Déli Hírlap, 1971. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-06 / 55. szám

. ?)c Hegycsúcsmászók egymásközt. A középen ltoval (baloldal) és Naomi Uemurával, akik a. 34 éves Yvette Vaucher asszony —, aki tag- tavaly jutottak el a Mount Everest csúcsára, ia a Mount Everestet idén megmászó nemzet­közi expedíciónak, — beszélget a japán Reizo (MTI lelefotó) Albert és Bene a világ válogatottban belföld * A X. KONGRESZ- SZUS JEGYZŐKÖNYVE. A Magyar Szocialista Mun­káspárt X. kongresszusának jegyzőkönyve megjelent a Kossuth Kiadó gondozásá­ban. A kötet tartalmazza a Központi Bizottság beszámo­lóját, a KEB jelentését, a Politikái Bizottság tagjainak és a Központi Bizottság tit­kárainak hozzászólásait, a vi- tazóró választ, a kongresszus határozatát, a párt új vezető szerveinek megválasztásáról szóló jelentést és a zárszót is. * BÁRÁNYOK EXPORT­RA. Borsod megye juhte­nyésztő állami gazdaságai megkezdték a húsvéti bárá­nyok exportálását. Együtte­sen több mint 30 ezer átla­gosan 18 kilós bárányt szál­lítanak zömében Olaszország­ba, továbbá Francia és Gö­rögországba. * TAVASZI TÁRLAT TARJÁNBAN. A hagyomá­nyos salgótarjáni tavaszi tár­latot az idén is megrendezik. Az április 4-én nyíló kiállí­tás előkészületeinek egyik legfontosabb szakasza lezá­rult: a képző- és iparművé­szeti lektorátus zsűrije a be­küldött 260 festményből, gra­fikából, szoborból és más művészeti alkotásból mint­egy 120 mű kállítását jóvá­hagyta. * ELTŰNTEK A BÍBI­CEK. Riadalmat keltett a hi­deg az alföldi madárszállá­sokon. A kunszentmiklósi sziken falkába verődtek a tú­zokok, s eltűntek a már ha­zatért bíbicek. Elmaradtak a kék galambok, amelyek más években február végén fog­lalják el fészküket. A korán fialó nyulak újszülöttjei meg­fagytak. Ezek után még gon­dosabb védelmet igényel az Alföld egyre gyérülő vad- nyúlállománya. ifi GYÜMÖLCSEXPORT. Tegnap Budapesten a Hunga- rofruct és szovjet partnere, a Szojuzplodoimport külkeres­kedelmi vállalat vezetői ma­gánjogi szerződést kötöttek friss gyümölcsök és növényi konzervek Szovjetunióba irá­nyuló ez évi exportjára. Eb­ben az évben a magyar vál­lalatok 60 millió rubel érté­kű friss és feldolgozott ker­tészeti terméket adnak át szovjet exportra. * AJÁNDÉK A MÚ­ZEUMNAK. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban ki­állították Strobl Alajos, Ma­donna a gyermekkel című szobrát. A kamarai márvány­ból készült műalkotást Té- derer Ervin Budapesten élő vasdiplomás gyógyszerész ajándékozta a nyíregyházi múzeumnak. * SEGÍTIK AZ ÁRVÁT. Takarékbetétkönyvet váltott munka közben meghalt kol­légájuk árvája nevére a za­laegerszegi MÁV vontatási főnökség 300 dolgozója. Éven­te két alkalommal önkéntes alapon fizetnek be különbö­ző összegeket. Eddig 6200 fo­rint gyűlt össze a négyéves Horváth Tamáska takarék- könyvében. * ZALAI SZEMÉLYNE­VEK. Dr. Ördögh Ferenc nagykanizsai tanár össze­gyűjtötte és rendszerezte a Zala megyei göcseji és hetési tájegység személyneveit. A maga nemében páratlan ku­tatómunka oroszlánrésze be­fejeződött: az 500 gépelt ol­dalas tanulmány nyomtatás­ra kész. A mű az Akadémiai Kiadó gondozásában, várha­tóan 1972-ben jelenik meg. * * LOTTÓNYEREMÉNYEK. A 10. