Déli Hírlap, 1971. március (3. évfolyam, 50-76. szám)
1971-03-30 / 75. szám
1 belföld * MEGHALT HOLLOS KORVIN LAJOS. Hatvanhat éves korában, váratlanul elhunyt Hollós Korvin Lajos költő, író, akit a Magyar Írók Szövetsége saját halottjának tekint. A temetésről később intézkednek. * FEHÉRNEMŰ-EXPORT. A Hungarotes aj a Férfife- íiérnemű-gyár vezetői tegnap új, öt évre szóló export- együttműködési szerződést írtak alá. Ennek értelmében a iizocialista országokba irányuló évi négymillió rubel értékű kivitelen kívül évente mintegy egymillió dollár értékű férfifehémemű-exportot bonyolítanak le az európai és a tengerentúli piacokra. * SALLAN GO S SÁRKÖZI LÓSZERSZÁMOK. Csankó Zoltán szekszárdi szíjgyártó és bőröndösmester 50 éve készíti a sallangos sárközi lószerszámokat, ostorokat, amelyek újabban „divatba jöttek’’ idehaza és külföldön is. A népies, kézi munkával díszített magyar lószerszámok keresettek az NSZK-ban, Svájcban és Svédországban a foga- ros sport kedvelői körében. * ARPÁDKORI TEMPLOM. A Zala megyei Hattő község határában az Országos Műemléki Felügyelőség megkezdte az 1220 körül emelt korai románkori templom helyreállítását A falak es a torony már áll, s tűzbiztos anyaggal vonták be az új fazsindelyt. Már csak a szobrász- és üveges munka van hátra. * BÓBITA — KÉKSZAKÁLLÚ. A pécsi Bóbita bábegyüttes Bartók Béla: „A kékszakállú herceg vára” című operáját tegnap mutatta be a Doktor Sándor Művelődési Központ bábszínházában. Eddig sem Magyarországon, sem másutt a világon nem mutatták még be bábszínpadon ezt a művet, holott vagyon is alkalmas bábokkal való megjelenítésre. * KIÁLLÍTÁS. „Szovjet emberek és automaták a világűrben” címmel Budapestre érkezett az április 9-én megnyíló kiállítás anyaga. V. V. Kuznyecovnaik, a Szovjet Tudományos Akadémia kiállítási tanácsa tudományos titkárának vezetésével megérkeztek a kiállítás berendezésén dolgozó szovjet szakemberek is. * VENDÉGEK DÉL-VIETNAMBÓL. öttagú dél-vietnami ifjúsági küldöttség töltött néhány napot Magyar- országon. A vendégek európai kőrútjuk során látogattak el hazánkba. „A világ ifjúsága vádolja az imperializmust” elnevezésű DIVSZ-ak- ció keretében 9 országot keresnek fel. Látogatásaik célja, hogy beszámoljanak igazságos harcukról. * ŰJ KORMÁNYOSOK. A MAHART balatoni üzemigazgatósága alaposan felkészült a nyári forgalomra. Huszonhét hajót újítottak fel és készítették elő a várhatóan 3 milliós utasforgalomra. Nemrég fejeződött be 232 hajóvezető és gépészvezető első tanfolyama, míg a kormányos tanfolyamon 13-an szereztek oklevelet. k FÓLIATELEP TÚRÁN. Hét éve ontja 93 Celsius fokos forró vizét a Túra határában feltárt hőforrás. Tavaly Túra két közös gazdasága egyesült, vállalkozott a hőenergia értékesítésére. A terhek szerint palántanevelőt és 14 000 négyzetméter alap- területű, altalajfűtéses fóliatelepet létesítenek. Mansont és társait halálra ítélték Los Angelesben a Sharon Tate gyilkosságot tárgyaló esküdtszék döntött. Ennek alapján a bíróság halálra ítélte Sharon Tate filmszínésznő és hat másik személy meggyilkolásáért korábban bűnösnek mondott Charles Manson hippivezért és három nőtársát Patricia Kren- winkelt, Susan Atkinst és Leslie van Houtent. Az ítéletet a San Qentin börtön gázkamrájában hajtják végre. Újabb győzelem Ragoyában Lapzártakor kaptunk újabb jelentést Nagoyából, az asztalitenisz VB csapatmérkőzéseiről. A középdöntőkben férficsapatunk újabb győzelmet aratott, a franciákat is megverte. A Beleznay, Klam- pár, Jónyer összetételű csapat 6:3-m nyert, Beleznay 2, Klampár 1 vereséget szenvedett. A nők reményei egyre fogynak, hiszen harmadik mérkőzésükön is alulmaradtak — Dél-Korea együttesétől 3KHsa kaptak ki. Halálos baleset a mecseki ércbanyában Halálos kimenetelű baleset történt ma reggel hat óra körül a Mecseki Ércbányászati Vállalat 4-es 1,6 üzemében. A negyedik szinten a keleti főszállító vágatban, a légaknától mintegy 350 méterre Orsós Mátyás 24 éves fékkeze- lőt mozdonyvezetője elgázolta. A szerencsétlenül