Déli Hírlap, 1971. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-28 / 99. szám

Jövő hónap közepén nyit Az ország legnagyobb Ezermester és Úttörő Áruháza Római tábor Nikopolnál A bulgáriai Pleven körze­tében folytatott ásatásoknál, Nikopoltól néhány kilométer­re délkeletre vésett kőtöm­bökből és tömör téglából álló falra bukkantak, amely dur­ván tört folyami kavicsból készült malterral volt össze­tapasztva. A tégláik legtöbb­jén római katonai egységek latin feliratú pecsétje látha­tó. Az építmény, amely a Dunától mintegy 500 méter­re, egy magaslaton fekszik, valószínűleg a késői római korból (3.—4. század) szár­mazó katonai tábor volt. A Miskolc városi és járási Rendőrkapitányság értesíti a vá­ros lakosságát, hogy április 30-án 18 órától az új KISZ-tagoknak a Hősök terén megrendezésre ke­rülő fogadalomtételi ünnepsége alkalmából, illetve ezt követően, a fáklyás felvonulás időtartama alatt, az alábbi forgalomkorláto­zást lépteti érvénybe: 1. Április 30-án 18—20 óra kö­zötti időben a Kazinczy utcának a Széchenyi utca és Petőfi tér közötti szakaszán minden jármű forgalma el iesz tiltva. 2. 19 óra 30 perctől 20 óra 10 percig a Széchenyi utcának a Kazinczy utca és Tanácsház tér közötti szakaszán — a fáklyás felvonulás ideje alatt — minden járműforgalom (villamosforga­lom is) szünetel. AUTÓBUSZOK, VILLAMOSOK KÖZLEKEDÉSE: A 2-es, 12-es, 14-es autóbuszok A Miskolc városi és járási Rendőrkapitányság értesíti a vá­ros lakosságát, hogy niájus 1-én a csanyikvölgyi Majális parkban megrendezésre kerülő majálisra érkező járművek közlekedésével kapcsolatban az alábbi közleke­dési korlátozásokat rendeli el: 1. Miskolc III. kerületében, az Árpád utcában (a villamos-vég­állomástól a Papírgyárig terjedő útszakaszon) május l-én reggel 06 órától este 20 óráig az állati erővel vont járművek és kerék­párok közlekedése tilos. 2. A Majális parkhoz érkező csoportos személyszállítást végző tehergépkocsik és MAVAUT- autóbuszok részére várakozóhely a köpüsvölgyi réten van kijelöl­ve. 3. A magántulajdonban levő személygépkocsik és motorkerék­párok parkolása a Csanyikvölgy- ben (Kriptongyár) a fatelepi ra­kodó területén történik. 4. A Majális park területére reggel 08 óráig a gépjármüvek Előreláthatólag a jövő hónap közepén nyílik meg az el­költözött Centrum Áruház irodáinak helyén a miskolci Ezermester és Úttörő Áruház. A 6 millió forintos költséggel kialakított áruház az ország legnagyobb és legmodernebb ilyen jellegű üzlete lesz. Az Ezermester és Úttörő Áruház a Petőfi tértől a Szeles utcán, Ady Endre utcán, Széchenyi ut­cán át közlekednek a Szemere utca irányába, oda-vissza vi. szonylatban. A Széchenyi utcai forgalomte­relés miatt az 1-es és 1/A-s autó­buszok csak a Tanácsház térig, illetve az Ady-hídig közlekednek. Szükség esetén terelőúton, át­szállással biztosítják a folyama­tos utazást. A villamosok ugyancsak a Ta­nácsház térig, illetve az Ady-hí­dig közlekednek. Tájékoztatásul közöljük a vá­ros lakosságával, hogy a fáklyás felvonulás idején a Hősök tere környékén, illetve a Széchenyi utca érintett szakaszán a köz- világítást is kikapcsolják. szabadon közlekedhetnek. A vál­lalatok az anyag- és áruszállítást ezen időpontig végezzék <~l. 08 órától — egész nap — a Majális park területére csak a külön jelzéssel ellátott gép­járművek mehetnek be. VILLAMOSOK, AUTÓBUSZOK KÖZLEKEDÉSE: Villamosszerelvények — a vonal teljes hosszúságában — 3 perces időközökben indulnak. Az 1/A-s járatok reggel 07.30 órától a Papírgyárig közleked­nek. Az 1-es és 1/A-s járat útvona­lán