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A négyta- lálatosok egyenként 95 213 fo­rintot érnek. A háromtalála- tos szelvényekre 410, míg a fcéttalálatosokra 19 forintot fizetnek. a hollandok ellen A jégkorong világbajnok­ság hollandiai C-csoportjá- nak küzdelmei során tegnap este a hatodik fordulóra ke­rült sor. A magyar válogatott ezúttal Hollandiával találko­zott, és Rotterdamban nagy küzdelem után egygólos győ­zelmet aratott. Magyarország—Hollandia 4:3 (1:0, 1:1, 2:2). A magyar válogatott ezzel megerősítette 3. helyét a táb­lázaton. Békekölcsön­sorsolás Az Országos Takarékpénz­tár március 29-én és 30-án, Budapesten rendezi az idei első államkölcsön sorsoláso­kat, az I., az V. és a VI. bé­kekölcsön 1971. első félévi húzását. Március 29-én az I. béke­kölcsönt sorsolják, 103 400 kötvényre 27,4 millió forin­tot. Március 30-án az V. bé­kekölcsön 460 900 kötvényére mintegy 60,1 millió forintot sorsolnak ki. A kétnapos hú­záson összesen 1 254 700 köt­vény száma kerül ki a sze­rencsekerekekből, a nyere­mény és a törlesztés összege 177,4 millió forint. A kötvé­nyek beváltása április 6-án kezdődik. Az 1—6. számú megfejtett képeket — a pályázati szel­vénnyel együtt — összegyűjt­ve, március 10-én, szerdán délig kell eljuttatni szerkesz­tőségünkbe (Miskolc, Bajcsy­A Szovjet Labdarúgó Szövet­ség közölte annak a 21 labda­rúgónak névsorát, akik Jasin mellett a kitűnő szovjet kapus búcsújátekának alkalmából meg­rendezésre kerülő Szovjetunió — Világválogatott mérkőzésen sze­repelni fognak. Az 1971. május 27-én Moszkvában lebonyolításra kerülő találkozóra a következő játékosok kaptak meghívást: Kapusok: Jasin és Kavazasvili (mindkettő szovjet). Hátvédek: Schnellinger I (NSZK), Moore (angol), Seszternyov (szovjet). Fachetti (olasz) Carlos Alberto (brazil). Középpályások: B. Zsilinszky utca 15). Ismétel­ten felhívjuk pályázóink fi­gyelmét, hogy több megfej­tett képet is beküldhetnek; minden beküldött kép 1 pon­tot ér. Charlton (angol), Beckenbauer és Owerath (mindkettő NSZK), Mazzola (olasz). Csatárok: Lu- banski (lengyel), Albert és Bene, Dzsajic (jugoszláv), Aszparuhov (bolgár), Eusebio (portugál), Fele és Jairzinho (brazil). Amanclo (spanyol). Best (észak-ír) Seeler (NSZK). A mérkőzésre Herrera és Mi- tlcs készítik fel a játékosokat. A mérkőzés bírája az NDK-beli Glöckner lesz, partjelzőként Bah- ramov és Latisev (mindkettő szovjet) működik közre. Az Izvesztyija tegnapi száma terjedelmesen foglalkozik a ran­gos eseménnyel. A cikk beszá­mol arról, hogy Sir Stanley Eous, a FIFA elnöke hivatalosan támogatja a mérkőzést, amennyi­ben valóban ez lesz Jasin utolsó pályára lépéise. „Bármennyire is szomorú ezt kimondani, de va­lóban ez lesz kitűnő kapusunk búcsújátéka" — írja az Izvesz­tyija. — Sokan kérdezték, hogy miért vezetőként és nem edzőként folytattam pályafutásomat régi egyesületemben, a Dinamo Moszkvában —, válaszolt a szur­kolói kérdésére Jasin. — Szá­momra az a fontos, hogy hasz­not tudjak hajtani a szovjet labdarúgásnak, függetlenül, hogy milyen rangban működöm — hangsúlyozta a kitűnő szovjet kapus. Többéves ismeretség fűzte egymáshoz Molnár Gyulát, Soós Istvánt, valamint