Déli Hírlap, 1971. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-27 / 49. szám

BÉRLŐK KISLEXIKONA Elvárások és realitások Lakásban lakni — ma már természetesnek tűnik társadal­munkban. Pedig a lakások összmennyisége ma is elmarad a tényleges szükségletektől. A háborús években igen sok lakás elpusztult. A helyreállítás időszakában nem folyhatott szá­mottevő lakásépítés. A szocialista építés első éveiben az ipari beruházások szükségesebbek voltak; nagyipari beruházás nélkül lakásépítési terveink tervek maradtak volna csupán. S tegyük hozzá nyomban, tervek maradnának ma is. A reáljövedelmek viszonylag gyors emelkedésének hatására az új lakásigények fokozottabban jelentkeztek, mint az épít­kezések. Noha az ország lakáshelyzete — az elmúlt két és fél évtizedben — évről évre javult, az igénylők száma is állan­dóan emelkedett. Az 1950-től 1960-ig eltelt évtizedben több mint egymillió lakás épült fel az országban. Ebbtl magán­erőből épült 732 ezer, állami beruházásból pedig 333 ezer. Ez az új egymillió lakás minden harmadik családot lakáshoz, otthonhoz juttatott. Nem beszélve a múlthoz viszonyítottan jelentkező, mérhető, minőségi változásról; arról, hogy csök­kent a zsúfoltság, s növekedett a korszerű, a jól felszerelt lakások aránya. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy 1957 óta, gazda­ság- és szociálpolitikánkban hangsúlyozott helyezést kapott a lakásépítés. Népgazdaságunk fejlesztési arányainak egész­séges megtartása mellett, államunk többet áldoz lakásépí­tésre, mint korábban. Az állampolgárok anyagi erőforrásait is eredményesebben szervezi a cél szolgálatában. Ma már a való­ság talajáról értékelhetjük az 1960-ban indult 15 éves lakás- építési tervünket. Ez a terv megduplázni irányozta elő az 1950 óta eltelt évtizedben felépült egymillió lakást. S ez a cél —a hátralevő öt esztendőben felépítésre kerülő 400 ezer la­kással — csak közteherviseléssel valósítható meg. DR. TÍMÁR LÁSZLÓ Szereli automata A japán Hitacsi cég olyan automatát szerkesztett, amely­nek segítségével tervrajzok alapján, gépek részegységeit lehet összeszerelni. A „Mark —1” típusú automatát két speciális kamerával és egy műveleti mechanizmussal látták el, az utóbbit pedig a vezérlést végző elektronikus számítógéppel kapcsolták össze. Az első kamera „megnézi”, „leszámolja” a szereléshez készített műszaki rajzot, a második kamera pedig „fel­ismeri” az alkatrészek for­máját, méreteit, helyzetét. Az elektronikus számítógép a kameráktól kapott adatok alapján, meghatározza a sze­relési munkálatok sorrend­jét és az alkatrészek elhe­lyezkedésének szükségességét. Az úgynevezett műveleti rész­egységben szervomechaniz- musokat és irányító blokkot alkalmaznak, s ezek biztosít­ják a három térbeli tengely­nek megfelelő elmozdulást, a tengelyek körüli forgást, s az összeszerelésre kerülő alkat­részek „felmarkolását”. Hz angol postássztrájk bélyegei Alma kontra baktérium ' A EAK-ban az alexand­riai egyetem kutatói megál­lapították, hogy az almában található pektin erősen bak­tériumölő hatású; 1 százalé­kos pektin-koncentrátumban 2 óra alatt csaknem minden­fajta baktérium elpusztul. Arról, hogy milyen lelkes és nagy szurkológárdája van egy-egy zenekarnak, meggyő­ződhettem az utóbbi két hó­nap alatt lezajlott járási és városi elődöntőkön. Sátor­aljaújhelyen például 11 zene­kar versengett egymással a továbbjutásért, délután négy órától este