Déli Hírlap, 1971. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-14 / 112. szám

belföld A lottó 20. heti nyerőszámai: 35 49 56 65 75 FIATAL KÉPVISELŐK. Dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára a Hotel Ifjú­ságban találkozott és barátsá­gos eszmecserét folytatott a 30 éven aluli országgyűlési képviselőkkel. ORVOSKONGRESSZUS. Ma kezdődött Siófokon a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének első országos kongresszusa, amelyen mintegy 50 előadás hangzik el a körzeti orvosok képzésének problémáiról. PÉCSI „NORMAFA". A szokásosnál egy héttel ko­rábba» borult virágba Pécs belvárosában az ottani „nor­mafa”, egy több száz éves akácfa. ŰJ KOLLÉGIUMOK. Mint­egy 50 százalékkal növelik a mostani ötéves terv idősza­kaiban a kollégiumi helyek számát Heves megyében; Éteriben és Gyöngyösön 300— 300 személyes ko-Híégtum épül. ÉPÍTIK AZ M—1-EST. Az épí­tők felvonultak az M—1-es autó­irt Tatabánya és Tata közötti sza­kaszára, hogy megkezdjék a ta­tabánya—győri szakasz, építési munkálatait, amelyek költsége 1,12 miltiárd forint lesz. KÉT ARTEMlS-DlJ. A törökországi Esésben meg­rendezett nemzetközi folklór­fesztiválról hazaérkezett a kaposvári Somogy táncegyüt­tes; egy-egy arany és ezüst Artemis-dijjal tüntették ki. AZ ELSŐ ÜDÜLÖK. Meg­érkeztek az első vendégek a SZOT új, 96 szobás balaton- lellei üdülőjébe, amelyet szerdán adtak át rendelteté­sének. ANGOL BEAT-EGYÜT- TES. Ma Budapestre érkezik a Fairport Convention angol beat-együttesy amely összesen 13 városban mintegy 22 elő­adást tart. majd. NEMZETKÖZI JÁRATOK. A Volán budapesti, veszprémi és zalaegerszegi vállalatai, s a cseh­szlovák, az osztrák és a jugo­szláv autóközlekedési vállalatok a nyári főidényben 13 nemzet­közi autóbuszjáratot közleked­tetnek a Balaton és a szomszé­dos országok jelentősebb városai között. VIKENDHÁZ MŰANYAG­BÓL. Műanyagból épít ví- kendházat a balatonkenesei Sirály Ktsz; a mintaházat nemsokára bemutatják a szakembereknek, SPANYOL ÉTTEREM. An­dalúzia néven spanyol étte­rem várja a BNV látogatóit; esténként spanyol énekesnő és zenekar szórakoztatja a vendégeket, Miskolc megyei város Taná­csának vö-titkársága pályázatot hirdet jogügyi főelőadói állás betöltésére. Feltételek: jogtudo­mányi egyetemi végzettség, ál­lamigazgatási gyakorlat. Illet­mény: a 116,1960. MŰM, sz. uta­sítás alapján. A pályázatot rész­letes önéletrajzzal 1971. május hó 30-ig lehet benyújtani a vb tit­kárságán (Tanács ház tér S. sz.). Rakodásgépesítés, szállítástechnika M*t : nagygyßtm Hat bizottság a BVT tanácskozásán Ma délelőtt hat bizottság­ban folytatták munkájukat a Béke-világtanács közgyűlé­sének résztvevői. A szekció­ülések témái felölelik korunk valamennyi fontos nemzet­közi problémáját, sportkér­dését. Napirendre került az európai biztonság, az indokí­nai kérdés, a közel-keleti helyzet, a gyarmatosítás és az újgyarmatosítás, illetőleg a faji megkülönböztetés elleni küzdelem, valamint az álta­lános leszerelés. A BVT mai programjában ifjúsági szolidaritási nagy­gyűlés is szerepel, amelyet a délutáni órákban rendeznek meg a főváros Hanoi-parkjá­ban. Jön a Zsiguli A Szovjetunióból mar elindult, s várhatóan a jövő héten érke­zik hazánkba az első Zsiguli- szállítmány; májusban és június­ban . 