Déli Hírlap, 1971. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-26 / 122. szám

Szakmai továbbképzés A megyei szövetkezeti ve­zetők első idei szakmai to­vábbképzésére kerül sor pénteken délelőtt 10 órakor a TIT Kazinczy klubjában A továbbképzés keretében „Gazdaságpolitikánk fő vo­násai a IV. ötéves terv idő­szakában” címmel dr. Danes István a Magyar Beruházási Bank vezérigazgató-helyettese tart előadást, amelyet szak­mai konzultáció követ. 58 lakás Leninvárosban júniusban adják át az első — összesen 58, — házgyári elemékből készült lakást. A lakások táv- illetve gázfűtésesek. Az idén még további 170, ház­gyári elemekből készült la­kást adnak át a város nyu­gati részén, a majdani város- központban. Átadták rendeltetésének azt a 100 férőhelyes óvodát is, amely a városi tanács és a TVK közös összefogásával épült. A város és a gyár kapcsolata a jövőbén újabb, ugyancsak 100 férőhely Qs óvodához juttatja Leninváros lakóit. jjc A Petőfi tér centruma felé 5—fi méterrel arrébb helyezik a tér névadó szobrát. A korábbi útépítés ugyanis lefaragta a talpazat egyik sarkát, és most az illetékesek az alkotóművész korábbi kívánságának megfelelően, az alapzat három lépcső­jének elhagyásával helyezik át a Petőfi szobrot. A DH városfejlesztési fóruma i Magasházak függőkertekkel? Adottságok és lehetőségek A városi főépítész vitacikke A középmagas és magas (12 emelet feletti) lakóépüle­tek építése több mint egy évtizede vita tárgyát képezi egyrészt szakmai körökben, másrészt a használó lakók részéről. A Déli Hírlap 1971. május 19-i száma jelentős teret szentelt egy olyan épí­tészeti gondolatnak, amely ez ideig ötlet-stádiumban nyert megfogalmazást. A so­rok között több olyan kije­lentés hangzott el, amely szakmailag vitatható, és al­kalmas arra, hogy a város lakosságát és az olvasókö­zönség véleményét téves irányba befolyásolja. A téve­déseket nem menti, hogy a Óriásdaruk a tó felett Óriás portáldaruk őrköd­nek a Városligeti-tó víztükre felett, hirdetve a Magyar Ha­jó- és Darugyár nevét. A gyár 50 országba, 7 tenger vizére küldte el eddig a mesz- szeföldön híres szállító- és tolóhajóit. Az önálló export­joggal rendelkező mummut- vállalat új termékeiből ren­dezett kiállítást, impozáns bemutatót a Városligeti-tó vizén, a tó partján. Talán a müncheni olimpia idejének közeledte is indokolja, hogy megnőtt az érdeklődés a sport- és olimpiai osztályha­jók iránt. Az érdeklődőket a gyár legjobb szakemberei fo­gadják a kiállítás területén és ahogy elmondták, bíznak abban, hogy ez' a kis tavi kiállítás is hozzájárul majd ahhoz, hogy újabb hatalmas tengereket, tengeri országo­kat hódítson meg a magyar hajóipar. A félretett Az új igazgató szótlanul, szinte mozdulatlanul ült az asztalánál. Üjra és újra elol­vasta az eléje tett papírt, és majdhogynem cifrázni kezdte a mondandóját. Nehezére esett visszafojtani az indu­latot, amely pattanásig fe­szült idegein citerázott. Nem hitt a szemének, annak a fe­héren, feketén írt mondat­nak, amit Teleki Lászlónak címeztek. Kimondatlanul is ridegen, hidegen hatottak a szavak: munkaviszonyát fel­mondjuk ... Az elmaradt kézfogás — Mi ez? Csak így kur­tán, furcsán? — akarta kér­dezni az ügyintézőtől, aki be­hozta aláírásra a