nyolcig. A kö­zönség már az első percek­től kezdve két pártra sza­kadt, és hol a Honey-t, hol a Orystalst hallottam köve­telni ütemes taps kíséreté­ben. A Crystals-együttes szurkolótáborának még kü­lön „tamburmajor”-ja is-volt, aki kihasználva a pillanatnyi csöndet, mindig felugrott a színpadra és onnan vezényel­te a buzdító igéket. Meg kell mondanom, hogy az együttes különösebben nem szorult arra, hogy kortesként kiáll- janak mellette, nagyon jól játszottak. De ez roppant za­varóan hatott az előttük fel­lépő kilenc zenekarra, akik ha kaptak is tapsot, azért min­dig közbevegyült az „ellen­zék” hangja is. Sátoraljaúj­hely szolgált más meglepe­téssel is; itt volt a legtöbb — enyhén szólva — furcsa nevű zenekar. Például a Tenx-L6gx 0), a Homály Star (!). Előre kíváncsi vagyok, ho­gyan alakul majd holnap a megyei döntőn a szurkolók aránya. Az V. amatőr könnyűzenei fesztivál, (országos döntője Salgótarjánban lesz) megyei döntőjére holnap délelőtt lü órgi kezdettel kerül sor Sa- jószentpéteren. Tizenkét ze­nekar és négy énekes szólista vesz részt a versengésben. A megyei döntőn sem lesz rangsorolás, ugyanúgy, mint ahogy nem volt az elődön­tőkön sem. Szintverseny. El lehet érni arany, ezüst és bronz szintet. Aki azonban itt arany szintet ér el, az már megváltotta a belépőjegyet az országos versenyre. És most nézzük, kik vesz- •ek részt ezen a megyei dön­tőn. Mondhatjuk íev is: a megv- ielenlegi legjobb 12 zenekara; Minthogy Angliából a pos­tássztrájk idején is továbbí­tottak leveleket, különböző cégek a postaigazgatóság bele­egyezésével postai szükség­szolgálatot szerveztek. A to­kaslyükról a Carmen; Tiszá­idéról az Apolló, Urajból a Korái; Sátoraljaújhelyből a Crystals és a Honey, Mis­kolcról a Ludvig (folk-beat), a Pelikán, az Ex-vér, a Szinkron, a Héliosz és a Ti­tanic beat-együttesek. A négy szólóénekes közül hárman Özdról érkeznek: Makranczi Ágnes, Berki István és Révai, István, egy énekes pedig Putnokról: Cséke Zoltán. Sok sikert a holnapi sze­repléshez! Az ideiglenes nemzet- gyűlés 1945 szeptembe­rében Budapesten, az Ország­házban folytatta munkáját. Az épület, szerencsére nem pusztult el a fővárosért foly­tatott harcok következtében, de az ostrom alatt súlyos károk érték. Több mint 250 találat, köztük húsz nagyobb belövés érte az épületet, s csaknem ugyanannyi a tető- szerkezetet. A legsiralmasabb állapotban a felsőházi terem volt; mennyezetét bomba ütötte át. Az épület helyre- állítását még 1945 tavaszán megkezdték, s az 1951-ig tar­tott. A volt felsőházi terem rendbehozatalához, csak 1950- ben jutottak hozzá: kétévi vábbítás költségeire még bé­lyeget is előállítottak. Az így bérmentesített küldeménye­ket Angliából különböző uta­kon juttatták Európába. így például az egyik, Londonból a belgiumi Ostende-be kül­dött levelet Ostende-ban lát­ták el belga bélyeggel, odáig csak szükségbélyeg volt raj­ta. A levélhez csatolt fel­jegyzésen a londoni British Local Stamp Club azt adja tudtul, hogy a szükségbélyeg tízezer példányban készült, és első ízben 1971. január 26-án adták ki. Ez a szükségbélyeg az Európába irányuló küldemé­nyek számára szolgál; hason­ló bélyegeket adtak ki az Egyesült Államokba, Kana­dába, Ausztráliába, a Távol- Keletre stb. szóló küldemé­nyek számára is. Úgy tud­ják, egy „sztrájk-bélyeg” Sir Rowland Hill arcképét ábrá­zolja, aki annak idején 1840- ben Angliában a világ első bélyegeit hozta , forgalomba. Bár ezek a szükségbélyegek nem hivatalos kiadásúak, ér­dekességük miatt valószínű­leg hamarosan felfigyelnek rájuk a filatelisták is. munkával nemcsak újjáépí­tették, hanem át is alakítot­ták. Annak idején 290 ülő­hely volt a főrendek számá­ra — most ennek a helyén áll a kongresszusi terem, amelyben hatszázan foglal­hatnak helyet. A bombák, belövések té­pázta épületben az ideiglenes nemzetgyűlés 1945. szeptem­ber 5rén, szerda délelőtt 10 óra 21 perckor tartotta első budapesti ülését.’ A Himnusz eléneklése után Zsedényi Bé­la elnök emelkedett szólásra: — A magyar nemzetgyűlés egyeteme és tagjai meghatott szívvel mondanak köszöne­tét a szovjet haderő, a dia­dalmas Vörös Hadsereg győ­Zenéről -fiataloknak SZERKESZTI: VARSÁNYI ZSUZSA Ózdrói az Izzó Acél; Far­jjc Az állatkert kutya-pótmamát keresett két újszülöttjének, a bengáll tigrisnek és a fekete párducnak. Bogár, a pumi kutya odaadó anyaként táplálja, gondozza a Sabina és Gamma nevű kis ragadozókat. Újjáépül a Napsugár cukrászda A hét elején bezárt Napsu­gár cukrászdát mintegy más­fél millió forintos költséggel újjáépítik. A tervek szerint, meghagyják a cukrászda két bejáratát, csupán a két he­lyiséget elválasztó falat bont­ják le. Ezenkívül a hangula­tos kis szórakozóhely belső berendezését is felújítják. A cukrászda továbbra is önki- szolgáló jellegű marad. Az átalakítási munkála­tokkal májusra készülnek el. Ha módosítással is, de megérné... Az újítás nem az ászt alf iákba való! Az újítások által realizálható érték pénzben nem is mindig mérhető pontosan, de társa­dalmi haszna vitathatatlan. Ezért ítéljük el az olyan ese­teket, amikor az asztalfiókba zárnak egy, már korábban útjára indított, kísérletek alapján hasznosnak tartott elképzelést, kedvét szegve az újítóknak is. Ad acta A Miskolci Üveggyár egyik dossziéjában „tétlenségre ítél­ten szunnyad” egy javaslat, amit már kipróbáltak, alkal­maztak, azitán „ad acta” tet­tek. Az ügy még ma is szóbe­széd tárgya a gyárban. Hom­lokegyenest ellenkező véle­mények néznek „íarkassze- met egymással”. Az egyik: — Elfuserált dolog az egész. A javaslat bevezetése leg­alább 300 ezer forint kárt okozott. Az újítás célja az lett volna, hogy az üvegla­pok szállításánál megakadá­lyozza a törést. De, mert az újító által konstruált kalodák rögzítését nem sikerült meg­oldani, az üveg továbbra is darabokra tört. A másik vélemény: — Az újítás jó, bár még szükség van módosításokra, éppen a kalodák rögzítésével kapcsolatban. Bevezetése gaz­daságos. Előfordult ugyan törés is, de a 300 ezer forint .csillagászati- szám, és közel sem áll a valósághoz ... Ez az úgynevezett kalodás szállítási módszer ésszerű helykihasználásra, biztonsá­gos csomagolásra és pénz­megtakarításra nyújt lehe­tőséget. Alkalmazása feltét­lenül indokolt. Csupán a végrehajtás maradt el Ki tegyen itt igazságot? Mi az oka annak, hogy hosz- szú ideje lényegében senki sem törődik ezzel az újítás­sal, holott írásos dokumen­tum utasítja az érdekelteket: a szükséges módosításokra vonatkozóan, tegyék meg az intézkedéseket. Az utasítás el is jutott rendeltetési he­lyére, csupán a végrehajtás maradt el. S mert e végre­hajtást lényegében senki sem elenőrizte, minden maradt a régiben. S ez már a gyár vezetőinek a hibája, akik — mint a példa is igazolja — saját rendelkezéseiknek sem szereznek érvényt. A számonkérésre még ma is van és kell, hogy legyen lehetőség. Ha