há­rom fiatalkorú társukat: C. Istvánt, S. Zoltánt és Sz. Bé­lát, akik valamennyien ka ­zincbarcikai lakosok. Együtt garázdálkodtak, amiért sza­badságvesztésre ítélték őket. Büntetésük letöltése előtt a kazincbarcikai Lombik étte­remben találkoztak, hogy „elDúcsúzzanak a szabad élettől”. Később csatlakozott hozzájuk F. Ilona, akit va­lamennyien ismertek. Az ita­lozást együtt folytatták, F. Ilona az alkoholtól rosszul lett, mire az ÉMÁSZ Vál­Az elmúlt hét végén befe­jeződött „Ki ő?” képrejt- vénypályáaatunk 19—24. szá­mú helyes megfejtései a kö­vetkezők: 19.: Willy Brandt kancellár, 20.: Keres Emil színművész, 21.: Latabár Kál­mán színművész, 22.: Koncz Zsuzsa táncdaiénekes, 23.: Átment a fején a szekér T. László 35 éves ti- szalúci lakos, téesz-tag ittas állapotban ült fel a lovas kocsira, s később egyensú­lyát vesztve lezuhant róla. Arca beszorult a kerék alá, s a kocsikerék átment a fe­jén. A mentők fej-, arc- és homloki zúzott sebekkel szállították be tegnap Tiszá­idéról a baleseti sebészetre. Leforrázta magát Sajőbábonyban. az Eszak-Ma- gyarországí Vegyiművekben Sz. Mihály 21 éves sajóbábonyi la­kos, segédmunkás munkahelyén vízgőzzel leforrázta magát. Mell­kasán első- és másodfokú égési sérülések keletkeztek. A mentők a szerencsétlen fiatalembert a baleseti sebészetre szállították. lalat üzemi épületében levő zuhanyozóba vitték a keríté­sen át. A lánnyal erőszakoskodni próbáltak, megverték és a kerítésen át távoztak. A leány segélykiáltásaira felfi gyeit a rendőrjárőr, s a gá- rázdákat előállította. A miskolci járásbíróság erőszakos nemi közösülés kí­sérlete miatt Molnár Gyulát egyévi, C. Istvánt tízhónapi, S. Zoltánt és Soós Istvánt nyolc—nyqíchónapi, Sz. Bé­lát pedig hathónapi szabad­ságvesztésre ítélte. Az elítéltek enyhítésért fellebbeztek. Erdei Ferenc akadémikus, 24.: Halász Judit színművész. Tájékoztatjuk a pályázat résztvevőit, hogy a megfej­tések több ezres mennyisége miatt azok értékelése még tart, s így a nyertesek nevét egy hét múlva, lapunk már­cius 13-i számában közöljük. külföld © MAGYAR KIÁLLÍTÁS TANZÁNIÁBAN. Magyar fo­tó- és könyvkiállítás nyílt Dar es Salaamban, Tanzánia fővárosában. A kiállított lényképek a felszabadult Ma­gyarország 25 éves szocialis­ta fejlődését mutatják be. A 289 kötetnyi politikai, szép- irodalmi és művészettörténe­ti könyvet a kiáliítás után a Dar es Salaam-i egyetem kapja ajándékba. o NORVÉG KORMÁNY­VÁLSÁG. A norvégiai Cent­rum Párt — a lemondott mi­niszterelnök pártja — ko­rábbi állásfoglalásától eltérő­en, hajlandó tárgyalni előző koalíciós partnereivel a kormányalakításról. A párt vezetősége feltehetően azért döntött így, hogy megakadá­lyozza a szociáldemokrata kabinet hatalomra kerülését. © EGY HALOTT, TÖBB SEBESÜLT. Belfastban az orvlövészeket üldöző brit ka­tonaság behatolt a katolikus negyedbe és ott ma hajnalra ismételten megütközött a tün­tetőkkel. A katonák tüzet nyitottak: egy polgári sze­mély meghalt, kettő megse­besült. Megsérült több angol katona is. Az ellenségeskedés januári kiújulása óta tizen­hatan vesztették életüket Észak-írországban. O NDK—CEYLON. Ottó Winzer külügyminiszter, az NDK küldöttsége élén egy­hetes hivatalos