papírt. Mindeddig — kötelességsze- rűen — ezt tette, ha valaki a vállalatnál a jól megérde­melt pihenés küszöbére ért. Lényegében szabályosan járt el, az utolsó betűig betartot­ta ezzel az ide vágó rendel­kezéseket, de csak ennyit tet­tek. Annak rendje-módja szerint postára adták az ok­mányt és részükről az ügy le volt zárva. Se egy kézfogás, egy köszönet, egy szívélyes baráti szó az öregeknek, akik otthon C'pafc akaztál# Rongygyűjtő hetek MAR CSAK MAJUS 29-IG minden 1 kg tiszta, színes vagy fehér pamut és minden 5 kg háztartási rongy ellenértékén felül a ajándéksorsjegyet is ad. FŐNYEREMÉNY: SKODA személyautó. IBUSZ külföldi utazások, ORION televíziók, ezernél több értékes nyeremény évtizedeket töltöttek el szor­gos, dolgos munkával. Az igazgatót, mint a hideg zuhany érintette a módszer, a beidegződött — nem mond­ta ki, de úgy gondolta — embertelen magatartás. — Hol van most Teleki bácsi? — kérdezte beosztott­jától most már higgadtan, de nagyon határozottan. — Beteg — hangzott a kur­ta válasz. — Azonnal intézkedjék! Valaki menjen ki a lakására és a nevemben adjon át egy üzenetet. Percnyi gondolkodás után már mondta is: — Holnap délután — ha betegsége engedi — beszélni szeretnék vele, kérem, jöj - jön be a vállalathoz. Ezt a papírt predig — vette kézbe a felmondólevelet — szemé­lyesen adom át... A meglepetés Teleki bácsi nem tudta mire vélni a dolgot, sok min­denre gondolt, csak arra a meglepetésre nem, ami vár­ta. Ahogy benyitott az ajtón, a vállalat „vezérkara” fogad­ta. Az öreg számára szokat­lan helyzetből adódó feszült­séget pillanatok alatt felol­dotta a közvetlen hang, a csi­petnyit sem hivatalos mód­szer. Még ilyet — morfondíro­zott magában az öreg. Aztán fennhangon folytatta: — Nem is mertem gondolni er­re... Az önkéntelenül kimondott szavakkal bizonyos fokig ál­talánosítható munkastílusra, vezetői magatartásra utalt az öreg. Mert nemcsak a Mis­kolci Közlekedési Vállalatnál volt szokás egy postán fel­adott levéllel pontot tenni a nyugdíjba készülők ügyére, ezzel hivatalosan is lezárva szinte egy fél emberöltőt az idős munkások életében. Az ilyen eljárás idegen tőlünk, a párt ennek pontosan az el­lenkezőjére tanít: megbecsii- ni, tisztelettel adózni azok­nak, akik egy életen át de­rekasan helytálltak a mun­kában. Csak megbecsülés jár Teleki bácsi 32 évig dol­gozott ennél a vállalatnál, szorgalmasan és becsülettel. Nem akárki dicsekedhet ilyen múlttal és munkaviszonnyal. Indító ellenőrként vigyázott a forgalomra, a városi közle­kedés zavartalanságára és biztonságára. S ezért csak megbecsülés jár. Ennek egyik fokmérője a meghitt hangu­latú búcsúzás, azzal ez igény­nyel, amit el is mondtak ne­ki ezen a kis összejövetelen: bármikor szívesen látjuk, a vállalat továbbra is számít tanácsaira, tapasztalataira és közreműködésére. (tóth) hazai sajtó több ízben fog­lalkozott a kérdéssel, elha­nyagolva a komplexitásra utaló összefüggéseket és tö­rekvéseket. A negyedik ötéves tervben épített úgynevezett állami (bér- és szövetkezeti) lakások átlagos alapterülete 55 négy­zetméter; 5 négyzetméterrel nagyobb, mint a harmadik ötéves tervben épített laká­sok átlagalapterülete volt. A lakáspolitikusok véleménye szerint ez az alapterület-nö- vekedés — bár igen