járt ember a helyszínen belehalt sérüléseibe. A baleset ügyében a vizsgálat megindult. Pontonhíd a Hármas-Körösön Gyoma és Körösladány között az elmúlt napokban leszakadt a Hármas-Körös hídja. A KPM Békés megyei Közúti Igazgatósága a helyreállítás tervezésére azonnal kiadta a megbízatást, az év vége előtt azonban még így sem lehet a híd teljes újjáépítésére számítani. A for- galorri fenntartását ideiglenes megoldásokkal biztosítják. Az ezzel összefüggő „Szeretném bejárni a földet». fi A UH, az Állami Biztosító és az IBUSZ közös fotórejtvény-pályázata A 25—27, számú megfejtett képeket — a pályázati szelvénnyel együtt — összegyűjtve, április 5-én, hétfőn délig kell eljuttatni szerkesztőségünkbe (Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky utca ’ 15). Ismételten felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy több megfejtett képet is beküldhetnek: 26. SZÁMÚ PALYAZAT! SZELVÉNY A vörös neve; ■aooíjoooooo'jooo» Mit ábrázol o kép? A beküldő neve; i * a c oo o eoo © O Ö« OO« «30 oo o o O © CK A beküldő lakcíme;,. munkák megkezdődtek. Fából feljárót építenek a híd folyómeder feletti szakaszára ezzel a gyalogos forgalmat biztosítani tudják. A jármű- forgalom ideiglenes ponton- hídon bonyolódik majd. Tápéról már útnak indították a pontonhídat, víziúton érkezik a színhelyre. A ponton jó kihasználása érdekében, gyorsított eljárással, köves- utat építenek a Hármas-Körös árterébe. Az útépítéshez és javításhoz az első kőszállítmány már befutott a tar- cali bányából, s mire összeszerelik a pontonhídat, megcsinálják a hozzá vezető utat is. Karambol a hullámvasúton Két súlyos baleset történt vasárnap a Vidám Parkban. A hullámvasút egyik utasa kézitáskáját véletlenül a sínekre ejtette, a szerelvényvezető fékezett és megállásra adott sípjelzést az utána haladó két szerelvénynek. A harmadik „vonat” vezetője azonban nem tartotta be a követési távolságot, s nekiütközött az előtte haladóknak. A baleset következtében a hullámvasút utasai közül hárman könnyebben megsérültek. Nem sokkal arrébb kizuhant a hajóhintából Ró- zsási Piroska, 16 éves betanított munkás, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A baleset körülményeinek tisztázására rendőri vizsgálat indult. Leforrázta magát Tegnap este fél 9 után Miskolcon a Muszkás-felepen F. L. kétéves kisfiú otthon magára rántotta a forró vizes edényt. A gyerek a bal lábán másodfokú égési sérüléseket szenvedett. A mentők a kisfiút a gyermek- sebészetre szállították. A Nagyerdő rekonstrukciója Kiváló szakemberek — kertészek és erdőmémökök — bevonásával elkészítették Debrecen város zöldövezetének távlati fejlesztési tervét. A tanulmány alapvető koncepciója: a nagy alföldi város utcáin, terein, valamint külsőségi részein még több fát ültetni, gyors ütemben bővíteni a poros vidék „tüdejét”. A hőingadozás és a rendkívül változatos talaj- szerkezet különleges fafajtákat és telepítésmódokat igényel. A kötött talajokon a tölgy, a homoki részeken pedig az akác és a nyár lesz az uralkodó fajta. A program keretében sor kerül a Nagyerdő rekonstrukciójára, s felújítják a parkerdőt is. Jégkorong VB Tegnap, a késő esti órákban fejeződött be a jégkorong VB egyik rangadója, melyen a Csehszlovák válogatott 3:1 (1:0,1:0,1:1) arányban győzött Svédország el- j len. A csehek tehát vissza- f vágtak, s győzelmük vitat- I hatatlanságára jellemző, hogy az egyetlen svéd gól az utolsó percekben esett. Elítélték a Hámor éttermi verekedőket Kozák Miklós László w hat társa — mindannyian miskolci lakosok — ügyében ítélkezett a* Miskolci Járás- bíróság. Múlt év szeptemberében a Miskolci Hámor étteremben italozott Kozák Miklós László három társával. Egy másik asztalnál Mester József két barátjával szórakozott. Mester később Kozákék asztalához ment, ahol szóváltás, majd dulakodás támadt. Záróra után a két társaság az étterem előtt találkozott, ahol a korábbi összeütközés folytatásaként általános verekedés kezdődött az egymásnak esett társaság tagjai