látogatásra Colombóba érkezett. A kül­döttség Ceylon és az NDK kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztéséről tárgyal. O HEVES TILTAKOZÁS, Rogers amerikai külügymi- pintér a szenátus külügyi bizottságának ülésén szüksé­gesnek tartotta a vegyi és baktériumíegyverek alkalma­zását tiltó genfi jegyzőkönyv ratifikálását, de azzal a fel­tétellel, hogy az USA fenn­tartja magának a növényirtó és könnyfakasztó gázok há­borús bevetésének jogát. Ez a hivatalos állásfoglalás he­ves tiltakozást keltett min­denütt az Egyesült Államok­ban. O LENGYEL—CSEH­SZLOVÁK KÖZLEMÉNY, Jan Marko csehszlovák kül­ügyminiszter ma hazautazik Lengyelországból. A. tárgya­lásokról kiadott közös köz­lemény szerint mind lengyel, mind csehszlovák részről elégedettek a két ország kö­zötti testvéri kapcsolatokkal és együttműködéssel. Teljes a nézetazonosság a Szovjet­unióval és a többi szocialista országgal kialakult együtt­működés még fokozottabb fejlesztését és a Varsói Szer­ződés szervezet védelmi rendszerének további meg­szilárdításét illetően. \ O FIZET VAGY NEM FI­ZET? Késő éjszakáig tanács­kozott a török kormány a négy amerikai NATO-katona elrablásáról. Noha az ember­rablók által kitűzött határ­idő lejárta nagyon közel van, mégsem közölték: vajon haj- landók-e kifizetni a váltság­díjat. Az emberrablók ugyanis 400 ezer dollárt követelnek. NEM VART FORDULAT Juanita Fernandez, vagyonos, de meglehetősen szeszélyes asz- szony. Ezért a férj, megunván a szeszélyt, — Ismeretlen hely­re távozott. Az elhagyott fele­ség sehol sem találta. A bánat jó ötletet sugallt a. szál maözvegynek: gyászjelentést közölt sajátmagáról a lapokban. Megrendezte önmaga temetését is, amelyre barátai és ismerősei, gyászruhába öltözve, kisírt Szem­mel meg Is jelentek. Miután a hölgy vagyonos, az „eltűnt” fért sem volt rest el­menni a „temetésre”. Elvégre nem kis összeget „örökölt” ... A jő asszony azonban nem Italt meg. A bokrok mögé rej­tőzve várta, három bátyjával pénzéhes, csapodár férjét. Es amit az Örökség helyett kapott, arról jobb nem beszélni .., 6, SZÁMÚ PÁLYÁZATI SZELVÉNY A város neve: Mit ábrázol a kép? A beküldő neve: ...................................................................................... A beküldő lakcíme: .................................................................... DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: csala LÁSZLÓ — Szerkesztőság: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579 - Titkárság: 18-223 - Bel- és város­politikai rovat: 18-221 - Művelődési rovati 18-226 - Sportrovat: 18-222 - Levelezés: 18-227 — Postafiók 39 - Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. — Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc., Li Széchenyi u. 15—17. - Telefon: 16-213 - Törleszti: a Magyar Posta - Kapható a hírlapárusoknál - A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft. — index: 25 951 — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN „Szeretném bejárni a földet...” A DU, az Állami Biztosító és az IBUSZ közös fotórejtvény-pályásata Rács mögött a harcikai galeri I zuhanyozóba vitték a lányt A „Ki ő?“ pályázat megfejtése

Next

/
Thumbnails
Contents