nagy je­lentőségű —, még mindig további erőfeszítéseket tesz szükségessé a lakások ala'p- területének növelése érdeké­ben. Ennek keretében mi­nél előbb el kellene érni az úgynevezett fekvőhelymentes nappali biztosítását, azért, hogy a családok élete az ed­diginél is zavartalanabb le­gyen. A fekvőhelymentes nappali alkalmas a családon belüli közösségi funkciók le­bonyolítására, tv-nézésre, stb. Téves az a megállapítás, hogy a függőkertes magas­ház, illetve a lakás térbe he­lyezése, ahogy ez egy koráb­bi szakmai vitában kibonta­kozott, nem okoz többletkölt­séget. Már ezen a vitán be­bizonyítottam, hogy a több­letköltség lakásonként 24 négyzetméter alapterületet figyelembe véve — ahogy ezt a tervelképzelés tartal­mazza — 96 000 Ft/lakás, vagyis a jelenlegi normának tekinthető átlag lakásköltség csaknem 30 százaléka. Úgy vélem, hogy a hasznos lakás- és lakóterület növelés távla­ti koncepciója, amit az ÉVM előirányzott, jobban szolgál­ja a lakosság érdekeit e függőkertnél. További meg­oldatlan problémája e gon­dolatnak a kerti föld elhe­lyezése és szállítása, a kert­területek karbantartása és gondozása, különös tekintet­tel az öntözővízre, amely adott körülmények között vagy önálló vízhálózatot igé­nyel, vagy a rendkívül költ­séges ivóvízkapacitás terhére elégíthető csak ki, nyomás­Totemfa és indiáncsónak A kiállítók többsége látha­tóan arra törekszik a BNV-n, hogy némi áttekintést adjon a látogatóknak a vállalatok életéről, múltjáról, hagyomá­nyairól is. A kanadai pavi­lon bejáratánál díszes to­temfa vonzza a vásár járók figyelmét, mellette egy indi- áncsónakfcal. Mintegy jelez­vén, mennyire jelen van az ország iparában a régi indi­ánok kézművességének re­mek formaalkotó ösztöne. Hasonlóképpen megtalál­ható ez a hagyománytiszte­let a többi pavilonok gazdái­nak ízlésében is. így a ma­gyar kiállítóknál is. A Lenin Kohászati Művek kiállításán is helyet kaptak azok a ter­mékek, amelyek túl a kor­szerűség, aktuális követelmé­nyen, a 200 évesnél is idő­sebb, mégis fiatal gyár je­lenét reprezentálják. Talál­kozik a régi és az új a vá­sár látogatói előtt, az ipar nagy seregszemléjén. fokozok és más gépi beren­dezések • megvalósításával, ami újabb üzemeltetési több­letköltséget okoz. Ugyanak­kor vitatható a keletkezett zöldterület használati értéke és kihasználhatósága az év hat hónapjában. Lakásszociológiai vizsgála­tok egyértelmű megállapítá­sa, hogy a lakosság túlnyomó többsége nem kíván magas­épületben élni. E vizsgálatok bebizonyították, hogy a há­romnál nagyobb személyű családok számára a magas­épületekben való elhelyezés kifejezetten hibás. Az elmondottak természe­tesen nem jelenthetik azt, hogy egy adott városban, így Miskolcon is ne volna szükség magasházak és kö­zépmagasházak építésére. Ezek elhelyezésénél a táji és terepviszonyokat, a megfe­lelően kialakítható városké­pi hangsúlyokat, a völgyi fekvés természeti adottságait, a demográfiai, az építési, a működtetési követelmények megfelelő betartását és komplexitását kell alapul venni, megfontolva a kedve­zőbb területfelhasználási mutatók előnyeit, de reálisan mérlegelve a kivitelező vál­lalatok műszaki adottságait és a költségtényezőket. Miskolc belvárosában a javasolt szám és a makett­fotón