1500—1500 kocsi jön, a III. negyedévre 5500. az év utolsó ne­gyedére pedig 4500 Zsiguli szál­lítását vállalták a szovjet part­nerek. A gépkocsik értékesítése Buda­pesten május 24—30. között, Deb­recenben június elsején kezdő­dik. Egyébként május 7-ig összesen 16 000 típuscsere-kérelem és 9500 új megrendelés érkezett Zsiguli személygépkocsira a Merkúrhoz. Valamennyi vásárló igényét 14— 16 hónapon . belül, legkésőbb azonban a jövő év végéig kielé­gítik. Megölte a felvonó A pereces i Debreceni Már­ton téren tegnap este egy hat év körüli kisfiú egy felvonó­szerkezet aknájába kíváncsi­ságból bedugta a fejét. A mozgásban levő szerkezet a gyermék fejét saétroncsoRa. Hat évre ítélték az A Miskolci Járásbíróság bünte- tötanácsa ítéletet hirdetett a ja­nuár 28-tól előzetes letartóztatás­ban levő Sz. T. 39 éves miskolci férfi felett, aki idén januárban tizennégy éven aluli leánygyer­mekén vett nemi erőszakot. A bíróság megállapította a tár­gyalás során, hogy Sz. T. — aki­nek nevét kiskorú leányara való tekintettel nem közöljük — már többszörösen büntetett előéletű. A Haabiróság bajtársi lopásért, szolgálati okirat hamisításáért, s más bűntettekért ítélte el. Né­hány év múlva a Pápai Járás- bíróságtól kapott hat hónapot ugyancsak lopásért. Még ugyan­abban az evben rablásért és könnyű testi sértésért ítélték el 1 év 8 hónapra, majd — alig sza­badult — a Veszprémi Járásbíró­ság 6 évi szabadságvesztéssel sújtotta erőszakos nemi közösü­lés kísérlete miatt. Legutolsó büntetéséből 1969-ben szabadult, s visszatért Miskolcra első feleségéhez, akitől — miután leánya 1957-ben megszületett — elvált. Ekkor ismét házasságot kötöttek, s azóta együtt élnek. Mindketten, de különösen a fér­ti. erősen italozó életmódot foly­tattak. Idén januar 12-én, egy átmula­tott délutánt követően, Sz. T. az esti órákban elküldte leányát a közeli klubba, hogy hozzon még számára italt. A leány elment, s mikor visszatért, édesanyja már aludt. Mellé ült a heverőre, s megpróbálta visszautasítani az apja által kínált pohár bort. Ap­ja azonban megfenyegette: ha nem iszik, akkor ráönti az italt. Ezt követően beszélgetni kezdtek, majd az apa elővette fanyelű bicskáját, s most már követelte: leánya legyen az övé, mert kü­lönben elvágja a torkát. Az alig 13 és fél éves leánygyermeket ez­után leteperte, s erőszakot vett. rajta. A bíróság Sz. T.-t embertelen (Folytatás az 1. oldalról) A konferencia egyetlen külföldi vendége ing. Jozej Kusnier mérnök, a Prágai Vasútfejlesztési Intézet kas­sai részlegének munkatársa, aki egyben a MTESZ Borsod embertelen apát bűntette miatt 6 évi, szigorított börtönben letöltendő szabadság- vesztésre ítélte, amelynek vég­rehajtásából feltételes szabadság­ra sem bocsátható. Mellékbünte­tésként' 5 évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától is, s köte­lezte arra. hogy büntetésének le­töltése idején kényszer-alkohol- elvonó kezelésnek vesse magát alá. (réva) Ariz Szidki egyiptomi mi­niszterelnök-helyettes nyilvá­nosságra hozott nyilatkozatá­ban kijelentette: „Nasszer és utána fegyvertársa, Szadat ki­jelentették, hogy nem szabad megtűrni semmiféle hatalmi csoportot, minden hatalom a néptől ered és senki, semmi­féle csoport nem gyakorolhal gyámságot a nép fölött”. Az egyiptomi miniszterel­nök-helyettes azt is hangoz­megyei Szervezetének szlová­kiai testvéregyesületét, a SVTS-t is képviseli a konfe­rencián. Tegnap délelőtti magyar nyelvű felszólalása a konferencia egyik legna­gyobb sikerét hozta számára. — Hogyan értékeli a mis­Gólszüret Bulgáriában Szerdán teljes bajnoki for­dulót rendeztek Bulgáriában is. Gólszüret volt: 39 alka­lommal került a hálóba a labda. Mitkov. a