későn is, de nem ártana kézbe venni új­ra a kalodás szállítás ügyét, hiszen az újítás életrevalósá­gát a gyakörlat igazolta, s róla az arra legilletéikesebb szakemberek is kedvezően nyilatkoztak. A népgazdaság érdeke is Amikor sor került az újí­tás bevezetésére, körülállták az „újszülöttet”. Vizsgálódtak jobbról és balról, minden le­hetséges próbát elővettek, s az újítás állta a sarat. Ta­núsították ezt a jelenlevő szakértők, akik a MÁV kár­megelőző csoportjától. az Anyagmozgatási és Csomago­lástechnikai Intézettől voltak jelen. Ott volt a GB döntő- bírája is. Mindennek ellené­re, a javaslat dokumentáció­it fiókba zárták, az újítást pedig pihentetik, ahelyett, hogy a szükséges módosítá­sokat elvégezve, hasznosíta­nák. Pedig kivitelezése nemcsak az újítók és a gyár, hanem a népgazdaság érdeke is len­ne... T. F. Öl loan nőit ki 80 éves korában Norvégiában egy 80 éves öregembernek ismét kinőttek a fogai. 18 éves kora óta, amikor egy betegség követ­keztében kihulltak a fogai, protézist viselt Most viszont kinőtt öt első foga. zelmes és hősi harcáért, amellyel országunkat az ide­gen zsarnokság és magyar bérenceinek rémuralma alól felszabadította. A képviselők helyükről fel­állva, percekig ünnepelték a felszabadítókat. A padsorok­ban ekkor már ott ültek a főváros és a Dunántúl kül­döttei is, akik az ideiglenes nemzetgyűlés Debrecenben tartott ülésein még nem ve­hettek részt, hiszen akkor az ország egy része még hitle­rista megszállás alatt állt. Budapesten még áprilisban, két nappal az ország teljes felszabadulása előtt megren­dezték a választógyűlést. A Sportcsarnokban, a gyűlés színhelyén, az emelvény fö­lött, Petőfi arcképe ragyogott, alatta a felírás: „Félre, kis- lelkűek, akik mostan is még Kételkedni tudtok a jövő felett.” A gyűlés ünnepi han­gulatát egy maroknyi fasiszta csoport arcátlan provokáció - iával — Szakasits Árpád, aki a Szociáldemokrata Part ne­vében beszélt, „ugatókórus­nak” nevezte őket — meg­próbálta megzavarni, de az egybegyűlt dolgozók alapo­san ellátták a bajukat. Ezek után zavartalanul folytató­dott a gyűlés, amely Nagy- Budapestről összesen 108 kép­viselőt küldött az ideiglenes nemzetgyűlésbe. A pártok képviselői melleti néhány kiválóságot, a Horthy­rendszer elől Amerikába emigrált Bartók Bélát, a még Párizsban élő Bölöni György írót, a londoni emigrációból éppen hazakészülődő Károlyi Mihályt, a Nobel-díjas.Szent- Györgyi Albertet is bizal­mukban részesítették. Az ideiglenes nemzetgyűlés Budapesten mindössze hat ülést tartott. Törvényerőre ■ emelte azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyeket az ideiglenes kormány a debre­ceni üléstől kapott felhatal­mazás alapján hozott, így a Németországnak szóló had­üzenetet, a Szovjetunióval kötött fegyverszünetet, a nép­bíróságról hozott kormány­rendeleteket, s a nagybirtok- rendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz jut­tatásáról szoló kormányren­deletet, s megalkotta az új választójogi törvényt, amely megadta a titkos választójo­got minden 20 évesnél idő­sebb magyar állampolgárnak, továbbá mindazoknak, akik a németek vagy a fasiszták el­leni harcokban részt vettek, s 18. életévüket betöltötték. Negyedszázad parlamenta­rizmussal álcázott fasiszta diktatúrája után. ismét sza­bad választásokra készült Magyarország. PINTÉR ISTVÁN (Következik: Törvény a köztársaságról.) „Meghatott szívvel’

Next

/
Thumbnails
Contents