betétjáratok és rásegítő já­ratok Is közlekednek: Tiszai pu. —Papírgyár között 6 percenként, Ady-híd—Papírgyár között 3 per­cenként, Marx tér—Papírgyár kö­zött 8 percenként. Az 5-ös autóbuszjárat Marx tér —Lillafüred viszonylatban 10 per­cenként közlekedik. A RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE Vállalat két miskolci boltja eddig egyenként csaknem há­rom-három millió forintot forgalmazott évente. Az ezer­mester, a rádiós és modelle­ző hobbynak igen sok híve van a városban és a környé­ken. Biztosra vehető tehát az újonnan megnyíló üzlet sikere. A tervek szerint az új áruház évente csaknem 12 millió forint értékű árut fog forgalmazni. Megszűnik a két kis üzlet eddigi raktár­gondja is, és lehetőség nyílik nagyobb vasszerkezetek, mo­dellező anyagok árusítására. Egyébként a két üzlet össze- költözésekor megoldódik a Bőröndös Ktsz problémája is. A Bajcsy-Zsilinszky utcai Ezermester helyén a ktsz gyorsjavító műhelye kap új otthont. Sz. I. Szovjet villanyautó A világon mindenütt azt jósolgatják, hogy a nagyvá­rosi közlekedésben a villany­autóé lesz a jövő. Itt ugyanis nem hátrány az aránylag kis sebesség, annál fontosabb vi­szont, hogy nem szennyezi a levegőt és rendkívül olcsó az üzemeltetése. A közelmúltban a Szovjetunióban is kipró­báltak egy kis elektromobilt. A Jerevánban készült „ErPi —1” nevű prototípus próba- útja nagyszerűen sikerült. A szovjet villanyautó motorja gyorsan feltölthető akkumu­látorokból táplálkozik. Nagy előnye, hogy könnyen meg­birkózik a legnehezebb hegyi terepekkel is. A Jereván kör­nyéki hegyi utakon megtett 70 kilométeres próbaútján 50 kilométeres átlagsebességet ért el az „ErPi—1”, amely­nek nagy jövőt jósolnak a szakemberek. Takács Jánosné és lakótár­sainak panasza a Szemere ut­ca 23. szám alatti házból: Április 19-én eltört az ud­var alatt húzódó vízvezeték és nem sokkal később besza­kadt fölötte a föld. A hibát ugyanezen a napon jelentet­ték a 7-es számú házkezelő- ségnek. A házkezelőség nyug­tázta a panaszt és közölte, hogy továbbítja a műszaki osztályhoz. Április 20-án — miután hi­ába várták az iparosokat — a ház lakói felhívták ismét a 7-es számú házkezelőséget. A válasz: a munkalapot lead­ták, érdeklődjenek a műszaki osztálynál. A műszaki osz­tály: hívják a Zsolcai kapu­ban székelő ..vizes csoportot'’. Kétnapi várakozás után telefon a „vizes csoport­hoz”. A csoport vezetőjének válasza: Vízvezetékszerelőt tudnak küldeni, de földmun­kára nincs emberük. A javí­tást csak akkor tudják elvé­gezni, ha a ház lakói társa­dalmi munkában kiássák a vezetéket. 24-én és 26-án ha­sonló tartalmú telefonbeszél­getés zajlott le a ház lakói és a csoport vezetője között. Az elrepedt cső fölött idő­közben körülbelül egy méter mély gödör képződött, ami Közlekedési rend április 30-án 18 órától I fetÓfi f I------------—S *e/es u. Május 1. közlekedési rendje A DH városfejlesztési f / • Olvasónk írja I ÍII^IIÍTIÍI * ^ lakásrendelet vitatott része JvrJL IJ.J11.JLCa • A minisztériumhoz fordultak Sasvári István, miskolci olvasónk egy sokakat érintő kér­dést feszeget levelében: „Mint a Déli Hírlap április 7-én megjelent cikkében is olvashattuk a bontásra kerülő miskolci épületek száma az elkövetkező években szaporodik. Ebből is következik, bogy a szanálások lebonyolításához szükséges komfort nélküli cserelakások száma fogy. Kézenfekvő, hoso’ a szanálás Miskolcon évről évre nehezebb lesz, ha a bérlők nem kívánnak, vagy nem tudnak magasabb lakbért fizetni, és régi lakásukért azonos komfortfokozatú és minőségű csere­lakást