válogatott egyik erőssége súlyos sérü­lést (lábtörést) szenvedett és semmiképpen sem játszhat a magyarok ellen. Nálunk Be­ne és Noskó marad ki a vá­logatottból sérülés miatt. miniszterelnök-helyettes tatta, hogy ,,a széthúzás és az összeesküvés főkolomposai végre leleplezték igazi arcu­kat.” Olyan hatalmi csoport­ról van szó, — hangoztatta — amely gyámkodása és el­lenőrzése alá akarja vonni a népet az elnyomás, a terror és a csalás eszközeivel élve, olyan időszakban, amikor az ország minden erőfeszítésére szükség van. Az ország fej­lődésének mostani szakaszá­ban mindenkinek meg kell kolci konferenciát? — kér­deztük tőle. — A konténerizáció —, amely e konferencián rend­kívül nagy súlyt kap — min­den KGST tagországban, igy nálunk hasonló problémák­kal küzd, mint önöknél — mondotta Kusnier mérnök. — A nagy fontosságú kérdé­sekről rendkívül magas szín­vonalon esik szó, ám az elő­adások mégis közérthetőek, érdeklődést keltőek. Otthon, az intézetben beszámolok majd a miskolci tapasztala­tokról, amelyek a mi gond­jaink egy részére is választ adnak. — Országosan mintegy egy­millió ember foglalkozik anyagmozgatással, ami már önmagában is a kérdés fon­tosságát mutatja — mondot­ta Radnóti Sándor, a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bi­zottság képviselője. — Csak a vasúti és a közúti szállítás­ban évente mintegy 400 mil­lió tonna árut rakodnak le és fel! A fokozódó munka­erőhiány miatt előrelépni csak a rakodás és szállítás gépesítésével, főleg a konté- nerizációval lehet. S ehhez a miskolci konferencia sok se­gítséget ad. Ma további nyolc előadás hangzik el a délelőtt folya­mán, majd a kora délutáni órákban dr. Cselényi József, a megyei anyagmozgatási és csomagolási szakbizottság titkára terjeszti elő a kon­ferencia határozati javasla­tát. NY. I. Lángesóva a táj lölött Jó időben a budapest— miskolci expressz ablakából is látható a TVK etiléngyá­rának fáklyája. A hatalmas lángcsóva bevilágítja vörös lánggal a környéket, a több mint 30 méter magas csoké- mény tetejéről. A kémény felső része a hosszan tartó üzemelés következtében el­használódott. Ezért az el­múlt napokban a sérült cső­szakaszt meg kellett javíta­ni. A vonaton utazók elől egy-két napig eltűnt a láng, de — az etiléngyári TMK jóvoltából, akik speciális emelőszerkezet segítségével a javítást elvégezték — most már újra látható a több mint tíz kilométernyire lo­bogó sárgás-vörös lángcsóva. nyilatkozata tennie a kötelességét, hogy előmozdítsa a nemzet bizton­ságát és megőrizze a nép vívmányait — hangoztatta Szidki. „Biztosak vagyunk abban, hogy a dolgozó nép szembeszáll minden arra irányuló kísérlettel, hogy félrevezessék őt és a jog, a törvény megsértésével mani­pulálják sorsát” — közli a Mena hírügynökség Szidki befejező mondatait. külföld WASHINGTON. Az Egye. sült Államok hivatos körei­ben egyelőre nem voltak haj­landók megjegyzéseket fűzni az EAK-ban bekövetkezett fejleményekhez, de közölték, hogy a külügyminisztérium éber figyelemmel követi a* eseményeket. GENF. Az Egészségügyi Vi­lágszervezet genfi közgyűlése — már másodszor — újabb egy évre halasztotta el az NDK tagfelvételi kérelmének megvitatását: TOKIO. Aicsi Kiicsi japan külügyminiszter a parlament külügyi bizottságában kije­lentette, hogy a Kínai Nép- köztársaságot az egyetemes­ség elve alapjan „természe­tesen be kell bocsátani az ENSZ-be' . Azt is mondta, hogy a kínai ENSZ-képvise- let dolgában Japán hamaro­san „fontos döntést” hoz; ezt