bemutatott mintegy 30 darab magasház koncepció­ja sem elfogadott javaslat, mint ahogy a városközpon­tokban a lakásszám túlzott mértékben — a hazai adott­ságok ismeretében nem indokolható. A lakásállomány jelenlegi összetétele és felszereltsége ismeretében, erre mintegy tíz évig reálisan nem szá­míthatunk. és nem is sza- bad vállalkozni. ifj. HORVATH BÉLA főépítész (A városi főépítész véle­ményének helyt adtunk la­punkban. Egyet azonban hangsúlyozunk: a témáról nem mint tervről írtunk, csak a távolabbi jövő lehető­ségeként beszéltünk róla. A szerk.) • Városokat köt össze Japán új vasúti főútvona­lakat épít. A program szerint 1971-től 1985-ig 9000 kilomé- méter hosszúságban építenek a nagyvárosokat egymással összekötő új vasútvonalakat. Az építési költségek körülbe­lül 31 milliárd dollárnak fe­lelnek meg. Mostanában éjszakánként felriad a gyerek. Nyugtalan álmát nem mindennapi eset idézte elő. Hőst alakított a bérház előtt. Ki tudja, hatéves kis fejében akkor éppen melyik tévé-példakép — Gorri, Kloss, Rinaldo? — rettenthetetlensége bátorította elszántságra. A gyerek képzeletvilága, s puszta kis léte között nincs áthidalhatatlan szakadék. Még keskeny az ösvény. Fején bazári csákó volt. Pi­ros. Szakadt siltje félig az or­rára fityegett. Oldalán mad­zagra fűzött műanyag kard. Kezében játékpisztoly. Csíkos trikójában, rövidke nadrágjá­ban bájos volt. S felfegyver- zetten is ártatlan. És ártalmat­lan: — Bumm! Lőtt ide, oda. Nem válogatta a célt. Emberre is lőtt. Igen, emberre. Ám az ember csak megmosolyogta. Hiszen tudta: a szándék csupán pajkosság. Játék az egész. Olyan játék, amit a gyerek nem maga talál ki. A gyerek soha nem talál ki semmit. Csak utánoz. Jobbára a felnőtteket. Virtuskodása ügyetlen imitáció. Szándéka nincs. Játszik. Azzal, amit kap. S azt, ami illő a játékeszközhöz. Kedves, ártatlan, mosolyogni való. És az ember megmosolyogta. Am egyszercsak jött négy vadállat. A gyerek embernek vél­hette őket. Rájuk is lőtt. — Bumm! Vadállatok A négy vadállat felhördült. A gyerek ösztönösen félni kez­dett. A fal felé húzódott. A négy vadállat szorította, egyre szorította. Lobogó sörényük libbent a válluk körül, amint megnyújtott, lassú léptekkel közeledtek a gyerekhez. Vicsor- gatták sárga fogukat. De a gyerek ezt nem látta. Kicsi volt, s lefelé nézett. Csak a négy pár lábszárat látta. A vadállatok közeledtek, egyre közeledtek. Egészen a fal­hoz szorították. Rondán röhög­tek. Karjukat széttárták, ujjai- kat karmolásra görbítették, mint a keselyűk. Felső testükét himbálták. Lélegzetüket vissza­fogták, hogy pofájuk vörösre gyúlva torzabb legyen, s nya­kukon kidagadjon az ér a garbó fölött. A gyerek reszketett. . . — öcsi — hörögte az egyik. — Most véged. A másik nadrágja zsebébe nyúlt. Zsebkést vett elő. A fé­nyes penge villogott... — öcsi, most kiveszem a szíved és megeszem. A gyerek mozdulatlanul állt. Szólni nem tudott. Ijedtében, fulladozott. Aztán hirtelen feltört torkából a sikoly. Ez történt. S a gyerek azóta éjszakánként felsír. Talán azért sír fel, mert először tapasztalta, hogy a kép­zelet világa és a puszta kis léte közötti keskeny ösvényen vadállatok is járnak, akiktől még karddal az oldalán is félni kell.

Next

/
Thumbnails
Contents