kérnek. Márpedig Miskolcon nagyon sok ilyen bérlő él. A kohászati szolgálati lakásokban például az öreg nyug­díjasok jelenleg 30 forint lakbért fizetnek. Közülük többen is elmondták, hogy jelenlegi Iakhelviikről még azonos csere­lakások felajánlása esetén sem költöznének el szívesen, az új lakásokba pedig be se férnek régi bútoraik. Talán monda­nom sem kell. hogy nem ők az egyedüliek. akik arra kérik a hatóságokat, hogy a kényszerű lakáscsere terhét — pon­tosabban a régi és új lakásokra kiszabott használatbavételi díjból eredő különbözeiét — ne a szenvedő ügyfeleknek kell­jen viselni.” Sasvári István véleményé­vel a tanács illetékes szak- igazgatási vezetői is egyet­értenek. Lényegében senki sem tarthatja igazságosnak, hogy azok kerüljenek hátrá­nyos helyzetbe, akiknek az állam kezdeményezésére keli megváltoztatni lakásukat. A régi lakások tulajdono­sait a rendelet vitatott része természetesen kevésbé érinti, hiszen a mai kártalanítási összegek meglehetősen maga­sak és saját házuk kisajátí­tási értékének 40 százaléka ellenében szinte valamennyi­en korszerű, jó lakáshoz jut­nak és aránylag magas össze­get is kapnak. A rendelet azok számára sem jelent különö­sebb hátrányt, akiknek ki­sajátításra kerülő lakása ma­gasabb komfortfokozatú. Mint ismeretes, a lakástör­vény július 1-i érvénybe lé­pése után a lakbér kiegészí­tést mindazok megkapják, akik számára azt a régi la­kásban július elseje előtt megállapították. Ez a lakbér­kiegészítés új, lakásukban, a- csere után — a komfortfoko­zat változásától függetlenül — továbbra is megilleti őket. Senki sem vitatja, hogy a szanálási cserék esetén a régivel azonos minőségű és komfortfokozatú lakások biz­tosítására korlátozottak a vá­ros lehetőségei. De ez nem­csak jogszabály kérdése, mert unt idézzük az Ingatlankeze­lő Vállalat illetékeseivel foly­tatott — tanulságos — be­szélgetéseinket. Először Soltész Lászlónak, a vízvezetékszerelő csoport vezetőjének tettük fel a kér­dést: — Mikor kezdenek hozzá a Saemere utcai csőrepedés ki­javításához? — Jelenleg nincs földmun­kásunk. Hetekkel ezelőtt le­számolt az utolsó is. Kényte­lenek vagyunk megkérni a bérlőket, hogy végezzék el a munkát. Vízvezetékszerelőt tudunk adni. — A ház lakói többségben idős emberek, és nem tudják vállalni az ásást. Más mun­kakörből nem tudnak oda­irányítani egy-két embert, tekintettel a munka sürgős­ségére? — Erre nincs mód. — A javítást tehát csak akkor fogják elvégezni, ha véletlenül jelentkezik valaki földmunkára ? — Igen. o Vasas Sándor főépítésveze­tőnek lényegében ugyanazo­kat a kérdéseket tettük fel, a törvény lehetőséget nyújt arra, hogy az ügyfelek a mi­nőségi cseréket saját maguk is kezdeményezhessék, ha az új építésű lakások kiutalása már birtokukban van. Ez természetesen nem kö­telező, de ha a tanácsnak nem áll módjában a régivel azonos minőségű és komfort- fokozatú lakást biztosítani, — hatósági úton — minden to­vábbi nélkül kötelezheti az illetőt, hogy a magasabb ér­tékű lakásba költözzék. Tehát Az elmúlt évben nagy si­kert aratott a MÁV miskol­ci- Igazgatóságánál a Kiváló ifjú mérnök és Kiváló ifjú technikus mozgalom. A díj­nyertes pályázatok megáll­tak helyüket a megyei érté­kelő bizottság előtt is. A vállalat jelentős pénzjuta­lommal és jutalomszabadság­gal honorálta az igazgatóság előtt álló feladatok megoldá­káról van szó, és ez esetben erről van szó, akkor építő­ipari általános segédmunká­sokkal is ki lehet ásatni a vezetéket. A másik megol­dás. hogy célfeladat jelleggel szakmunkásokkal végeztetjük el a