azonban bővebben nem ma­gyarázta meg LONDON. A brit munkás­párt jelentős sikereket ért el a községi választásokon. Haj­nali összesítések szerint az ellenzéki munkáspárt 2033 taggal növelte részvéteiét » községi hatóságokban, ugyan­akkor a konzervatív párt I860 helyet elvesztett. Érzékeny vereséget szenvedtek a kon­zervatívok harminckét lon­doni körzetben is. összesen 350 városban és községben tartottak teljes vagy részle­ges helyhatósági választáso­kat. BECS. Ausztria hivatalo­san javasolta a Kínai Nép- köztársaságnak, hogy a kél ország létesítsen diplomáciai kapcsolatot — jelentette osztrák külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva a UPI amerikai hírügynökség. Ausztria és Kína nagyköveti szinten áprilisban kezdett Bukarestben tárgyalásokat, diplomáciai kapcsolat-felvé­telről. NEW YORK. Egy esküdt­szék ártatlannak nyilvánítot­ta a „Fekete Hatalom” nevű néger mozgalom tizenhárom tagját. A csoportot 1969 ta­vaszán tartóztatták le azzal a váddal, hogy bombame­rényieteket és gyilkosságokat készített elő. A per azóta csaknem megszakítás nélkül tartott. BUENOS AIRES. Letartóz­tatták Raimundo Ongaro-t, az argentin általános rhun- kósszövetség vezetőjét. Izga­tással vádolják és azzal, hogy részt vett egy állítóla­gos katonai államcsíny-kísér­let előkészítésében. REYKJAVIK. Rippon, Ang­lia Mr. Európája az izlandi fővárosban a szabadkereske­delmi társulás országainak értekezletén igyekezett meg­nyugtatni Anglia partnereit Nagy-Britannia Közös Piac­ba való belépésének követ­kezményei miatt. Svájc, Ausztria, Finnország, Svéd­ország, Izland és Portugália — vagyis a szervezetnek azok az országai, amelyek különböző okokból nem lép­hetnek be a Közös Piacba — arra törekednek, hogy külön­leges kereskedelmi kapcsola­tok létesülhessenek közöttük és a kibővült Közös Piac kö­zött. UJ-DELH1. Nyikoiaj Pegov, a Szovjetunió indiai nagykö­vete a menekült-problémák­ról tárgyalt Indira Gandhi miniszterelnök-asszonnyal. Hírek szerint a nagykövet megígérte, hogy a Szovjet­unió hozzá fog járulni a ke­let-pakisztáni menekültek el­látásához. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — 8 őszerkesztö: CSABA LÁSZLÓ - Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Központ: 36-132, 16-672, 35-380. 36-579. - Titkárság: 18-223. — Bel- és varos politikai rovat: 18-221. — Művelődési rovat: 18-226 - Sportrovat: 18-222. — Levelezés: 18-227. — PostaMék 39. — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Felelős kiadó: WIRTH LAJOS - Telefon: S6-13L — Hirdetésfelvétel: Miskolc, L, Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-219. — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál- — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Pí index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15, — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN * Itt a vizifon. Üzembe helyeztek a „jövő távbeszélőjét” Nyugat-Németországban, A televízió-telefon képernyőjén a beszélgetés idejére megjelenik a távbeszélő partner képe. Az új vonalat Georg Leber közlekedésügyi miniszter avatta fel, aki egy müncheni postahivatalból felhívta a Siemens-műve. két, a vizifon tervezőjét. A hangot és a képet nem kábeleken, hanem rádió útján továbbítják, és tárcsázása is elektromos úton történik. Leányán vett erőszakot LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Nincs helye semmiféle hatalmi csoportnak! Az egyiptomi Akik 400 millió tonnát emelnek

Next

/
Thumbnails
Contents