kerítésléceket szaggattak ki, s olyan zajt csaptak, hogy a környéken lakók is felébredtek. A bíróság Kozák Miklós Lászlót garázdaságban, valamint visszaesőként és társtettesként elkövetett súlyos testi sértésben mondta ki bűnösnek, s ezért tízhónapi szabadságvesztéssel sújtotta. Mester Józsefet és Virágh Imrét négy-négy hónapi, Kozák Ferencet, Jászai Gyulát, Gonda Miklóst háromhárom hónapi szabadságvesztésre. Hajdú Józsefet pedig, akit a garázdaságon kívül visszaesőként elkövetett sikkasztással és tartási kötelezettség elmulasztásával is vádoltak, egyévi szabadság- vesztésre ítélte. Az elítéltek enyhítésért fellebbeztek DELI HIBLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Központ: 36-132, 16-672, 35-380, S6-579. — Titkárság: 18-223. — Bel- és várospolitikai rovat: 18-221. — Művelődési rovat: 18-226. — Sportrovat: 18-222. — Levelezés: 18-227. — Postafick 39. — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Felelős kiadd: WIKTH LAJOS. — Telefon: 36-13L — Hirdetésfelvétel: Miskolc, L, Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-219. — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft. rndRx‘ 25 951. — TréBxtitt • n Rorsod megvet TV-wnreriemsrt varaiéinál. M’eVolc. Rptc'v-7snins7kV u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN külföld o est. MA DÓK. Pozsonyban ülést tartott a CSEMA- DOK Központi Bizottsága» Elfogadták Dobos Lászlónak, az eddigi elnöknek lemondását és új elnökké egyhangúlag Fábry Istvánt, a Szlovák Nemzeti Tanács (parlament) elnökhelyettesét választották. Határozatot fogadtak el, melyben elsőrendű feladatként szorgalmazzák a Csehszlovákiában élő népek és nemzetiségek kölcsönös kapcsolatainak és közeledésének hatékony előmozdítását. 0 SOLEM ALECHEM — OROSZUL. A híres zsidó származású író és költő, So- lem Aléchem műveinek eddigi legteljesebb orosz nyelvű gyűjteményes kiadása jelenik meg a közeljövőben a moszkvai Szépirodalmi Ki adó gondozásában. 0 KEPCLÖGEPRABLAS. Egy Fülöp-szigeti utasszállító gépet 49 személlyel a fedélzetén, 5 fegyveres utas eltérített útjáról. A gép előbb Hong-Kongban leszállt üzemanyag-pótlásért, majd útnak indult Kanton felé. Hong- Kongban 19 utast szabadon engedtek. O ILKU PAL BELGRADBAN. Vúkasim Micsunovics nak, a Jugoszláv Szövetségi Oktatási és Kulturális Tanács elnökének meghívására, Ilku Pál művelődési miniszter néhány napos hivatalos látogatásra Belgrádba érkezett. O MAGYAR TAGOZAT RÓMÁBAN. Kallós Ödönnek, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnökének jelenlétében megalakult Rómában a? Olasz Külkereskedelmi Intézet magyar tagozata. © A TÉMA: A RAK. Tu dományoe konferencia nyílt Drezdában, amelyen a rákoé megbetegedés elleni küzdelemről tárgyalnak. Az értekezlet munkájában magyar szakemberek is részt vesznek. 0 TÁRGYALÁS A VATIKÁNNAL. Prágában bejelentették, hogy március 24— 27 között a csehszlovák fővárosban tárgyalások folytak a kormány és a Vatikán között A tárgyalásokat, amelyeknek, hasznosságában mindkét fél. egyetértett, kölcsönösen meghatározott időpontban folytatják. O HAZAÉRKEZETT KÍNÁBÓL Hazaérkezett az a román kormányküldöttség, amely a kínai kormány meghívására baráti látogatást tett a Kínai Népköztársaságban. © HEINEMANN ECUADORBAN. A latin-amerikai körúton levő Heinemann nyugatnémet köztársaság elnök útjának utolsó állomására Ecuadorba érkezett. © ÜZEMBEN AZ ELSŐ' EGYSÉG. A Volga menti Togliatti autógyár első üzemegységét, amelynek futószalagjáról naponta 450 gépkocsi gördül le, — üzembe helyezték. A gyár köztudomás szerint az olasz Fiat-cég műszaki közreműködésével épült és felszerelését nemcsak szovjet üzemek, de kooperációs alapon bolgár, magyar, lengyel ' és jugoszláv vállalatok is támogatták. tlULRTO KOLDUS Nápolybán egy idős hölgy megái! a sarkon kéregető koldus előtt. Arcán is látható méltat* lahkodással formed rá. — Hát még mindig koldul? Mit csinált azzal a 100 lírával, amit tegnap kapott tőlem? — Vettem egy Tiziano-képet. és most a restaurálási költségre gyűjtök...