munkát. o Befejezésül a 7-es számú házkezelőség vezetőjétől, Ceg­lédi Istvánnétól kérdeztük meg, hogy ő mit tett eddig a nála bejelentett hiba meg­szüntetése érdekében. Azt vá­laszolta, hogy csak továbbít­ják a panaszt, de nem kísé­rik figyelemmel, történik-e intézkedés. — Miért? — Azért, mert más irányú teendőink miatt képtelenek vagyunk erre, és különben sem feladatunk. ★ A történtekhez nem fűzünk kommentárt. A gödör-ügy ta­nulságainak levonását az In­gatlankezelő Vállalat vezető­ségére bízzuk BÉKÉS DEZSŐ megfelelő és az olvasók által kifogásolt szabályozás hiányá­ban a tanács ezt még akkor is megteheti, ha az illető fi­zetésképtelen. Ilyenkor, ha más megoldás nincs, az ügy­felet hivatalosan kényszerít­hetik az adósság vállalására, vagyis arra, hogy kulturál­tabb körülmények között lak­jon. A rendeletnek ez a része elsősorban azokat a nyug­díjasokat sújtja, akik szaná­lásra kerülő régi lakásukban bérlőként éltek, és a kisajá­títás alkalmával — ezért — semmilyen térítésben nem ré­szesülnek. Számukra a régi és az új lakás közötti kom­fortfokozatbeli különbségből eredő lakásmegváltási díj összegének befizetési kötele­zettsége rendkívül antiszo­ciális helvzete^ teremthet. * Problémájuk ismert a vá­ros és a megye vezetői előtt. A vitás kérdésekről még e héten jelentésben tájékoztat­ják a Minisztertanács Tanácsi Hivatalát és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériu­mot. A válaszokról mi is be­számolunk olvasóinknak. LAHUCSKY PÉTER sát is segítő pályázatok mér­nök és technikus szerzőit. Az igazgatóság fiatal mér­nökéi és technikusai között komoly érdeklődés tapasztal­ható az 1971. évre kiírt pá­lyázat iránt is, amelynek legfontosabb követelménye, hogy a szakdolgozatok készí­tői a termelékenység emelé­sére koncentráljanak. Szak- szolgálati áganként összesen 65 olyan témát jelöltek meg, amelyek kidolgozása az igaz­gatóság gazdasági eredmé­nyei szempontjából rendkí­vül fontos. Feltétel az is, hogy a pályázatok benyújtói gyarapítsák szakmai ismere­teiket, s vegyenek részt a politikai oktatásban A szakdolgozatok beküldé­si határideje: 1971. október 15. A novemberben értékelő bizottság dönt majd, hogy a pályázatok megfelelnek-e az előírt követelményeknek. A legjobban sikerült pályá­zatok kidolgozóira most is jelentős jutalmak várnak, s ezek tovább gyarapodhatnak — sikeres továbbjutás ese­tén — a megyei és országos KIM, illetve KIT pályázaton. Nem lebecsülendő jutalmazá­si feltétel: amennyiben a KIM, illetve KIT pályamun­ka újításként is figyelembe vehető, úgy arra a MÁV miskolci Igazgatósága hasz­nosítási szerződést köt, s be­vezetése és díjazása tekinte­tében az érvényben levő jog­szabályok szerint jár el. Légi fényi evezés A Geodéziai és Térképésze­ti Vállalat miskolci kirendelt­ségének dolgozói már meg­kezdték városunk külterüle­teinek és zárt kertjeinek (sző­lők, gyümölcsösök) felméré­sét. A felmérésnek látható je­lei is vannaik, hiszen az egyes területek közötti határvonalat már kijelölték. A felmérést légi fényképezés segítségével végzik. fölött deszkapallón közleked­nek a többségükben idős la - kók. © Tegnap megjelent szerkesz­tőségünkben a lakók megbí­zottja, és segítségünket kér­te. A továbbiakban szó sze­mint a csoportvezetőnek. Vá­lasza valamivel biztatóbb volt: — Szeretnénk megkezdeni még a héten a munkát. Eset­leg kiásatjuk a vezetéket szakmunkásokkal. Kiss Miklósné. a vállalat munkaerő-gazdálkodásának vezetője: — Valóban nincs földmun­kás, ha azonban sürgős mun­Pályáznak az ifjú mé, technikusok

Next

/
Thumbnails
Contents