelyek tartalmazzák már a középtávú tervekben szereplő adalékokat is, amire a szociális, kulturális, újítási, bér- és törzs- gárda-szabályzatok épülnek, így helyet kaphatnak már a lakásépítési hozzájárulások mértékei, arányai, a régi dolgozók megbecsülését tartalmazó kitételek, törvénnyé módosuló szabályai is. di, tengeri és légi hadműveletre vonatkozik azon a tűz- szüneti övezeten belül, amelyet már meghatároztak, hogy biztosítsák a jogellenesen Dél-Vietnamban fogva tartott vietnami hazafiak biztonságát, amikor szabadon engedik őket. A hétvégeken a külföldieken kívül sok hazai vendég is érkezik hozzánk, akik az ország különböző vidékeiről jönnek azért, hogy néhány napot Miskolcon és környékén tölthessenek. Karjalainen finn miniszterelnök lengyelországi meghívást fogadott el. A hivatalos látogatáson Finnországban tartózkodó Jedrychoicski lengyel külügyminiszter aláírta a lengyel— Miközben Szadat elnök a nemzetgyűlésben hangoztatta, hogy a Szovjetunióval aláirt barátsági és együttműködési szerződés „az utóbbi idők egyik legfontosabb pozitív fejleménye”, mert új garanciákat nyújt az országoknak általános küzdelmükhöz, Jordániában Husszein király eddigi legélesebb támadását intézte a gerillák ellen. Jordánia uralkodója nyilvánosság előtt felszólította Vaszfi Teli miniszterelnököt, hogy habozás nélkül sújtson le a „bűnöző elemekre”, azaz a hadsereg kemény kézzel számoljon le a szabadságukért harcoló gerillákkal. Teli miniszterelnök megígérte, hogy a leghatározottabb intézkedéseket fogja megtenni. Amman közelében máris behatoltak a katonák egy menekülttáborba, s százötven embert letartóztattak. Az ország északi részében több tábort körülvettek a király csapatai, s mint az El Fatah szóvivője közölte: csak a támadási parancsot várják. Szadat, az EAK elnöke a nemzetgyűlés előtti beszédében a szovjet—egyiptomi szerződés legjelentősebb réfi-nn konzuli egyezményt. Fogadta őt Kekkonen köztársasági elnök, majd Karjalainen miniszterelnök. Később a lengyel külügyminiszter fogadást adott a finn vezető államférfiak tiszteletére. szenek a katonai segélynyújtást nevezte, és hangsúlyozta, hogy ez a barátság nemcsak egy időszakra szól. Egyiptom külpolitikájával kapcsolatban kiemelte még, hogy az ország továbbra is politikai rendezésre törekszik és erre egyetlen alkalmat sem mulaszt el. de ha a körülmények úgy hozzák, Egyiptom kész a harcra is. Az ország belső helyzetét illetően hangsúlyozta, hogy a közelmúltban leleplezett ösz- szeesküvésben csupán egy kis Tegnap Sárospatakon, a Rákóczi Múzeumban megnyílt a 6. megyei borverseny. A versenyre összesen 137 bort neveztek, amelyből 116 Tokaj-Hegyalja híres borait képviseli. A 3 bíráló bizottság 47 aszút, 16 édes és 26 száraz szamorodnit, 27 furmint és hárslevelű mintát, valamint 27 bükkaljai bort értékelt. Ma délelőtt 10 órakor ünnepélyes körülmények között került sor a nagydíj és a kü- löndíjak átadására, amelyeket dr. Ladányi Józseftől, a Borsod megyéi Tanács elnökétől vettek át a díjazott borok ..gazdái”. A megyei tanács nagydíjával a ToÄij-hegyaljai Állami Pincegazdaság Borkombinátjának 6 puttonyos aszúját tüntették ki. A borkombinát további két kitűnő bora kapott különdíjat. Két külön- díjat nyert boraival a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet tarcali telepe. S végül csoport vett részt, amely rá akarta magát erőszakolni az Arab Szocialista Unióra, miközben túlkapásokra vetemedett: a nasszerizmus leple alatt elnyomta a népet. Ami az ASZÚ szerveinek új választását illeti, Szadat megígérte a képviselőknek, hogy a választások során nem tör semmi beavatkozást és csalást, s azonnal leváltja azokat a tisztviselőket, akik ilyenekre vetemednek. ugyancsak különdijjal tüntették ki a Magyar Állami Pincegazdaság egri pincészetének Szomolyai leányka elnevezésű borát. A nagydíjas és különdíjas, valamint az arany-, ezüstérmes borok indulnak az országos borversenyen is, amelyet ugyancsak Sárospatakon rendeznek július 6. és 10. között. Meleg, nyári idő Várható időjárás Miskolc térségében pénteken délig: Nappali gomolyfelhő-kép- ződés, legfeljebb délután kisebb helyi záporral, élércé- >:elt északi, északkeleti szél. A hőmérséklet ma délután 28, este 20 fok körül lesz. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet pénteken 12, a déli hőmérséklet 25 fok körül várható. ÉJFÉLTŐL REGGELIG l’ODGOKN 1.1— MÁK AKI ŐSZ A Kremlben tegnap megkezdődtek a tárgj'a- lások Ny. Podgornij. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének el- n :e és Makariosz érsek, a Cii isi Köztársaság elnöke között. MAGYAR SPORTKIÁLLÍTÁS A ghanai olimpiai hét keretében Accrában magyar sportkiállítás nyílt, amelyet Bakonj'i Károly, a testnevelési és sportmúzeum igazgatója mutatott be a vendégeknek. IDŐZÍTETT DÓMBA Olasz neofasiszták Ca- taniáb-m időzített bombát robbantottak egy tömeggyűlésen, amelyen felszólalt E. Berlinquer, az OKP főtitkár-helyettese; egyik részvevő súlyosan megsérült. LETARTÓZTATÁSOK Ankarában letartóztattak kilenc török értelmiségit — köztük két egye- temi tanárt — azzal a váddal, hogy írásaikkal, és előadásaikkal rossz irányban befolyásolták a „politikailag érintetlen” ifjúságot. SIKERES FELSZABADÍTÓ HARCOK A kambodzsai népi felszabadító erők négynapos kemény harcban megsemmisítették a sai- goni '"egszálló egységek 1500 katonáját, 300 katonát és. tisztet pedig fogságba ejtettek. ROMÁN—KÍNAI TÁRGYALÁS Pekingben tegnap megkezdődtek a román—kínai tárgyalások; a román párt- és kormány- küldöttséget N. Ceauses- cu, a párt főtitkára, az államtanács elnöke, a kínait pedig Csou En-laj, a KKP Politikai Bizottsága állandó bizottságának taíja, miniszterelnök vezette. GYILKOS TÁBORNOK Az amerikai hadsereg hivatalosan vádat emelt John W. Donaldson dandártábornok ellen, mert a lefolytatott vizsgálat szerint két és fél éve megölt nyolc dél-vietnami polgári személyt. ELZÁRTAK A KÜLVILÁGTÓL Rahman sejknek, a betiltott kelet-pakisztáni Avami Liga letartóztatott vezetőjének feleségét „hermetikusan elzárták” a külvilágtól — jelenti a DPA nyugatnémet hír- ügynökség. HŐSÖKRE EMLÉKEZTEK Tegnap a költő és forradalmár Hriszto Botev hősi halálának évfordulóján a hősökre emlékeztek egész Bulgáriában; ez alkalommal Szófiában megkoszorúzták Kossuth Lajos emléktábláját is. MEGGYÉ JTOTTA MAGÁT Benzinnel leöntötte, majd meggyújtotta magát egy ötgyermekes anya a hollandiai Venlóban; állítólag legidősebb gyermekének halála késztette öngyilkosságra. Huszonnégy órás tűzszünet Elfogott hazafiakat engednek szabadon Dél-Vietnamban Miskolci hétvége Lengyel, román turistacsoportok érkeznek Lengyel—finn konzuli egyezmény A finn miniszterelnököt meghívták Varsóba Megyei borverseny: Hatputtonyos aszúé a nagydíj